Az emberből előtör az állat

0
1436

A gyilkosságnál iszonyúbbak a nézések, a szemmel verések, a riadt tekintetek, a sátánivá formálódó arcok, a félelem és az agresszió kivetülései A hentes, a kurva és a félszemű című új Szász János filmben. A rendező szereti azt vizsgálni, gondoljunk például a Woyzeckre, A nagy füzetre, milyen az, amikor az emberből előtör a pusztító állat, hát ezúttal is előtör és kő kövön nem marad.

 

Ránézek a film kedvéért húsz kilót hízott, tar kopaszra vágott, önelégült pocakot eresztett, Hegedűs D. Géza által játszott hentesre, Kodelka Ferencre, és máris kiver a vizes veríték. A nagy magyar ugar megtestesülése, a megállapodott bunkóságé, az elzsírosodott gondolkodásé, a hatalmaskodó kiskirályságé. Azoké, akik azt gondolják, hogy körülöttük forog a világ, és meg is csinálják, hogy ők legyenek az otrombán kukorékoló kakasok, a mind nagyobb szemétdombjukon. Csak közben szinte szemétdombbá teszik az egész országot, és csinálják ezt monoton kitartással.

Ez a kiskirály ráadásul tele van frusztrációval, örökösen sértett, a férfiasságával is elég baj lehet, a kocsmáját vezető feleségéről, akit Börcsök Enikő személyesít meg, lerí a kielégítetlenség. Persze mindenkiről lerí, hiszen a film arról regél, hogy ezen a tájon senki nem jut egyről a kettőre. Aki ki akar törni, az is itt reked, mert ez az Ady által oly szemléletesen és dermesztően megénekelt lápvidék, ami lehúz és lehúz és nem ereszt.

Nem véletlen, hogy fekete-fehér ez a film. Máthé Tibor lenyűgöző kamerája érzékenyen, sőt érzékien pásztáz végig a szürkén, reménytelenül ködös tájon, ahol, mint egy Beckett darabban, sivár minden, nem zöldül semmi, nem látszik a Nap, a természet is mintha meghalt volna, és az emberek is élő-halottak. Nincs egy olyan szereplő, aki virulna, kicsattanna az egészségtől, lerína róla a boldogság. A film is úgy kezdődik, hogy másik két főszereplője, a deklasszálódott csendőr meg a nyilvánosházból megszökött kurva, egymástól külön-külön, éppen öngyilkosak akarnak lenni. Aztán a csendőr, Léderer Gusztáv, csak megmenti a kurvát, Schwartz Micit. Egymásra találnak, amennyire ebben a világban egymásra lehet találni. Függnek a másiktól. A hentes munkát ad nekik, kiveti a hálóját a csinos asszonykára, amikor megtudja, hogy kurva volt, egyre több pénzt is kínál érte. De a pénz soha nem elég, mindig több és több kell, meg persze mindenki cinkelt lapokkal játszik, ez torkollik aztán gyilkosságba, halálos ítéletbe.

A Szász János által írt forgatókönyv a húszas években megtörtént bűnügyön alapszik, és számomra leginkább arról beszél, milyen az, amikor a kisszerűség elhatalmasodik, no meg persze arról is, hogy mindannyian egy vulkán vagyunk, forrong és forrong bennünk a láva, és aztán egyszer csak kitör, és akkor megnézhetjük magunkat, de másokat is. Kodelka eltorzult lénye, másokat is tovább torzít. Az a brutalitás, ahogy a csendőr, először rémülten, majd már begyakorlott mozdulattal, a hentes mészárszékjéban marhákat öl, előre vetíti, hogy lesz ő ilyen kegyetlen még emberrel is. Ebben az esetben az állat a riadt, a végzetesen kiszolgáltatott, az ember a brutális. Nagy Zsolt arcát elcsúfították. Léderer nem látó szeme köré rútul behegedt sebhelyeket remekelt a maszkmester. Nagy olyanra formálja, hogy az egész ember egy nyitott seb. Szinte folyamatosan felhorgadt állapotban van, még ha ezt leplezni is igyekszik. Gryllus Dorka is olyan nő bőrébe bújik, aki már sokszor megégette magát. Vágyik a szebb, jobb életre, arra, hogy minél hamarabb menjenek el innen, de tán maga sem bízik benne. A bizalom már valószínűleg ki is kopott ebből a közegből. Arcára a rémület ugyanúgy kiül, mint a kegyetlenség.

Van egy vágykép, amit a volt Moulin Rouge-ban forgattak, amikor Mici és Gusztáv gondosan felöltözve, polgári jólétben, ülnek a mulatóban, és azt nézik, hogy a színpadon kiszolgáltatott lányok meztelenül táncolnak. Ekkor ők vannak fent, ez a színes, édes élet, de erre esélyük nincs, visszavált a kép a reménytelen szürkébe.

Szász János rendezőként a szürke árnyalatait festi. Azt ecseteli, hogy csaknem lehetetlen kijutni a gödörből. Megfeneklettünk. Befogott vadakként, riadt kétségbeeséssel próbálunk szabadulni, de nem megy és nem megy, viszont annyira nyughatatlanul izgünk-mozgunk, hogy egyre szorosabbra húzzuk a nyakunk körül a kötelet. Kissé kótyagos leszek a filmtől, némiképp kábultan, lelassult mozdulatokkal bandukolok ki a sajtóvetítésről. Egy jeles kolléganő valósággal hátba taszajt a vetítőterem ajtajában, sürgős dolga van a mosdóban, jóformán már csak arra tud gondolni. Utána elmondja, hogy neki nem is tetszett különösebben a film. Én a hatása alá kerültem, de nem lepődöm meg, ha majd megosztó lesz. Rémületesen mély a gödör, lúdbőröztetően sötét a kép. És nemigen látszik a fény.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .