Az 1960-as évekre Franciaországban beköszöntött a stabilitás: Charles de Gaulle elnöksége alatt a gazdaság töretlenül fejlődött, a lakosság élvezte a jóléti állam áldásait. A felszín alatt azonban ott lapult az elégedetlenség, különösen a baloldali érzelmű diákok között, akiket
nyomasztott a tekintélyuralmi rendszer, elégedetlenek voltak az elavult egyetemi oktatással és elhelyezkedési lehetőségeikkel.
1968 forrongó tavasza a párizsi egyetem nanterre-i fakultásán kezdődött, ahol a szexuális szabadság nevében a fiúk könnyebb bejárást követeltek a lányok szobáiba. A radikális diákok, akikre hatással voltak a vietnami háború elleni amerikai tüntetések, hamarosan az egyetemi bürokrácia ellen is tiltakozni kezdtek, támadták a fogyasztói társadalmat, és a helyzet odáig fajult, hogy május 2-án bezárták a fakultást. A Sorbonne diákjai szolidaritást vállaltak a nanterre-iekkel, de másnapi nagygyűlésüket a hatóságok feloszlatták, több száz diákot őrizetbe vettek, az egyetemet bezárták.
Május 6-án már húszezer diák és oktató vonult a Latin negyed utcáira tiltakozva a „rendőrállam” ellen, a Sorbonne közelében összecsaptak a rendőrséggel és barikádokat emeltek. A kedélyek nem csillapodtak, május 10-én egy még nagyobb tüntetésen már kövek és Molotov-koktélok repültek a rendőrsorfal felé, s ezeknek a rádió és tévé által is közvetített zavargásoknak több száz sérültjük volt. A város hadszíntérré vált, barikádokkal és felszedett utcakövekkel, betört kirakatokkal és kiégett autókkal. A diákság hamarosan támogatást kapott, a rendőrség kemény fellépése miatt a szakszervezetek május 13-ra sztrájkot és szolidaritási tüntetést szerveztek, utóbbin 800 ezer ember vett részt.
A sztrájkmozgalom egyre szélesedett, az állami hivatalok beszüntették a munkát, a rádió és a televízió, a munkások gyárakat foglaltak el, béremelést, rövidebb munkaidőt, több szociális juttatást követeltek.
Május 20-án már ötmillióan sztrájkoltak, Franciaország két hétre megbénult.
A radikális diákok május 24-én vörös zászlót tűztek ki a tőzsdére, a kapitalizmus „templomára”, és megpróbálták felgyújtani az épületet. A politikai szervezetek, az 1967-es választásokon megerősödött baloldal, nem voltak képesek uralni az eseményeket, sőt attól kellett tartaniuk, hogy a lázadás szele őket is elsodorja. A kormány csak a hadseregre támaszkodhatott, de Gaulle megingathatatlannak hitt hatalma mégiscsak megrendülni látszott.
Az elnök május 30-án szólalt meg, rádió- és tévébeszédében átfogó szociális reformokat és az egyetemi viszonyok rendezését ígérte. A lemondását szorgalmazó követeléseket ugyanakkor visszautasította, feloszlatta a parlamentet, és júniusra új választásokat írt ki. A forradalommal fenyegető, elhúzódó lázadás kezdett kifulladni. A sztrájkok elhaltak,
Ez még a tábornokot is váratlanul érte, aki állítólag már lemondó levelét is megírta. A nagyarányú győzelem azonban nem személyének szólt, a franciák többsége ekkor már túl öregnek, túl merevnek és túl tekintélyelvűnek találta, „de Gaulle nélküli gaulle-izmust” akart.
A társadalmi feszültségek persze nem szűntek meg. A kormány számos engedményre kényszerült, a munkásoknak béremelést biztosított, modernizálta és demokratizálta az oktatási rendszert. De Gaulle 1969-ben lemondott, az V. Köztársaság rendje igazán csak a helyére lépő Georges Pompidou elnöksége alatt állt helyre.
Az ötvenhárom év előtti események fordulatot hoztak a modern francia történelemben, egy diákvezér később így fogalmazott:
„Mozgalmunk sikerrel járt, de nem politikai, hanem társadalmi forradalmat eredményezett.”
Ha a lázadásban részt vevők jól belegondolnak és Le Pen nyerné a francia választásokat, ha az olasz Salvini is nyerni tudna, ha Orbán is megőrizné ’22-ben hatalmát az minden bizonnyal meg fogja rázni az unió vezetését, és az akkori lázadók keserűen állapíthatnák nem is olyan nagy baj, hogy ők már mind hetven év fölött vannak.
Bodnár Zsolt dandártábornok a Terrorelhárítási Központ főigazgató helyettese volt egészen 2018 tavaszáig amikor villámgyorsan távoznia kellett az intézménytől, mely Orbán Viktor különleges bizalmát élvezi. 2018 tavaszán – a választások idején – ez a bizalom elveszett. Bodnár Zsoltot felettese, Hajdu János tábornok azzal gyanúsította, hogy információkat gyűjt róla. Ezért az akkor frissen megvásárolt Pegasus szoftverrel figyeltette helyettesét. A Pegasus szoftvert Izraelben Czukor József tábornok, Orbán Viktor akkori biztonságpolitikai tanácsadója vette meg Izraelben. Czukor Józsefet akkor fogadta Benjamin Netanjahu miniszterelnök is. Benjamin Netanjahu intézte el Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy fogadja őt a Fehér Házban Donald Trump akkori USA elnök.
Izrael úgy adja el a Pegasus kémszoftvert, hogy azt terroristák ellen kell felhasználni. Valójában azonban a vásárló arra használja amire csak akarja. Orbán Viktor hatalmi piramisában pedig a saját emberek megfigyelése is mindennapos eset lehet. A főnök szeret mindenről tudni, és a szolgálatok készségesen ki is szolgálják bár nem épp ez lenne a törvény által előírt feladatuk. Dehát a nemzetbiztonságba sokminden belefér: főként az, hogy Orbán hatalmának biztosítása, amely az első számú feladat mindenki számára.
A tisztikar elitjét külföldön képezték ki: az idősebbeket mint Czukor József Moszkvában (a Dzerzsinszkij KGB akadémián) míg a fiatalabbakat az USA-ban és Nyugat Európában. Sem Brüsszelben sem Washingtonban nem rajonganak Orbán Viktorért. Nemrég kiderült, hogy a magyar miniszterelnököt nem hívják meg Washingtonba, ahol Biden elnök demokrácia csúcsot rendez. Ez nem is túlságosan finom figyelmeztetés arra, hogy Orbán Viktort az USA jelenlegi vezetői nem tartják pótolhatatlannak. Már amikor Orbán Viktor Trump elnöknél járt vele egyidőben fogadták Washingtonban Márki-Zay Pétert a külügyminisztériumban. Az akkor még szinte ismeretlen magyar politikus mára az ellenzék miniszterelnök jelöltjévé vált, aki Orbán esélyes kihívója lehet.
Bodnár Zsolt dandártábornok is a választások alkalmából bukott le. Orbánnak most is végig kell gondolnia: kire számíthat a tábornoki karban, ha szorul a kapca?!
A templombajárás magánügy; az, hogy melyik felekezet templomába jár teljesen irreleváns, hogy politikai meggyőződése konzervatív az demokratáéknál semmiképpen sem jelent többet, mint bármilyen más ideológiát követni!
Jó marketing fogásként azzal kérkedik, hogy „én már akkor is templomba járó keresztény voltam, mikor Orbán Viktor a KISZ-ben volt, és már akkor is jobboldali voltam, mikor Orbán a Liberális Internacionálé alelnöke volt”.
Igazán nem szoktam Orbán védelmére kelni, de ez önmagában milyen negatívumot jelent Orbánra vonatkoztatva? Ráadásul akkor, amikor akár polgármesterségét, akár előválasztási győzelmét baloldali és liberális pártoknak is köszönheti?!
Az előválasztási kampányban jól kamatoztatta marketinges vénáját, azonban politikailag még alapfokon sem mutatott semmiféle erényt, hacsak nem nevezzük annak Trump mintájú hazug negatív kampányát, ami miatt naponta kellett magyarázkodni és bocsánatot kérni.
a jövő évi választásokat illetően Viszont nem túl rózsásak kilátásai: Orbán és csapata hatékonyabban tud gyurcsányozni.
Körülbelül 100 névből áll a névsor, de a magyar miniszterelnök nincs közöttük! Hasonlóképp hiányzik Orbán török barátja Recep Tayip Erdogan is noha mindkét állam tagja a NATO-nak.
Erdogant megpróbálta megbuktatni az USA, ez volt az a pancser puccs, melynek eredményeképp Törökország ura megerősítette pozícióját. A szultán, ahogy hívei és talpnyalói nevezik, egyre inkább diktátori módszereket alkalmaz: tömegesen záratja börtönbe ellenfeleit.
Orbán még nem tart itt, de jelenléte mégsem kívánatos noha például a lengyel vezetőket meghívták. Ebben nyilvánvalóan stratégiai megfontolások is szerepet kapnak, mert Lengyelország – Magyarországgal ellentétben – fontos NATO szövetséges Európa keleti felén.
Hasonlóképp stratégiai szempontok motiválhatják Narendra Modi indiai miniszterelnök meghívását. Őt tíz évig nem fogadták Washingtonban, mert amikor Gujarat állam főminisztere volt, elnézte azt, hogy pártjának, a hindu nacionalista BJP-nek az emberei több mint ezer muzulmán gyilkoltak le egy pogrom során Indiában.
Azóta viszont Kína ellen India fontos szövetséges lett, ezért a véres múlt feledve van.
Amikor Orbán Viktort Donald Trump fogadta Washingtonban, akkor a külügy vendégül látta Márki-Zay Pétert az amerikai fővárosban. Hódmezővásárhely polgármestere akkor még Magyarországon is kevéssé volt ismert, de a State Department felfigyelt rá. Most viszont ő az ellenzék miniszterelnök jelöltje Orbán Viktorral szemben!
Eddig sem volt kétséges, hogy Orbán jó kapcsolata Trumppal végképp elvágta a közeledés lehetőségét a Biden adminisztrációhoz. Orbán valószínűleg meg sem kísérelte ezt, de az USA most egyértelműen jelezte: szívesebben látna valaki mást a kormányfői székben Magyarországon!
Bayer Zsolt épp emiatt javasolta korábban, hogy a békemenet induljon az USA nagykövetsége elől. Végül Orbán másképp döntött, de azzal ezek után tisztában kell lennie: benne van a célkeresztben!
Sose voltam híve az előválasztásnak, évekkel ezelőtt még a Népszabadságban nyilvánosan is megírtam ezt. Az első fordulóban úgy tűnhetett, hogy tévedtem, hiszen az előválasztás megmozgatta az ellenzéki választókat, és a ma az Orbán ellen szavazni készülőknek nagyjából egynegyede el is ment szavazni. Az első fordulóban még úgy tűnt, hogy ha számos egyéni jelölt veszített is, ugyanazoknak a pártoknak más jelöltjei nyertek, és így az első fordulónak legfeljebb egyének voltak vesztesei, de nem egész szavazótáborokl.
A második forduló után más a helyzet. Még ha nem is tudjuk még az eredményt, máris vesztesnek érzik magukat azok, akik Karácsonyt támogatták és benne látták az egyetlen olyan jelöltet, aki az egész ellenzéket egyesíteni tudja. Vesztesek persze valamennyire a Momentum és a Jobbik hívei, hiszen miniszterelnök-jelöltjük már az első fordulóban kiesett. A második forduló azonban vesztessé teszi vagy Dobrev támogatóit, a DK-sokat és más baloldaliakat, vagy azokat, akik nagyon nem akarták, hogy a DK adja a közös miniszterelnök-jelöltet, és ezért álltak vagy már az első fordulóban, vagy saját jelöltjük veresége vagy visszalépése után a másodikban Márki-Zay Péter mögé. Ez a vesztesség pedig súlyosnak ígérkezik, és nem ellensúlyozza a közel álló egyéni jelöltek sikere sem. A második fordulóban olyan két jelölt között kellett választani, akik sokaknak voltak elfogadhatatlanok. Dobrev Klára mint Gyurcsány Ferenc pártjának jelöltje sok ellenzéki választónak eleve elfogadhatatlan volt, Márki-Zay pedig, akit korábban – Karácsonnyal együtt – a legkevesebben utasítottak el, az első forduló utáni napokban vált elfogadhatatlanná. Ha „füstös szobákban” egyeztek volna meg a pártok arról, hogy ki legyen a közös miniszterelnök-jelölt, kiköthettek volna olyan jelöltnél, aki jobban tudja egyesíteni az ellenzéki tábort, mint akár Dobrev, akár – most már – Márki-Zay.
Ami Márki-Zay Pétert illeti, ő az elmúlt két hétben szerintem bebizonyította, hogy nem alkalmas országos politikai vezetőnek.
Aki naponta kényszerül bocsánatkérésre előző napi állításai miatt, aki reménybeli szövetségeseit vádolja zsarolással, hazugságokkal, az nem alkalmas erre.
Nem tud együttműködni.
Hódmezővásárhely, ahol ő polgármester, de csak a saját híveivel kell a testületben együttműködnie, akiket mind ő vitt be az önkormányzatba, ennek megtanulására nem alkalmas. Márki-Zay viselkedését figyelve eszembe jut a szlovák Igor Matovič példája, aki ellenzékben a legsikeresebben bírálta Fico & Co. korrupt rendszerét, és ennek révén ő nyerte meg a legutóbbi parlamenti választást. Ő lett a miniszterelnök, de azután teljesen alkalmatlannak bizonyult a miniszterelnöki feladatra, és a koalíciós partnerek megvonták tőle a bizalmat. Ha ma lenne választás Szlovákiában, azt megint a Smer utolsó miniszterelnöke, Peter Pellegrini és maga Fico (akik ma két külön pártot vezetnek) nyerné meg. Pedig Matovič – Márki-Zaytól eltérően – még pártot is szervezett, amelynek igazi „civil” pártként „Egyszerű emberek és független személyiségek” a neve (ennek rövidítése az Ol’ano). Abban megtanulhatta volna az együttműködő politizálást, de szemlátomást nem tanulta meg. Márki-Zay még ezt az iskolát sem járta ki.
Fölöttébb kockázatosnak tartom, hogy Márki-Zay legyen az ellenzék közös listavezetője.
Ugyanakkor egy nagyon fontos dologban igazat kell adnom Márki-Zaynak. A hat szövetkezett párt az elmúlt hosszabb időszakban egyaránt jóléti populizmusban jeleskedik, nyilvánvalóan teljesíthetetlen ígéreteket tesz, amikor olyan béremelési, nyugdíjemelési, adócsökkentési ígéreteket tesz, amelyek szétvernék az államháztartást, és úgy ígéri az egészségügy teljesítménynek javítását, hogy ennek mikéntjéről az ágazati bérek emelésén és az ágazatra való költés növelésén kívül semmi érdemit nem mond. Az utolsó, két személyes tévévitában Dobrev a kórházak esetleges megszüntetésére vonatkozó műsorvezetői kérdésre még azt is mondta, hogy az egészségügyi ellátást a lehető legközelebb kell vinni az emberekhez, ami összhangban van ugyan azzal, hogy a DK politikusai az újpesti kórház újranyitását követelik a kampányban, de minden egészségügyi szakértő – köztük a DK orvospolitikusai – évtizedek óta képviselt álláspontjával is szembe megy.
Ez csak egy eleme annak a jóléti populizmusnak, ami – a szövetkező többi pártéhoz hasonlóan – Dobrev kampányán végigvonul.
(Ilyennek tekintem a nettó 200 ezer forintos minimálbért Karácsonynál, a négy napos munkahetet a Momentumnál, és általában azt a retorikát, amely a különféle jóléti intézkedéseket a gazdaság teljesítményétől függetlenül ígéri meg.
Márki-Zay a tévévitákban ezt bírálja, és ebben teljesen igaza van.
(A hvg.hu-n megjelent interjújában még azt is kilátásba helyezte, hogy miniszterelnökként blokkolná a költségvetés stabilitását veszélyeztető törekvéseket.) Ez azonban nem változtat azon, hogy a miniszterelnöki feladatra, egy kormánytöbbség vezetésére alkalmatlannak tűnik (amiben Dobrevnek van igaza), miközben vetélytársainak, köztük Dobrevnek ígéretei számomra vállalhatatlanok.
mert egy 2019. októberi európai parlamenti szavazáson a DK másik három képviselőjével együtt, szembe menve a baloldaliak túlnyomó többségével, nemet mondott egy határozati javaslatra, amely a Földközi-tengerben hánykolódó menekültek kimentéséről szólt, és nem is kapott többséget. (Emlékezetem szerint a négy DK-szavazattal meglett volna a többség.)
Hosszú ideje az orbáni politika alapvető jellemzői között tartom számon a nacionalizmust (kettős állampolgárság, határokon átívelő nemzetegyesítés) és a szociális kirekesztést (munkaalapú gazdaság, családtámogatás). A menekültügyben folytatott orbáni politikát e két elem – etnikai alapú illetve szociális kirekesztés – „ideális” kombinációjaként írom le.
Márki-Zay ezekben az alapügyekben folytatná Orbán politikáját: az orbáni családtámogatás és adópolitika fenntartását szorgalmazza, a menekültkérdésben pedig – a Jobbikhoz hasonlóan – csak azért tesz szemrehányást a Fidesznek, hogy a letelepedési kötvényekkel hoz be az országba idegeneket.
Márki-Zaynak Orbánnal csak az a baja, hogy nem demokrata és korrupt. Ezek persze az Orbán-rendszer fontos elemei, de fontos az orbáni politika többi összetevője is, melyeket viszont elfogad és folytatni kíván.
Én azokat sem fogadom el. Mielőtt valaki azt vetné ellenem, hogy persze, hiszen Márki-Zay jobboldali, leszögezem, hogy a Márki-Zay számára megtartandó orbáni adórendszer, családtámogatás és menekültellenesség megtalálható a nyugati jobbközépen is, viszont Orbán nacionalizmusa szélsőjobboldali, az ilyesmivel a nyugati jobbközép szemben áll. Márki-Zay viszont nyilatkozatai szerint ezt is megtartaná.
Ezek az okai annak, hogy a második fordulóban, ahol Dobrev és Márki-Zay közül kellett választani, nem mentem el szavazni. Nem tudtam Márki-Zayjal szemben Dobrevre szavazni, miként Márki-Zayra sem Dobrevvel szemben.
A magyar és a lengyel kormány épp azért fordult az Európai Bírósághoz, hogy késleltetni tudja a jogállamiságot vizsgáló uniós eljárást. Brüsszelben azonban megtalálták a jogi kiskaput arra, hogy elindítsák a vizsgálatot a bírósági döntés nélkül is. Az Európai Parlament is erre ösztönözte a bizottságot mondván, hogy akár az Európai Bírósághoz is fordulhatnak ebben az ügyben.
Ennyit veszíthet Magyarország az Orbán kormány renitens magatartása miatt. Lengyelország vesztesége még nagyobb: 36 milliárd eurót blokkol az Európai Unió. Bár mindkét kormány igyekszik úgy tenni, hogy ez nem befolyásolja a költségvetést, de valójában óriási veszteségről van szó, amely felboríthatja mindkét állam pénzügyi stabilitását a közeli jövőben. A magyar kormány igyekezett be biztosítani magát: több mint 4 milliárd dolláros kölcsönt vett fel bár korábban azt hangoztatta, hogy a deviza kölcsön nagyon kockázatos.
Didier Reynders azonban elmondta a Bloomberg portálnak, hogy nagyon nagy nyomás nehezedik a brüsszeli bizottságra annak érdekében, hogy mielőbb indítsák el a jogállami vizsgálatot mind a magyar mind a lengyel kormány ellen. Brüsszelben a régi vitákat követően legutóbb a magyar pedofil törvény csapta ki a biztosítékot, Lengyelország kapcsán pedig most különösen az alkotmány bíróság határozatát kifogásolják, mely szerint a lengyel törvények felülírhatják az uniós szabályozást.
Janez Jansa -Orbán Viktor legjobb közép-európai tanítványaként – akkor kapja elő Soros Györgyöt, ha épp a jogállam sérelmeiről vagy a sajtó szabadság megsértéséről érdeklődnek nála.
Ebben a félévben Szlovénia tölti be ezt a posztot, ezért különösen kínos, hogy Janez Jansa miniszterelnök nem fogta vissza magát. Ráadásul azt közölte az Európai Parlament elnökével: vegye tudomásul, hogy Szlovénia nem gyarmat!
Mark Rutte holland miniszterelnök is kifogásolta Janza viselkedését. Erre neki azt írta Twitteren, hogy nem Szlovéniában lövik le az újságírókat hanem Hollandiában. A szlovén miniszterelnök arra célzott, hogy Hollandia egyik legismertebb újságíróját a nyílt utcán lőtték le. Minden bizonnyal a maffia volt a megrendelő, amelynek ügyeiről az oknyomozó újságíró gyakran írt Hollandiában.
Janez Jansa olyan médiát szeretne mint Orbán Viktor, akinek sikerült óriási túlsúlyt kialakítani. A kritikus média a perifériára szorult miközben a közszolgálati és a kormánypárti televíziók, rádiók és újságok készségesen kiszolgálják a hatalmat. Brüsszel ezt kifogásolja, és ezért nevezik Soros lakájainak az Európai Parlament képviselőit, akik érdeklődnek arról, hogy mit is jelent a nemzeti együttműködés rendszere a gyakorlatban.
Orbán rendszere a külföldi tőkének és saját hatalmi érdekének rendeli alá a nemzeti érdeket és a polgárok jólétét. Aki ezt kifogásolja az Soros lakájának minősül. A média ellenőrzése azért kulcs fontosságú, hogy ki ne derüljön: sem nemzetről sem pedig együttműködésről nincsen itt szó hiszen a felülről lefelé irányított rendszerben kizárólag a döntéshozók érdeke érvényesül.
Orbán miután lepaktált a külföldi, elsősorban német tőkével, saját uralmi rendszerét építette ki. A célja az volt, hogy olyan rendszert építsen ki, amely elég pénzt termel ahhoz, hogy a választások idején megvásárolhassa a szavazók jóindulatát. Ha ez nem sikerül, akkor Orbán „kénytelen” lenne csalni mint Putyin, de az Európai unióban ezt picit nehezebb megvalósítani. Ezért kell a szuverenitást hangsúlyozni, hogy a hatalom gátlástalanul cselekedhessen. Amíg meg nem állítják. Washingtonban nem véletlenül fogadták egyidőben Orbán Viktort és Márki-Zay Pétert 2019-ben. Az utóbbit akkor még kevesen ismerték, de az USA nagykövetség felfigyelt rá.
Mindkét országban jövőre lesznek a választások. Orbán Viktor nemrég fogadta Eric Zemmourt, aki Marine Le Pen vetélytársa a szélsőjobboldalon.
Az Európai Néppártból kipöckölt magyar miniszterelnök szeretne egy erős szélsőjobb frakciót az Európai parlamentben, amely szembeszállhatna a jelenlegi centrummal, amely a szocialistákból, a liberálisokból, a zöldekből és az Európai Néppártból áll. Jelenleg két ilyen szélsőjobboldali frakció működik az Európai Parlamentben. Orbán két olasz barátja Salvini és Meloni is más-más frakcióban ül.
A szélsőjobboldali politikusok jelentős része Putyin barátja – éppúgy mint Orbán, aki Oroszország trójai falovának szerepét játssza az Európai Unióban. Ez nem problémamentes vállakozás, mert ezt felróják a magyar miniszterelnöknek nemcsak Brüsszelben, Berlinben, Párizsban vagy Rómában, de még Varsóban is.
Nemcsak a megosztottságtól szenved a szélsőjobb, de a program hiányától is.
Állásfoglalásai csupa negatívumot jelentenek, de pozitív elképzelésük nincs semmiről. Nem helyeslik az Európai Egyesült Államokat, elutasítják a migránsok befogadását, bírálják az USA-t, de arra semmilyen válaszuk sincsen, hogy miképp lehetne versenyképes gazdaságot teremteni Európában, amely mindinkább lemarad a vetélytársak mögött. Negatív programmal választást esetleg lehet nyerni, de azután valamilyen reális elképzelésre lenne szükség a társadalom problémáinak megoldására. Az egy gondolat bánt engemet nem a szélsőjobb köreiben fogalmazódott meg, mert őket aztán egy sem.
Az is igaz persze, hogy általában nem a jól tájékozott racionálisan gondolkodó embereket kívánják megnyerni hanem az érzelmi alapon döntő alulinformált tömegeket. Mind Marine Le Pen mind Orbán Viktor velük kívánja megnyerni a választást. Brüsszel és Washington pedig azon van, hogy ezt megakadályozza.
Legalábbis így értesült a Handelsblatt tudósítója Brüsszelben. Ha ez igaz, akkor azt jelentheti, hogy Orbán Viktor búcsút inthet az uniós euró milliárdoknak, melyekre nagyon is számított a magyar költségvetés kiegyensúlyozására és a „Mészáros Lőrinc kassza” feltöltésére.
Már Ursula von der Leyen asszony is utalt arra, hogy megtalálták a jogi megoldásokat arra az esetre, ha a magyar vagy a lengyel kormány blokkolni próbálná az Európai Unió működését.
Katarina Barley asszony, aki még nem is oly rég a német kormány igazságügyi minisztere, most pedig az Európai Parlament egyik alelnöke úgy nyilatkozott a Handelsblattnak, hogy „régen itt van az ideje annak, hogy a brüsszeli bizottság is lépjen. Magyarországon már szinte teljesen bedarálták a demokratikus normákat miközben a brüsszeli bizottság csak állt és nézett.”
