Igen hamar hulla lesz szegény szobalányból, a Hazudj inkább, kedvesem! című produkcióban, ami a Budaörsi Latinovits Színház előadásában, a Városmajori Szabadtéri Színpadon is látható volt. Nem tudom, hogy irigyeljem-e vagy sajnáljam Bohoczki Sárát cselédlányként, illetve halottként. Az előadásnak több mint nyolcvan százalékát egy dívány alá rejtve tölti. Ott kuksolhat szegény a sötétben. Nem lehet túl kellemes, viszont az biztos, hogy a szövegtanulásba sem kellett belegebednie.
Ellenben ő a sűrűn sorjázó helyzetkomikumok egyik fő tényezője. Ugyanis szinte az egész produkció alatt őt akarják eltüntetni a lakásból, de mindig betoppan valaki, akinek ezt igazán nem lenne szerencsés látnia, így aztán örökösen visszatuszkolják az ágy alá, amit ráadásul még nem ritkán tologatnak is ide-oda. Így hol kéz, hol láb, hol az egész test látszik ki alóla, és remekül el lehet játszani azzal, hogy éppen milyen helyzetben, milyen fapofával látjuk a derék áldozatot, aki ilyen módon már nem is tűnik olyan mozdulatlannak, mondhatnánk akár élő-halottnak is, és emiatt tulajdonképpen némi groteszk mozgással mégiscsak valamennyi játéklehetőséget ad a színésznőnek, aki él is a lehetőséggel.
De persze az igencsak kiváló színésznő, Szamosi Zsófia, a címszereplő áll a középpontban. Kezdetben azért hazudik, mint a vízfolyás, mert menő ügyvéd férje nem engedi dolgozni, ő afféle úrinőként, otthoni dekorációként, gubbaszt a lakásban, és veszettül unja magát. Ezért kitalál mindenféle képtelenséget, ezeket meséli,
de már a kutya sem hisz el neki semmit. Aztán, amikor tényleg betörők jönnek, és miattuk szegény szobalány is odalesz, aki amúgy összejátszott az egyikükkel, akkor már hiába mond, hevesen bizonygat szegény asszony bármit, mindenki elereszti a füle mellett, no hát hiszi a piszi alapon.
A Marton Róbert által játszott férj egyenesen azzal vádolja a feleségét, hogy azért beszél 
összevissza, mert férfi van a dologban, vagy éppen férfiak, a velük való üzelmeit leplezi, netán őket bújtatja a házban. No, ebből aztán lesz haddelhadd, gyanakvás, rohangászás, a lehetséges rejtőzködő helyek felkutatása, és miközben két betörő ki-be mászkál a lakásban, mert ők is el akarják tüntetni a fő bűnjelet, a hullát, tényleg vannak meglehetősen rejtélyes, aggodalomra okot adó mozgások, érthetetlenül odébb kerülő tárgyak a házban. Adott még a nagyképű, macsó öntudattal alaposan ellátott férjnek egy nála sokkal szimpatikusabb, mulatságosan balfék barátja, Chován Gábor megszemélyesítésében. Páder Petra be nem álló szájú szomszédasszonyként toppan be időnként, persze mindig a legrosszabbkor. Bregyán Péter betörőtárs, nehezen cipelhető halott, ha úgy adódik, lopkodós apáca.
Persze téboly van a köbön, rengeteget lehet nevetni. Alfonso Paso krimi-vígjátékának, vagy még inkább bohózatának, mondhatnám, hogy nincs se füle, se farka. De azért ez így nem igaz, jól játszható helyzetkomikumok, röhögtető szituációk vannak benne. Ezeket Znamenák István rendező, a színészek segítségével, kellő profizmussal ki is aknázza. Kimondottan szórakoztató az este, egy kellemes semmiség.
