Kezdőlap Címkék Orbán Viktor

Címke: Orbán Viktor

Államkötvény több mint 4 milliárd dollárért

Négyszeresen túljegyezték a magyar államkötvényeket – büszkélkedett Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookon. Az államkötvények 10 és 30 éves lejáratúak és alacsony a kamat – tette hozzá a pénzügyminiszter, aki arra az apróságra nem tért ki, hogy miért is volt szükség erre az 1200 milliárd forintos államkötvény kibocsátásra, ráadásul úgy, hogy szerdán óriási euró kötvény kibocsátás következik?

Az EU nem ad pénzt

Orbán Viktor kekeckedése ezúttal a nemvárt eredménnyel járt: Brüsszel megmakacsolta magát, és nemcsak fenyegetőzik a támogatás megvonásával, de effektíve nem is utal át pénzt! Ez máris nagy csapás a magyar gazdaságnak, perspektivikusan pedig igen komoly negatív következményekkel járhat.

Ha Scholz lesz a német kancellár, amire egyre nagyobb az esély, akkor mind Berlinben mind pedig Brüsszelben megerősödnek Orbán Viktor ellenefelei, akik példát akarnak statuálni. Méghozzá akkor amikor a magyar miniszterelnök sorsdöntő választás előtt áll.

Arra a kérdésre, hogy érdeke-e Berlinnek, Brüsszelnek vagy Washingtonnak, hogy Magyarország miniszterelnökét továbbra is Orbán Viktornak hívják a választások után is, egyértelműen nemleges a válasz.

Ha tehát a nemzeti együttműködés rendszere fennmarad a választások után is, akkor Orbán Viktornak ellenszélben kell hajóznia, és ezt a nemzetközi pénzpiacok is pontosan felmérik.

Orbán Viktor már a választások előtt csapdába került: ha meg akarja nyerni a választásokat, akkor növelnie kell az államadósságot, hogy megvásárolhassa a választópolgárok jóindulatát. Csakhogy a magas államadósság kiszolgáltatja őt a nemzetközi pénzpiacoknak, az IMF-nek. Vagyis növekvő mértékben rá lesz utalva Washington, Brüsszel és Berlin jóindulatára. Innen szép nyerni…

Kínos brüsszeli üzenet Orbán Viktornak

Orbán Viktor felkötheti a gatyáját, vesszőfutás lesz számára a következő időszak, hiszen az Európai Bizottság elnökének évértékelőjéből és az arra adott egyetértő reakciókból világossá vált, hogy az Európai Unió még egységesebbé, még együttműködőbbé válik a közeljövőben.

Az Európai Bizottság elnöke bevezetőjében Robert Schuman szavait idézte:

Európának szüksége van egy lélekre és egy eszményképre, valamint olyan politikai akaratra, amely ezt az eszményképet szolgálja.

Két uniós követelményt hangsúlyozott évértékelő beszédének vége felé Ursula von der Leyen asszony, aki a kelet-európai uniós tagállamoknak címezve szavait azt mondta, hogy ezek az államok vállalták a vasfüggöny lebontása után az európai normák betartását, és ezeket Brüsszel számon is kéri rajtuk.

Az egyik ilyen uniós követelmény, melyet Ursula von der Leyen asszony hangsúlyozott, az az, hogy „minden euró cent oda kerüljön ahova azt szánták”! Az uniós támogatások „nem tűnhetnek el sötét csatornákon keresztül”! Miért?

„Nagy pénzekkel kegyeket lehet vásárolni, és a demokratikus játékszabályokat a fejük tetejére lehet állítani. Ezért utána járunk minden korrupciós ügynek!”

Ezt a finom célzást nehéz félreérteni Orbán Viktor körében.

Meg kell védeni a média szabadságot

Ez a másik kínos célzása a brüsszeli bizottság elnök asszonyának, aki felhívta a figyelmet arra, hogy uniós tagállamokban olykor újságírókat ölnek (Hollandia, Málta, Szlovákia).

Az Európai Parlament ezért törvényjavaslatot készít elő a médiaszabadságról. „Meg kell állítani azokat, akik a sajtó szabadságát fenyegetik!” – hangsúlyozta Ursula von der Leyen. Ezt a célzást is nehéz lenne félreértenie Orbán Viktornak, aki újságíró gyilkosság nélkül is sikeresen formálta át a magyar médiát olyanná, amely döntő többségében a nemzeti együttműködés rendszerének sziklaszilárd támasza lett.

Az Orbán-rendszernek a következő években nem lesz lehetősége ugyanúgy, a hátsó kertkapukon át közlekedve folytatni a jelenlegi, EU-ellenes politikáját.

Egyértelműen új korszak kezdődik, az Európai Uniónak láthatóan megjött a bátorsága is ahhoz, hogy konkrét lépéseket tegyen, amikor a demokrácia leépítését látja egy tagállamban.

Devizahitelt vesz fel a kormány

Nem jön az Európai Uniótól a pénz, így 4,5 milliárd eurós hitelt vesz fel a kormány – legalábbis ekkora keretet állapított meg az Államadósság Kezelő Központ. Ez 1600 milliárd forintnak felel meg vagyis jelentős összeg a magyar költségvetéshez viszonyítva is. Két ilyen államkötvény megszervezése már meg is kezdődött – értesült a Portfolió portál.

Az Államadósság Kezelő Központ célja az, hogy 10-20% között tartsa az egész államadósságon belül a devizahitelek arányát. Korábban az Orbán kormány gazdaságpolitikájának bevallott elsődleges célja volt, hogy csökkentse a devizahitelek arányát és növelje a magyar részesedést annak érdekében, hogy a nemzetközi hatások kevésbé befolyásolják a nemzeti együttműködés rendszerét.

Mire kell a devizahitel?

Hivatalos indoklás szerint előfinanszírozzák a jövő évi hiányt. Valójában azonban a hiányzó eurómilliárdok állhatnak a háttérben, melyeket az Európai Unió nem utal ki a jogállami viták miatt Magyarországnak.

Orbán Viktor Kötcsén állítólag arról is szót ejtett, hogy fel kell készülni arra: Brüsszel még sokáig nem utalja ki az uniós pénzeket!

A magyar kormány vállalta, hogy finanszírozza ezeket az uniós befektetéseket, de ez komoly pénzügyi kiadással jár.

Elszalad a költségvetési deficit, amely rövid távon még nem probléma, de hosszú távon az lehet. Erre Matolcsy György jegybank elnök is figyelmeztette Orbán Viktort. A magyar miniszterelnöknek szerencséje van: az EU jövőre még nem várja el a 3%-os költségvetési deficit betartását.

Szlovéniában a hétvégén rendeztek informális pénzügyminiszteri találkozót, és ott kiderült: a jövő év lehet az utolsó amikor elnézik a deficit túllépést. Nyolc fukar állam jelezte: nem tartja elfogadhatónak, hogy 2023 január elseje után is fennmaradjon ez az állapot.

Németország nincs köztük, mert a választási kampány kellős közepén nem akarnak ezzel foglalkozni, de

Olaf Scholz pénzügyminiszter, akinek jók a kancellári esélyei szintén azon a véleményen van, hogy a pandémia után vissza kell térni a korábbi szabályozáshoz.

Ez pedig sok tagállamban problémát jelenthet, köztük lehet Magyarország is. Orbán Viktornak egyelőre az a fontos , hogy megnyerje a választásokat a választópolgárok megvásárlásával, a költségvetési deficit problémáján pedig csak utána kezd el elmélkedni. Persze csak akkor, ha nyer. Különben a deficit probléma a győztesek nyakába szakad.

Rezsicsökkentés mindhalálig

Orbán Viktor választást nyert a rezsicsökkentéssel, és azóta ez szent tehénnek számít a nemzeti együttműködés rendszerében, csakhogy most kilőttek az árak.

Mind villamos áram mind pedig a gáz drágább a piacon mint amennyit a lakosság fizet érte. Ez többszáz milliárd forintos problémát jelenthet, melyet a hatalomnak meg kell oldania hiszen a rezsi emelése politikai öngyilkosság lenne Orbán Viktornak.

A piaci ár háromszor magasabb mint a lakossági

A villamos áram esetében ez az anomália fokozatosan alakult ki, de idén nőtt meg igazán a különbség amikor az újrakezdés lendülete jelentős energia hiányt eredményezett az egész globális gazdaságban. Drágábbak lettek a fűtőanyagok: földgáz, szén stb., ennek következtében a villamos áram ma jóval többe kerül a szolgáltatóknak mint amennyit elkérhetnek a lakosságtól – írta meg a G7.

A gázszolgáltatás állami kézben van, ott a költségvetés lenyelheti a deficitet, de az árampiacon magánszolgáltatók is jelen vannak.

Hol juthatnak olcsón áramhoz?

Pakson. Az atomenergia ugyanis relatíve olcsóbbá vált, mert az alternatív források árai növekedtek. Kezdetben az atomenergia méregdrága volt, mert a beruházás sokba kerül, de az üzemeltetés során már viszonylag olcsón ad áramot. Ezért

Paks szállíthat plusz áramot a piacra, ezzel elkerülhető a rezsicsökkentés feladása.

Igaz, hogy Paks drágábban is adhatná az áramot, de csak a plusz nyereségtől esne el, melyet nem kell elszámolni.

Orbán Viktor tehát megmentheti a rezsicsökkentést a költségvetési deficit növelése révén. Csakhogy ennek is megvan a kockázata, melyre Matolcsy György is figyelmeztetett. A Nemzeti Bank szerint vissza kell fogni a költségvetési hiányt, mert a jövőben ennek Magyarország ihatja meg a levét. Ugyanerre hívta fel a figyelmet 8 uniós állam, amely javasolta, hogy állítsák vissza mielőbb a 3%-os deficit kritériumot, melyet a vírusválság idején mindenki túllépett.

Orbán, a küldetéses ember

A politikai vezetők feladata, hogy felkészítsék a népüket a rá váró kihívásokra – jelentette ki Orbán Viktor a Mathias Corvinus Collegium 25., jubileumi évnyitóján Budapesten.

Európa gyengül, Ázsia erősödik
A muszlim dagály és a magyarok küldetése
A fő ellenség a nyílt társadalom
A magyar nyelv, a kultúra és a küldetéstudat a legfőbb feladat
Az elit egyetlen dolga, hogy kövesse őt

Európa elveszítette a küldetéstudatát, ezért gyengül pozíciója a világban miközben Ázsia feljövőben van – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök amikor beszédet mondott a Mathias Corvinus Collegium évnyitóján.

A nemzeti együttműködés rendszerének elit képzője előtt Orbán Viktor kifejtette, hogy a XXI. században a világgazdaság központja keletre tolódik, a centrum Ázsia lesz. Közben pedig a Nyugat fokozatosan elveszítette a küldetés tudatát.

Olyan nagy baj ez? Orbán szerint igen bár nem árt emlékeztetni arra, hogy a XX-ik század két legbefolyásosabb küldetéses mozgalma a nácizmus és a bolsevizmus volt.

Miért következett be a küldetés tudat elvesztése a nyugati világban? Niall Ferguson brit történész szerint azért, mert ott „neomarxista áramlatok vették át az irányítást a gondolat formáló intézményekben.”

Orbán szerint a Nyugatnak nincs más javaslata a világ számára mint a nyílt társadalom. Csak óvatosan jegyezzük meg, hogy

a nyílt társadalom elméletét Karl Popper osztrák-brit liberális filozófus fogalmazta meg a küldetés tudatos Hitlerrel és Sztálinnal szemben.

Orbán Viktor minden bizonnyal tisztában van ezzel, de szüksége van a nyílt társadalom bírálatára, mert Soros György mindmáig része a politikai kampánynak. Soros annak idején tanítványa volt Karl Poppernek, és tőle vette át a nyílt társadalom ötletét.

Mit üzen Orbán a saját elitjének?

A magyar nyelv és kultúra egyedülálló  – küldetésnek ez nem is kevés – mondta a miniszterelnök.

Aki szerint a közép-európai emberek mások mint a nyugat európaiak.

A magyar szellemi elit onnan ismerszik meg, hogy tudatában van a küldetésének.

Ez régebben a keresztény hit és a Kárpát medence védelme volt – idézte fel a történelmet Orbán Viktor. Akinek ezek után meg kellett volna mondania, hogy ma mit is jelent ez a küldetés tudat? A magyar ember számára a munka hozzájárulás az évszázados küldetéshez, minden gyerek egy őrhely – jelentette ki Orbán Viktor, aki nincs könnyű helyzetben hiszen a magyar népesség továbbra is fogyatkozik, a magyar lakosság pedig a legrosszabbul fizetettek között van az Európai Unióban.

Milyen viszonyban legyünk az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, Oroszországgal vagy Kínával? Erről semmit sem mondott a miniszterelnök hiszen erről ő dönt egyszemélyben.

A magyar elitnek mi a teendője?

Kövesse a küldetéstudatos Orbánt! De hova? Erre az apróságra elmulasztotta a választ a magyar miniszterelnök – talán nem véletlenül: ő sem tudja, hogy merre tart! A küldetéstudat pedig csak annyit jelent, hogy Orbán Viktor vezér akar maradni mindhalálig. Programnak ez picit kevés még a rendszerhű elitnek is…

Galoppozik az infláció – Orbán főtanácsadója tanácstalan

A legfrissebb inflációs adat -4,9%-kal magasabb mint amennyire az elemzők többsége és a Nemzeti Bank is számított. Emiatt most csaknem mindenki azt gondolja, hogy Matolcsy György tovább szigorít majd hiszen a kamatláb emelése megerősítette ugyan a forintot, de az áremelkedés nem állt le. Vagyis nem igazolódott az a hivatalos álláspont, hogy importáljuk az inflációt.

„Az infláció szükséges rossz”

Így fogalmazott Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója. A Nemzeti Bank egykori alelnöke szerint épp amiatt ilyen magas az infláció Magyarországon, mert a helyreállítás üteme itt volt a leggyorsabb az Európai Unióban. Lengyelországban hasonló a helyzet: gyors növekedés és gyorsuló infláció – hangsúlyozta Nagy Márton. Aki szerint a Nemzeti Bank helyesen tette, hogy szigorított, a kormány viszont azért önti a pénzt a piacra, hogy támogassa a konjunktúrát. Meglehetősen egyértelmű, hogy épp a kormányzati deficit az, amely felhajtja az árakat. Erre már Rogoff amerikai közgazdász professzor is rámutatott a Project Syndicate portálon, hogy

az infláció sokkal inkább politikai döntés mint gazdasági.

Nagy Márton is hangsúlyozta, hogy a gazdaságpolitikát nem Matolcsy György és nem Varga Mihály, hanem Orbán Viktor csinálja Magyarországon. Ez eddig sem volt titok, de most a miniszterelnök főtanácsadója megerősítette.

Az viszont nem derült ki, hogy szerinte hogy lehetne megállítani az inflációt? Orbán Viktor állítólag Matolcsy Györgyöt tartja felelősnek ezért. A Nemzeti Bank elnöke ezért is kezdett a kormányt bíráló cikksorozatba a Magyar Nemzetben. Nem kizárt, hogy a hatalom is zavarban van: nem tudja, hogy mit csináljon? A választásokig mindenképp vissza kellene fognia az inflációt, mely épp leghűbb szavazó rétegét, a nyugdíjasok millióit sújtja a legjobban. Sem Nagy Márton sem Orbán Viktor nem tudja, hogy miként lehetne végrehajtani ezt a bűvészmutatványt: ha ugyanis pechük van, akkor előidézhetik a stagflációt amikor a gazdaság stagnál, de az áremelkedés nem áll le!

Erre figyelmeztetett nemrég Nouriel Roubini New York-i közgazdász az USA és a globális gazdaság vonatkozásában. Ő a Project Syndicate oldalon fejtette ki a véleményét. Őt Mr. Doom (Végzet úr)-nak nevezik, mert megjósolta a nagy pénzügyi válságot 2008 előtt.

Ha most is igaza lenne, akkor ez alapjaiban ingathatná meg a nemzeti együttműködés rendszerét.

Az EU-nak meg kell szüntetnie Magyarország tagságát

A Nyugat afganisztáni összeomlása azt mutatja, hogy demokratikus intézményeket nem lehet erőszakkal és külföldi segélyekkel létrehozni. A tanulság az Európai Unió számára egyértelmű kell, hogy legyen: ha nem jár elöl jó példával, és nem zárja ki a határain belül létező autokratákat, akkor a demokrácia melletti kinyilvánított elkötelezettsége semmit sem fog jelenteni.

Miután Magyarország tavaly júniusban elfogadta az iskolákban az „LMBTQ-tartalmakat” tiltó törvényt, Mark Rutte holland miniszterelnök megállapította, hogy az országnak „nincs helye többé az EU-ban”. Igaza van. Az Európai Uniónak el kellene kezdenie Magyarország kizárását, majd meg kellene fontolnia, hogy ugyanezt tegye Lengyelországgal is – írja Daron Acemoglu a Project Syndicate portálon.

Az elmúlt évtizedben Magyarország és Lengyelország következetesen aláásta a jogállamiságot és a demokratikus intézményeket, amelyek elvileg az európai projekt középpontjában állnak.

  Orbán Viktor magyar miniszterelnök önjelölt „illiberális demokráciája” téves elnevezés: már nem beszélhetünk demokráciáról.

A bíróságok egyre inkább Orbán Fideszének ellenőrzése alatt állnak, a médiának alig maradt szabadsága, a civil társadalmi szervezetek folyamatos fenyegetés alatt működnek, az egyetemeket pedig már megfosztották attól a kevés autonómiától is, amivel rendelkeztek.

Lengyelországban eközben a hasonlóan autoriter kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) nyíltan Orbán nyomdokaiba lépett. Bár a civil társadalmat és az ellenzéket még nem félemlítette meg ugyanilyen mértékben, folyamatosan aláássa az ország demokratikus intézményeit.

Az EU szemszögéből nézve a két ország elutasítja az az új vezetésű Európai Ügyészségbe történő belépést, ez az utolsó csepp a pohárban.

A júniusban indított EPPO feladata a csalás, a sikkasztás és az uniós pénzekkel kapcsolatos egyéb bűncselekmények kivizsgálása és üldözése. Nem meglepő, hogy bőséges bizonyíték áll rendelkezésre, amely mind a Fideszt, mind a PiS-t ilyen visszaélésekbe keveri.

Azzal, hogy Magyarország és Lengyelország megtagadja az EPPO hatáskörének elismerését, miközben továbbra is kapnak uniós forrásokat, az az európai projektet és mindent, amit az képvisel, nevetségessé teszik.

Ráadásul most egy újabb érv szól az EU mellett, hogy fellépjen Magyarország és Lengyelország ellen. A tálibok afganisztáni győzelme után már nem kétséges, hogy a demokrácia és a jogállamiság erőszakkal és külföldi segélyekkel történő megteremtésére irányuló nyugati erőfeszítések kudarcot vallottak. Mostantól kezdve a nyugati országoknak példát kell mutatniuk. Ahogy Jimmy Carter amerikai elnök mondta beiktatási beszédében:

„A legjobb módja annak, hogy más országokban növeljük a szabadságot, ha itthon is megmutatjuk, hogy a mi demokratikus rendszerünk követésre méltó”.

Nicolás Ajzenman, Cevat Giray Aksoy, Martin Fiszbein, Carlos Molina és én több mint 110 ország adatait vizsgáló új kutatásunkban kimutattuk, hogy a demokratikus intézmények nagyobb bizalmat keltenek, ha megbízhatóan biztosítják a gazdasági növekedést, a békét, a stabilitást és a közszolgáltatásokat. Az elmúlt négy évtized bizonyítékai arra utalnak, hogy a demokratizálódás regionális hullámokban zajlik, részben azért, mert a demokrácia iránti igény egyik országról a másikra terjed.

A demokrácia visszaesése hasonló mintát követett. Amikor a meglévő demokráciák kevésbé tűnnek utánzásra érdemesnek, a demokratikus intézmények kevésbé valószínű, hogy elterjednek.

Ezek a megfontolások kétszeresen érvényesek az EU-ra, mivel az EU küldetése a demokratikus intézmények létrehozása nemzetek feletti szinten.

Egy olyan időszakban, amikor a globális együttműködésre nagyobb szükség van, mint valaha, az EU eredendő történelmi kísérletét sikerként kell értékelni.

A második világháború végén a kontinens lepusztult és gazdaságilag kiüresedett, miután minden erőforrását a fegyverkezésre fordította. Míg az Egyesült Államokban a modern technológiák, például a hűtőszekrények, a központi fűtés, a belső vízvezetékrendszerek és a polgári közlekedési rendszerek elárasztották a világot, addig Európában ezek sehol sem voltak.

Nagy-Britanniában, amely jobban járt, mint a kontinens többi része, 1947-ben csak a házak felében volt meleg víz vagy beltéri vízvezeték. Németországban számos nagyváros – köztük Hamburg, Köln, Düsseldorf, Drezda és Berlin – romokban hevert a szövetségesek bombázásai után. Mintegy 20 millió német hajléktalanná vált, és az ország háború előtti lakosságának 10%-a meghalt. Európa többi része alig volt sokkal jobb helyzetben. A megszállt Franciaország, Belgium és Hollandia hosszú felépülés elé nézett, miután a nácik kegyetlenül kifosztották őket.

Mindennek tetejébe a történelmi ellenségeskedés – különösen Németországgal szemben – minden idők legmagasabb szintjén állt. Sokan azt feltételezték, hogy a kommunizmus vagy a konzervatív diktatúrák nagyobb valószínűséggel fognak teret nyerni, mint a demokrácia. A békét a legjobb esetben is bizonytalannak tartották.

De mint ma már tudjuk, a béke győzött, és a demokrácia gyökeret vert és kivirágzott egész Nyugat-Európában, kivéve Spanyolországot és Portugáliát (amelyek a későbbi évtizedekig saját kvázi-fasiszta diktatúrájuk alatt maradtak).

Gazdasági szempontból a helyzet hihetetlen ütemben javult; a háborút követő három évtizedet „les trente glorieuses” – a dicsőséges 30 év – néven emlegették.

A közelmúltban az EU közép- és kelet-európai terjeszkedése kezdetben szintén sikeres volt. Nehéz elképzelni, hogy Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország és a balti országok ilyen gyors demokratikus átalakuláson mentek volna keresztül az uniós csatlakozás és finanszírozás lehetősége nélkül. És ugyanilyen valószínűtlen, hogy Lengyelország az EU nélkül a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdaságává vált volna.

A keleti terjeszkedés azonban most úgy tűnik, hogy Európa Achilles-sarkává vált.

Magyarország és Lengyelország az EU működési zavarainak és intézményi gyengeségeinek szimbólumai lettek.

Magyarország kizárása és Lengyelország hiteltérdemlő megrendszabályozása komoly döntés, amelyet nem szabad elhamarkodottan meghozni. Bármelyik tagállam választhat olyan kormányt, amely megpróbálhatja gyengíteni a demokratikus intézményeket (ahogyan Olaszország tette Silvio Berlusconival, és ahogyan Nagy-Britannia tette Boris Johnsonnal). Általában a legjobb módja a leendő tekintélyelvűekkel szemben az, ha hagyjuk, hogy a demokratikus intézmények végezzék a munkájukat, és bízunk abban, hogy a választók eltávolítják a veszélyes politikusokat.

Magyarország azonban a szabályt erősítő kivétel lett. Miután több mint egy évtizede Orbán Fidesz pártja irányítja Magyarországot, úgy tűnik, hogy a demokrácia halálos sebet kapott, ami kétségessé teszi, hogy a választók valaha is el tudják távolítani a jelenlegi rendszert.

Minél tovább kezeli az EU Magyarországot normális demokráciaként, annál nagyobb kárt okoz saját magának. El kellene kezdenie a szabályok megváltoztatását, hogy felléphessen Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, még akkor is, ha ezek az országok megpróbálnak vétójogukkal visszaélni.

Első lépésként az Európai Unióról szóló szerződés hetedik cikkelyére hivatkoznia fel kell függeszteni Magyarország szavazati jogát, majd leállítani az uniós pénzek folyósítását az országnak, s közben a tagság megszüntetésének jogi kereteit megteremteni.

Hacsak nem történik valami csoda, hogy az utolsó pillanatban visszatér a demokrácia, Magyarországnak távoznia kell, hogy az európai projekt fennmaradhasson.

ford.: Ara-Kovács Attila

Andy Landy mosolyalbuma – NO RESPECT!

Csuhások! Térdre, imához! – by Orbán Viktor

olyan országban térdelgessenek, ahol erre igény van. – by schmidt Mária

AL

Orbán az utolsó fillérig kitart Európa mellett

A hasán keresztül lehet megtartani a férjet. Orbánt ebből a szempontból eddig jól tarthatták, mert ha minden bűnéért börtönbüntetést kapna akkor sem tudná azt a „tekintélyt”  a  börtönkoszt kockahasúvá fogyasztani. Viszont a 2022-es győzelem tekintélyét csak Brüsszel a pénzével szerezhetné meg, ezért ad acta került a „Dühíti önt Brüsszel?” kérdés, helyébe korinthoszi márványoszlop szilárdságú tartóoszlopává vált az Uniónak. Természetesen az utolsó fillérjéig kitart mellette.

Még akkor is, ha az Európai Unió szétesik, mi ott leszünk, és tartani fogjuk az utolsó gerendát.

Azon fogunk dolgozni, hogy a szétesést megállítsuk és visszafordítsuk – mondta a magyar miniszterelnök Kötcsén. Orbán Viktor bizalmasa Orbán Balázs államtitkár idézte a kormányfő szavait a Kossuth rádióban. Mindez fordulat a Fidesz retorikájában, amelyben nemrég még azt pedzegették, hogy az Európai Unión kívül is van élet.

De milyen? – kérdi a magyar közvélemény többsége, amely kitart az Európai Unió mellett annak ellenére, hogy a Fidesz bírálatának egyik legfőbb célpontjává vált Brüsszel. Ahol legutóbb már a holland miniszterelnök azt közölte: Magyarországot ki kellene tenni az Európai Unióból!

Magyarország gazdasága szinte kizárólag az EU-tól függ

Erre a nyilvánvaló igazságra Szijjártó Péter külügyminiszter mutatott rá Kötcsén. Mindez persze korábban sem volt titok, de az elmúlt hónapokban dúlt a propaganda háború a kormánypárti sajtóban az Európai Unióval szemben.

Mi változott?

Magyarországnak egyre jobban hiányoznak az uniós euró milliárdok. Ezek nélkül nehéz elképzelni a magyar költségvetést és a nemzeti együttműködés rendszerét, melyet jelenleg leginkább az infláció fenyeget. Bár Orbán Viktor igen magabiztosan nyilatkozott a jövő évi választásokról, de profi politikusként pontosan tudja: egyetlen választás sem lefutott meccs akkor, ha a választópolgárok többsége veszélyben érzi az életszínvonalát. Márpedig a gyorsan galoppozó infláció ezt áshatja alá.

Nemcsak az EU pénze kell Orbán Viktornak, de az a garancia is, melyet az uniós tagság jelent a forintnak. Amely könnyen úgy járhat mint a török líra, amely értékének jelentős részét elveszítette. Ezzel párhuzamosan Erdogan elnök  – Orbán politikai szövetségese – elveszítette Törökország három legnagyobb városát holott karrierjét Isztanbul főpolgármestereként kezdte.

Az új német kancellár nem lesz oly elnéző mint Merkel

Orbán irányváltását az is magyarázhatja, hogy uniós keresztanyja Angela Merkel nyugdíjba vonul, és utódjelöltjei korábban sem lesznek vele szemben oly megértőek mint az NDK-ban felnőtt kancellár.

Orbánnak nemcsak az EU-ban kell ellenszélben politizálnia, de a világban is, mert az Egyesült Államokban a keresztapját, Donald Trumpot veszítette el.

Mindezzel szemben csak Lengyelország szövetségét, és Putyin valamint Hszi Csinping barátságát tudja felmutatni. Ez a propagandában sem túlságosan sok, a gyakorlatban pedig édeskevés.

A gyors reagálású katonai alakulat és Piszkos Fred

Az afganisztáni kivonulás megmutatta, hogy az Európai Uniónak szüksége van saját gyors reagálású katonai alakulatra, mert  nem függhet teljes mértékben az Egyesült Államoktól – hangsúlyozta Josep Borrell.

Az Európai Unió külügyi főképviselője megvitatja ezt a kérdést az uniós külügy és hadügyminiszterekkel Szlovéniában, ahol informális tanácskozást tartanak. A magyar kormány elvben támogatja a közös európai haderőt.

Orbán az EU jövőjéről

A magyar miniszterelnök Bledben arról beszélt, hogy az Európai Unió egyben marad, de az a kérdés, hogy hogyan?

„A jövő kulcsa a gazdasági siker, amihez politikai döntést kellene hozni a közös értékekről”

– mondta Orbán Viktor, aki Szerbia uniós tagsága mellett lobbizott a szlovén városban.

„Az Európai Uniónak nagyobb szüksége van Szerbiára mint Szerbiának az Európai Unióra ” – jelentette ki a magyar miniszterelnök, aki azt szeretné, ha az Európai Unió déli határa nem Magyarország hanem Szerbia lenne. A migránsok ugyanis akkor ott érkeznének meg az uniós határra.

Miért szereti ennyire Orbán Szerbiát?

A magyar miniszterelnök kiváló kapcsolatot ápol Vucsics szerb államfővel, akinek nacionalista politikája odavezetett, hogy a magyar kisebbség tagjai folyamatosan hagyják el a Vajdaságot.

Orbán viszont kiváló hátországnak tekinti Szerbiát arra az esetre, ha távozni kényszerülne a hatalomból.

Szerbia azért jó menekülő út, mert nem tagja az Európai Uniónak viszont nagyon közel van Magyarországhoz éppúgy mint Elba szigete ahonnan Napóleon visszatért a hatalomba.

Szerbiában a pénzügyi ellenőrzésnek nem kell megfelelnie az európai normáknak, ezért ott a pénzek könnyebben elrejthetőek az avatatlan tekintetek elől.

Belgrád azért is jó partner Orbán számára, mert Putyin legfőbb szövetségese a térségben.

Ezért is lobbizik Orbán Szerbia mielőbbi uniós tagsága mellett, amelyről persze a magyar miniszterelnök pontosan tudja, hogy a közeli jövőben nem következik be. Az Európai Uniónak rengeteg megoldatlan problémája van, és ezt még nem kívánja tetézni a nemzeti együttműködés rendszerének szerb változatával, amely oly tökéletes, hogy már ellenzék sincsen benne.

Orbán ajánlása jelenleg olyan mint Piszkos Fred barátsága: ha Brüsszelben meghallják, hogy a magyar miniszterelnök támogat valakit, akkor az biztos lehet abban, hogy esélyei rohamosan csökkennek. Orbánból egy is sok Brüsszelben…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK