Orbán így beszélt a lengyel választások tétjéről a Kossuth rádióban: ”Brüsszelben abban reménykednek hogyha Lengyelországban baloldali kormány jön a választások után, akkor Magyarország magára marad, és könnyebben elbánhatnak velünk. De hogyha marad a konzervatív kormány Lengyelországban, akkor Brüsszelnek kell engednie. Ha tehát Varsóban maradna a konzervatív kormány, akkor az felgyorsíthatja a magyarországi uniós pénzek kifizetését is.”
A PiS megnyerte a választást, de nem szerzett elég szavazatot stabil kormány megalakításához, ezért minden bizonnyal a három ellenzéki párt alakíthat majd kormányt Varsóban, élén azzal a Donald Tuskkal, aki Magyarországra is eljött, hogy kampányoljon Orbán Viktor ellen 2022-ben. Tusk egyik legfontosabb ígérete az volt a választási kampányban, hogy “ha én leszek a miniszterelnök, akkor megindulnak az uniós euró milliárdok Lengyelország irányában.”
Orbán Viktor számára tehát a lengyel szövetséges valószínűleg elveszett, sőt Brüsszel nyert egy határozott támogatót. Orbán Viktor Fico szlovák miniszterelnökben reménykedhet, de újdonsült barátja, a baloldali nacionalista politikus igen pragmatikus, és aligha akarja vásárra vinni a bőrét az ő “Viktor barátjért”.
Egyelőre aligha: brüsszeli és washingtoni figyelmeztetés ellenére elutazott Pekingbe az Új Selyemút csúcstalálkozóra. Ez önmagában még nem csapja ki a biztosítékot az Egyesült Államokban és az Európai Unió központjában, de az már igen, hogy a miniszterelnök Pekingben tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Akit Nyugaton páriaként és körözött háborús bűnösként kezelnek azóta, hogy tavaly februárban Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Orbán kitart oroszbarát politikája mellett akkor is, ha annak nyilvánvalóan nagy a kockázata. Közben viszont nem utazik el Kijevbe, ahol már minden uniós tagállam vezetője járt. Orbán és Putyin közös titka nagyon is érdekli a CIA-t hiszen Magyarország a NATO tagja.
Ki oszt meg információkat egy olyan tagállammal, amely nyíltan az ellenfél vezetőjével diskurál?!
Orbán a demokrata adminisztráció bukására számít Washingtonban, és arra, hogy Trump visszakerül a Fehér Házba. Trump egy választási beszédében viszonozta is Orbán Viktor lelkes támogatását: ”Magyarország vezetője, amikor arról kérdezték, hogy mit ajánlana Joe Bidennek, hogy rendbe tegye a világot, akkor azt válaszolta: elég egyetlen dolgot tennie, visszahozni Donald Trumpot! Ő Orbán Viktor, a legerősebb vezető. Nagyon erős ember.”
Csakhogy a lengyelországi választás eredménye mutatja, hogy távolról sem mindig azok győznek, akiknek Orbán Viktor drukkol. Akkor pedig jöhet a magány, amely lírai költőknek lehet termékeny időszak, de egy politikusnak maga a halál.
Az akkori tolvajok ellen szabályos eljárás folyt, és kaptak börtönbüntetést is, hiába voltak körön belül (pl. Zuschlag 20 milliója), nem úgy mint a 2010. utáni időszakban, mikor a kiválasztottak szabadon távozhattak a pénzzel együtt (pl. Tiborcz 13 milliárdja), és az MTVA sem üvöltötte éjjel-nappal minden csatornán és vonalon, hogy Gyurcsányék milyen szépek és a FIDESZ milyen randa, mert akkor még nem degradálták a közmédiát közpénzből működtetett pártmédiává, de a nép minden itt felsorolt demokratikus normalitás ellenére úgy tudta, hogy Gyurcsány maga az ördög. Erős tudása volt ez a népnek, ami onnan látszik, hogy ma sem tudja másként.
A dolog érdekessége, hogy ezt az ördög mivoltot a nép magától az ördögtől tudja, és akkor hiába nem támasztják alá a tények se azt, hogy hazudott, se azt, hogy elszúrta, az ördög beismerő vallomása minden kételyt elsöpör. Erősebb, mint a tények. Elvégre ő mondta, nem?
További fura jelenség, hogy a nép szó nélkül fogadja el igaznak pont az általa hazudósnak minősített Gyurcsány állításait
(melyet zárt körben, belső használatra, és nem is a népnek mondott), ám a népet illetően jobb, ha semmin sem csodálkozunk.
Az ugyanerre az ördögös álláspontra jutó értelmiségen már annál inkább. De ez van. Kis ország vagyunk, nincs másik értelmiségünk. Nem tudjuk őket leváltani, ahogy az ellenzékből sem létezik másik. Ez alól a FIDESZ kivétel, ők ugyanis bármikor tudnak egyharmadnyi szavazóból kétharmados győzelmet csinálni. Ezért érthetetlen sokak sóhajtozása, hogy sajnos Orbán leválthatatlan, de ez náluk csak a munkából való kiszállás indoka, azaz emberi lustaság, amin változtatni nem lehet.
Szerencsére az elmútnyócéveseknél a gazdaságban kisebb volt a gond. Bár Gyurcsánynak és az MSZP-nek nem adatott meg a négyéves zavartalan kormányzás, de még egy féléves sem, azért kézben tartották a dolgokat. Azt illetően, hogy mire jutott az ország Medgyessyvel és Gyurcsánnyal a világválság kitöréséig, az alábbiak mondhatók:
Itt meg kell jegyezni, hogy az esztelen minimálbér duplázás miatt a tőke beáramlás drasztikusan visszaesett, azaz a növekedési érték bőven magasabb is lehetett volna, ha Orbán a dilettáns kezével nem nyúl bele a gazdaságba. Pláne, ha nem így.
Ez nem meglepetés annak, aki tudja, hogy akkoron a GDP-hez viszonyítva nagyobbak voltak a jóléti kiadások, mégpedig nem is kevéssel:
2010-ben még a GDP 30,7%-a; ma, 2023-ban már csak a GDP 24,3%-a;
Ezen belül az oktatásra költött pénz akkor 5,8%, ma 3,6%, az egészségügyre akkor 4,5%, ma 3,6%, a nyugdíjakra akkor 10,1% (svájci indexálás, 13. havi nyugdíj rendszeres kifizetése), ma 7,1%, a család és gyermektámogatásra akkor 2%, ma 1,2%.
Egyedül az egyéb szociális támogatások nőttek meg mára a 2010-es 0,9%-ról 2,6%-ra.
Ha a legutóbbi esetében valaki a rezsicsökkentésre gondol, igaza van. Ezzel a speciális rendszerrel az állam azokat támogatja leginkább, akik a legtöbbet fogyasztanak, azaz a legkevésbé szorulnak rá. Például a faluvégi Mari néni, akihez se a gáz, se a víz, se a villany nincs bevezetve, semmit sem kap, bár ÁFÁ-t ő is fizet, ráadásul a rezsicsökkentés nem takarékosságra, hanem pazarlásra ösztönöz, plusz belezavar a piaci folyamatokba. Ezektől az apróságoktól eltekintve a nagy FIDESZ találmány kiválóan működik.
A fentiekből látható, hogy akkoriban még a rászorulókat támogatták, ma már a gazdagokat valamint a tehetőseket. Hogy ki lett így az út szélén hagyva, azt mindenki döntse el maga.
Az akkori adósság növekedésébe belejátszott még egy, a jövőt tekintve pozitív folyamat is: a MANYUP tőke Gyurcsányék általi állandó kiegészítése. Össze is gyűjtöttek a leendő nyugdíjasoknak 2700 milliárdot, melyet Orbán lazán zsebre tett, így aztán immár 13 éve befizetni sem kell semmit neki. Egy kiadással kevesebb, amely Gyurcsányéknál növelte a veszteséget.
A fentiekből megállapítható, hogy ha a világválság hatásait nem kenjük Gyurcsányékra, akkor mennyire sikerült elszúrniuk. A válasz egyértelmű: semennyire.
Miután bajból sosem elég, 2008. őszén Amerikából jött a nagy pofon. A világválság idején és miatt a bruttó adósságállományunk 15%-kal nőtt. Ebből 7 % a GDP csökkenés, 3% a forint erőteljes romlása, 3,5% pedig a kincstári tartalékképzés miatt. Ha ehhez hozzávesszük az önkormányzatok külföldi hitelből történő 1,5 %-os eladósodását, már ott is vagyunk.
Az első két tételről a kormányzat nem tehet. A harmadik csak névleg növeli az adósságot, mivel a pénz ténylegesen megvan, ugyanis az IMF alacsony kamatozású hitelének egyharmadát az MNB-be tettük tartaléknak, egyharmadával magasabb kamatú hiteleket váltottunk ki, azaz az adóshelyzetünk javult, egyharmadát meg fel sem vettük.
Az MNB devizatartaléka ezzel 38 milliárd EUR értékre nőtt (kb. a GDP 22 – 23%-a), ami a befektetőket megnyugtatta, stabilizálván az állam pénzügyi helyzetét. Ezt kapta Orbán örökségül Gyurcsányéktól. Plusz a MANYUP vagyont.
Az IMF természetesen intézkedéseket várt a hitelért cserébe. Ezt Gyurcsány már nem akarta végrehajtani, és nem is lett volna szerencsés, ha ő hajtja végre, így aztán lemondott, jött Oszkó meg Bajnai, akik a „megszorításokkal” egyenesbe hozták az ország szekerét. Ez lett a vég. A nagy befejezés.
Utána már nem kellett sokáig várni. Az isteni kegyelem jóvoltából győzött Orbán mindenki nagy-nagy örömére, és hogy az öröm még nagyobb legyen, kétharmadot kapott.
Azt, hogy mire használta korlátlan hataimát mostanáig, az ország száz százaléka látja, de csak kis százaléka látja át. Úgy értőlegesen. Ha valami nem tetszene a népnek, és sokan kezdenének nyűgösködni, a GY.F. nevű sötét árny (ahogy eddig többször) a FIDESZ cilinderből rögtön előrántható, akkor a kis százalék kivételével mindenki reszketni kezd, és azt kérdezi, hol lehet Orbánra leszavazni. Az elefánt olyan, hálaisten, amit megtanult, azt nem felejti el.
Más magyarázatot nem mond neki senki. Miért kéne a népet megzavarni, elég a meglévő tudomány.
Hááát… 2036-ig biztosan.
„A harminchatodik nyári olimpiai játékokat megnyitom!” Tus.
Elmondható tehát, hogy az ország kapitalista működéséhez a következők nem álltak rendelkezésre: termék, vállalkozó és pénz. Egyetlen lehetőség maradt, mindezt külföldről kellett importálni. Az persze nem tagadható, hogy néhány magyar megérezte az idők szelét, és „keletkeztek” hazai tőkések is több-kevesebb sikerrel, erre sikertelen példa Széles és az Ikarusz, sikeres példa Széles és a Videoton, Gyurcsány és a MOTIM, Csányi és az OTP.
A kamikáze Antall kormány az összeomlás közepette két dolgot tehetett: eladja a kapós vállalatokat egy külföldi tőkés cégnek vagy egy vállalkozónak (pl. Ganz), és bezárja azokat, amelyeket nem vesz meg tőle senki. Az utóbbiakból szabaddá vált, aránylag képzett és aránylag olcsó munkaerőt felajánlja az ide bejövő külföldi tőkének (pl. AUDI). Sajnos mindez kevésnek bizonyult, és az ország gazdaságilag lejtőre került, ugyanis a külföldi tőke a rengeteg utcára tett, képzetlen, de ahhoz képest drága munkaerővel nem tudott mit kezdeni. Ezt a „nép” is így látta, mert leváltotta az MDF-et Hornra, hátha újra lesz 3,60-as kenyér.
Horn egy pár hónapig nem csinált semmit, még szerencse, hogy ’95 elején Párizsban találkozott Lámfalussyval, aki közölte vele, hogy „Gyulám, ez így nem mehet tovább”. Horn ezt megértette, ami onnan tudható, hogy ekkor lett kinevezve Bokros és Surányi, akik szépen elinflálták a forintot (ehhez két ember kell, Bokros inflálta, Surányi meg hagyta = nem védte meg magas kamattal), és az ország olcsóvá válásával elkezdett beömleni a képzetlen munkaerőt is foglalkoztató külföldi tőke. Ebből következően az ország villámgyorsan elindult fölfele. A multik mellett egyre-másra létesültek a kisebb termelőüzemek, többek között vidéken is (ott főleg könnyűipar, varrodák, bútorüzemek, cipőkészítő üzemek, de műhelyek is), ami azért volt fontos, mert a vidéken élők 25 – 30 %-át kitevő, jórészt képzetlen népességet a munkaerőben ma már keveset igénylő mezőgazdaság nem tudta eltartani (ma sem tudja, ezért van közmunka). Magyarországnak tőkéje, technológiája és főként a világpiacon eladható saját terméke nem volt (ma is csak alig van), de azt szívesen hozták a németek meg az osztrákok, végül is európai ország, nincs messze, az infrastruktúrája elfogadható, a munkaerő olcsó (Bokros sei Dank), képzettség meg ezekhez a kisüzemekhez annyira nem volt szükséges. Az olcsó munkaerőt tekintve azért voltak képzettek is, ezeket a multik foglalkoztatták sikeresen (= „éltanulók lettünk”; ipari fejlődés 1995 – 1998 között: 4,5 % – 3 % – 11 % – 12 %).
Aztán jött a Tocsik ügy, és a nagyon utált Bokros érával súlyosbítva ezt már Horn se bírta politikailag. Így aztán megbukott, Orbánék meg beleültek a készbe. Két évig nem csináltak semmit, csak vitették magukat a langy bokrosi hullámokkal (ipari fejlődés 1999 – 2000 között: 10,5 % – 18 %), de aztán valaki (Matolcsy?) a homlokára csapott, hogy ebből így nem lesz világraszóló siker, mert a 4 – 5 % körüli éves GDP növekedéssel nem érjük be belátható időn belül napéldául Ausztriát. Ahhoz 7 – 8 % kellene. Évente. Kézenfekvő volt a módszer: pénzt kell önteni a nép közé (sajnos Orbánék ma sem tudnak többet ennél), azzal meglódul a kereslet, a pékek tíz zsemle helyett tizenkettőt fognak sütni, sít, sít, heuréka. Igen ám, de önteni való pénz nem volt (az soha sincs), fenti okból kitalálták, hogy majd jól megemelik a minimálbért, azt ugyanis nem az államnak kell fizetni, hanem a cégeknek. Örült az állam (több adóbevétel, több fogyasztás, nagyobb GDP, és mivel a GDP arányos államadósság egy hányados, még az is csökkent kisujjmozdítás nélkül. Örültek a munkavállalók is, mert több pénz állt a házhoz. Egy darabig. Aztán a kis könnyűipari cégek a megnőtt munkaerő költség miatt úgy elmentek innen, mint a sicc. Ez az elmenés nagyrészt már Medgyessy regnálása alatt történt, mert a gépleszerelés, végkifizetések, adminisztráció nem megy egyik napról a másikra, kapott is a kormány a Parlamentben a FIDESZ-től, hogy Medgyessyék elüldözik innen a cégeket, de hát hazudtak Orbánék már máskor is, nem volt gond nekik. A teljesen eszetlen módon duplájára megnövelt minimálbér hatására az ipari fejlődés az Orbán kormány utolsó két évében drasztikusan visszaesett (2001.: 4 %, 2002.: 2,5 %), az ország munkaerő olcsóságból következő versenyképessége pedig zuhant.
Persze, tettek még Orbánék mást is a „gazdasági felpörgetés” érdekében, mégpedig a támogatott kamatú lakáshoz jutási kölcsön bevezetésével, azaz az építőiparnak az adófizetők számlájára való felfuttatásával. Ezt az ország összes adófizetőjének pénzéből az ország 5 %-a használta ki, ennek kb. a fele (akiknek eleve volt pénzük) nyerészkedési célból, a 2. vagy 3. lakás családi megszerzése érdekében (az adófizetőknek máig nem köszönték meg), de aztán kiderült, hogy a kedvezményes hitel akkora terhet ró az államháztartásra, amelyet kibírni nem lehet. Végül Medgyessynek kellett leállítani (kapott is érte hideget-melege a Parlamentben – ki találja ki, hogy kitől?). Jórészt ennek következménye lett aztán a devizakölcsönök 2000-es évekbeli aranykora, ha a szomszéd, ismerős, barát tudott lakáshoz jutni, akkor én sem maradhatok ki szemlélet alapján. Az viszont nem közismert, hogy a devizahitelesek még mindmáig jobban jártak, mintha forinthitelt vettek volna fel, fenti okból sosem a devizahitellel volt baj, hanem a hitellel. Azt nem tudja a zemberek egy része fizetni. Pont úgy, ahogy ilyen tömegben a FIDESZ támogatott kamatú lakáskölcsönét se tudná az adott része, ha Medgyessy Orbánék követelésére meghagyja.
Amit Medgyessy még Orbánéktól örökölt, az néhány szakma kiürülése, mégpedig a közszolgálatban. A ritka ostoba módon duplájára emelt minimálbér a többi piaci bért is megnyomta (az állami szektort persze nem), és a tanítók, tanárok, nővérek tömegesen hagyták ott az iskolákat meg a kórházakat a több pénzért. Medgyessy úgy gondolta, a közszolgálati béreket felemeli, és ad 13. havi nyugdíjat, meg 13. havi fizetést, ezzel az egyensúly a reálszféra, a közszolgálati szféra és a nyugdíjszféra között helyreáll, aztán bokrosi mintára megint elinflálja a forintot, és Orbánék közgazdasági ámokfutása az olcsóságunk miatti újabb gazdasági ugrással máris korrigálva van (akkoriban még nem lett volna probléma elinflálni a forintot, lévén devizahitelesből elég kevés).
A terv lángelmés volt, csak az időzített bombával nem számolt. Az időzített bombát Járainak hívták, és Orbán örökségeként ült az MNB elnöki székében. Hát ő aztán „küzdött az infláció ellen” (meg is kapta a jutalmát érte már előre az első Orbán kormány által megszavazott horribilis fizetéssel, utána meg a Lex Járai formájában). Járai nem úgy „küzdött”, mint Surányi, aki hagyta Bokrost inflálni, hanem ellenkezőleg, 12 %-os kamat, bivalyerős forint (230 forintos euró), Járai győzött, László Csabáék vesztettek, pluszként az ország is, mert akkora kár érte, mint ilyen rövid idő alatt még soha. A könnyűipari cégek naná, hogy nem jöttek vissza, az import olcsó lett, a pénz ment ki az országból, a nem minimálbéres multijaink exportbevétele pedig az erős forint miatt csökkent, így GDP növekedéssel nem tudtuk kinőni azt a közszolgálati béremelést és 13. havi nyugdíjat, amit Medgyessy vezetett be. Fentiek miatt szidják ma a közgazdászok szegény Medgyessyt, pedig legelsősorban Járai volt az, aki az akkor Magyarországot sújtó, nem kicsi gazdasági kárért felelős. Hogy kinek a bíztatására, az ismert, hogy tudatosan-e, az némileg bizonytalan (mivel Járai feltehetően nem ostoba, a helyzet még szomorúbbnak látszik).
Következett azonban Orbánék áldásos tevékenységéből még valami. Mégpedig egy nagyon keserves esemény: Magyarország a ráoktrojált bérnövekedéssel túlfogyasztóvá vált (a termeléshez képest a jövedelmek előreszaladtak), és ezt valakinek helyre kellett állítani, mert a hitelfelvétel nem folytatódhatott a végtelenségig. Az Orbán-féle nehézssúlyú gazdasági saller hatásain Medgyessy csak rontott, helyrehozni Járai miatt nem tudta, maradt Gyurcsány, mint végső lehetőség, egyben áldozat. Megjegyzendő, hogy a túlfogyasztás visszafogása igenigen kellemetlen feladat (megszorítások, addig ingyenes szolgáltatások részbeni fizetőssé tétele, stb.), pláne, ha a nép nem tudja, hogy a helyrehozó nem azonos az elkövetővel. Mert nem tudja ám! És nem is mondta meg neki senki.
Így indult a sztori, amely végül, hála kiváló értelmiségünknek és derék, rájuk hallgató népünknek, Gyurcsány totális lenullázásához, és Orbán első kétharmadához vezetett. Ennek a rendkívül sikeres akciónak egy egész ország issza immár 13 éve a levét (kivéve a gyevi bíróékat), és ahogy látszik, még fogja is egy darabig.
De az már egy másik történet. És az sem vidám.
Orbán Viktor gyakran nyilatkozott úgy, hogy “amennyiben az Európai Unió nem ad pénzt, akkor kapunk majd a kínaiaktól. ”A nemzeti bank elnöke lesújtóan egyértelmű választ kapott: “átértékeljük az egész Új Selyemút programot, mely 2013-ban kezdődött el, kevesebb pénzt teszünk bele, és új prioritásaink vannak: Afrika le, az ázsiai szomszédság felértékelődik.
”És Európa? Ott nem támogatunk kormányokat csak egyedi nagyberuházásokat”
– hangzott az egyértelmű válasz, melynek nyomán nemcsak Matolcsy, de Orbán Viktor is elfelejtheti nagyratörő álmait.
Tíz évvel ezelőtt Kazahsztánban hirdette meg az Új Selyemút programját Hszi Csin ping elnök, aki az évfordulóra nagyszabású konferenciát tervez. A China Daily szerint több mint 150 állam képviselteti majd magát. Meghívták Orbán Viktort is, aki minden bizonnyal el is megy abban a reményben, hogy neki talán mást mond Hszi Csin ping elnök. Csakhogy a kínai elnök is bajban van: tíz éve még dübörgött a gazdaság és jó volt az együttműködés a Nyugattal. Az USA 2021-ben első számú stratégiai ellenfelének nyilvánította Kínát. A legutóbbi EU – Kína kereskedelmi csúcstalálkozón az uniós biztos közölte: Brüsszel tartja magát a derisking politikához vagyis csökkenteni akarja a függést Kínától. Az USA-nak már sikerül: Kína elveszítette korábbi első helyét a kereskedelmi partnerek között, ahol immár Mexikó az első és Kanada a második, Peking kénytelen beérni a bronzéremmel. Az Európai Unió még nem tart itt: Kína még az első helyen a kereskedelmi kapcsolatokban, de Giorgia Meloni miniszterelnök már jelezte: elhagyják az Új Selyemút programot. Kína számára a fejlett világban Olaszország volt a zászlóshajó az Új Selyemút programban.
Erre az egyszerű kérdésre nincsen válasza sem Orbán Viktornak sem pedig Matolcsy Györgynek. Varga Mihály pénzügyminiszter óvatosan megpendítette: megszorításokra lenne szükség, ha költségvetési egyensúlyt akarunk. Csakhogy a hatalom köreiben a megszorítás emlegetése kiátkozást von maga után. Csinálni persze csinálja az Orbán kormány is, már 2010-ben ezzel kezdte működését: 500 milliárd forintos megszorító csomaggal. Minthogy azonban erről soha senki sem beszélt politikailag sikerült megúszni, sőt 2014-ben újra kétharmados többséget szerzett Orbán Viktor a rezsicsökkentéssel. Most sokan javasolják a miniszterelnöknek a rezsicsökkentés rendszerének a megszüntetését és a tizenharmadik havi nyugdíj visszavonását. Csakhogy ezzel kockára tennék Orbán Viktor rendszerének politikai stabilitását.
Orbán Viktornak vagy pálfordulásra lenne szüksége, és valamiféle kompromisszumra Washingtonnal és Brüsszellel vagy pedig nagyon sürgősen új szponzort kell találnia.
A probléma az, hogy “a jóbarátok” is bajban vannak: sem Hszi Csin ping, sem Putyin sem pedig Erdogan nem ég a vágytól, hogy több milliárd dolláros kölcsönnel siessen Orbán Viktor segítségére, ha a magyar miniszterelnök megszorul.
Mit tesz szorult helyzetében Orbán: időhúzásra játszik. Abban bízik, hogy Donald Trump újra bekerül a Fehér Házba, és akkor majd lehet tőle kérni pár milliárd dolláros szívességet vagy legalább valamiféle garanciát. Csakhogy a pénzpiacok Trumpban sem bíznak, annyiszor átverte már őket az USA ex elnöke. Aki ígéreteiben óriás, de teljesítésben törpe: mit kapott Nagy Britannia, melynek fűt-fát ígért a Brexit idején Donald Trump? Egyáltalán látott már valaki olyan embert, aki pénzt kapott Trumptól? Orbán Viktor lenne az első ebben a valószínűtlen műfajban: úgy pénzt szerezni Donald Trumptól, hogy a barátságán kívül nemigen tud mást felkínálni. Trump nagy mondása különben is így hangzik:
“Nem szeretem a lúzereket !”
A nemzeti együttműködés rendszerének legkínosabb statisztikája jelent meg, melyből kiderül: a magyarok többsége az európai szegénységi küszöb alatt él, jelentős részük pedig épphogy vegetál 13 évvel azután, hogy Orbán Viktor megkezdte az ország társadalmi – gazdasági átalakítását.
A magyar lakosság 19%-ának az is gondot jelent, hogy a legalapvetőbb árukat és szolgáltatásokat megvásárolja – ez derül ki abból a reprezentatív felmérésből, melyet a Mediamarkt megbízásából az Opinio közvélemény-kutató készített az életszínvonalról. A magyar lakosság 28%-a csak azt vásárolja meg, amit feltétlenül szükséges. A demokrácia 33-ik évében a lakosság hetven százaléka az európai szegénységi küszöb alatt él Magyarországon. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez korábban is így volt.
A megkérdezettek mindössze 8%-a válaszolta azt, hogy az anyagi helyzete javult volna, 46% úgy érzi, hogy az folyamatosan romlik. 19% teljesen kilátástalannak ítéli meg a helyzetét. Tízből kilencen úgy nyilatkoztak, hogy az infláció miatt csökkentették a kiadásaikat. Magyarországon az infláció uniós rekorder miközben a gazdaság visszaesik.
Orbán Viktor a választások megnyerése után hét szűk esztendőt jósolt. Rosszmájúak szerint ígéretei közül nem sokat tartott meg, de az előző mondatba foglaltak száz százalékig!
Honnan van a kétharmad a választásokon, ha a magyar lakosság több mint kétharmada szegény? Éppen onnan! Ez Orbán Viktor politikai tehetségének bizonyítéka: a leginkább kiszolgáltatott milliók szavazatának megvásárlása. Erre költött a kormány több mint 1500 milliárd forintot, melyet azután infláció formájában szépen visszavett.
A szegények szavazata olcsó.
Matolcsy György jegybank elnök a közgazdász vándorgyűlésen azért bírálta Orbán Viktort, mert a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállításával felborította a költségvetési egyensúlyt, Brüsszel a rezsicsökkentést kifogásolja holott ezek az intézkedések, melyek meghozták a politikai győzelmet Orbán Viktornak egyben a szegény kétharmad megélhetését biztosították!
A liberális baloldal negligálja ezt az alapvető tényt, és azután csodálkozik, hogy a proteszt szavazatok nem nála hanem a Mi Hazánk mozgalomnál csapódnak le.
Orbán Viktor meg dörzsölheti a kezét: a gazdasági válság politikailag nem gyengíti meg igazán hiszen a szélsőjobboldali Mi Hazánk erősödik, mellyel bármikor köthet kompromisszumot, ha épp szükséges. Európa szegényházában a liberális megoldások nem működnek, mert a gazdaságilag ésszerű intézkedések hihetetlenül népszerűtlenek, és megfordítva a népszerű intézkedések teljes mértékben ésszerűtlenek.
Ebből a dilemmából nem tud szabadulni a magyar elit pedig az ország népének 70%-a nem éri el az európai szegénységi küszöbét sem.
A fentiekből következik, hogy hazánkban se gazdasági növekedés, se demokrácia nincsen. Talán ebben az egy kérdésben egyetért az ellenzék Orbán Viktorral.
Kövér László, akinek felmenői vörös katonák voltak Kun Béla hadseregében, most vörös veszélyt szimatol az Európai Unió központjában. Miért? Mert arra számít, hogy a középutas pártok megőrzik befolyásukat a jövő évi választásokon, és nem tör át a szélsőjobboldal, ahogy abban Orbán Viktor reménykedik.
A Fidesz európai magánya egyféle agyhalált okoz a vezetésben, amely nem tudja, hogy zsákutcában hol van előre?
Agyalágyult analógiák helyett valamiféle reális helyzetértékelésre lenne szükség ahhoz, hogy meg tudja mondani a hatalom, hogy miképp próbálja meg kezelni a gazdasági válságot?
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pálfordulása intő jel lehetne: a szélsőjobboldali programmal választást nyert kormányfő lepaktált Brüsszellel és Washingtonnal. Budapesten Orbán Viktornak pedig kerek perec megmondta, hogy csakis akkor kaphatja meg az uniós eurómilliárdokat, ha az ő útját követi. Meloni gazdasági főtanácsadója elődje Mario Draghi, a Goldman Sachs embere, aki az Európai Központi Bankból ült át az olasz miniszterelnök székébe – Angela Merkel akkori német kancellár támogatásával.
Orbán Viktor viszont szakított Angela Merkellel, mert lehetségesnek nevezte az együttműködést az Alternative für Deutschland mozgalommal, melyben neonáci elemek is vannak. Ezt a szélsőjobboldali szervezetet nemcsak azért nem fogadja el a német politikai rendszer, mert kísértene a múlt hanem, mert az Európai Unió meghatározó államában nem lehet Brüsszel és Washington ellenes húrokat pengetni. Jól tudja ezt a CDU elnöke Merz is, aki az amerikai Blackrock németországi igazgatója volt.
A CSU is megszakította a kapcsolatot a Fidesz-szel holott korábban még a vezetőségi ülésre is meghívták Orbán Viktort a bajor keresztényszociálisok.
A nemzeti együttműködés rendszere gazdaságilag megbukott – lényegében ezt közölte Matolcsy György a közgazdász vándorgyűlésen. Utódjelöltje, Nagy Márton megpróbált válaszolni, de érdemi cáfolatra nem telt. Nem is csoda: a Nemzeti Bank egykori alelnöke, aki elnök szeretne lenni pontosan tisztában van azzal, hogy Matolcsynak igaza van. Az olcsó pénzre alapozott gazdaságpolitika megbukott, mert a pénz megdrágult különösen azért, mert Brüsszelből nem jönnek az uniós eurómilliárdok, melyekkel mindenki számolt – beleértve Orbán Viktort is.
A görögök úgy tartották: azok az uralkodók, akiket az istenek bukásra ítéltek, azok először az eszüket vesztik el, és csak utána a hatalmukat.
Kövér László trianoni beszéde után csak arra lehet következtetni, hogy a Fidesz érkezett el a maga Trianonjához vagy még inkább Waterloohoz. Napóleon császár is azért bukott el, mert egész Európa szembeszállt vele. A magyar mini Napóleon, Orbán Viktor ugyanebbe a helyzetbe manőverezte magát. Napóleon bukása megkímélte Franciaországot, mely továbbra is európai nagyhatalom maradt. Orbán maradásával Magyarország azt kockáztatja , hogy még az Európai Unió szegényházából is kikerülhet holott legjobb cimborája, a szerb Vucsics épp oda igyekszik befelé.
Orbán Viktor a legutolsó kormányalakítás során alaposan kiszúrt örökös belügyminiszterével: elvette tőle a titkosszolgálatok felügyeletét, és átadta azt Rogán Antalnak, pontosabban a saját közvetlen irányítása alá helyezte. Pintér Sándor megkapta cserében a két kezelhetetlen tárcát, a nemzeti együttműködés rendszerében szisztematikusan leértékelt egészségügyet és az oktatást. Orbán nem véletlenül lát rendészeti problémát e két területen, mert az ő szempontjából valóban arról van szó: az egészségügy és az oktatás gyenge működése létfontosságú a nemzeti együttműködés rendszerének stabilitása szempontjából.
Orbán Viktornak csak négyévenként egyszer van igazán szüksége erre a több mint kétmilliós társadalmi csoportra, amely eldöntheti a választás eredményét. Miután leszavazott, a nyugdíjas polgár fölösleges terhet jelent a nemzeti együttműködés rendszerében. Az egészségügy hatékonyan kezeli ezt a problémát: ezerszám transzportál a túlvilágra olyan idős polgárokat, akiket egy jól működő egészségügyi hálózat megmenthetne. A lakosság 15-20%-át kitevő elit pedig a magán egészségügyet választja, mert meg tudja azt fizetni. Az oktatás terén ugyanez a helyzet: az elit a saját gyerekeit a magánoktatás felé tereli illetve külföldre küldi miközben a többség számára marad az alulfizetett tanárok által működtetett gyenge közoktatás. Orbán Viktor jól emlékszik arra, hogy a kommunista diktatúra belső ellenzékének jórészét az a fiatal értelmiség adta, melyet az egyetemek tömegesen képeztek ki, de a rendszer nem tudott számukra perspektívát nyújtani. Orbán ehelyett kis létszámú technokrata elitet akar az ország működtetésére, és úgy gondolja: a politikai hatalom pedig jó helyen van az ő kezében. Nincs itt szükség kritikus ifjúságra, olyan fiatalemberre, amilyen ő maga is volt a Bibó kollégiumban a nyolcvanas években.
Orbán Viktornak szüksége van örökös belügyminiszterére, mert az ő eleme a politikai harc nem pedig a kormányzás. Ebben viszont erős Pintér Sándor, aki mindenkit ismer, aki számít hiszen több mint ötven éve húzott egyenruhát.
Washingtonban is bíznak Pintér Sándorban. Néhány éve Orbán Viktor felvetette: Pintér Sándor vezérezredes nyugdíjba vonulhatna, és helyébe kinevezné Bakondi György altábornagyot, saját belügyi tanácsadóját, akinek a lojalitása száz százalékos.
Pintéré nem az? Nem, mert Pintér Sándornak van egy dossziéja Orbán Viktorról, melyben bizonyítékok sorakoznak a miniszterelnök és a kommunista állambiztonsági szolgálat édesbús kapcsolatairól a nyolcvanas években.
Pintérnek ez relatív autonómiát biztosít a nemzeti együttműködés rendszerében. Az örökös belügyminiszter amint hírt kapott arról, hogy Orbán meneszteni kívánja őt, felhívta az USA nagykövetség CIA tisztjét, és jelentette neki az információt.
Pintér Sándor azóta is belügyminiszter.
A nemzeti együttműködés rendszere elveszítette a jövőt: Orbán Viktor immár ígérni sem tud. Egy őszinte pillanatában hét szűk esztendőt jósolt a legutóbbi kormányalakítás után. Ez a fiatalságnak semmiképp sem perspektíva.
Miért reménykedik mégis abban Orbán Viktor, hogy kormányozhat egészen 2034-ig?
Mert az ellenzéknek semmiféle elképzelése sincsen a problémák megoldásáról. Van viszont egy komoly fegyvere: ha hatalomra kerülne, akkor megkaphatná Brüsszeltől azokat az eurómilliárdokat, melyekre Orbán hiába vár. Ha minden így megy tovább , akkor Magyarország adósság csapdába kerülhet 2025-ben, mert olyan nagy összegű kölcsönöket kell majd visszafizetnie, amelyeket csakis újabb és egyre drágább hitelekkel tud teljesíteni. Hacsak nem érkeznek meg az eurómilliárdok Brüsszelből. Kibírja-e a nemzeti együttműködés rendszere a tartós életszínvonal csökkenést? Ez Orbán Viktor igazi dilemmája, és ezért van egyre nagyobb szüksége Pintér Sándorra és a belügyre. Nem beszélve Rogán Antal média birodalmáról, melyről a diákok azt skandálták, hogy
“hazudik a Hír tv”.
Tegyük hozzá, hogy nemcsak az, de amit eddig láttunk és hallottunk az semmi ahhoz képest, ami ezután következik:
Ceausescu televíziója ezt úgy oldotta meg, hogy a problémákról egyáltalán nem beszélt, helyette a diktátor állandó külföldi és belföldi szereplése töltötte ki a műsoridőt. Orbán ezt nem teheti meg viszont azt sem vallhatja be, hogy a problémák megoldásáról halvány fogalma sincs. Kivonulni a hatalomból nem lehet, mert akkor az utódok az ő véres fejét és összelopott milliárdjait mutathatnák fel mint az új hatalom egyetlen sikerét.
Orbán Viktor állítólag a káosz elmélet híve lett, és csakis a szerencsecsillagában bízik.
Napóleon császár is így volt ezzel egészen Waterlooig.
„Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Ebből két dolog következik. Az egyik, hogy mivel Fritz Tamás politológus, úgy tűnik, a politológusok kezdik megtalálni a helyüket az információs láncban, mert ezek szerint a fő feladatuk a nem nyilvános beszédek kiszivárogtatása.
A másik, hogy az Orbán féle megállapításról a régi vicc jut az ember eszébe:
– Tudod, mennyi annak az esélye, hogy ha kimész az utcára, találkozol Mária Teréziával?
– Mennyi?
– Ötven százalék.
– Miért?
– Mert vagy találkozol vele, vagy nem.
Ezen logika mentén az Orbán féle jóslat információtartalma nulla. Járható utat nem kínál.
Az természetesen alapvető politikusi követelmény, hogy az ember felkészül mindenre, ami szerinte bekövetkezhet, csak az a gond, hogy az EU egyben maradására való felkészülés ugyan nem okoz semmiféle bizonytalanságot (business as usual), de az Orbán vízió szerinti szétesés, szétcsúszás, darabjaira hullás már igen, az ugyanis nagy kérdés, hogy a katasztrófa milyen törésvonalak mentén következik be. Itt sokféle forgatókönyv elképzelhető. A legvalószínűbb az, hogy az EU megunva renitenseinél a demokrácia semmibevételét, a vétófenyegetéseket, a szövetség állandó szidalmazást és a szövetséget bűnbaknak beállító hamis vádakat, az úri együttműködésre alkalmatlan tagjait végül kirúgja. Magyarország már most is alkalmatlannak minősíttetik, szerencsénk, hogy jogilag nincsen mód a kirúgásra. Márpedig a magyar kormánnyal ellentétben az unióban adnak a jogszerűségre. Amire a jog lehetőséget ad azt be is vetik annak érdekében, hogy betartassák velünk a közösség elfogadott szabályait. Orbán csak azt készíti elő, amit a Néppárt esetében is tett, úgy tesz mintha mi akarnánk leszállni arról a lóról, amelyen valójában csak mi ülünk fordítva.
További forgatókönyvek a különböző kérdések mentén szintúgy elképzelhetők, például migránskérdés, atomerőmű kérdés, meg ilyenek, de ezeknél rendkívül valószínűtlen, hogy az EU tagok között szakadás következzen be. Ez a valószínűtlenség abból következik, hogy az EU egy nagyon jól működő gazdasági társulás, amelynek minden tagország számára rengeteg előnye van, és hülyének nézi őket az, aki úgy gondolja, hogy majd az együttműködés méretéhez képest töpörtyű problémák miatt hajba fognak egymással kapni. A tagok azzal is tisztában vannak, hogy a méret a lényeg, és egyenként se az Egyesült Államokkal se Kínával nem tudnának versenyezni. De még Indiával vagy Japánnal sem.
A legvalószínűbb változás tehát az, hogy az EU megszabadul a kellemetlenkedőktől, és elindul az egyre szorosabb szövetséggé válás útján, azaz az Európai Egyesült Államok felé, ami nagymértékben csökkenteni fogja a bürokráciát, mert rengeteg egyeztetés, vita és győzködés fog elmaradni, amelyek lassítják a szövetség működését. A magyar miniszterelnök tisztában van vele (mondták neki, vagy magától is érzi), egy ilyen államban ő nem lehetne senki, illetve csak az lehetne, ezért kapálózik teljes erejéből, erőlteti a magyarkodó nacionalizmust, a „nemzetállami jogok” hangoztatását a végtelenségig, és (legnagyobb szerencsétlenségünkre) belengeti kilépésünket az EU-ból, ha úgy érzi, hogy a hazai szemétdombon való mindennapi parádéja veszélybe kerül. Vesszen az ország, csak ő győzzön.
Mondott persze Orbán indokot, hogy honnan veszi ezt a széteséses elképzelést:
“Nincs egy közös éthosz, nincs egy közös szellemiség, értékrend. És ebben már benne van annak a lehetősége, hogy nem tudjuk, hová vezet ez az út”.
Hát igen. Ez valóban így van. Elvileg pont olyan a helyzet, mint kies hazánkban, ahol egy közös éthosz, egy közös szellemiség, egy közös értékrend csak 2,7 millió választópolgárra jellemző, mert a 8 millióból 5,3 millió nem tartozik közéjük, lévén egészen más éthoszt követ, azaz az éthoszpalettánk pont olyan változatos, mint az EU-é. Sajnos az ország népe derék értelmisége asszisztálásával elintézte, hogy a mi helyzetünk mégiscsak más legyen.
A jelenlegi miniszterelnököt többször is diktátorrá választva (számára a kétharmad ezt jelenti) biztosította azt, hogy a miniszterelnöknek joga van azt az 5,3 millió, nem az ő 2,7 millió egyforma alkotta brancsába tartozó választópolgárt úgy kisemmizni, lenullázni és háttérbe szorítani, hogy se döntési jogkörük, se pénzük, de még csak beleszólásuk se lehessen semmibe. Mintha nem is lennének itt. Így aztán az ország kívülről totálisan homogénnek látszik, frissen lenyírt, egyformazöld jellegű. Hogy mi, a valamennyire mégiscsak többség (5,3 > 2,7) miért hagyjuk már 13 éve, hogy így legyen, az nagy kérdés. Válasz egyelőre nincs.
A miniszterelnök úr szerint az országunkat illetően semmilyen másság nem kívánatos. Semmiféle változás. De hát a sokszínűség, hördül fel valaki… ugyan, kérlek, te hülye vagy? Kussoljál, és állj be a sorba, ha kedves a munkád meg az életed.
Így őrzi a múltba dermedt ország a miniszterelnök által diktált „közös” éthoszt, szellemiséget és értékrendet 2,7 millió emberével, akik bárhová, bármiben követik, és amely éthoszt „magyarnak” neveznek, holott a többségnek nincs hozzá köze. Sőt. Száz százalékban csak egyedül a miniszterelnök úrnak. Nem csoda, hogy ha Orbán mást lát, például borzasztó összevisszaságot, ahol nincs mindenható parancsnok (például EU), arról úgy gondolja, a rendszer működésképtelen, és biztos benne, rövid időn belül külön utakra térnek a résztvevők, mert szerinte ha az egyik a tökfőzeléket szereti, a másik meg a rántott húst, azaz nem hajszálra ugyanolyanok, azoknál lehetetlen az összedolgozás például egy ház felépítésében, vagy akár az EU mindennapi életében is.
Az együttműködést megállapodások és kompromisszumok mentén nem képes értelmezni, csak úgy, hogy van egy parancsnok, aki azt mondja, jobbra át, és akkor mindenki azt csinálja, amit ő mond, azaz „együttműködik”. Olyasmit, hogy megbeszélik, ráadásul vitákkal színesítve, hogy merre forduljanak, látott már ugyan, de nem fogadja el. És nem engedi, hogy itt, nálunk az EU-hoz hasonlóan sokszínű rendszer működhessen. A 2,7 millió meg mindig megszavazza. Az 5,3 millió ellenében. Kétharmaddal!
13 éve ez megy. Még mindig nem elég?
A Víziós Ember, aki majd megmondja nekik, hogy egyrészt mi lesz (jóslat), másrészt mi legyen (parancs). Ő ugyanis a hívők közfelfogása szerint ellát Krakkóig, ha lángol, ha nem, a többiek meg még az orrukig se. Utóbbi megállapítás igazságtartalmában nincs okunk kételkedni, előbbi meg kézenfekvő evidencia.
Ez az úgynevezett piknik a szokásos éves úrfelmutatások egyike, (ilyen például a tusványosi gyülekezde is), ahol az Úr felmutatja magát, learatja a tapsokat, aztán megnyugodva hazamegy. Újabb pár hónapig nem kell beszédet írni.
Az árnyékkormány miniszterelnöke, egyben az ördög felesége persze elhajtás közben nem vett számba senkit, ismeri őket, mint a rossz pénzt, és azt is tudja, hogy „az ország színe-java” kifejezés a besöpört jövedelmeikre jellemző, nem pedig az ország állapotára, melyet elvileg ők kormányoznak. Az állapot ugyanis eléggé lehangoló, ebből következően óriási baj, ha tényleg ez a tehetségtelen gárda lenne az ország színe-java. Hál’isten nem az, hiába hazudozzák sokan. Van jobb!
A Főnök beszéde nem nyilvános. Természetesen ez csak egy trükk, hogy egyrészt a közzététel helyetti, gondosan megtervezett kiszivárogtatás titokzatosabbá és fontosabbá tegye a mondottakat, mert az mindig használ a szövegnek, pláne benne rejtező ostobaságok esetén, másrészt, ha valaki rámutatna az ostobaságra, lehet mondani, hogy nem pontos az idézet. Ő nem is ezt mondta. De nem ám!
Az infó csepegtetés jelenleg teljes erővel folyik. Amit mostanáig sikerült kiszivárogtatni:
Ebből a közlésből több dolog következik. Orbán egyrészt biztos benne, hogy mostantól örökké FIDESZ kétharmad lesz, azaz, ha akarja, haláláig miniszterelnök maradhat, másrészt a kudarcos évek miatt (mely kudarcossághoz neki természetesen semmi köze sincs) kárpótolni akarja magát négy szép, diadalmas évvel – illetve szerintem inkább hattal, mert a budapesti olimpiát 2036-ra tervezi. Ha a plusz négy év megvan, a még plusz kettő nem fog zavarni senkit. Nehogy már más nyissa meg!
Ja. Hozzászokott. A Bajnai által rendbe tett országhoz, a Gyurcsány által összegyűjtött MANYUP 2700 milliárdjának lenyúlásához és szétosztásához, a 2010. utáni világgazdasági fellendüléshez, ami a magyar gazdaság multijait folyamatosan támogatta, az állandóan érkező EU pénzekhez, és a mindezekből következő „folyamatos növekedéshez”, amivel csak egy baj van: a többiek még jobban növekedtek, azaz mára a sereghajtó csoport (Románia, Bulgária, Magyarország) tagja lettünk, amiről persze a nagyközönség nem tud. Persze 2,7 millióan el se hinnék, még ha mondanák is nekik, de nem is mondja senki. A többieknek sem.
Ez így igaz. Legalábbis az első állítást illetően, mert a második a szokott füllentés, ami mellett lazán elsiklik a hallgatóság meg az olvasótábor is. Az ellenzék gyöngeségét illetően ismételten fel kell hívni a figyelmet arra, hogy azon maga az ellenzék nem tud változtatni, mert a bizonytalanok nekik nem hisznek. Segíteni kellene nekik, elmondani/megírni, hogy ők jobbak lennének, és hogy hogyan lennének jobbak, de sajnos, mint az már sok éve látható, ilyen segítség nincs. Ennek fényében jogosnak tűnik Orbán hosszútávú tervezése.
Volt egyszer egy ember, valami francia, aki a XVIII. században kiszámolta, hogy Párizs utcáit 100 év múlva két méter magasan fogja lótrágya borítani (ő is tovább húzta a görbét). Nincs ezzel a tovább húzott muzulmános görbével sem gond, szegény idemenekülők majd azokban a házakban fognak lakni, amelyeket a Nyugatra távozó magyarok hagynak itt üresen.
Ehhez van neki egy 15 pontos terve, amelyik a következő hét pontból áll:
Jutalmazással nem lehet elérni, csak kemény büntetőintézkedésekkel. Börtönnel való fenyegetés 3 gyermek alatt, sokmilliós pénzbüntetések, satöbbi. Aztán, ha sikerül, Magyarország lakossága 2100-ban is 10 milliós lesz, a lepusztuló Németországé meg megfeleződve 40 milliós. És akkor mi van?
Szerintem már létrehoztuk. A tudásalapú jobb lett volna, mint a multik gyáraiban való gürizés, de ha ez a vízió…
Tényleg? Aszta! Hogy erre még nem gondolt senki…
Ahhoz magyar vállalkozó kéne. Na, pont azt nem sikerült kinevelni. Sőt, ellenkezőleg! Antivállalkozók gazdagodnak tömegesen.
Úgy gondolja a miniszterelnök, hogy ettől leszünk erősek? És akkor majd mindenki tisztel minket, mert különben odapörkölünk, mint Putyin?
„A digitális állampolgárság egy olyan – a digitális és online világban járatos, az abban megjelenő információkat kritikusan szemlélő, konstruktívan továbbgondoló, produktívan kezelő személy jellemzőire utal, aki képes eredményesen, és a közösség számára is értékteremtően végezni a mindennapi tevékenységét.”
Hát, az jó lenne, csak az a baj, hogy ha az ilyen magyar állampolgárok száma túllép egy adott (nem is nagyon magas) létszámot, akkor Orbánnak meg a FIDESZ-nek többé itt nincs esélye. Szerintem nem gondolja ő ezt komolyan.
Ezt nyilván mondta neki valaki. Jelenleg Magyarország nem képes önellátásra (nem csak gázból és olajból, hanem villamos energiából is importra szorul), és ha beindulnak az energiafaló akkugyárak, akkor még rosszabb lesz a helyzet, ezért Paks II. késése miatt két nagy erőművet (1000 + 1600 MW) kell építenünk, azok pedig mással nem működhetnek, csak a Déli Áramlat nevű csővezetéken jövő orosz gázzal (a kazah gáz is gyakorlatilag az). Ezért kell állandóan gazsulálnunk Putyinnak, aki a gázt, meg Erdogánnak aki a csővezetéket tulajdonolja. A többi energetikai kérdés kevésbé lényeges.
A fenti eszmefuttatásból azt, hogy erősek leszünk meg gazdagok, még csak-csak értem, de hogy hogyan leszünk nagyok, az igencsak kérdéses. A felfejlesztett hadsereggel visszafoglalunk a szomszédoktól valamit? Vagy mindent? Ezt takarja a nemzetegyesítés?
Ahogy a leírtakból látható nem egyszerű a helyzet. Mondhatni, rossz. Hogy ennek ellenére Orbánék népszerűsége nem csökken, azzal a hazáját féltő, médiabirtokos magyar értelmiségnek előbb-utóbb kell valamit kezdeni. Javasolnám, hogy minél hamarabb.
Egyelőre nem látszik jele.
