A hozzáértés hiánya, avagy kudarc a köbön

0
2473
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Teljes érdektelenségbe fulladt augusztus 20-án a Függetlenség Napja néven meghirdetett ellenzéki tüntetés. A gigatüntetésnek beharangozott rendezvényen mindössze néhány százan jelentek meg.

Nincs mit szépíteni rajta: kudarc a köbön.

A tanulságokat majd bizonyára levonják a szervezők. Most és itt csak annyit: lehetett sejteni, hogy az időpont nem kedvező egy ilyen tüntetés megrendezésére. Augusztus 20-a hagyományosan nem a sajtószabadságról és a nemzeti függetlenségről szól, március 15, és október 23 annál inkább.

Augusztus 20-a majdhogynem családi ünnep: ilyenkor az államalapításra emlékezünk, korábban az új kenyeret és a régi alkotmányt ünnepeltük.

Rossz időpontot választottak a szervezők, ráadásul a saját lehetőségeiket is rosszul mérték fel.

A nagyobb ellenzéki pártok ugyanis kimaradtak az alkalmi összeborulásból – az MSZP ugyan támogatta a rendezvényt, de szónokot nem küldött (nem küldhetett?) – a DK-t pedig nem hívták meg. Nem kellett ahhoz DK szimpatizánsnak lenni, hogy az ellenzéki összefogást követelők számára ez egy rossz üzenet legyen.

A rendezvény kudarca, túl azon, hogy a szervezők helytelenül választották meg a tüntetés időpontját, felveti a kérdést:

tudják-e a magyarok, hogy a sajtó szabadsága mennyire fontos a számukra?

Ha megkérdeznénk az embereket, hogy szerintük szabad-e ma a sajtó Magyarországon, a kérdésre a legtöbben igennel válaszolnának. És – látszólag legalábbis – akár igazuk is lehet. Mert bár a független, nem a kormány propagandáját szajkózó szigetek száma egyre csökken, még mindig maradtak helyek, ahol szabadon és függetlenül lehet írni.

Hát akkor, mi a baj? Ezt kérdezi az utca embere, mert még csak nem is sejti, hogy a sajtó szabadsága nem az újságírók ügye. Nem a sajtóban dolgozók számára fontos, hogy mindent meg lehessen írni. A tájékoztatás szabadsága ugyanis több annál, mint az, hogy mit lehet megírni és mit nem.

A sajtó szabadsága legalább ennyire azt jelenti, hogy a valós információk eljutnak-e mindenkihez.

Ha a kérdést így tesszük fel, akkor a válasz erre a következő: Magyarországon nem szabad a sajtó. Vannak még független szigetek, de a kormány és a kormányhoz közeli urak rátenyereltek a médiára. Habony, Mészáros és Vajna cégei már szinte napi gyakorisággal vásárolnak újságokat, rádiókat és tévéket, legújabban pedig a megyei lapok is a kormány szócsöveivé silányultak. (Felkészül a Bors című bulvárlap.)

Ez tehát a helyzet a sajtószabadság frontján, és ennek a helyzetnek a súlyosságát nem ismerik még elegen Magyarországon.

Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a sajtó szabadsága egyfajta „úri huncutság”, a sajtómunkások siránkozása, amiért nem mindig írhatják meg azt, amit szeretnének.

Pedig ennél jóval többről van szó. Jelesül arról, hogy a magyar adófizetőknek jogukban áll(na) valós képet kapni arról, hogy mi történik az országban és a nagyvilágban. Ez a joguk azonban jelentős mértékben csorbul, különösen a kisebb településeken, ahová csak a kormány propagandája jut el.

És nem csak arról van szó, hogy Habony, Mészáros, vagy éppen Vajna újságjai, rádió és tévéi mennyire tájékoztatnak tisztességesen. Tőlük is elvárható volna egyfajta szakmai és morális minimum, de a közmédia számára ez kifejezetten kötelező lenne.

Az MTVA tavaly összesen 87,55 milliárd forintból, az eredetileg tervezettnél tízmilliárd forinttal több pénzből működött.

Ekkora összeget fizettek ki a magyar adófizetők a közmédiára. Ennyi pénzért joggal várják el tőle, hogy objektíven, hitelesen, magas szakmai színvonalon lássa el a feladatát. Röviden: hogy tájékoztassa az embereket.

Ezt a feladatát a közmédia nem látja el. Ehelyett híreket hamisít, elhallgat, mellébeszél, maszatol. Úgy tesz, mint az a kereskedő, aki fölveszi a pénzt a megrendelt árura, majd nem azt szállítja le a vevőnek, amiben megállapodtak. Működő, használható készülék helyett silány hamisítványt sóz rá a vásárlóra.

Nem kell jogásznak lennünk ahhoz, hogy tudjuk: az ilyet csalásnak hívják, s mint ilyen, büntetendő.

Szinte lehetetlen felsorolni a közmédiának az adófizető magyar polgárok ellen elkövetett „csínytevéseit.” Már működése elején is kimutatta a foga fehérjét, vagyis azt, hogy tájékoztatás helyett a hatalom kiszolgálását tekinti feladatának.

2011- ben az Európai Parlamentben az Orbán Viktort és a magyar kormányt keményen kritizáló Cohn-Bendit képviselő szavait vágták meg tisztességtelen, szakmailag vállalhatatlan módszerekkel. A tudósítás készítőjét, Papp Dánielt, a köztévé nem rúgta ki, hanem előléptette.

És arra is sokan emlékeznek, amikor 2012. január 2-án civil szervezetek és ellenzéki pártok nagyszabású demonstrációt szerveztek az Operaház elé, mert odabent a kormány az új alaptörvény életbe lépését ünnepelte. A közszolgálatinak mondott televízió a több tízezres tömeg helyett képes volt néhány tucat lézengő embert mutatni

Sorolhatnánk vég nélkül azokat az elhallgatásokat, csúsztatásokat, hamisításokat, amelyeket a közmédia elkövetett. A legszégyenletesebb talán tavaly, a riói olimpián történt, ahol egyszerűen

„elfelejtették” megemlíteni a futamát később megnyerő, a menekült-válogatott színeiben versenyző szír úszónőt.

Legutóbb érdekes módon a kormánnyal amúgy lojális Veres András beszédével bánt el a közmédia: a püspök szavaiból a kormányt kritizáló mondatok közlését elfelejtették idézni.

Talán ennyiből is nyilvánvalóvá vált, hogy ma Magyarországon elsőrendű fontosságú a sajtó szabadsága. Ha nincs szabad sajtó, vagy csupán nagyin korlátozottak a lehetőségei, akkor az emberek nem tudják meg. hogy mi történik az országban. Nem tudják meg, hogy Rogán AntaL és családja a hivatalosan bevallott jövedelménél jóval fényűzőbb életet él. Hogy a legfőbb ügyész felesége a Magyar Nemzeti Bankban havonta ötmillió forintot keres, miközben Matolcsy György jegybankelnök alapítványokba menekíti a közpénzeket, melyek így elvesztették közpénzjellegüket. Nem tudják meg azt sem az emberek, hogy a legfrissebb adatok szerint Mészáros Lőrinc félév alatt hatszorosára növelte vagyonát. Hogy Andy Vajna az államtól kapott hitelből vásárolta meg a TV2-t, és a törlesztőrészleteket az államtól (lásd még: magyar adófizetők) kapott hirdetésekből fogja visszafizetni.

Ha nincs szabad, független sajtó, akkor az emberek nem kapnak hírt arról, hogy Magyarországon korrupció van. Hogy romokban az oktatás, padlón az egészségügy.

Ebben a helyzetben az ellenzéki pártoknak az eddiginél gyakrabban, érthetőbben és hitelesebben kellene beszélniük arról, hogy a sajtó szabadsága nem az újságírók úri huncutsága.

A sajtó szabadsága egy demokratikusan működő országban alapérték.

Ahol nincs, vagy csak nagyon szűkre szabott a nyilvánosság, ott a hatalom urai mindent megtehetnek. Még azt is, hogy a bűnt nem üldözik, hanem pártolják.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .