Kezdőlap Címkék Kormány

Címke: kormány

Nemcsak tanárból és orvosból, de migránsból is hiány van

– Tiszteletem migráns urak, üdvözöljük Önöket a mi kedves, barátságos, vendégszerető országunkban.
– Jó napot.
– Cigaretta? Szivar? Sajnos, röviditalokból jelenleg nem túl széles a választékunk…
– Bocsánat, úgy látszik, eltévedtünk. Azt hittük, ez itt Magyarország.
– Jó helyen járnak, migráns urak. Kerüljenek beljebb, biztosan elfáradtak a hosszú úton.
– Viccel velünk? Gúnyt űz a nyomorunkból? Nekünk azt mondták, hogy Magyarországon nem kedvelnek bennünket, idegengyűlölő kormányplakátokkal szórták tele az országot.
– Ez a maguk csoportjára nem vonatkozik. Önöket kiválasztottuk, és különleges bánásmódban részesülnek.
– Tessék? Nem zárnak be bennünket? Nem viselkednek velünk lekezelően és embertelenül?
– Ellenkezőleg, uraim! Tisztes megélhetést biztosítunk az Önök számára. Munkát kapnak, rendes fizetést, valamint költségtérítést.
– Még mindig nem értjük. Önök örülnek nekünk?
– Igen. Tudják, a magyar kormány fél évvel meghosszabbította a bevándorlási válsághelyzetet.
– És? Mi közünk nekünk ehhez?
– Sokkal több, mint gondolnák. Miután senki nem akar hozzánk bevándorolni, kellenek olyan emberek, akiket meg lehet mutatni a tévében. Arra gondoltunk, hogy Önöket képezzük ki bevándorlóvá. Tudnak marcona képet vágni?
– Ez lesz a dolgunk?
– Alapvetően igen. Önök legitimálják a kormány bevándorlóellenes politikáját.
– Ennyi?
–  Van még valami, mondjuk úgy, plusz feladat: Ha már úgyis itt vannak, Önök lesznek a mi bűnbakjaink.
– Bűnbakok? Nem követtünk el semmit.
Tudjuk, uraim, de bennünket ez most nem érdekel. Önöket bűnbakként kívánjuk foglalkoztatni Magyarországon.
– Bűnbakként?
– Igen. Egyetlen feladatuk lesz: elviselni, hogy Önök miatt van minden.
– Szökőár? Földrengés? Kolera?
– Na, ennyire azért nem komoly a helyzet, nálunk szerencsére nincsenek ilyenek.
– Akkor mi az, amiért mi leszünk a felelősek?
– Mindenért, ami rossz a magyar embereknek. Tudják, nálunk nagy a korrupció, lopnak a közpénzből, és az emberek hajlamosak ezért a kormányt okolni. A miniszterelnököt, az ő családját, pártját, barátait, üzletfeleit. Ezen szeretnénk változtatni.
– Megszüntetik a korrupciót? Többé nem fognak lopni?
– Látszik uraim, hogy Önök egy másik kultúrából jöttek. Szó sincs ilyenről.
– Hanem?
– Önök lesznek mindennek az okai. Ha bármi rossz történik Magyarországon, olyan, amit nem szeretnek a magyar emberek, Önökre mutogatunk majd.
– Hallhatnánk egy példát?
– Többet is. Mondjuk, kiderül, hogy a miniszterelnök baráti köre gyanúsan gyorsan gyarapodik. A saját lábán álló családja úgyszintén. Hogy Rogán Antal a bevallott jövedelménél sokkal fényűzőbben él. Hogy Kósa Lajos… Ilyenekre gondolunk.
– És nem lesz ebből nekünk bajunk? Ha a magyar emberek mérgesek lesznek ránk, rajtunk töltik ki a haragjukat. Meg is verhetnek bennünket.
– Ettől Önöknek nem kell tartaniuk uraim. Az előbb felsorolt urakat sem kedveli senki, mégsem esett semmilyen bántódásuk. Sőt, a kormányzópárt, a Fidesz, toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat. Különben is, a TEK majd gondoskodik az Önök védelméről.
– Hallottunk azokról a régi plakátokról, amikkel tele volt az ország. Hogy tartsuk be az Önök törvényeit.
– Ez egy szabad ország, migráns urak. Ha az a hobbijuk, hogy betartják a törvényeket, senki nem fogja Önöket megakadályozni ebben. De persze nem is tesszük kötelezővé az Önök számára.
– Ez nem teljesen világos.
– Pedig, nagyon egyszerű. Van egy ősrégi, türk eredetű magyar mondás: a törvények azokra vonatkoznak, akik betartják őket.

Értünk jön (létre) a Sajtókamara, nem ellenünk

Sokan ódzkodnak a tervezett Sajtókamarától, mert rossz emlékű időkre emlékezteti őket, amikor a hatalom mondta meg, hogy ki lehet újságíró, és ki nem. Szerencsére, a most beharangozott Sajtókamara esetében szó sincs ilyenről, ellenkezőleg: Miután a kormányhoz közeli Sajtókamara kizárólag a legjobban felkészült, szakmailag kiváló, makulátlan múlttal rendelkező sajtómunkásokat fogja tömöríteni, nyilvánvaló, hogy a felhalmozott tudásanyag, valamint morális muníció elegendő lesz arra, hogy adott esetben másoknak is segítséget nyújtsanak.

Nem arról van szó tehát, amire józan ésszel a legtöbben gondolnánk, vagyis, hogy a kormányhoz közeli Sajtókamara ne tartaná tiszteletben a sajtó szabadságát, és félne a valódi viszonyokkal szembesülni. Épp ellenkezőleg: azt szeretnék elkerülni, hogy a sajtó munkatársai olyanról kérdezzék a politika és a közélet embereit, amire azok nem tudnak jól válaszolni.

Vannak ugyanis jó kérdések, amelyekre még a legegyszerűbb kormánytag is képes jól válaszolni, és vannak rossz kérdések, amikre csak hebegés-habogás a válasz, és úgy tűnik ilyenkor, mintha mellébeszélne, vagy hazudna az illető

Ha tehát egy politikus, teszem azt, maga az illetékes miniszter, arról beszél, hogy Magyarországon a huszonegyedik század színvonalán áll az egészségügyi ellátás, soha nem voltak még ilyen rövidek a várólisták, és ennyire elégedettek a betegek, akkor kéretik nem azt kérdezni, hogy mi történik mostanában a Honvéd kórház sürgősségi osztályán, miért hal meg ilyen sok ember kórházi fertőzés következtében. Miért kell évekig várni egy műtétre, hova tűntek a kórházakból az orvosok az ápolók, és úgy általában: miért pocsék minden, úgy ahogyan van.

Erre vezethető vissza az is, hogy a kormány tagjai emberemlékezet óta csak a gondosan megválogatott kérdezőknek válaszolnak. Nem elzárkózás, hatalmi gőg ez a részükről, épp ellenkezőleg: nem szeretnék, ha a szakmaiatlan, amatőr kérdések bizonytalanságot szülnének a magyar emberekben, akikben ily módon azután akár az a képzet is keletkezhet, hogy nem Grál-lovagok, hanem gazemberek vezetik ezt az országot.

A kormány minden vágya, és ebben kíván segíteni a Sajtókamara, hogy a magyar emberek minél tájékozottabbak legyenek. Ha egyes szerkesztőségek nem képesek rendes, tisztességes, a nemzeti érdekeket szolgáló kifejező kérdéseket megfogalmazni, a Sajtókamara ebben is szívesen a rendelkezésükre áll majd. Kiképzett kommunikációs csapataik szívesen megfogalmazzák helyettük a kérdéseiket, ami persze nem beleszólás a szerkesztőségek munkájába, még csak nem is a sajtó szabadságának a korlátozása. Éppen ellenkezőleg: baráti segítség a média azon munkatársainak, akik hajlamosak lennének eltévedni a sokféleség útvesztőiben.

Igény esetén nem csak az újságírók kérdéseit fogalmazza meg a kormányhoz közeli Sajtókamara, de ha szükséges, előbb megírja a válaszokat, majd ezekhez utólag kreál kérdéseket.

Végső esetben, amennyiben egyes szerkesztőségek szakemberhiánnyal küszködnek, kiképzett újságírót is adnak kölcsönbe, vagy végleges szerződéssel. Erre, ha szűk körben is, de van már példa. A mintagazdaságok mintájára vannak úgynevezett mintamédiák, például az állami televíziónál, és rádiónál, valamint a távirati irodánál.

Ezeken a helyeken már most válogatott csapat dolgozik: csupa olyan ember, akik magas szinten értik a feladatukat, és még véletlenül sem kérdeznek olyat, amire a kormány tagjai ne tudnának, vagy ne akarnának előremutató választ adni.

Ennyi titkos határozatot hozott az Orbán-kormány

0

Valamelyest nőtt a titkos kormányhatározatok száma 2010 után az előző négy évhez képest, de messze elmarad a számuk a 2006 előtti időszaktól, írja a Zoom. A Független Hírügynökségnek Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter elmondta, hogy születnek az ilyen titkos határozatok.

96 titkos határozatot hozott az Orbán-kormány 2014 és 2018 között, ezt derítette ki a Zoom, miután közérdekű adatigénylést küldtek a Miniszterelnöki Kormányirodának. Május óta 9 ilyen határozat született. Azt, hogy mi szerepel ezekben a határozatokban, nagyon kevesen tudják, hiszen épp ez a lényegük – még a címük is titkos.

Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter a Független Hírügynökségnek azt mondta, az ilyen titkos határozatok szükségességét általában valamelyik bizottság (állandó vagy ad hoc) szokta felvetni. Ezek után, legalábbis az ő minisztersége idején,

a kormány néhány tagja készítette elő, majd a szakminisztérium dolgozta ki.

Mint mondta, ezek után az Igazságügyminisztérium is véleményezte a titkos kormányhatározatokat, abból a szempontból, hogy alkotmányossági szempontoknak illetve nemzetközi szerződéseknek megfelelnek-e. Ezek után fogadták el őket.

Bárándy Péter szerint a folyamat most is hasonló lehet, attól viszont tart, hogy az utolsó lépcső, az alkotmányossági ellenőrzés kevesebb figyelmet kap.

Példát is mondott arra, hogy milyen ügyekben születhetnek ilyen határozatok:

tipikusan ilyenek a nemzetbiztonsági ügyek,

például, hogy mit kell tenni akkor, ha egy gyanús utasszállító jelenik meg a légtérben. Ezek mind olyan ügyek, amelyek, ahogy fogalmazott, „nem tartoznak a nagy nyilvánosságra”. Ugyanakkor el tudja képzelni, hogy vannak olyan határozatok is, amelyeknél „nem ennyire magyarázható”, hogy miért titkosak, ez viszont alkotmányossági gondokat vethet fel.

A Zoom azt is megnézte, hány ilyen határozat született a korábbi kormányok alatt.

Az elmúlt 28 évben több ezer titkos határozatot hoztak a különböző kormányok,

a legkevesebbet a Gyurcsány/Bajnai-kormány idején (51), ezután jön a második és harmadik Orbán-kormány (72 illetve 96). A legtöbb ilyen határozat az Antall/Boross-kormány idején, vagyis közvetlenül a rendszerváltás után született (2299), ezután jön a Horn-kormány (486), az első Orbán-kormány (380), majd a Medgyessy/Gyurcsány-kormány (339).

Szocialisták: színtelen, szagtalan, szúrósszagú, gáz

Színtelen, szagtalan, szúrósszagú gáz. Így írta le annak idején kémia tanárnőnk a gimnáziumban az ammónia nevű gázt. Nevettünk rajta, és egymás között sokszor felemlegettük a botlását: hiszen valami vagy szagtalan, vagy szúrósszagú.

Ez jutott az eszembe, amikor Tóth Bertalant hallgattam ma reggel az ATV reggeli Start című műsorában. Rengeteg okosságot hallottunk, csupa olyan dolgot, amelyek mindnyájunknak fontosak. Otthonápolásról, kilakoltatásról, egészségügyről, oktatásról.

Elhallgattuk volna napestig a szocialisták elnökét. De nem hallgattuk, mert annyira azért nem volt érdekes. Fontos volt ugyan, amiről beszélt, ám a stílus, a hangvétel, meg úgy általában a megfogalmazás kapcsán az jutott az ember eszébe: hogyan lesz ebből őszre, vagy bármikor máskor olyan ellenzék, amitől Orbán Viktornak és kormányának félnie kell?

Hogyan fognak tömegeket az utcára vinni, vagy ami még ennél is fontosabb: négy év múlva a szavazófülékbe.

Lehet sorolni a mindnyájunk által ismert problémákat, hibákat és bűnöket, sőt, kell is. De ez csak arra elegendő, hogy maradjon minden úgy, ahogyan most van. Aki változtatni akar azon, ami most van, annak a mondandójához a stílust és a módszereket is meg kell találni.

Ha másképp nem tudják mondani, akkor mindez a nagyközönség számára színtelen, szagtalan, de nem szúrósszagú. Csupán gáz.

Jézus – az meg kicsoda?

Nem engedték meg Iványi Gábornak és a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek, hogy élelmiszert adjanak át a déli határon lévő tranzitzónában éheztetett menedékkérőknek.

Július eleje óta van érvényben az új szabályozás, melynek értelmében a magyar hatóságok nem kötelesek gondoskodni a biztonságos országából érkező menedékkérőnek. Márpedig Szerbia a magyar hatóságok szerint biztonságos országnak tekinthető, olyan helynek, ahol a menedékkérők méltányos elbánásban részesülnek. A nemzetközi szervezeteknek ugyan más erről a véleményük, de nem ez az egyetlen ügy, amit a magyar kormány másként ítél meg, mint az uniós szervezetek.

Abból, hogy a magyar hatóságok nem kötelesek gondoskodni a menedékkérők ellátásáról, nem következik, hogy meg lenne tiltva a számukra. Ha úgy gondolnák, hogy bár nem kötelesek, mégis gondoskodnak a menedékkérőkről, gond nélkül megtehetik, felelősségre nem vonja őket ezért senki.

Nem gondolják úgy. A magyar kormány kereszténynek és konzervatívnak mondja magát. ám a gyakorlatban sokszor szembe megy a kereszténység szellemével és tanításaival. Igaz, nem muszáj kereszténynek lenni ahhoz, hogy bajban lévő embertársunknak segítsünk. Ha valaki éhes, szomjas, enni és inni adunk neki, és csak utána kérdezzük meg, hogy miért került bajba. Ha valaki elesett, felsegítjük.

Lényegében igen egyszerű, emberi dolgokról van szó. Mindez azért is fontos, mert a kormányok az esetek többségében példát mutatnak polgárainak. Segíthetik őket abban, hogy másokat segítsenek, és viselkedhet úgy is, hogy mások elleni gyűlöletre uszítja az embereket. Lehet ezt is, de a történelem már több alkalommal megmutatta, hogy mindez mire vezet.

Persze, a történteknek van egy olyan olvasata is, hogy Iványi Gáborék mostani akciója – a segítés szándéka mellett – egy politikai performance része volt. Iványi ugyanis tudta, hogy nem fogják nekik megengedni, hogy – megfelelő engedélyek híján – átadják az élelmiszereket a rászorulóknak, ezért jobban tették volna, ha egy erre jogosult szervezetet – Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat, vagy éppen az Ökumenikus Segélyszervezet – közvetítésével próbálják meg eljuttatni az élelmiszereket a határhoz. (Más kérdés, hogy fenti szervezeteknek maguktól is eszükbe juthatott volna, hogy élelmet vigyenek az éhezőknek.)

Ami viszont tény: Iványi Gábor kenyeret, halat és almát vitt a menekülteknek, de nem adhatta oda a rászorulóknak. Jézusnak tetszene a MET lelkipásztorának gesztusa, a folyton rá és tanításaira hivatkozó Orbánnak nem tetszik.

A legbirkább barakk

Nem a kormányzásként eladott populizmus, a demokratikus intézményrendszerek lerombolása, a használaton kívül helyezett fékek, a hazug tájékoztatás a legnagyobb veszély, ami ma Magyarországra leselkedik. Vagyis, nem az, amit Kétharmad elvtárs a falkaforradalom révén eladott a népnek.

A megszokás a legnagyobb baj, és a beletörődés. Ez a legnagyobb veszély: hogy fokozatosan, lépésről lépésre elfogadjuk azt, ami van. Morgunk egy kicsit, nem túl hangosan, aztán csináljuk tovább, amit megengednek nekünk.

Elfogadjuk a szabályokat. A szabályaikat. Ez az igazán veszélyes dolog. Hogy az ő szabályaik a mi szabályainkká lettek, s már fel sem tűnik e szabályok embertelen, erkölcstelen és irracionális volta. Már azzal is megelégszünk, ha legalább a saját maguk által kitalált szabályokat betartják.

Persze, azokat sem tartják be. És amikor ez már kezd kínossá válni, új szabályokat hoznak. Olyanokat, amelyeket mi betartunk, mert lássuk be, nekünk találták ki ezeket az új szabályokat is, nem maguknak. Úgy tesznek, mintha rájuk is vonatkoznának, közben meg, ott játsszák ki, ahol csak tehetik. Csókosok kapják a földek javát, a zsíros, uniós pénzből finanszírozott megrendeléseket, az állam a mi pénzünkből fizeti ki az eladósodott önkormányzatok tartozását.

Mindezt lehet, mert azt mondják, hogy jövőre jobb lesz. Vagy majd azután, de legkésőbb valamikor.

Lesz pénz, persze, de csak annak, aki megérdemli. Mi is kapunk majd – vissza a sajátunkból – valamennyit. Volt már ilyen, szocializmusnak hívták. Aki élt benne, és nem szelektív az emlékezete, tudja. Mi voltunk a legvidámabb barakk, és sajnálkozva néztük a nálunk is reménytelenebb helyzetben lévő sorstársainkat. Magunkban persze, csöndben örültünk: mennyivel jobb nekünk, mint a bolgároknak, a keletnémeteknek, a románoknak.

Szegény szovjetek, róluk nem is szólva.

Az övékénél több szabadság, pontosabban, kevesebb szolgaság jutott nekünk. És elhittük a Nagy Magyar Tündérmesét, hogy addig jó, míg Kádár él.

Ma, úgyis, mint a legbirkább barakk lakói, ugyanebben a hazugságban hiszünk. Csupán a nevet kell behelyettesíteni. Ötbetűs ez is.

A magyar határon éheztetett menekültekről írt a kormánynak és az egyházaknak Iványi Gábor

0

Júliustól új menekültügyi szabályozás van érvényben Magyarországon, melynek az a lényege, hogy minden Szerbiából érkező ember menedékkérelmét elutasíthatják.

Magyarország ugyanis biztonságos tranzitországnak tekinti Szerbiát, annak ellenére, hogy az ENSZ Menekültügyi Főigazgatósága szerint nem az. A kérelmeket a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal az új jogszabályra hivatkozva utasítja el.

A menedékkérők hiába fellebbeznek az elutasítás ellen, annak nincs halasztó hatálya, így idegenrendészeti eljárás alá vonják, majd kitoloncolják őket. Az érintett menedékkérőket oly módon is megpróbálják visszaküldeni Szerbiába, ugyanis a tranzitzónában maradó nagykorúak nem kapnak enni.

A nők és a gyerekek kapnak ellátást, de meglehetősen embertelen módon úgy, hogy őket átkísérik a zóna egy másik részébe, nehogy adhassanak az ételből a családtagjaiknak.

Iványi Gábor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze levelet írt Magyarország kormányához, valamint a magyarországi bevett egyházak vezetőihez a hazánk határán fogvatartott és éheztetett menekültek ügyében.

Éheztetik a határon a menekülteket

A magyar kormányhoz írt levél valójában egy petíció, melyven az aláírók felszólítják a magyar kormányt, hogy azonnal vessen véget annak a kínzásnak, mellyel szétszakítva a hazánk határához érkezett menekült családokat, a felnőtt férfiakat és gyermek nélküli nőket azzal próbálják visszafordulásra kényszeríteni, hogy nem adnak nekik enni. Ez a bánásmód hadifoglyokkal és köztörvényes bűnözőkkel szemben is elfogadhatatlan. Mint Iványi a felhívásban fogalmaz, mindez méltatlan a magyar zsidó-keresztény vagy humanista hagyományokhoz. Ez az eljárás emberiesség elleni bűn.

Külön minősíthetetlen az is, hogy a hatóságok csakis azok esetében engednek, akik ügyében ilyen ítéletet hozott az Európai Emberi Jogok Bírósága, bár erre is napokat kell várni. A magyar illetékesek ezzel a bánásmóddal nem a tisztességes magyar állampolgárok nevében járnak el, nem az ő, a mi érdekeinket szolgálja ez a szégyen. Különös abszurdum, hogy erre az intézkedésre Szent István és az új kenyér ünnepi időszakában kerül sor. akarunk tenni arra, hogy élelmiszert vigyünk az éhezőknek és felhívjuk minden jószándékú ember figyelmét erre a példátlan ügyre.

A petíciót itt lehet aláírni.

Egy sokkal nagyobb Úr előtt kell számot adniuk a tetteikért

Az egyházi vezetőkhöz írt levelében Iványi Gábor lelkész arról ír, hogy a felhívást a magyar határon éheztetett embertársaink érdekében adták ki. „Arra kérem Önöket, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz és bátorítsák híveiket is erre. Bíztatom Önöket arra is, hogy emeljék fel szavukat a kormány embertelen eljárásával szemben.”

Mint írja, a „bevett egyház” megkülönböztető rang nem azt jelenti, hogy az „Önök státuszát nem fenyegeti a kormány”, hanem hogy Magyarország vezetésének minden döntése mögött Önöknek is ott kell állniuk felelősséggel. Bizonyára nem felejtik, hogy egy sokkal nagyobb Úr előtt adnak számot tetteikért. Hallgassanak jó lelkiismeretükre, és kövessék az isteni elveket! Legyenek irgalmasak, hogy irgalmasságot nyerhessenek! Budapest,

A levélben említett egyházak felsorolását, valamint az egyházi vezetőkhöz írt levelet itt lehet elolvasni.

Az öreg bigott, a kopasz hazudós, meg a többiek

Azt mondta a kormány szóvivője a nemzetközi hírű filozófusra, hogy öreg bigott kommunista. Az ötös számú párttagkönyv birtokosa szerint a pápa demens vénember.

Mostantól igy élünk.

Buzi!

Enyveskezű!

Tolvaj!

Hazudós!

Barom!

Kopasz!

Kancsal!

Kurva!

Nőverő!

Pedofil!

Szemétláda!

Geci!

Hazaáruló!

Gerinctelen!

Pávatáncos!

Oroszbarát!

Soros-bérenc!

Migránssimogató!

Gendermagos!

Alkoholista!

Kétkarú rabló!

Suttyó!

Kövér!

Dagadt!

Zsírdisznó!

Kommunista!

Fasiszta!

Idegenszívű!

Libsi!

Illibsi!

Mélymagyar!

Agyalágyult!

Barom!

Király, te tetted ezt!

Idén ősszel megint jó lesz nyugdíjasnak lenni

0

A nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra, amennyiben azt a gazdasági növekedés lehetővé teszi.

A nyugdíjprémium összegéről és kifizetésének idejéről ősszel születhet döntés – közölte a Pénzügyminisztérium. A kormány 32 milliárd forintot különített el a nyugdíjprémium kifizetésére.

Nyugdíjprémium kifizetésére akkor nyílik lehetőség, ha a GDP-bővülése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul. A tárca számításai szerint az idei év egészében 4,3 százalékkal nőhet a gazdaság, aminek elérését a legfrissebb 4,5 százalékos féléves adat is alátámasztja.

Magyarországon először tavaly kaphattak a nyugdíjasok egyszeri, átlagosan 12 ezer forintot.

Végezne Momóval a Jobbik

0

A Jobbik Ifjúsági Tagozata szerint a kormányzat nem kezeli megfelelően a fiatalokra leselkedő veszélyes online tartalmakat.

Mint közleményükben írják, a legnépszerűbb közösségi oldalon az úgynevezett Kék Bálna kihívós játék után a legújabb félelemkeltés most a Momo nevezetű horrorisztikus fiktív figura, amely levélben fenyegeti a gyerekeket. Ez a „játék” nemrég egy 15 éves magyar kislányt hajszolt az öngyilkosságba, ami mutatja, hogy hazánkba is begyűrűzött és áldozatokat szed ez a veszélyes jelenség.

A családi háttér mellett óriási felelőssége van az oktatásnak is ezen internetes veszélyforrás elhárításában. Szerintük már az általános iskolában tanítani kellene a helyes internet- és közösségimédia-használatot, és ezt a Nemzeti Alaptantervben is szükséges volna rögzíteni.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata szerint az üzenekre nem kell reagálni, és ha a gyerekek ilyet tapasztalnak, akkor forduljanak a szüleikhez, nagyobb testvéreikhez vagy a tanáraikhoz.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK