A Hegedűs a háztetőn Alföldi Róbert rendezésében nagyon valós, nagyon jelen, nagyon mellbevágó. Anatevka lehetne bármilyen falu, város vagy ország, ahol az emberek bár nagyon szegények, de békében élnek egymás mellett.
Sírnak, nevetnek, küzdenek, viccelődnek, bíznak és remélnek. Elfogadják a másik szokásait, hagyományait, és a barátságokat, a szeretetet vagy a szerelmet az sem írhatja felül, ki miben hisz, vagy kinek milyen a származása.
A hétköznapi konfliktusok mélyén sincs gyűlölet.
Ám ez a szinte kegyelmi állapot csak addig tart, amíg valami felettük lévő, megfoghatatlan hatalom – mit sem törődve a valósággal -, embert ember ellen fordít, ahol a különbözőségek előbb csak indulatokat gerjesztenek, s aztán menni kell mindazoknak, akiknek sorsáról a fejük fölött dönt a politika. Nincsenek humánum miértek. Nincsenek válaszok. Ott ahol vagy, akaratodon kívül lettél nem kívánatos. Házadba haza nem mehetsz. Mert az már nem a tiéd. Elvették tőled.
Nem túlzás azt mondani, hogy még a kakasülőről nézve is up to date az Alföldi rendezte musical.
Nagyon 2017. Nagyon zsidó, nagyon magyar, nagyon minden náció feletti.
Stohl András Tevjéje korunk keményen dolgozó kisembere, akiből nem hiányzik a szolidaritás, és képes trükközni akár a hagyományokkal is, hogy lányait boldognak lássa, és családját védje. Saját korlátai határait feszegeti, de a hatalom és a hagyomány kettős csapdájából már nem tud kilépni. „Ha mindenem odaadnám, mi maradna belőlem? Semmi.“
Semmi nem akar lenni senki. Ő sem. Az annyit is ér.
Stohl erőteljesen formálja a szerepét. Benne van a tehetetlenség, az önvád, s valami kimondhatatlan miért. Miért kell ennek így történni? S ahol már sem a küzdés, sem a tisztes munka, sem a humor nem segít, ahol a méltóságod, a boldogulásod értéktelen, vajon csak a tehetetlenség vagy a beletörődés marad? Vagy elég ha mészárosné leszel, és nem lesz problémád az életben.
A látványos és pazar koreográfiában a nagy létszámú stáb hibátlanul teljesít. A jól ismert dalok szépen szólnak, a többfunkciós, Menczel Róbert tervezte díszlet figyelemreméltó. Háztetőktől az ingoványos talajig kifejező. Elmélkedésre a sodró lendületű előadás közben amúgy nem igen jut idő. Az otthonra marad. Megkerülhetetlenül. Hazamész a való világba, és a pletykás házasságközvetítőről, Jentéről, valamelyik szomszédod jut az eszedbe, aki mindig mindent meg akar oldani, és mindent jobban tud. Csákányi Eszternek igen testhezálló a szerep. No és a többi nőalak, élükön Goldéval- Éder Enikő hangját és tehetségét jegyezzük meg- keményebbek, mint a tutyimutyi férfiak. Pedig a nők világa igen korlátozott Anatevkában is, mégis az a képzeletbeli nadrág az övék. És szép számmal jut eszedbe olyan is, akiről azt hitted, a barátod, aztán kiderült, hogy még sem, mert a politika felcímkézett titeket, és nem volt elég a szeretet, hogy ne hagyjátok. Az előadásban sokatmondóan nincs valódi vezetője a kicsi közösségnek. Van ugyan a rabbi, aki se nem határozott, se nem bátor. Leginkább, nem tenne semmit. Jelképesnek is felfogható, hogy amíg az eredeti előadásban úgy hangzik a zárómondata, hogy máshol kell megvárnunk a Messiást, addig itt a kell elmarad, és marad a várunk. A hegedű is inkább belül szól, akinek szól.
Az előadás utolsó jelenete elmenetel, kivonulás, menekülés. Katartikus. Lehet ő, lehetsz te. Mind lehetnénk. Az élhető világ felelőssége a mindenkori hatalomé.
Szerző: Kaczvinszky Barbara
