Most, hogy ismét hazánkba látogatott a regnáló kínai miniszterelnök, s lezárták a fél fővárost, lehegesztették a csatornafedeleket, eszembe jutott, hogy Orbánék újkori uralkodása idején, 2011. júniusában járt már Budapesten kínai nagy ember. Akkor Wen Jiabao kínai miniszterelnök az ELTE-n tartott előadást, nem mindennapi előkészületek közepette.
Az előadás előtt néhány nappal különös invitálás jelent meg egy ELTE-közeli weboldalon. A szövegben jó magaviseletű diákokat „vártak és várnak el” az ELTE Bölcsészkarára, ahol az ideiglenesen hazánkban tartózkodó Wen Jiabao kínai miniszterelnök tiszteletére rendeztek gálaműsort. A míves és informatív szöveg szerint nemcsak egyetemistákat vártak, de a megjelenők „egyetemistának kinéző, viselkedni tudó és hajlandó barátokat is hívhatnak”.
Az, hogy miért csak jó magaviseletűeket vártak az ELTE rendezvényére a Konfucius terembe, nagyjából érthető volt: rosszul vette volna ki magát, ha a demokrácia őshazájából – lásd még Tienanmen tér, a Tibettel való harmonikus, kölcsönös előnyökön és egymás tiszteletben tartásán alapuló kapcsolat, stb. – érkező magas rangú vendég helytelen magatartásokkal találkozna, és rossz benyomásokkal térne haza.
Kína nagyhatalom, ráadásul egyre nagyobb lesz, gazdasági potenciálját tekintve már meg is előzte az Egyesült Államokat, valamint Európát. Az nyilvánvaló volt számomra, hogy nem árt velük jóban lenni, csupán a megvalósítás mikéntjét nem értettem. Maga a jó magaviselet, mint elvárás, még valamennyire értelmezhető: nyilván arra gondoltak a szervezők, hogy nem szellentünk a vendég jelenlétében, nem vakarjuk a tökünket, nem túrjuk az orrunkat. Hogy köpködhet-e egy jó magaviseletű, egyetemistának kinéző honfitársunk, az már véleményes: Kínában az ilyen ugyanis bevett szokás, még a politikusok tárgyalásain is láthatjuk a lábuk mellé készített köpőcsészéket. Ezzel együtt, ha engem kérdeznek, én nem javasoltam volna a jó magaviseletű egyetemistáknak, és az ő egyetemista kinézetű barátaiknak, hogy köpködjenek.
Nálunk, Magyarországon ugyanis az ilyet viselkedést nem tekintik haladó hagyománynak, mi magyarok nem is vagyunk igazán jók a köpködésben – mifelénk a mószerolás megy, a mások fikázása, de arra meg nyilván a kínaiak nem vevők.
Az viszont érdekes kérdés, hogy miként kell egyetemistának kinézni. Muszáj fekete hajúnak lenni, csapott vállúnak, szakállasnak és szemüvegesnek, vagy épp ellenkezőleg: azt hiszik a kínaiak egyetemistának, aki szőke, gondosan borotvált, és olyan a szeme, mint a sasnak.
S mi van azokkal, akik egyetemisták, de nem néznek ki egyetemistának? Mondjuk lapáttenyerük van, 46-os lábuk és proletár, vagy teszem azt, napszítta, parasztos arcberendezésük. Ők is tapsolhatnak a kínai kormány első emberének, vagy jobban teszik, ha meg sem próbálkoznak azzal, hogy jelentkeznek?
Most, több mint hat év elteltével a lehegesztett csatornafedelekkel nem tudok mit kezdeni. Tudom, biztonsági okai vannak, nehogy valami patkány onnan támadjon a magas rangú vendégre. Engem azonban aggaszt, mi lesz azután, hogy a kínai kolléga elutazik, és mi itt maradunk az akkor már visszaállított, lehegesztetlen csatornafedelekkel?
Ki szavatolja a mi biztonságunkat? Ránk lehet támadni csatornából? Mi már nem vagyunk érdekesek? Hol itt az igazság?
„Kövér László, 2008. április 5.: – Sajnálatosnak tartom, hogy Tibet ügyét először éppen az a Kóka János vetette fel, aki ezzel a gesztusával próbálta elterelni a figyelmet a saját hitelességi válságáról. Annál is inkább, mert ő azon politikusok közé tartozik, akiket Kínában tett, magánjellegű pihenéssel is kiegészített hivatalos látogatásaikkor nem zavart az emberi jogok megsértése. Kicsit bánt, hogy az Európai Unió általam nagyra becsült politikusai is csak most jutottak el oda, hogy szóvá tegyék a kommunista diktatúra jogsértéseit. Semmiképpen nem az a megoldás, hogy tönkretegyünk egy újabb olimpiát a moszkvai és a Los Angeles-i után. Inkább az, hogy a jövőben ne fordulhasson elő, hogy egy olyan ország kaphassa meg az olimpia megrendezésének lehetőségét, ahol a legalapvetőbb emberi jogokat sem tartják tiszteletben, ahol egész népeket tartanak elnyomás alatt, fenyegetnek a kultúrájuk, a nemzeti önazonosságuk szétzilálásával. Kínában a kommunizmus a mai napig állami ideológia, embereket lehet eltüntetni, koncentrációs táborba zárni, kivégezni. Tibetet nem tegnap szállta meg a kínai rezsim, amelynek az emberi jogokhoz fűződő viszonyára sem ma derült fény. Az EU emberi jogokat érintő politikája csak akkor hiteles, ha minden országgal szemben, minden helyzetben azonos mércével mér, a pillanatnyi geopolitikai, gazdasági vagy egyéb érdekektől függetlenül.”