Sok épkézláb kezdeményezésnek vagy akár nagyszerű eredménynek nálunk gyakran rút vége lesz. Elgáncsolják, eltiporják, megszüntetik, lassan kivéreztetik… Ez történt a Reflex Színpaddal is. Most könyv jelent meg róla, Volt egyszer egy … Reflex Színpad címmel.
Kicsit olyan ez a kötet, mintha rekviem lenne, csak fekete-fehér képek vannak benne, és a borítója is rendkívül visszafogott, már-már fakó, mintha nem is akarná felhívni magára a figyelmet, a csendes emlékezést képviselné, a rezignált fájdalmat, hogy valaminek vége lett, ami még most is tarthatna. A zalaegerszegi Reflex Színpad tovább húzta pedig, mint az úgynevezett amatőr színházak jó része, melyek a hatvanas-hetvenes években lázadók voltak, gyakran ellenzékiek, más gondolat- és formavilágot képviseltek, mint a kőszínházak, a fiatalok eszmélésének, kultúrájának fontos gócpontjaivá váltak. Ettől gyanúsak lettek. Ellehetetlenítésük módszeresen történt. Az amatőr mozgalom egyik legizgalmasabb alakját, Halász Pétert például egészen Amerikáig üldözték. A Szegedi Egyetemi Színpad vezetőjével, Paál Istvánnal közölték, hogy most még elhagyhatja a várost. A Lengyel Pál vezette miskolci Manézs Színpad csapatát pedig különös módon, magába olvasztotta a kaposvári Csiky Gergely Színház.
Akkoriban nem alternatívnak, nem függetlennek nevezték ezeket az együtteseket, hanem amatőröknek, ami általában nem dilettantizmust jelentett, bár persze szép számmal akadtak ilyen csoportok is, de a mozgalom élmezőnyére a világra való nyitottság, az újdonság keresése, a szóközpontú, realista színjátszással szemben, az abszurdabb, elemeltebb stílus, a kritikai hangvétel, a mozgásközpontúbb előadásmód volt jellemző.
A könyv szerzőjét, Merő Bélát, Szekszárdról csábították át Zalaegerszegre, hogy szervezzen ott színházi szabadcsapatot. 1970-ben töprengtek a nevén. A reflex szót azért választották, mert egyrészt jelenti a tükröződő felületről a visszaverődő fényt, másrészt az ember azon képességét, mellyel a külvilág ingereire visszahat, harmadrészt, azt a politikai és művészi viszonyulást a társadalomhoz, ami a színpad történetén végigvonult. A Reflex magához édesgette mindazokat, a diákoktól a munkásokig és értelmiségiekig, akiket érdekelt a színház. Képzést indított számukra, ami kemény önismereti „tanfolyamot” is jelentett. Meg fizikai tréninget, amúgy minden próba ezzel kezdődött. Vagyis arra törekedtek, hogy megismerjék a testüket, lelküket, no meg a társadalmat, amiről annyira mohón akartak beszélni. Irodalmi színpadként, elvont művek előadóiként ugyanúgy működtek, mint ünnepségek kiszolgálóiként. Kivívták maguknak, hogy a Móricz Zsigmond Művelődési Házon belül, az igényeknek megfelelő, stúdiószínházat építsenek ki számukra. Meg hát azt is kivívták, hogy több produkciójukat betiltsák. Országos fesztiválokon, vagy akár külföldön is kapósak lettek. Emlékszem a kazincbarcikai színjátszó fesztiválok, ahol persze rendre megfordultak, mámoros hangulatára, szabad, szókimondó légkörére, világmegváltó vitáira. Egy nem túl szép ipari városban, ahová valami mellékvágányon döcögött a vonat, úgy éreztük, hogy no aztán, itt formálódik a jövő!
És hát sok tekintetben formálódott is, az amatőr mozgalom, ahogy most is az alternatívok, gondolkodó embereket „termel”, akár a játszók, akár a közönség tagjai között. Ezért is válhat nem kívánatossá, ahogy ezt mostanában ugyancsak érezhetjük.
A Reflex Színpad megágyazott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház létrejöttének. Ruszt József, a nagy rendező, aki elsőként határozta meg művészi arculatát, nyilatkozta is, hogy a Reflex nélkül nem lett volna Zalaegerszegen színház, ami teljesen nyitott a csoport tagjai előtt, ők döntik el, hogy hivatásossá akarnak-e válni. Többen azok lettek, maga Merő Béla is a teátrum rendezőjévé vált. Egy ideig volt is átjárás a színház és a Reflex között ide-oda. Majd, ahogy nálunk ez lenni szokott, a művelődési házba jött egy új vezető, aki kiutálta a Reflex Színpadot, és hogy írmagja se maradjon, még a dokumentációikat, fotóikat, szövegkönyveiket is megsemmisítették, és a számukra épült stúdiószínházat átalakították más célra. Eléggé kelet-európai, eléggé magyar történet. A Reflex adott még életjeleket, de aztán szinte törvényszerűen vége lett. Merő folytatta a pályát, például megalapította Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színházat, aminek első vezetője lett.
A Pannon Tükör Könyvek sorozatában megjelent kötet kis reménysugárral fejeződik be. Az utóbbi időben kialakult egy klub azokból, akik egykor a Reflexet csinálták. Ahogy Merő írja, kezdetben a Móricz Zsigmond Művelődési Házban „randizgattak”, de onnan kiutálták őket. A Keresztúri VMK-ban kaptak helyet. Komolyan tervezgetik, hogy a közeljövőben tartanak egy rendhagyó bemutatót, részleteket adnak elő korábbi produkcióikból, és egy rövid, új előadással is készülnek, meg kiállítást csinálnak a megmaradt dokumentumaikból.
Egy kis feltámadás az erőszakos halál után.
