Nincs könnyű dolga ezekben a napokban a krónikásnak, kérem szépen, tényleg nem egyszerű a feladat: ugyebár, be szeretnénk mutatni a honi, nem kormánypárti erőket, szép sorban, csak most igen nagy falat következik a mai kávé mellé: a Magyar Szocialista Párt. A legutóbbi események fényében csak jót tudnék róluk mondani, a korábbiakéban, hát, izé… volnának bizonyos kifogásaim.
Alapvetően el kéne fogadjuk tételnek, hogy amennyiben a létező magyar belpolitikát tesszük tanulmányunk tárgyává és nem egy elképzelt Meseországét, abban bizony nagyon komoly helye van és kell is legyen a baloldali gondolkodásnak. Egyszerűen enélkül nem létezne a politikánk, mégiscsak az elmúlt több, mint kétszáz év egyik legmeghatározóbb eszmerendszeréről van szó, ezt nem lehet kivarrni paszománnyal, eltakarni cifraszűrrel vagy betenni a tulipántos ládába. Baj akkor kezd lenni, mikor azon töprengünk, melyik párt is igazán baloldali. Mert hát Thürmer Gyula is azt kiabálja Budaházy árnyékából, hogy csak ők és senki más, mások is rendszeresen megtalálják a zsebükben a Bölcsek Kövét… ebben az országban kisebb üzemet lehetne nyitni Bölcsek Köve forgalmazása céljából.
Az MSZP úgy véli, ők képviselik Magyarországon a modern szociáldemokráciát. Meglehet, nem tagadom, habár mások maguknak vindikálják ezt a szerepet. Tőlük sem szabad megtagadni, legfeljebb Magyarországon lesz nyolcvanhárom modern szociáldemokrácia, pedig csak egyre volna szükség, de arra nagyon. Azonban lássuk a párt történetét!
Az MSZMP utolsó (XIV.) kongresszusa 1989. október 7-én zajlott le, ahol 28 alapító döntött egy új párt megalakításáról 1989.november 16-án adták be az MSZP bejegyzési kérelmét, nyilvántartásba pedig öt nappal később, november 21-én vették. Az MSZP az 1990. évi első szabad választás óta a többpárti országgyűlés egyik parlamenti pártja.
Az 1990-es szabad választás eredményeképpen ellenzékbe szorult. Az 1994–1998-as és 2002–2006-os ciklusban illetve 2006–2008 között koalícióban kormányzott az SZDSZ-szel. 2008. május 1-jétől 2010 májusáig egyedüli pártként, kisebbségben kormányozott az SZDSZ hallgatólagos, majd Gyurcsány Ferenc távozása után nyílt külső támogatásával.
Magyarországnak eddig négy MSZP-s miniszterelnöke volt. 1994-től 1998-ig Horn Gyula, 2002-től 2004-ig Medgyessy Péter, 2004-től 2009-ig Gyurcsány Ferenc, 2009-től 2010-ig pedig Bajnai Gordon. Ők összesen három parlamenti ciklusban, 12 éven át irányították az országot. Közülük Medgyessy és Bajnai pártonkívüliként töltötte be a tisztséget (bár Medgyessy 1989 előtt tagja volt az MSZMP-nek).
Ez így, ilyen formában szentigaz, de csupán írott malaszt. Magam azt mondanám, hogy az MSZP-nél jobb szándékú párt kevés van, csak hát a jó szándék nem mindig elegendő, és ha egyszerre negyvenen akarnak jót, negyvenfelé, abból inkább lesz hetivásár búcsúval, mint eredmény.
Pedig nem is vezették ők olyan rosszul az országot, a mostani állapotokhoz képest. Voltak hibák, hogyne lettek volna, de nem voltak elvakult, hataloméhes bolondok. Horn Gyulának a maga idejében bőven megvolt a parlamenti kétharmada (az SZDSZ-szel), mégsem ment el az esze és nem kezdte el bütykölgetni az Alkotmányt. Nem azért, mert balek lett volna, ellenkezőleg: azért, mert tudta, hogy ez semmi jóra nem vezetne. Neki is megvoltak a maga hibái, kinek nincsenek, mi, rosszmájú újságírók például tudtuk, hogy a kezét kell figyelni: ha gesztikulálás közben elkezdenek az ujjai közel kilencven fokot bezárni a tenyerével, akkor nem kell komolyan venni, amit mond, reggelre elmúlik neki, kialussza. Viszont nagy, komoly, kardinális politikai és diplomáciai tévedéseket nem követett el.
Arról nem tehetett, hogy az országot olyan gazdasági és társadalmi helyzetben kapta, amilyenben. Ez azóta sokat romlott. Érthető, hogy nem volt egyértelműen népszerű, de hát mégsem lehetett alul cséplőgép, felül békegalamb, középen Tudományos Akadémia. Sajnos utána már csak nehezebb idők jöttek.
Hiba, mint tudjuk, ott van, ahol keressük. Ott mindig fogunk is találni.
Lehetne mondani, hogy Medgyessy Péter miniszterelnökségének első periódusa a pazarlás kora volt, csak nem lenne maradéktalanul igaz. Ő ugyan betartotta az összes választási ígéretét, és sokan ennek – például a béremeléseknek – tudták be az államkassza siralmas állapotát, csak hát aki tud egy kicsit számolni, hamar rájöhet, hogy egy közalkalmazotti béremelés nem a legnagyobb tétel a költségvetésben. A nagy tételek a fejlesztések, a kölcsönök törlesztései, az állami befektetések. Medgyessy 2004-ben távozásra kényszerült, őt Gyurcsány Ferenc követte.
Vele bizony sok, nagyon sok dologban nem tudok és nem is vagyok hajlandó egyetérteni, de miniszterelnöknek ő sem volt a legrosszabb. Tudnék nála alkalmatlanabbakat mondani. Csak hát ő már egy megosztott országot kapott, amiben ezer szem leste, ki hibázik, hol hibázik, minden bolhából elefánt lett, minden elefántból bolha. Az a bizonyos őszödi beszéd nem egy cinikus beismerés volt, akárhogy is felfújták, azt ő a párt belső vezetésének mondta, fegyelmezési célzattal. Csak félreértették, mert félre akarták, legyünk komolyak: mostanság hetente derülnek ki ennél komolyabb horderejű disznóságok, mégsem égnek az autók Budapest belvárosában (és ne is égjenek). A Fidesz mesterien kihasználta az akkori kormányzat minden tévedését, és még így sem sikerült megdöntenie azt. Bajnai Gordon miniszterelnöksége pedig végső soron egészen jól sikerült, gazdasági szempontból főleg.
Jó, hát ezek tények, de akkor mégis, miért nem őket választották meg 2010-ben?
Ennek igen sok oka van. Az egyik az, hogy mintha nem is törekedtek volna erre. Mintha azt hitték volna, nekik jár a választási győzelem. Alig kampányoltak, amit mégis, azzal gyerekeket lehetett volna riogatni, a sajtót pedig egészen egyszerűen kidobták az ablakon.
Pedig kevés magyar pártnak volt olyan kedvező helyzete a médiában, mint nekik 2010-ben. Övék volt a Népszabadság, a Népszava, a Szabad Föld, a Vasárnapi Hírek, és még egy csomó orgánum. Ha Napóleonnak ilyen sajtóbirodalma lett volna Waterloonál, máig erősen vitatott lenne Wellington szerepe. Annyira nem használták ki a helyzeti előnyüket, hogy az említett, meghatározó lapok közül mára csak egy él, a többit elvitte a markoláb. Vagy elpuchhant, mint a buborék.
Azonban mostani, vert helyzetükben néhány szocialista politikus képes nagyon nagyot alakítani. Nem feledhetjük Lendvai Ildikó karcos humorát és elmeélét, Kovács László tapasztalatát, Korózs Lajos kiállását az elesettek mellett, Újhelyi István elkötelezett jóindulatát. Ha van remény a magyar baloldaliság számára, azt valahogy az ő példájuk mentén lehet elképzelni.
Hogy mi lesz az MSZP sorsa?
Hát, baljós jeleket lát a béljós, egymagukban nem fognak ők országot kormányozni a közeli jövőben, talán a távolabbiban is inkább koalíciósan, másokkal. De ez esetleg nem is baj: sokkal jobb lenne egy sokszínűbb, nyitott kormányzat, mint a mosatni, monolitikus. De hogy a magyar belpolitika meghatározó tényezői lesznek, az egészen bizonyos.
Persze, mindenki döntse el saját magának, mi a véleménye róluk – nekem az a nézetem, hogy egy jó és erős szocialista párt kicsit sem ártana nekünk.
Most már csak találni kéne egy ilyent.
Vagy csinálni.
Csak jó legyen.
Meg erős.
Meg szocialista.
