Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Orbánt bíráló szenátor a külügyi bizottság elnöke

Bob Menendez demokrata szenátor elsősorban azt rótta fel a magyar miniszterelnöknek, hogy meggyengítette a demokrácia alkotmányos garanciáit, korlátozta a sajtó és az oktatási szabadságot. Diplomáciai tekintetben pedig azért bírálta Orbán Viktort, mert a magyar miniszterelnök jó kapcsolatokat ápol az orosz és a kínai vezetéssel, melyeket az USA stratégiai ellenfeleknek tekint.

Orbán és Trump

Bob Menendez szenátor tavaly októberben így írt a nemzeti együttműködés rendszeréről:

„Magyarország miniszterelnöke egyre inkább szorongatja a demokráciát és annak képviselőit. Trumphoz hasonlóan fake news (álhír) kampányokat folytat ellenfeleivel szemben.”

Ez nyilvánvalóan célzás a Soros György elleni kampányra, melyet az amerikai demokraták nagyon rosszul fogadtak.

„A NATO a demokrácia védelmére jött létre, és épp ezért aggasztó, hogy olyan tagállamai is vannak mint Törökország és Magyarország, ahol leépül a demokrácia”

– írta Bob Menendez szenátor Trump diplomáciáját bírálva.

Joe Biden a választási kampány során ugyancsak említést tett arról, hogy Trump támogat olyan rendszereket mint amilyenek Törökországban, Lengyelországban és Magyarországon létrejöttek.

A demokraták arra kérték Trumpot, hogy vesse fel Orbán Viktornak: miért korlátozza a nemzeti együttműködés rendszere a demokráciát és a szólásszabadságot? Miért tart fenn jó kapcsolatokat Moszkvával és Pekinggel? Trump ezeket a kérdéseket nem vetette fel amikor találkozott a magyar miniszterelnökkel, és utána elismerően beszélt Orbán Viktorról. Mindezt azzal indokolta meg, hogy ily módon Magyarországot közelebb hozta az USA-hoz és eltávolította Kínától és Oroszországtól.

Bob Menendez felhívta telefonon az elnököt, aki „jó srácnak ” nevezte a magyar miniszterelnököt.

Menendez nem újonc a diplomáciában

A kubai származású szenátor már ült a szenátus külügyi bizottságának elnöki székében: 2013 és 2015 között. Ekkoriban az Obama kormányzat kritikusan ítélte meg a nemzeti együttműködés rendszerét Magyarországon. Miután a demokraták elveszítették a többséget a szenátusban, Menendez sem őrizhette meg elnöki székét, de a demokraták képviseletében továbbra is hallatta a hangját a külügyi bizottságban.

Joe Bident január 20-án iktatják be, és ezt követően foglalhatja el székét Bob Menendez. A szenátusnak fontos szerep jut az elnöki kinevezett embereinek jóváhagyásában. A demokrata többség meggyorsíthatja a többi között Antony Blinken külügyminiszter kinevezését is, akinek édesanyja és nevelőanyja egyaránt magyar holokauszt túlélő családból származik.

Orbán és a kínai vakcina

A magyar kormányfő a kínaiak vakcináját ajánlja honfitársainak, és ennek érdekében sürgeti a magyar ellenőrző hatóságot: mielőbb adja meg az engedélyt annak felhasználására – írja a New Yorki Bloomberg.

Eközben a magyar miniszterelnök folyamatosan bírálja Brüsszelt, mert nem biztosít kellő mennyiségű oltóanyagot Magyarországnak. Az EU engedélyezte a BioNtech-Pfizer vakcinát és a Modernat, de az oroszok és a kínaiak oltóanyagát nem, mert erős kétségek merültek fel velük kapcsolatban.

Miben különböznek a kínaiak és az oroszok vakcinái a Pfizer és a Moderna oltóanyagtól?

A kínaiak és az oroszok vakcinái hagyományos oltóanyagok vagyis a Covid-19 vírus legyengített változatát injekciózzák be a szervezetbe míg a Biontech-Pfizer forradalmian új eljárást alkalmaz, melyet jelentős részben a Magyar Karikó Katalin alapozott meg. Ezért nevezte magyar vakcinának a BioNtech-Pfizer oltóanyagot Orbán Viktor. Inkább európai vakcináról kellene beszélnie, mert egy török házaspár hozta létre Mainzban Németországban a magyar Karikó Katalin és mások kutatásai alapján.

Európa lemaradt a gyártásban

Bár a vakcina európai, de az amerikai Pfizernek van csak meg a gyártó kapacitása. Ők maximális teljesítményt nyújtanak, de így sem tudják kielégíteni az igényeket, mert a világ minden tájáról érkeznek a rendelések. Az Európai Unió csak egy a sok közül, ezért előzhette meg ezen a téren az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. Joe Biden első elnöki 100 napja során 100 millió amerikai polgárt kíván beoltatni, hogy véget vessen a járványnak.

Veszélyes lehet-e a hagyományos vakcina?

Bár sem az orosz sem a kínai oltási kampánnyal kapcsolatban nem érkeztek negatív hírek, az mindenesetre elgondolkodtató, hogy Kínában nem oltják az idősebb generációt. Attól tartanak ugyanis, hogy ennek a generációnak az immunrendszere nem hatékonyan reagál a védőoltásra.

Magyarország egymillió kínai vakcina importjára készül. Elvben uniós jóváhagyás nélkül akadályokba ütközhetne ennek felhasználása, de a vészhelyzetre hivatkozva a magyar kormány felülbírálhatja a döntést mondván: polgárai érdekében cselekszik.

Nyáron a futball Európa bajnokság keretében mérkőzéseket terveznek Magyarországon is. A magyar miniszterelnök, a futball megszálottja, mindenképp szeretne teltházas stadionokat. Ehhez viszont véget kellene vetni a járványnak, melynek már több mint 11 ezer halottja van Magyarországon.

A kínai vakcina

Csütörtökön a sajtótájékoztatón Gulyás Gergely, péntek reggel a rádióban Orbán Viktor adta elő, hogy az Európai Unió által megrendelt vakcinából nincs elég, ezért a kormány egymillió kínai vakcinát hoz be, csak a magyar gyógyszerhatóság engedélyére, „papírjára” kell még várni. Ha ez meglesz, mindenkit gyorsan be lehet oltani.

Mit szóljunk ehhez. Vajon miért akar az Orbán-kormány kínai vakcinát behozni? (Hozna be oroszt is, de Gulyás Gergely egy korábbi nyilatkozata szerint Oroszországban nem elegendő a kapacitás.)

Mondhatnánk, hogy jó lenne mielőbb minél több embert beoltani, és ha ehhez nem jön elég az EU által megrendelt európai és amerikai vakcinából, miért ne hozzanak be kínait?

Miért ne tekintsük ezt tisztességes szándéknak, felelős intézkedésnek?

A dolog számomra egyszerű. Oroszország a legújabb hírek szerint februárban kéri, hogy az EU gyógyszerügynöksége engedélyezze a Szputnyik-V vakcina alkalmazását. Talán nem véletlenül nem kérte eddig, és kéri majd csak februárban – addigra lesz olyan szinten a vakcina, hogy az engedélyezést jó eséllyel kérheti.

A kínai gyártó nem kérelmezi, bizonyára nem véletlenül.

Nem tudok nem szabadulni a gondolattól, hogy Orbán a vakcinabeszerzésnél is az EU-tól, a Nyugattól való függetlenedés és az Oroszország és Kína irányában történő külgazdaság-politikai nyitás elvét érvényesíti. Ugyanazért akarnak orosz vagy kínai vakcinát behozni, amiért orosz metrószerelvények állítólagos felújításával korszerűsítették a hármas metrót, nem engedve meg Tarlósnak új francia szerelvények beszerzését, orosz reaktorokkal bővítik a paksi atomerőművet, kínai kivitelezésben építik az új belgrádi vasútvonalat.

Azután kiderült, hogy az orosz metrószerelvények minősége elmarad a franciákétól, és az ugyanilyen orosz technológiával a finnországi atomerőmű-építkezésen bajok vannak.

A metrószerelvények hibáit majd, ha lehet, kijavítják, de mi lesz, ha a kínai vakcina mégsem lesz ugyanolyan jó, mint a német vagy amerikai? Talán nem véletlen, hogy más EU-tagország, ahol szintén a kívánatosnál lassabban érkezik a nyugati vakcina, nem fordul a kínai vakcina felé? Ahogy orosz metrószerelvények sem futnak nyugat-európai városok alatt.

Andy Landy mosolyalbuma – Csak hatvan éven felülieknek!

BREAKING THE NEWS! A FüHü a kinai televizióból megtudta, hogy Orbán Viktor (58 év) személyesen is megkezdte a kínai vakcina bevezetésének előkészítését Magyarországon! Az első vakcina mintákat a miniszterelnökünk már is bemutatta a képviselőknek.

Afrikát is ezzel oltják

A DK gyorsan reagált Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában elmondottakra, mely szerint a kormány nagy mennyiségű kínai vakcinával akarja beoltani a lakosságot.

Nem szabad az unió által nem engedélyezett vakcinával oltani!

A magyar miniszterelnök ma reggeli rádióinterjújában bejelentette, hogy engedélyeztetni, majd használni akarja az EU gyógyszerügynöksége által nem engedélyezett kínai vakcinát. Orbán Viktor, mintha ő lenne a nemzet első számú vakcinaszakértője, kijelentette, hogy a kínai vakcina biztonságos, majd nyomást helyezett a magyar hatóságra, hogy mihamarabb engedélyezzék a vakcinát. Ez nem egyszerűen bűn, ez veszélyes és csak tovább növeli az oltással szembeni bizalmatlanságot.

A Demokratikus Koalíció 3 dolgot követel a kormánytól:

  1. Ne akarjanak a saját hatóságaikkal egy olyan vakcinát engedélyeztetni politikai utasítással, amelyet az EU nem hagyott jóvá!
  2. Legyen választási szabadsága az embereknek, dönthessenek ők, hogy melyik vakcinát akarják maguknak beadatni!
  3. A kormány fejezze be az oltási hajlandóságra rendkívül káros kínai vakcina-kampányt! Minél többet beszél erről a kormány, annál kevesebben fogják beoltatni magukat még az engedélyezett vakcinákkal is!

Ugyanakkor a DK felhívja arra a figyelmet, hogy minél többen beoltassák magukat, éppen ezt veszélyezteti a kormány, amikor egy bizonytalan hatékonyságú, kivizsgálatlan, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinát propagál!

Az uniós pénzek döntő fontosságúak a magyar gazdaság újraindulásához

Ez derül ki A Fitch most közzé tett jelentésből kitűnik, hogy z uniós pénzek döntő fontosságúak a magyar gazdaság újraindulásához.

A jelentés azt vizsgálja, hogy a 750 milliárd eurós uniós válságkezelő csomag milyen hatással lesz várhatóan a keleti uniós államokra. Korábban a magyar miniszterelnök meg akarta vétózni az uniós válságkezelő alapot arra hivatkozva, hogy ahhoz politikai feltételek járulhatnak. Később

Orbán Viktor lemondott a vétóról márcsak azért is, mert tisztában volt vele: a magyar gazdaságnak égetően szüksége van minden uniós euróra!

6,2%-os visszaesés

2020-ban ilyen súlyos mínuszba jutott a magyar gazdaság a Covid-19 vírus válság miatt. Az EU épp ezt a válságot kívánja enyhíteni a 750 milliárd eurós alappal, melynek egy része vissza nem fizetendő támogatás, a másik része pedig kedvezményes hitel, melyért az uniós tagállamok közösen vállaltak garanciát. Ennek sem igazán örült a magyar kormány pedig az EU kedvezőbb kamat feltételekre számíthat mint Magyarország hiszen Németország, a világ negyedik legerősebb gazdasága biztos garanciát jelent.

A Fitch szerint az idei első félév rámegy a Covid-19 járvánnyal folyó küzdelemre, fellendülésre csak a második félévben számíthatunk. Magyarország esetében ez valószínűleg  4,2% lesz vagyis várhatóan csak 2022-ben tudjuk újra elérni a 2019-es színvonalat. 2022-ben már 6,9%-os növekedésre számít a Fitch.

A választások viszont minden bizonnyal 2022 tavaszán lesznek vagyis akkor amikor a válság következményeit még mindenki nagyonis érezheti. Különösen így lehet ez akkor, ha a magyar kormányzat folytatja az uniós pénzek elosztásának korábbi gyakorlatát, amely lojalitás alapján osztogatja a Brüsszelből érkező euró milliárdokat.

Az EU épp ezt kifogásolja, mert mindenképp azt szeretné, ha a válságkezelő uniós pénzek oda jutnának, ahova szánták őket: a magyar családokhoz és vállalkozókhoz nem pedig a hatalom embereihez, akik az utóbbi években elképesztő tempóban gazdagodtak – jelentős részben épp az uniós pénzekből.

Az új CIA főnök szerint Orbán autokrata

Veterán diplomata veszi át az amerikai titkosszolgálat irányítását amennyiben a szenátus is jóváhagyja Biden megválasztott elnök javaslatát. William J. Burns 64 éves, és a legnehezebb diplomáciai posztokon bizonyított korábban.

William J. Burns vezette azokat a titkos tárgyalásokat, melyek végülis elvezettek ahhoz, hogy Irán lemondott az atomfegyverről. Ezt az egyezményt Trump felrúgta mire Washingtonban a diplomáciai karban többen megkérdezték: ki köt velünk ezután egyezményt?!

Burnsnek nemcsak Trump, de a távozó elnök barátai is a begyében vannak. Tavaly a Foreign Affairs című lapban azt fejtegette, hogy Orbán Viktor autokrata vezető, aki ráadásul rávette az amerikai nagykövetet arra, hogy elfogadja ezt.

Burns gúnyosan fejtegette: előfordul az elnök által kinevezett nagykövetekkel, hogy annyira a fogadó állam vezetőjének a hatása alá kerülnek, hogy sokkal inkább azt képviselik mint Amerikát.

Cornstein nagykövet közismerten sokat tett azért, hogy Trump fogadja Orbán Viktort. Amikor Cornstein búcsú látogatást tett Trumpnál, akkor az elnök felhívta Orbán Viktort, aki épp a konyhában foglalatoskodott a Cinege utcában. Ezt követően a magyar miniszterelnök nyíltan állást foglalt Trump mellett az USA elnökválasztáson.

Egy kis segítség barátaimtól

Cornstein nagykövet búcsúzóul elárulta a magyar miniszterelnöknek, hogy a nemzetbiztonság főnöke igen jó kapcsolatot ápol a CIA-val. Ezt követően Orbán Viktor villámgyorsan leváltotta a nemzetbiztonság vezetőjét – minden indoklás nélkül. Minden bizonnyal már arra számítva, hogy az új CIA távolról sem lesz oly jó barátja mint Trump idejében.

Orbán tanácsadója Bernben

Czukor Józsefet, aki még a Dzerzsinszkij akadémián szerezte meg diplomáját a magyar titkosszolgálatok eminens vezetőjének tartják. Diplomata is volt: legutóbb nagykövet Berlinben. Ahonnan hazatérve Orbán Viktor külpolitikai tanácsadója lett, majd pedig az Információs Hivatal főnöke. Innen került ki Svájcba, amely köztudomásúan a kémek paradicsoma.

Itt működik az úgynevezett Berni Unió, amely az USA barátainak hírszerző főnökeit egyesíti a CIA égisze alatt.

Néhány évvel ezelőtt ebben a körben  Ausztriát kizárással fenyegette meg Washington, mert a kormányban résztvevő Szabadságpárt túlságosan is jó kapcsolatban állt Putyinnal. Kurz kancellár értette a finom célzást: az Ibiza videóra hivatkozva felmondta a koaliciót a Szabadságpárttal. Jelenleg pedig a Zöldekkel alkot koaliciót, és továbbra is részese annak az információ cserének, melyet a Berni Unió tesz lehetővé.

„A nemzeti együttműködés rendszere rákos daganat az EU-ban”

Simonyi András, egykori washingtoni nagykövet, aki a The Hill című portálon fejtette ki a véleményét rákos daganatnak nevezte Orbán rendszeretét.

Simonyi, aki jelenleg is Washingtonban él, egy zenekarban játszik a leendő amerikai külügyminiszterrel, akinek az édesanyja és a nevelőanyja is magyar. Antony Blinken minden bizonnyal megkapja a washingtoni szenátus jóváhagyását, mert a demokratáknak sikerült ott is többséget elérniük – írja Simonyi aki a jelenlegi helyzetet felvázolva egyben azt is előre vetíti mi várható Washingtontól a demokraták térnyerésével.

Aggódnunk kellene. Az Európai Unió (EU) és Kína között a német közvetítéssel kötött átfogó beruházási megállapodás boldoggá teszi a német ipart, ám a megállapodás bizonytalan részletei miatt az emberi jogok tekintetében hosszú távon negatív következményekkel járnak, beleértve pusztító hatást a Európa esélye arra, hogy értékalapú, geostratégiai szereplő legyen, a befektetéseken és a kereskedelemen túl is.

Németország a célkeresztben

Simonyi Merkel kancellárt bírálja azért, mert nem vette észre, hogy Orbán Viktor rendszere „rákos daganat” az Európai Unióban. A német kormány elsőbbséget ad a gazdasági érdekeknek, és ezért tolerálja a nemzeti együttműködés rendszerét Magyarországon, amely a demokrácia leépítését jelenti – fejtegeti Simonyi András. Aki ezt követően a németeket azért bírálja, mert lepaktáltak Kínával.

A kínai kapcsolat

Merkel kancellár azzal koronázta meg a német elnökséget az Európai Unióban, hogy elérte az évek óta folyó beruházás védelmi tárgyalások sikeres befejezését. Az aláírt dokumentum megkönnyíti az európai cégek dolgát Kínában. Mindez zene Orbán Viktor miniszterelnök füleinek, aki szintén jó kapcsolatot ápol Pekinggel és Moszkvával  pedig Kínát és Oroszországot az USA stratégiai ellenfélnek tekinti – hangsúlyozza Simonyi. Aki eleve abból indul ki, hogy Washington és Európa érdekei egybeesnek holott erről szó sincsen! Németország jóval USA-t megelőzve épített ki jó gazdasági kapcsolatokat Kínával, amely a német autóipar legnagyobb piacát jelenti! Ilyen körülmények között nehéz lesz a Biden adminisztrációnak olyan diplomáciát kidolgoznia, amely Európa érdekeinek is megfelel, mert a kínai kapcsolat egyre inkább alternatívát jelent az USA-hoz képest. Jól mutatja ezt, hogy Magyarország – amerikai tiltakozás ellenére – a Huawei 5 G rendszerét vezeti be már csak azért is, mert az amerikaiak nem rendelkeznek működőképes alternatívával.

Ha még nem olvasta volna…

Most mindenki ezen az „asszonyságon” van kiakadva, pedig semmi ok sincs rá. Krúdy A vörös postakocsiban „egy még elég csinos és kívánatos”, de a „szerelemtől visszavonult asszonyság”-ról emlékezik meg, akiről egy éjszakai kihallgatás során tudjuk meg, hogy „az volt a mestersége, hogy szerelmet vessen és arasson”. De Krúdynál maradva utalhatnánk a „horvát asszonyság”-ra, aki megőrült a színészekért, s aki horvát létére nem ismerte Zrínyit, a költőt, de Zrínyit, a kaposvári színészt annál inkább.

Kétségtelen, az „asszonyság” megszólítás manapság, a mai magyar nyelvben leginkább talán a megszólító távolságtartó fölényeskedését fejezi ki, s a megszólítottnak kedélyeskedő-bizalmaskodó lenézését, lekezelését. Orbán ezzel maximálisan tisztában van, hiszen egy októberi interjújában nagyon is tudatosan nevezte a számára gyűlöletes, megvetett és Soros emberének kikiáltott Věra Jourovát asszonyságnak, midőn ezt mondta:

„ez az asszonyság onnan Csehországból úgy látja a magyarokat, mint azok a tökfilkók, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy saját döntéseket hozzanak.”

Ugyanakkor olyannyira nincs köze Orbánnak a valósághoz, hogy már fel nem fogja, nem is érti meg, hogy ez a fajta bratyizós-pálinkázós-fehérvári huszározós, feudális stílus (стиль) egyszerre viszolyogtató és röhejes. Még akkor is, ha ez sokaknak bejön, s ettől a hátsó udvari verbalitástól érzik magukhoz közelinek a magyar miniszterelnököt.
Most Karikó Katalint, a vakcina egyik kifejlesztőjét nevezi – éktelen, de magához méltó tahósággal – „kisújszállási asszonyságnak”, mindjárt magyarnak is mondva a Pfizer nevű („ezt a nehezen kimondható szót: Pfizer, azt hiszem, így kell mondani”) vakcinát, amelyben „magyar ész van benne”, de „ugye egy német prof is benne van ebben a dologban”, foglalja össze rendkívüli eleganciával, kifinomultsággal és mértéktartással a magyar miniszterelnök.
Én viszont most Orbán rendkívüli olvasottságát, literátus személyét éneklem meg. Ugyanis épp Karikó Katalint, a vakcina kifejlesztőjét, a legkülönbözőbb szakmai elismerések várományosát kellett asszonyságnak nevezni, hiszen Orbán ezzel Krúdy egyik legkülönösebb regényére, az Asszonyságok díja című munkájára gondolhatott, amelynek főszereplője egy bizonyos Czifra János, foglalkozását tekintve „temetésrendező”, aki „huszonöt év alatt megismerkedett a halállal, eltemetett vagy tízezer pesti embert, gyermeket, asszonyt, öreget, nem volt neki újdonság a sírás, jajveszékelés, kétségbeesés…Bár nem volt lángész, hosszú működése alatt megtanulta, hogy az életet és a halált egy kis mesgye választja el, tehát nem igen érdemes sokat törődni az élet aprólékosságaival.” S hogy még valamit eláruljak erről a temetésrendezőről, Krúdy beszámolója szerint „a zsidótemetőben is volt dolga, ahol a gondnokkal szokott eszmét cserélni az általános drágaságról.”

Ugye, mennyire más, ha az ember nem innen-onnan kiragadva, hanem kulturális kontextusukban érzékeli a szavakat és kifejezéseket?

Akkor most miért is kell a mi nagyszerű, felkészült és nyelvileg is mindig selymesen és bársonyosan fogalmazó miniszterelnökünket méltatlan támadásoknak kitenni?
Gábor György

No comment… – …terem mint a gomba

„Egyébként mindenki ezt a nehezen kimondható szót használja: Pfizer, azt hiszem így kell mondani. De az valójában egy magyar vakcina. Ugye egy német prof is benne van ebben a dologban, a kutatásban, vagy a kutatás irányításában, de a legtöbben magyarok dolgoznak a kutatásban, vagy a kutatás irányításában. Kis túlzással, de mondhatjuk, hogy ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne. Büszkék lehetünk a tudós asszonyra, aki egy kisújszállási asszonyság egyébként, mint megtudtam.”
(Orbán Viktor, 2021. január 3.)
„Reményt adnak nekünk a tudósok – világszerte, és még inkább nálunk, Németországban. Az első megbízható koronavírus-tesztet itt fejlesztették ki, és most már az első Európában és a világ más országaiban jóváhagyott oltást is. Egy német vállalat kutatására épül, és német-amerikai együttműködésben gyártják. Az alapítói, a mainzi Ugur Sahin és Özlem Türeci elmesélték nekem, hogy 60 nemzet szülöttjei dolgoznak cégükben. Semmi sem mutathatja jobban, hogy a fejlődést az európai és nemzetközi együttműködés, valamint a sokszínűségben rejlő erő hozza el”.
(Angela Merkel, 2020. december 31.)
FB Komment
… Balázs
A kisújszállási asszonyságok má’ csak ilyenek! Ragyogó tisztaságot és rendet tartanak, miközben félkézzel bepelenkáznak öt gyereket és mire a munkában megfáradt családfenntartó hazaér, a gőzölgő vacsora mellé odarittyentik a világjárvány elleni vakcinát, hogy mosolyt csaljanak uruk gondoktól terhelt arcára!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK