Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Meleg pornó a kormányzati médiában

Leszbikus pornó modellel csókolózott huszonhatodik születésnapján Bella Thorne – tudtuk meg az Origón, mely a KESMA zászlóshajója.

A kormányzati média e cége, mely a nagyon is hivatalos Magyar Nemzetet is kiadja, és amely keresztény és nemzeti szellemiségűnek vallja magát, működteti a magyar piac legnagyobb pornó megosztó oldalát!

A Videa mindenféle pornót közöl, a meleg pornográfia sem képez kivételt – írja a valasz.hu. A  cél  nyilvánvalóan  az,  hogy  a  kormányzati propaganda minél több emberhez eljusson.

Sex sells! – ez az amerikai hirdetési piac egyik alapszabálya, melyet a nemzeti együttműködés rendszere is átvett.

Közben pedig kirúgták a Nemzeti Múzeum főigazgatóját, mert egy nemzetközi fotó kiállításon három kép homoerotikus öregeket ábrázolt – művészi fotókon.

A képmutatás nyilvánvaló, de egyáltalán nem újdonság hiszen az a Szájer József írta a magyar alkotmányt, aki pedofil botrányba keveredett már a kilencvenes évek elején Bécsben, ahol Pataky Etelka akkori magyar nagykövet mentette őt meg a kínos következményektől. Később hálából a Fidesz vezérkara egyengette is Pataky Etelka pályafutását.

Szájer József brüsszeli botránya

A Fidesz egyik alapító atyja, Orbán Viktor barátja és a magyar alkotmány szerzője egy eresz csatornán próbált elmenekülni a belga fővárosban, ahol a rendőrök rajtaütöttek egy homoerotikus bulin, melyben az Európai Parlament tagjai is részt vettek. A rendőrök azt nehezményezték, hogy akkor rendezték ezt a homoerotikus bulit bőségesen megfűszerezve kábítószerrel amikor a Covid járvány miatt tilos volt nagyobb társaságnak összegyűlnie a belga fővárosban.

“Ez nem fér bele a mi erkölcsi rendünkbe”

– intézte el akkor ezt a kínos ügyet Orbán Viktor, aki évtizedek óta tudatában volt barátja hajlamainak. Azért is küldte ki Szájer Józsefet Brüsszelben, mert pontosan tudta, hogy ott a homoerotikus hajlamokat nem övezi olyan negatív előítélet mint Magyarországon.

Aztán meghozták a gyermekvédelmi törvényt, melyet Brüsszel kifogásol, de Orbán Viktor elszántan ragaszkodik hozzá. Az LMBTQ ügyekkel próbálja meg ugyanis elterelni a figyelmet a csökkenő életszínvonalról, a gyenge egészségügyi ellátásról, a szociális hálóról, melyen egyre több a lyuk.

A magyar miniszterelnöknek ezt a stratégiát az az amerikai választási szakértő ajánlotta , aki maga is meleg volt, de a politikusoknak kampányt ajánlott LMBTQ ügyben a konzervatív szavazatok megnyerése érdekében.

Az pedig Orbán Viktort egy cseppet sem zavarja, hogy üzenetei az Origón egy kattintásra vannak csak a pornográfiától. Neki csakis az a fontos, hogy sokan kattintsanak a hatalom médiájának oldalára, kövessék a kormányzati propagandát: kire kíváncsi a magyar érdeklődő?

Orbán üzenetére vagy meleg pornóra?

Orbán, a kultúrharcos Magyarbasi

0

Nemhiába töltött hosszú órákat a türk népek diktátori hajlamú vezetői közt a magyar miniszterelnök, aki villámgyorsan kirúgatta a Nemzeti Múzeum főigazgatóját egy LMBTQ műbotrány eredményeképp. L. Simon László talán még most is hápog a meglepetéstől pedig régóta tudhatná, hogy Orbán Viktor számára mindent felülír a politikai haszonszerzés.

Duró Dóra, a Mi Hazánk alelnök asszonya megtámadta a nemzeti együttműködés rendszerét, mondván: az nem eléggé sziklaszilárd az LMBTQ elleni kultúrharcban. L. Simon László, aki mégiscsak költő és európai értelmiséginek tartja magát, érezte, hogy mennyire tragikomikus ez a támadás LMBTQ ügyben a Nemzeti Múzeum ellen, és megpróbált ellenállni.

Veszített, mert Orbán Viktor úgy érzi: a jelenlegi helyzetben nem engedheti meg magának szavazótáborának apadását. Ungár Péter a Parlementben  40 ezer homofób szavazóról beszélt, de valójában sokkal több forog kockán Orbán Viktor számára. Ungár Péter, aki évente csaknem egymilliárd forintos osztalékot kap a családi cégtől, talán nem érzékeli, hogy Orbán szavazótáborát két komoly csapás is érte az elmúlt időszakban.

Az egyik a kultúrharc része: Orbán kiállt Izrael mellett, és ezzel a jobboldal hagyományosan antiszemita szavazóinak egy részét megdöbbentette. Tanácstalanokká váltak, és a Mi Hazánk máris kivetette rájuk hálóját. Duró Dóra férje, Novák Előd terrorista államnak nevezte Izraelt! Hol? Egy református templomban a Szabadság téren, ahol Hegedűs Lóránt hirdeti az igét, és ahol a palesztin nagykövet Horthy Miklós mellszobra előtt szidalmazza Izraelt.

Eközben Magyarország az ENSZ-ben azok közé az országok közé tartozott, melyek teljesen kiálltak Izrael mellett miközben a világ államainak többsége azonnali tűzszünetet követelt a gázai övezetben.

A Mi Hazánk le akarja nyúlni Orbán antiszemita szavazóit is.

“Hét szűk esztendő”

Ennyit jósolt Orbán Viktor a megnyert választások után egy őszinte pillanatában. Nem árult zsákbamacskát, az életszínvonal azóta süllyed is a magas infláció miatt. A Mi Hazánk a szociális demagógia fegyverével is él, és ez nem túlságosan nehéz hiszen az infláció a szegények adója. Orbán Viktor viszont jövőre 6%-os inflációt ígér, de aligha akad nyugdíjas, aki ezt el is hinné. A nemzeti együttműködés rendszerének alapjai repedeznek hiszen a bázis, a legszegényebbek épp azért szavaztak Orbán Viktorra, mert a liberális elittel ellentétben számíthattak olyan szociális juttatásokra mint a rezsicsökkentés vagy a tizenharmadik havi nyugdíj. Ha ezzel együtt is csökken az életszínvonal, akkor a szavazó tábor lojalitása meginoghat. Ezért kell felerősíteni a migráns ellenes és LMBTQ ellenes propagandát, amelyek nem húsba vágók és nem kerülnek komoly pénzbe. A nemzeti együttműködés rendszerének ugyanis egyre jobban hiányoznak az uniós eurómilliárdok, amelyek valahogy annak ellenére nem akarnak jönni, hogy Navracsics miniszter mindig megjósolja, hogy már csak egy hajszál választ el a megegyezéstől Brüsszellel.

Kit érdekel az LMBTQ propaganda, ha nem tud kellőképp fűteni vagy nem elég a pénze a fontos gyógyszerek kiváltására?

A Türkménbasi és utódai a földgáz eladásból finanszírozta és finanszírozza a nemzeti együttműködés rendszerét Türkmenisztánban. Orbán, a Magyarbasi LMBTQ propagandával próbálja elfedni a kínos valót: a király meztelen! Nincsen neki pénze.

Ki szeret egy koldus királyt, aki azért családszerető emberként  busásan gondoskodik övéiről? Ingyen Orbán Viktor szavazó tábora sem őrzi sokáig a vezér hatalmát.

Willkommenskultur

Mint az ismeretes, a német szó a vendég fogadásának kultúráját jelenti. A fogadás milyenségébe belejátszanak a fogadó szokásai, hagyományai, pillanatnyi helyzete és érzései, ezt módosítja az érkező viselkedése, valamint az ő már itt lévő rokonainak, nemzettársainak, egyéb hozzá hasonlóknak a korábbi és mostani magatartása is.

Illetve mégsem. A Willkommen ugyanis már eleve egy szívélyes üdvözlés, azaz a magam is azt akartam, hogy gyere kifejezése, hasonlít a welcome-hoz, azaz jól jöttél és jó, hogy jöttél, tehát a vendég biztos lehet benne, a Willkommenskultur-t valló egyedek, közösségek, országok, szívesen látják, mert az ő kultúrájuk szerves tartozéka a vendégek örömteli fogadása. Akár ők hívták, akár csak úgy, magától jött az illető.

Az örömteli fogadás kötelező folyománya a jóltartás. Szó se róla, a migrációt tekintve az érkezők abszolút döntő többsége ezért jön. Otthon ugyanis nem tartották jól, még az is lehet, hogy neki kellett volna jóltartani másokat, mely helyzetet hamar meg tud unni az ember. Ez így van a fogadó ország esetén is, a fene tartaná jól a migránsokat, ha nem lennének az eltartásukat indokoló más okok is. Ezek a más okok az Európai Uniót és környékét illetően két személyhez fűződnek: az egyik Angela Merkel, a nagyhatalmú Bundeskanzlerin, a másik Soros György, alias G.S., a pénzes filantróp. Utóbbi szerepe kissé becsapós, mert a migránssimogatást illetően csak nálunk fújták föl jelentősnek, ténylegesen sehol sem az.

Merkel egyszer, még valamikor 2015-ben részt vett egy iskolafórumon, ahol találkozott egy palesztin kislánnyal. A kislány jól tudott németül, a négy év alatt, amióta ott volt, kiválóan beilleszkedett osztálytársai közé, de elmondta, hogy családjával együtt nagyon fél a kitoloncolástól, mert itt vannak a barátai, az iskolája, mit csináljon ő otthon, ha hazaküldik. A kancellárasszony közölte vele, hogy sajnos nem lehet mindenkit befogadni, mert nagyon sok palesztin él menekülttáborokban, mire a kislány elsírta magát. Egy európai kultúrában nevelkedett nő esetében, még ha fizikus és kancellár is, ez a találkozás az érzelmeit tekintve döntő esemény lehetett. Attól kezdve Németország sokkal engedékenyebben viselkedett, ami Magyarországot kivéve nagy hatással volt az EU országaira is. A német gazdaság számára szükséges munkaerőnél jóval többet fogadtak be, és hogy a kislány családjára vonatkozó rendeletet (vagy törvényt) úgy módosították, hogy ne kelljen őket kiutasítani, magától értetődik. Attól kezdve a migrációt illetően a Mutti jelenség irányította Európát, és a „Ha így kicsivel rosszabb is nekünk, de legalább jót cselekszünk” elv lett mérvadó. Ehhez a sajtó nagymértékben járult hozzá, erősítve ezt a felfogást a nép között.

Soros a Nagy Terv-vel szinte kizárólag Magyarországon vált ismertté. Ez egy javaslat volt, több pontba szedve azt, hogy mit kell tenni a hirtelen megnövekedett migrációs nyomás levezetése érdekében Európának. Az első javaslatban (2015.) évi 1 millió migráns szervezett betelepítésével számol, a másodikban (2016.) ezt csökkenti évi 300.000 főre.

A két javaslattal kapcsolatban megemlítendő, hogy a pontjaikból semmi nem valósult meg, azaz aki még ma is azt szajkózza, hogy Soros hatással, pláne „nagy” hatással van az EP-re, sőt az EU-ra, ne induljon szellemi vetélkedőn, mert abból csak baja lesz.

Soros egyébként úgy gondolta, hogy a tervezett és szervezetten megvalósított, azaz legalizált betelepítés elveszi a kedvét az illegális migránsoknak, mert akkor azokból egyet sem engednek be, így teljesen fölösleges idejönniük. Evvel egyidőben felkopik az álluk az embercsempészeknek, megszűnnek a tragédiák, a küzdelmek a határokon meg a tengeri katasztrófák, és az EU a megfelelő szervezés révén pont olyan pótlólagos munkaerőt kap, amilyenre tényleg szüksége van. A szemét tőzsdecápa még hozzátette, hogy minden betelepülőt oda kell irányítani, ahol szívesen látják, és ahová maga is menni akar, mert ez a migráció sine qua non-ja. Ettől az ésszerű és végrehajtható javaslattól egy Igazi Nemzetállam azonnal agygörcsöt kap, mert nem fogja föl sem egészben, sem részleteiben, és miután ezek latinul sem tudnak, néhány ilyen állam makacskodása révén úgy lett a Soros terv az EU-ban elsöpörve, hogy jobban se kell.

Soros természetesen bőkezűen támogatja a segítő, a mentő és a jogsegélyt nyújtó szervezeteket, ami ugyan teljesen független a migránsoktól, ám mivel ők is részesülnek belőle, Európa egyik része nagyon utálja az öreget.

Ma ott tartunk, hogy miután az egész világ tudja, Európa szívesen fogadja az illegális határátlépőket (kivéve a gyevi bíró, aki nem szívesen), kontrollálatlan és tömeges emberáradat zúdul a kontinensre, melyben jól megférnek a potenciális terroristák éppúgy, mint az ingyenélést remélők és a bűnözők is. A már ideérkezettek értesítik barátaikat, rokonaikat és üzletfeleiket, hogy itt jó, mire elindulnak azok is, és ha már itt vannak, miután minden pénzüket odaadták az embercsempészeknek, semmilyen más lehetőségük nincs, mint a mindenáron való bejutás – akár az életük árán is. Egy szerb vagy marokkói menekülttáborban nem élhetnek halálukig.

Rendkívül nehéz és hosszadalmas munka lesz, amíg ezt a helyzetet Európa meg tudja változtatni. Egy Európai Egyesült Államoknak persze könnyű lenne (szakértők kidolgozzák, EP megszavazza a szükséges pénzzel együtt, kész, már indulhatnak is a tárgyalások a potenciális migránskibocsátó államokkal), ám miután a virtigli nemzetállam nem hátrál egy tapodtat sem, vétózni fog, zsarolni fog, és semmilyen kompromisszumos javaslatba nem fog belemenni, hogy otthon verhesse a mellét, ő ugyan nem enged a nemzet érdekéből, ezért a jelenlegi EU esetében az egyeztetéshez szükséges időtartamot meg kell szorozni tízzel. Ha ugyan csak annyival. Ez nem lenne baj, ha a migráció egy jövőbeli esemény lenne, de sajnos nem, itt van a nyakunkon, és amíg a belső tárgyalások, egyeztetések, régi javaslat elvetések és új javaslat kidolgozások tartanak, addig is kezdeni kell vele valamit.

A legegyszerűbb és legértelmesebb az lenne, ha az EU vezetése önhatalmúlag megkezdené a tárgyalásokat a migránsokat kitermelő államokkal, és első lépésként mindegyik médiájában fizetett hirdetéseken tudatná, hogy mostantól csak azok kaphatnak bebocsátást, akik még hazájukban jelentkeztek valamelyik EU állam nagykövetségén, ott beadták az áttelepülési igényüket, és a pozitív elbírálásáról értesítést kaptak. Az EU nem enged be rajtuk kívül senki mást. Közben azokkal, akik valahogy már bejutottak, a szokásos eljárást folytatja le. Ez jó is lenne, de mi legyen azokkal, akik már ostromolják a határokat? Ráadásul a Willkommenskultur tudatában ostromolják, amely mintegy szóbeli ígéret nekik, azaz a helyzet nem egyszerű.

Optimális eset lenne, ha a tárgyalások után a minden állam megegyezésével született, így nyilván sok kompromisszumot tartalmazó javaslat mindenféle akadékoskodás nélkül megy át a szükséges fórumok rostáján, így hamar megszavaznák. Orbán most szorult helyzetben van, mert a konkrét pénz miatt jóban kell lennie az EU-val, a várt olcsó hitel miatt jóban kell lennie Kínával, és a gáz miatt jóban kell lennie Putyinnal, meg Erdogannal, ugyanakkor az itthoni, „A brüsszeli sárkánnyal küzdő Szent György” imázst is meg kell tartani, hogy a szavazók szemében a Nemzeti Hős jelleg nehogy töpörödjön bármennyit is. Viszont Orbánt az EU politikusok már ismerik, tudják, hogy amit mond, annak a döntő része handabanda (az itthon mondottaknak a száz százaléka az), remélhetjük hát, hogy a magyar miniszterelnök leszerelésével vagy sarokba szorításával valamilyen módon sikerül az EU-nak az ukrán és a migráns kérdést is megoldania (mindkettőhöz sok pluszpénz kell, amelyet a tagállamok fizetnek majd be, miután megszavazták).

Az a sokat hirdetett magyarországi kormányálláspont, hogy a kerítéssel tulajdonképpen nem is magunkat védjük, hanem az EU-t, ezért egyrészt tessenek hálásaknak lenni, másrészt fizessék ki nekünk, azért hülyeség (illetve inkább a hazai jónép átverése), mert ha tényleg az EU-t és nem magunkat akartuk volna védeni, akkor a kerítést az osztrák és a szlovák határokon kellett volna megépíteni, nem pedig a déli határok mentén. Azzal viszont, ahogy most van, ugyan magunkon kívül az EU-t is védjük, azaz a saját védelmünknek van egy mellékterméke is, ám ez egyrészt nem a mi érdemünk, hanem a földrajzé, másrészt nem került egy fillérünkbe sem. Ezért javasolható, hogy értelmesebb emberekből álló társaságban inkább ne dicsekedjünk vele, mert hasonló lenne ahhoz a dicsekedéshez, mely szerint mi védtük meg a töröktől Európát, holott nem mi védtük meg, hanem az akciórádiusz. Már ha valaki tudja, mi az. Perjés Géza tudta.

Érdekesség a témát illetően, hogy az osztrákok a tőlünk érkező migránsáradatra panaszkodnak, a szlovákok meg lezárják a migránsok elől a szlovák-magyar határt, mert ezek szerint kerítés ide vagy oda, a migránsok elleni védekezésünk kifejezetten bukás. És nem kicsi. Lásd még a szabadon engedett csempészeket.

További tény Magyarországot, illetve természetesen a magyar kormányt illetően, hogy a migránsok által legjobban elárasztott EU tagtársakon nem akarunk segíteni. Ahogy nézem, ez nem annyira rosszindulat, hanem egy tévedés eredménye, Orbán ugyanis már korábban is azt hitte, és most is azt hiszi, hogy ha az EU „elosztja” a migránsokat a tagállamok között, akkor azoknak nem csak a kérelmét kell elbírálni, és addig ellátni őket, amíg a határozat meg nem születik, hanem pozitív elbírálás esetén erőszakkal biztosítani, hogy itt, Magyarországon telepedjenek le. Nehezen elképzelhető, hogy egy miniszterelnök egy ilyen sületlenségben higgyen, de Orbán köztudottan vallásos ember, azaz az ő esetében még ez az abszurditás is elképzelhető. Hál’isten az elbírálás és az eljárás ideje alatti eltartás pénzzel megváltható, így szegény miniszterelnök úr, némi pénz feláldozással kimenekülhet az elképzelt veszélyből. A feláldozás nem nagy ügy, azt a pénzt úgyis mi adjuk neki.

Érdekes lenne még megtudni, hogy a letelepedési kötvényt vásárlók közül, akiket mi uszítottunk Európára, miközben fideszes potentátjaink közül néhányan elképesztő módon megszedték magukat, hányan maradtak itt.

Befejezésképpen egy kérdés: mi van Európa legnagyobb mecsetjével, melyet Orbán tervezett felépíteni? Természetesen Budapesten. 2015-ben. Egy mecsetet. Ki hitte volna, emberek?

Orbán a türk

A magyar miniszterelnök Kazahsztánban részt vesz a Türk Államok szervezetének csúcstalálkozóján: a vendéglátó országon kívül jelen lesznek Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Törökország, Türkmenisztán és Üzbegisztán vezetői.

Erdogan elnök egykor egyértelműen a vezető szerepre tartott igényt ebben a szervezetben Törökország nagysága és katonai ereje miatt. Az egykori szovjet tagállamokban át akarta venni az oroszok szerepét, de nem számolt azzal, hogy a XXI-ik században a fegyveres erőnél sokkal fontosabb a pénz. Abból pedig a pénzügyi csőd szélén tántorgó Törökországnak nem sok van. Pekingnek viszont igen. Hszi Csin ping elnök épp Kazahsztánban hirdette meg az Új Selyemutat tíz évvel ezelőtt. A kínai államfő nemrég Hszianban, az ősi fővárosban látta vendégül az egykori szovjet tagállamok vezetőit. Felkínálta a gazdasági együttműködés lehetőségét, amely kétségkívül vonzó alternatíva az orosz vagy a török befolyáshoz képest.

A türk államok azonban a kínai befolyástól is irtóznak, mert attól tartanak, hogy Peking Moszkva szerepére pályázik.

Ezt meg is mondta virágnyelven Tokajev kazah elnök Hszi Csin pingnek. A kazah államfő diplomata volt, és jól beszél kínaiul, de angolul közölte Hszianban, hogy nincsen szükségük keresztapákra. A türk államok ugyanis jól látják, hogy türk testvéreik nem dalolnak a boldogságtól a kínai uralom alatt.

Az ujgur példa

Ez a török nyelvcsaládhoz tartozó nép az iszlámot követi Kína nyugati részén, és nem fogadta örömmel a kommunistákat, akik először a Szovjetunióból érkeztek. Szajfuddin tatár nemzetiségű szovjet kommunista volt, aki Sztálin megbízásából megpróbálta Moszkva oldalára állítani az ujgurokat, akiket a cári rendszer is már kiszemelt magának: Mannerheim őrnagy lovas kémként járta be a vidéket még a tizenkilencedik században. Finnország későbbi elnökének tiszteletére ma lovas túrákat szerveznek a kínaiak, akik végül is átvették a hatalmat a térségben.

1949-ben a Kínai Népköztársaság kikiáltásakor a Hszincsiang – ujgur tartomány lakosságának 10%-a volt kínai, a többi ujgur vagy más türk nemzetiség tagja, akik mind az iszlámot követték. Manapság a tartomány lakosságának a többsége kínai, akik villámgyors modernizációt hajtanak végre, de ebből az ujgurok meg a többi kis nemzetiségek szépen kimaradnak.

A lázongás gyakori – különösen azóta, hogy az iszlám dzsihád szervezői megérkeztek a Kínával szomszédos Pakisztánból. Az amerikaiak, akiket Afganisztán miatt igencsak érintett az iszlám dzsihád, ebben az időben együttműködtek Kínával, és elárulták Pekingnek: a prédikátorok Pakisztánból jönnek az ujgurok közé, de a pénz Törökországból érkezik, ahol Erdogan elnök pántürk álmokat dédelget. Peking megvárta míg Erdogan elnök nehéz pénzügyi helyzetbe kerül, majd nagylelkű ajánlattal állt elő:

Törökország kap egymilliárd dolláros gyorssegélyt a krízis megoldására, de cserében lemond az ujgur dzsihád támogatásáról. Az alku megszületett.

Törökország megkapta a pénzt, Erdogan elnök pedig elutazott Urumcsiba, a Hszincsiang – ujgur tartomány fővárosába, ahol azt közölte a kissé meglepett ujgur közönséggel, hogy Kína a kis nemzetiségek földi paradicsoma. Támogassák a jövőben Hszi Csin ping elnök nagyvonalú és humanista politikáját! Igaz, hogy az amerikai külügy szerint százezreket tart lágerekben a Hszincsiang – ujgur tartományban Kína mondván: ezek potenciális dzsihád lázadók. Pénz híján az ujgur dzsihád kimúlt, a fanatikus harcosok Pakisztánba mentek, ahol egy ujgur dandár küzd az iszlám államért.

Mit keres ott Orbán Viktor?

A keleti szél legyőzi a nyugatit – ezt gondolhatja a magyar miniszterelnök, aki nemrég Pekingben az Új Selyemút konferencia vendége volt – egyedül az Európai Unióból. A kínai fővárosban találkozott Putyin orosz elnökkel is, hogy fokozza a hatást. A látvány diplomácia kicsapta a biztosítékot Washingtonban és Brüsszelben, de jól ismerik a magyar miniszterelnököt ahhoz, hogy pontosan tudják: a keleti nyitás józan számítás következménye. Míg Európa, amely meghatározó szerepet játszik Magyarország életében, gyengélkedik addig Kína elszántan növeli befolyását a világban, az Európai Unióban mindenekelőtt Magyarországon.

A türk államok is dinamikusan növekednek, mert ügyesen kihasználják a nyugati szankciókat Oroszország ellen.

Moszkva jelentős mértékben az ő segítségükkel játssza ki a nyugati szankciókat. Ezért lehet a legújabb IPhone-t is megkapni Moszkvában vagy Szentpéterváron a szankciók ellenére. Azerbajdzsán, Kazahsztán és Türkmenisztán energia exportőr, és ezért profitál a globális energia válságból, amely csak tovább mélyülhet, ha kiterjed a gázai konfliktus az egész Közel Keletre. Orbán Izrael barát politikája ebben a környezetben unikumnak számít, de az egykori szovjet tagállamok vezetői sok mindent láttak már a szovjet időkben. Törökország pedig egykor Izrael nagy barátja volt, most viszont Erdogan elnök mennydörögve bírálja Izrael válaszcsapását a gázai övezetben.

Brüsszel nem Moszkva, Orbán meg nem igazi államférfi

„Szerencsére Brüsszel nem Moszkva” – fogalmazott a Fidesz miniszterelnöke az október 23-i állami megemlékezésen, gondosan kiválogatott, zárt körben tartott közönsége előtt – idéz Orbán beszédéből Újhelyi István EP képviselő.

Orbán nem először „brüsszelezik” és „moszkvázik” ugyanabban a mondatban, legutóbb három éve mondta azt, hogy „már nem sok hiányzik hozzá”, hogy Brüsszel Moszkva legyen. Most egészen pontosan úgy fogalmazott: „Előfordul, hogy a történelem ismétli önmagát, de szerencse, hogy ami elsőre tragédia volt, az másodszor már komédia. Moszkva tragédia volt, Brüsszel csak egy rosszul sikerült kortárs paródia. És ha Moszkva fütyült, akkor úgy kellett táncolni, de ha Brüsszel fütyül, akkor mi nem táncolunk, ha nem akarunk.”

Azt keveseknek kell elmagyarázni, hogy Orbán szövege milyen mélységesen hazug, félrevezető és nevetséges, ráadásul szinte bizonyos vagyok benne, hogy ő sem gondolja igaznak ennek az idézetnek egyetlen sorát sem.

Egyszerűen arról van szó, hogy egyben és harcias kedvben kell tartania a sajátjait ahhoz, hogy a támogatottsága megmaradjon. Ha Orbán tényleg komolyan gondolja az Európa elleni hergelést, akkor bizonyosan megbomlott valami a fejében.

A „Brüsszel nem Moszkva” fordulat valóban nem először kerül elő a fideszes szövegkönyvekben, azt azonban kevesen tudják már, hogy legelőször még ellenzéki pozícióból, a Fidesz utolsó hivatalos, írásos választási programjában írták le. A jelenlegi Fidesz-narratívával gyökeresen szembenálló – és ezért végtelen mennyiségű idézettel szolgáló – programot még a 2009-es EP-választásra írták „Igen, Magyarország többre képes!” címmel és olyan kiváló konzervatív gondolkodók jegyzik, mint például Martonyi János, aki nyilvánvalóan nem véletlenül nincs azóta a Fidesz putyinista külpolitikájának első vonalában. A hivatkozott programban konkrétan egy komplett bekezdés szól arról, hogy Brüsszel miért „nem Moszkva”, a mostani kormányzati retorikához képest viszont még egészen más megközelítéssel. Többek között ilyen mondatok olvashatóak benne, mint például:

„Brüsszel nem Moszkva. A felismeréshez, hogy az uniós tagság csak lehetőség, nem önmagában főnyeremény, az is hozzátartozik, hogy a magyar kormány végre megértse: nem lehet mindig Brüsszelre mutogatni; az Unió mi magunk vagyunk. Az uniós intézmények döntései nem külső diktátumok, hanem azokban mi is részt veszünk. Így az a feladatunk, hogy a közösségi döntéseket a magunk érdekei mentén formáljuk. Eközben nem szabad csak a következő percekre összpontosítanunk; az a felelősségünk, hogy hosszú távra teremtsünk egy élhető világot. Mindezért a Fidesz felelős, összehangolt, szakmai alapú fellépést szorgalmaz az uniós intézményekben, a lehető legszélesebb nemzeti konszenzus alapján.” De ugyanebben a fejezetben olvasható a következő részlet is:

„Az Uniós tagság egyszerre oltalom és lehetőség a számunkra. Oltalom kifelé, mert a mind kockázatosabb nemzetközi környezetben védelmet nyújt a globalizáció káros következményeivel szemben, s egyfajta válságkezelő mechanizmusként is felfogható nemzetközi konfliktusok és krízisek idején (beleértve a gazdasági, pénzügyi válságokat, a kül- és biztonságpolitikai fenyegetettséget, valamint a globális problémákat az éghajlatváltozástól és a demográfiai helyzettől az energiabiztonságig).

Ezekkel a gondokkal a tagállamok csak közös fellépés esetén tudnak megbirkózni, egyenként kiszolgáltatottak. A pénzügyi válság egyértelművé tette az euró, az eurózónához tartozás előnyeit is. Míg az eurózóna tagjait védték bizonyos eszközök és intézkedések, ugyanez az övezeten kívül lévő uniós tagokra nem terjedt ki (…) Az uniós tagság oltalom befelé is, mert sajnos a magyar demokráciának, jelenlegi állapotában, óriási szüksége van a kontrollra, arra, hogy akár számon is lehessen rajta kérni a demokratikus normák követését.”

Most, amikor a Fidesz folyamatosan arról beszél, hogy az Európai Unióban „magyarellenes összeesküvés” zajlik és kettős mércét alkalmazva próbálják megrendszabályozni az egyébként szerintük ártatlan és a jogállamiság valódi bajnokának számító NER-kormányzást, meglehetősen sajátosan hangzanak azok a mondatok, amelyek szintén ebben a programban szerepelnek. Eszerint: „Az Európai Uniónak jelenleg a gyengeségei közé tartozik, hogy nehezen tud a saját maga által vallott értékeknek és elveknek érvényt szerezni.

A Fidesznek ugyanakkor meggyőződése, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse; enélkül nincs erős Európa. Az uniónak rendelkeznie kell emberi és kisebbségi jogi védelmi rendszerrel.

Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.”

És álljon itt akkor még egy idézet ugyanebből a fideszes programból, amelyet Orbán Viktor a brüsszelező és moszkvázó „ünnepi” beszédében most valahogy elfelejtett felidézni. A manapság Putyin kegyét kereső Fidesz néhány évvel ezelőtt vállalásai között azt írta:

„Ha Európa engedi, hogy a szomszédságában szuverén államok essenek leplezetlen birodalmi önkény áldozatává, akkor azzal saját biztonságát is veszélyezteti.

Az Európai Unió csak egységesen tud hatékonyan fellépni a terjeszkedési ambícióit újra nyíltan hirdető Oroszországgal szemben, és csak egységesen tudja nemzetközi szerepét a multipoláris világban megerősíteni, így garantálva polgárai biztonságát. Valljuk, hogy Európa és Amerika számos területen egymásra van utalva, ennek következtében pedig Európa számára kiemelkedő jelentősége van a transzatlanti partnerség megújításának.”

Brüsszel valóban nem Moszkva.

Orbán Viktor pedig bár valóban egy kivételes politikus, de nem valódi államférfi.

Egy igazi államférfi ugyanis saját nemzete javára fordítja a tehetségét, nem pedig annak túszul ejtésére és kirablására. Nagy különbség.

Az amerikai republikánusok Izrael megsegítését támogatják Ukrajnáét nem

0

Mike Johnson, a washingtoni képviselőház frissen megválasztott elnöke találkozott Biden elnökkel, hogy megvitassák az USA költségvetés külföldi támogatási programját.

Biden elnök a demokraták nevében 106 milliárd dolláros csomagot javasol, ezt három részre osztanák: Ukrajna kapna 60 milliárdot, Izrael 10-et, a többit pedig jórészt a csendes-óceáni térség.

A demokrata javaslatnak csekély esélye van arra, hogy ebben a formában elfogadják, mert az ellenzéki republikánusok sokallják a segélyt Ukrajnának.

“Izraelt támogatni fogjuk, saját 14 milliárd dolláros csomagot terjesztünk elő”

– mondta a szélsőjobboldali republikánus házelnök, aki Donald Trump emberének számít Washingtonban.

Mike Johnson megkérdezte Biden elnököt:

”Mi a végcél Ukrajnában? Erre a kérdésre nem kaptam választ a Fehér Házban.”

Trump ex elnök azzal dicsekszik, hogy napok alatt békét kötne Oroszországgal Zelenszkij elnök feje fölött.

Mi lesz az Európai Unió Ukrajnának szánt 50 milliárd eurójával?

Ezt egyelőre senki sem tudja: a legutóbbi uniós csúcsértekezleten nem sikerült döntésre jutni. A brüsszeli bizottság azt javasolja, hogy 66 milliárd pluszt fizessenek be a tagállamok a közös költségvetésbe, elsősorban azért, hogy meglegyen az az 50 milliárd euró, melyet Ursula von der Leyen asszony ígért Ukrajnának. Ez az 50 milliárd úgy jönne össze, hogy 17 milliárd euró lenne a direkt támogatás és 33 milliárd euró a kedvezményes hitel.

Orbán Viktor pénteki Kossuth rádiós nyilatkozatában arról beszélt, hogy a csúcstalálkozón visszadobták a brüsszeli bizottság javaslatát. Valójában senki sem számított megállapodásra, mert senki sem akar fizetni. Közben persze megszületett a közös nyilatkozat arról, hogy az Európai Unió mindenben támogatja Ukrajnát az orosz agresszió elleni harcban.

Orbán Viktor azzal zsarolja az Európai Bizottságot, hogy csakis akkor szavazná meg a támogatást Ukrajnának, ha Magyarország megkapná az uniós eurómilliárdokat vagy azok egy részét. A Financial Times korábban arról írt, hogy Magyarország 13 milliárd eurót kaphat cserében azért, hogy támogassa az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós csomagot.

Ukrajna támogatása hosszútávú pénzügyi gondot jelent az Európai Uniónak, amely saját forrásból aligha tudja ezt biztosítani. Ezért felmerül az újabb közös hitelfelvétel. Ebből eddig egy volt: 750 milliárd euró a pandémia után. Merkel kancellár úgy tudta ezt elérni, hogy megesküdött: több hasonló nem lesz. Angela Merkel nyugdíjba ment, és utódai előtt ott a finanszírozási probléma. A közös hitelfelvétel elősegítheti az előrelépést az Európai Egyesült Államok felé. Észak Amerikában Hamilton pénzügyminiszter úgy érte el a 13 tagállam egyesülését, hogy közös adósságot hozott létre, és ennek nyomán mindenki beláthatta: az Egyesült Államok sokkal jobb fejlődési lehetőséget kínál mintha a tagállamok külön külön próbálkoznának a világpiacon.

Az USA-t aggasztja Orbán és Putyin jó kapcsolata

“Jogos nemzetbiztonsági aggályaink vannak” – fejtegette az Egyesült Államok nagykövete a Szabad Európa rádiónak. Jellemző gesztus, hogy a NATO nagykövetek tanácskozására meghívták Svédország képviselőjét is noha a skandináv állam bejutását az észak-atlanti szervezetbe épp Magyarország és Törökország akadályozza.

Pressman nagykövet kérésére a NATO nagykövetek megbeszélést folytattak Budapesten Orbán és Putyin pekingi tárgyalását követően.

Földgáz, te drága

Putyin elnök nem sokkal az ukrajnai háború megindítása előtt azt ígérte Orbán Viktornak Moszkvában, hogy “barátaink olcsóbban kapják a földgázt.” Ebben éppúgy hazudott az orosz elnök mint ahogy az Ukrajna elleni háborút is mindvégig tagadta, ma is csak különleges katonai hadműveletről beszél , több mint másfél évvel az agresszió megindítása után! Orbán szervilisen alkalmazkodott Putyin nyelv használatához, maga is katonai műveletet emlegetett Pekingben háború helyett. Orbán Viktor az egyetlen uniós vezető, aki még nem látogatott el Kijevbe, hogy támogatásáról biztosítsa Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. A kormánypárti sajtó gyakran átveszi Putyin propagandáját , mely mindenért az Egyesült Államokat hibáztatja.

Orbán Viktor minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy mind Washingtonban mind pedig Brüsszelben kicsapja a biztosítékot, ha hosszasan tárgyal Putyinnal Pekingben.

Miért vállalta ezt a kockázatot a magyar miniszterelnök?

Minden bizonnyal azért, mert a magyar energiaszámla kétségbeejtően magas, a magyar költségvetés nem tudja azt kigazdálkodni, mert a rezsicsökkentés Orbán politikai hatalmának egyik legszilárdabb alapja. A hatalom megtartása érdekében finanszíroznia kell a rezsicsökkentés rendszerét, de ehhez nincs elég pénz a kasszában. Ígért-e árengedményt Putyin, akinek a költségvetése szintén nincs jó bőrben a háborús kiadások és a szankciók miatt? Nem tudjuk. A magyar államkasszát persze fel lehetne tölteni a brüsszeli eurómilliárdokkal, ahogy ezt Donald Tusk kormánya meg is teheti hamarosan Varsóban. Orbánnak viszont megüzenték: ha nem változtat a politikáján, akkor nem kap pénzt. A Lengyelországgal kötött véd és dac szövetség a múlté, Orbán egyedül marad Brüsszelben. Putyin még hogyha akarna is, nem tud elég pénzt adni. Peking? A kínaiak megmondták Matolcsy Györgynek, hogy kormányokat nem támogatnak, csak kínai beruházásokat külföldön. Jelen pillanatban a magyar kormány is ezeket támogatja vagyis ebből pénz nem lesz rövid távon. Innen szép nyerni – gondolhatja Orbán Viktor, akinek Matolcsy György a közgazdász vándorgyűlésen megüzente:

“lejárt az olcsó energia és az olcsó pénz időszaka.”

Netán Orbán Viktor kora is lejárt?

Értelmezés

PISA felméréseken szokott ilyen lenni. A tanuló nekilát átrágni magát a szövegen, vajon mit rejtenek a mondatok, szavak, a sokaknak néha túl zavaros betűhalmaz. Hátha talál benne valamit, és akkor azért pont jár.

Viszont ez nem a PISA. Ezúttal magasabb a szint, főleg beosztásilag, ráadásul a szónok igencsak népszerű, sokszor kap hatalmas tapsot, ahogy Veszprémben is. Sokkal jobban kell hát felkötni a felkötendőt, hogy az általa mondottak vakamiféle értelmet nyerjenek.

  • A veszprémi tanárt (Brusznyai) a kommunisták nem azért végezték ki, mert bűnös volt, hanem éppen azért, mert ártatlan, sorsa igazi magyar sors, a mi sorsunk”.

A mi sorsunk tehát az, hogy ártatlanul végeznek ki, de legalábbis büntetnek minket, éspedig pont azért, mert ártatlanok vagyunk. És itt nem kommunista magyarokról meg nemkommunista magyarokról van szó, ugyanis „a mi sorsunk” az minden magyar sorsát jelenti, tehát maga az ország az áldozat. Távlatosan kell hát érteni a mondatot. Sajnos történelmünkön távlatosan végigtekintve nem mondható, hogy olyan ártatlanok lettünk volna, se a kalandozásoknak hívott rablóhadjáratainkat, se az első világháború agresszorságát, se a másodikban Hitler szövetségeseként játszott szerepünket illetően (egyébként megfizettünk mind a háromért). A tatároknak meg a törököknek sajnos „útba estünk”, az osztrákoknak meg ölébe hullottunk, de ez nem magyar specialitás, mert más népekkel is megtörtént ugyanez. Meg kell állapítsuk, hogy a mondottaknak a közös busongás nagymagyar érzésének felszításán kívül sok értelme vagy igazságtartalma nincs.

  • „A magyar ugyanis lovagias nép, néha túlságosan is. Ezért fordul elő velünk újra és újra, hogy azok törnek ellenünk, akiket korábban megmentettünk, vagy védjük őket.”

Úgy látszik, ismét a magyar népről, nemzetről van szó, azaz történelmi eseményeket kell felidézni. A lovagias népet illetően valóban így van, ugyanúgy lovagiasak vagyunk, mint a szintén civilizált németek, franciák, olaszok, horribile dictu, svédek, na meg a többi (a civilizációnak része a lovagiasság), de hogy túlságosan is, az nem egészen világos. Akkor is megmentünk vagy védünk valakit, ha előtte többször ellenünk tört?
Megmenteni persze eddig még nem mentettünk meg senkit, általában magunkat sem sikerül, a mások megvédése meg annyi, hogy mindig magunkat próbáljuk védeni, például a kerítéssel, és ha ezzel egyben őket is, azt, mint az eredeti céltól független, járulékos eredményt lovagias tettnek betudni úri körökben nem szokás. A tatároktól nem védtünk meg senkit, mert vereséget szenvedtünk tőlük Muhinál, még szerencse, hogy egy rövid idő után maguktól hazamentek, a törököktől sem mi védtük meg a Nyugatot, hanem az akciórádiusz, egyéb esetekben (pl. világháborúk) az agresszorok szövetségese voltunk, vagy maga az agresszor, azaz tőlünk kellett másokat védeni. Na, talán azt lehet mondani, hogy a törökök tényleg ellenünk törtek, és mi ennek ellenére védjük őket a svédek NATO csatlakozásának akadályozásával, mert az a törökökre nézvést Erdogan szerint veszélyes. Viszont hogy kit vagy kiket „mentettünk meg” valamikor és egyáltalán, pláne azok közül, akik most ellenünk törnek, az egyelőre kérdés. Nem kicsi. Valaki megkérdezhetné már a szónokot.

  • „Ma is az elsők és egyetlenek vagyunk, akik vissza akarják tartani az európai népeket attól, hogy önként dalolva meneteljenek bele egy újabb, még nagyobb háborúba. Köszönetet azonban soha, gáncsot, baráti tüzet gyakorta kaptunk.”

Ezek szerint Orbán a korábbi elképzelésével ellentétben már úgy gondolja, Oroszország veszít, és Putyin akkor végső kétségbeesésében előveszi az atombombát (= még nagyobb háború), jobb hát, ha odaadjuk neki, amit akar. Aztán, ha majd mást is akar, azt is adjuk oda neki, hogy megússzuk a még nagyobb háborút. És ez az odaadogatósdi igy megy a La Manche csatornáig, esetleg még tovább, ha ránk lenne bízva a dolog. De a Nyugat szerencséjére nincs. Saját dolgaiban ő intézkedik, és ha a csapos közbeszólna, rá se ránt.

A fenti tudást, egyben váteszkénti jövőbelátást abszolút jószívűen, sőt ingyen és bérmentve adtuk az európai népeknek, de ők ahelyett, hogy megköszönték volna, gáncsoltak minket, és lőttek ránk, de leginkább nem adták oda a pénzt a rohadékok. Ezért most önzetlen, baráti figyelmeztetésként ismét belengetjük a vétót. Addig nem adjuk hozzájárulásunkat az EU Ukrajnát segítő programjához, amíg nincs lóvé. Állítólag ez zsarolás, de mi ezt a szót mi nem ismerjük, mert szerintünk tisztán jóindulatú figyelemfelkeltés, ahogy az a lovagias, sőt túlságosan lovagias népekhez illik is! Nehogy már parasztnak nézzenek minket!

  • Magyarország ugyanis úgy szabadult ki a szovjetek megszállása alól, és úgy váltotta le a kommunistákat, hogy itt nem volt polgárháború, és elkerültük Magyarország gazdasági és politikai összeomlását… Itt még soha nem kellett előre hozott választásokat tartani, ráadásul mi vagyunk a legbiztonságosabb és legstabilabb ország egész Európában”

A szónok nyilván nem hallott még róla, hogy Jugoszláviát kivéve sehol sem volt polgárháború, ezt olyan nagy dicsőségnek beállítani kissé hencegésszerű. Politikailag az előző rendszer összeomlott, az új fölépült (ahogy másutt), az meg, hogy elkerültük a gazdasági összeomlást Bokrosnak és Surányinak köszönhető, plusz Hornnak, aki erre a célra kinevezte őket. Az „előrehozott választás” azt jelenti, hogy senkinek sincs túlhatalma, működik a váltógazdaság, azaz demokrácia, azaz jobb, ha van ilyen, a „legstabilabb” meg azt, hogy ott viszont valószínűleg diktatúra van, azaz jobb, ha nincs akkora stabilitás. A „legbiztonságosabb” jelző nyilván nem a nyugdíjasok, egészségügyi dolgozók, tanítók, tanárok életminőségére vonatkozik (azt inkább ne is feszegessük), hanem jóval inkább a kerítésre, amelynek jelentősége az ezres nagyságrendben szabadon engedett embercsempészeknek köszönhetően mintha zuhant volna némileg.

  • „Innen nézve olyan, mintha a nyugatiak számára a szabadság menekülést jelentene – szabadulj meg önmagadtól, nődd ki a múltadat, válts nemet, válts nemzetet, válts identitást, cseréld ki az összes alkatrészedet és rakd össze magad a legújabb divat szerint és akkor szabad leszel. Mi Magyarországon éppen az ellenkezőjére vágytunk: hogy végre azok lehessünk, akik akartunk.”

Ha valaki annyira ostoba, hogy képtelen fölfogni, a Nyugat a szabadságot nem divatként értelmezi, azzal nehéz mit kezdeni. Egy étteremben mindenki azt rendel, amit akar (Nyugat), a kifőzdében viszont menü van (Magyarország), és ha valaki nem szereti, akkor sem kap mást. Nem válthat nemet, nem válthat semmit, pont olyannak kell lennie, ahogy a vallás és Orbán Viktor azt a születési kinézete alapján meghatározta. Egyesek képtelenek fölfogni, hogy a Nyugat sohasem azt mondja, hogy válts nemet, hanem azt, hogy válthatsz nemet, ha úgy jobb neked, és ezért se jogi, se társadalmi hátrányt nem fogsz elszenvedni (ez a lényeg). Ha neked az nem lenne jobb, akkor nem kell váltanod. Egyértelmű, hogy csak azok fognak váltani, akiknek tényleg úgy jobb, azaz senki sem vált, aki nem olyan. Aki ezt nem hiszi, próbálja ki magán a nemet váltani, meleggé lenni, stb. gondolatot, megtenné-e „divatból”, vagy nem.

Az, hogy miért lett ide pluszként beszúrva a „múlt kinövése”, a „nemzetváltás”, meg „az ember önmagától való megszabadulása”, amelyek egyikénél-másikánál az sem teljesen világos, hogy mit jelentenek, annak megválaszolásához már a Pszichiátriai Intézet legjobb munkatársainak szoros együttműködése kell. Persze, ha ez a sok hülyeség csak hatásvadászat a „Mimagyarokbezzeg!” szellemében, azaz egyszerű propaganda az agyilag gyengébb választópolgárokat célozva meg, akkor nem szóltam egy szót sem. Akkor nagyon is érthető.

  • Ha Moszkva fütyült, úgy kellett táncolni, de ha Brüsszel fütyül is, mi nem táncolunk, ha nem akarunk. Az elvtársi kioktatás azonban változatlan, csak most kondicionalitási eljárásnak hívják. Nem a tankok gurulnak be keletről, hanem a dollárok gurulnak be nyugatról, ugyanazokhoz

Érdekes elképzelés, hogy ha például egy hetyke magyar(kodó) legény, aki a családja jóvoltából a White’s club tagja, elugrik a St James street-re bedobni egy Jameson-t, de közben fölteszi a lószaros csizmáját a damasztra, akkor neki csak ne mondják, hogy ebben a klubban azt nem szabad, mert ő ugyan nem táncol úgy, ahogy a klub fütyül! Pláne nem kér a klubtársi kioktatásból! Így aztán a lószaros csizmák egy ideje már folyamatosan ott állnak az asztalon, egyre több van belőlük, és mindet a hetyke magyar(kodó) legény hagyta ott, melléjük pökve természetesen a felháborodás miatt, mert nem akarják neki ingyen adni a whiskey-t, amíg nem veszi le a csizmás lábát az asztalról. Hát micsoda dolog ez kérem, már megint az ártatlan magyarokat bántják, de nem ám a csizmák miatt, már hogy is gondolhatna arra bárki, hanem mert magyarok, és mert ártatlanok. Azt, hogy a szónok magát a teljes országgal azonosítja, sajnos megteheti. Lásd: 4 * 2/3.

Karácsony leginkább azért mondott le Márki-Zay javára az előválasztáson, mert az utóbbinak jó kapcsolatai vannak nyugaton, és így majd tud támogatást szerezni a kampányra (az ellenzéknek nincs egy vasa sem, a FIDESZ-nek meg a teljes magyar GDP áll rendelkezésére). Márki-Zay tudott is mindenféle amerikásoktól úgy 10 millió dollárt, melyhez Brüsszelnek vagy Washingtonnak magától értetődőn nincs köze, ilyen pimf összeggel nem is foglalkozik arrafelé senki. A FIDESZ ugyan azt hazudozza, hogy van, de ismerjük már a jómadarakat, ezzel a dollárbaloldalozással a saját közpénzjobboldal mivoltukról akarják a figyelmet elterelni, mivel a fideszes pártszócsőként üzemelő, általuk lenyúlt MTVA, a Rogán féle propagandaszervezet és az egyéb NER lapok meg szervezetek kb. 550 millió dollárnak megfelelő összeget kapnak a FIDESZ népszerűsítésére és az ellenzék besározására, azaz ötvenötször annyit vett el a magyar néptől, mint Márki-Zay kapott magánszemélyek saját pénzéből. Hogy ez az adójából lenyúlt közpénz, azon már sajnos nem lepődik meg a nép. Túlságosan megszokta.

Az „ugyanazokhoz” kitétel egyértelműen azt jelenti, hogy a szónok szerint az ellenzék ugyanolyan, mint Kádár, Biszku, Apró meg a többiek. Inkább nem is kommentálnám. Csúnyákat kéne mondani.

  • Brüsszel szerencsére azért még nem Moszkva: utóbbi tragédia volt, míg Brüsszel csak egy rosszul sikerült kortárs paródia.

Brüsszel talányos jellemzésének megfejtését a filozófusokra bíznám. Másoknak esélye sincs. Lehet, hogy nekik sem, sőt valószínű.

A többit nem érdemes ragozni, mert túlságosan közhelyes, azt meg, hogy a szónokból a sértődöttséggel vegyes hozzá nem értés vagy a számító ravaszság beszél, mindenki döntse el maga.

Andy Landy mosolyalbuma – Orbán, a békepárti

Orbán Viktor a Putyinnal tartott kétoldalú találkozón arról beszélt, hogy megszámolta, tizenháromszor találkozott az orosz elnökkel 2009 óta, de ilyen összetett körülmények között még sosem. Ennek oka nem más, mint a katonai művelet és a vele járó nyugati szankciók – mondta a magyar miniszterelnök. Orbán kijelentése azért érdekes, mert az oroszok hívják „különleges katonai hadműveletnek” az Ukrajnában zajló eseményeket, más – nem oroszbarát – országok vezetői háborúnak nevezik.

APÁPAI

 

Az Európai Unió pénzügyi válsága

0

100 milliárd eurós pluszt kér Brüsszel a tagállamoktól, de a hétvégi csúcstalálkozón aligha fogadja el minden tagállam vezetője ezt a javaslatot. Pénze ugyanis erre valójában egyetlen tagállamnak sincs.

Lindner német pénzügyminiszter rá is mutatott erre miután Ursula von der Leyen asszony bejelentette: az Európai Unió 50 milliárd euróval támogatja Ukrajnát. Ez a legnagyobb tétel a 100 milliárd eurós brüsszeli költségvetési javaslatban, és ebben elvben politikai konszenzus van – Magyarország kivételével. Más kérdés, hogy a politikai konszenzus nem jelenti azt, hogy pénz is van rá. Ráadásul itt vannak a fukar államok: Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország, melyek egyáltalán nem akarnak több pénzt áldozni a közös európai ügyre. Fennáll persze a közös hitelfelvétel lehetősége. Ez egyszer már sikerült: a pandémia után Merkel kancellár keresztülvitte az akaratát. 750 milliárd eurós hitel felvételt hajtott végre az Európai Unió. Merkel kancellár ünnepélyesen megígérte: csak egyedi és kivételes kölcsön felvételről van szó!

A brüsszeli bizottság most azért is kéri a 100 milliárd eurós pluszt, hogy a kölcsön részleteit tudja törleszteni.

Orbán Viktor zsarolási potenciálja

A Financial Times és a Der Spiegel is megírta: Magyarország megkaphat 13 milliárd eurót a felfüggesztett uniós pénzekből, ha rábólint az 50 milliárd eurós ukrán támogatásra. Ezt Orbán Viktor azért ellenzi, mert a kijevi kormány a nyelv törvénnyel korlátozza a magyar kisebbség jogait Kárpátalján. Bár korábban Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy elleszünk az uniós eurómilliárdok nélkül is, de ez koránt sincs így. A magyar miniszterelnöknek csalódnia kellett két “barátjában” Vlagyimir Putyinban és Hszi Csin pingben. Az orosz elnök azt ígérte, hogy Magyarország olcsóbban kapja az orosz földgázt, de ebből semmi sem lett. Most Bulgária felemeli a tranzit díjat, mely lényegesen megdrágíthatja az orosz gázt. Persze a Gazprom le is nyelheti a bolgár tranzit díj emelést. Nem kizárt, hogy erről is tárgyalt Orbán Viktor Putyin orosz elnökkel Pekingben hiszen a magyar kormányfő tisztában van azzal, hogy az energiaszámla már így is olyan magas, hogy belegebed a magyar gazdaság.

“Ha az Európai Unió nem ad pénzt, akkor majd adnak a kínaiak“

– közölte Orbán Viktor a világgal, de gyorsan elhallgatott ezzel a PR szöveggel.

Miért? Mert kiküldte Matolcsy Györgyöt Pekingbe, hogy érdeklődje meg: mire számíthat a magyar kormány, ha tartósan nem jön pénz Brüsszelből, és emiatt fizetési gondjai támadhatnak? A CIA Matolcsy Györgyöt a kínaiak emberének tekinti a magyar elitben, ezért nem is fogadják őt az Egyesült Államokban, ahol az IMF közgyűléseken is mindig más képviseli a Magyar Nemzeti Bankot. Mit mondtak Matolcsynak majd azután Orbánnak Pekingben? A kínaiak nem támogatnak államokat hanem csak beruházásokat. Az Új Selyemút program keretében érkeznek is ezek Magyarországra: akkumulátor gyárak, sőt elektromos autókat előállító üzem Szegeden. A kínai BYD vezetőjével Orbán Viktor tárgyalt legutóbbi útja során. Csakhogy ezek a kínai beruházások inkább viszik mint hozzák a pénzt: óriási adókedvezményt kapnak viszont a magyar félnek vállalnia kell a megfelelő infrastruktúra biztosítását.

Orbán Viktor  ebből nem tudja finanszírozni a nemzeti együttműködés ezer sebből vérző rendszerét.

Ezért Brüsszel újra felértékelődött. Tudják ezt ott is, ezért üzente Josep Borrel külügyi főképviselő a vétózgató Orbán Viktornak: nem kötelező az EU tagjának lenni!

Brüsszelben és Washingtonban pontosan tudják, hogy Orbán fenyegetőzhet, de nem léphet ki az Európai Unióból hiszen az imént említett kínai cégek is kizárólag azért jöttek ide, mert Magyarország egy 450 milliós piac része!

A baj az, hogy az Európai Unió is pénzügyi válsággal küszködik, és ezért mind kevésbé tolerálhatja a vétózgató Orbán Viktort.

Orbán a „semmi ágán” ül és közben világmegváltó vezérnek képzeli magát. ez aligha a legjobb hely a jövő megnyerésére.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK