„Új hajléktalanellátók építéséhez is szükség van ám betonra. Rengeteg betonra! Hahó, kormány! Hahó, haverok! Állami megrendelés, gigaberuházás a horizonton! Magyarán: el lehet lopni jelentős részét!” Stumpf András a pozsonyi Új Szóban elemez:
Súlyos határsértés történt Magyarországon. Nem, nem valami migráns szakította át a kerítést Röszkénél – a magyar kormány törte át baltával a jogállam falát október közepén. Igen, a hajléktalanokról lesz szó, mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy vígan csettintettem, amikor bármely pesti aluljáróban átható, tömény húgyszagot volt alkalmam belélegezni, hogy őszinte gyönyörömet leltem a kelésekben, fekélyekben és tetvekben, amelyek látványát öntudatlanul fekvő emberi roncsok voltak kedvesek biztosítani önnön testük közszemlére bocsátásával – jelzem, cseppet sem így áll a dolog. Az aluljáró nem erre való és pont. Én sem alhatok ott, meg más sem. Senki. A köztéri pad sem alvásra való. Könnyű belátni, mire igen: arra, hogy leüljön rá – bárki. Hátizsákkal, csomaggal, banyatankkal vagy anélkül, ahogy tetszik. Csakhogy Magyarországon akárki nem ülhet ám padon. Hajléktalan nem teheti. Az új rendelkezések végrehajtási útmutatója értelmében a rendőr, ha reklámszatyrokat lát valakinél, aki ücsörögni merészel, és ebből arra következtet, hogy az illető hajléktalan, háromszor felszólítja és már viheti is be. Meg a bíróságra. Hogy mégis hol legyenek a hajléktalan személyes tárgyai, ha nem nála – tekintve, hogy senki nem biztosít neki szobát, vagy legalább zárható tárolószekrényt –, arra nincs válasz. Azaz van, a „tettenérés” után rögtön: a tűzben. A tulajdonhoz való alapjog így ég el néhány perc alatt, mindenféle ítélet nélkül. Magyar állampolgárok tulajdona. Nem migránsoké – állampolgároké, akikkel szemben tehát a magyar államnak, a közösségnek igenis kötelességei vannak. Tulajdonhoz való joguk biztosítása, például. Gyengébbek kedvéért: azért, mert kevés tulajdona van valakinek, azt még nem égetheti el az állam büntetlenül. Ha a kormány nemcsak írná a törvényeket, de néha el is olvasná azokat, tisztában lehetne ezzel. Nem máshol: a fideszes iPadeken gránitszilárdságúvá nemesített mesterműben szerepel ez a jog, ahogy a tisztességes tárgyaláshoz, jogorvoslathoz való jog is. Ez most mind nincs, ha hajléktalan vagy. S még valami nincs: segítség. Elfogadom, hogy kényszer nélkül nem megy, de nagyon nem mindegy, hogy hova viszik az aluljáróból elkényszerített hajléktalant. A menthetetleneknek hajléktalankórház, a menthetőknek kicsi szoba és akár közmunka kell. Ez persze szervezés és sok pénz lenne. Úgynevezett valódi munka, nem csupán politikai. Csak hát utóbbi bőven elég a hatalomhoz, s forrás arra szerencsére akad. Propagandára sokszor annyi, mint a hajléktalanellátásra. Bónusz: nem csak az én adómból. A hajléktalan munkanélküli adójából is. Bizony, Európa legmagasabb áfáját fizeti ő is, bármit vesz. Ha kannás bort, annak ráadásul nem „csak” 27 százalékát, de a jövedéki adót is. A cigi árának úgy 70 százaléka vándorol rögtön az államkasszába: a dolgozók, a hajlékosok befizetései mellé. Hogy aztán egy részükből jusson valami működésre, aztán elengedhetetlen Soros-plakátokra, más részük meg a miniszterelnök családtagjainak és barátainak zsebében rövidesen elveszítse közpénzjellegét, egy-egy túlárazott állami megrendelésnek köszönhetően.
De ezen már tényleg ne rugózzunk! Minek? Ez van. Megtehetik. Megteszik. Aztán büszkén röpködnek magángépen kormánybiztosok cicái, hogy vesebeteg cicájukat Los Angelesben gyógyíttassák. Ezzel tényleg nincs mit tenni. Legyünk inkább konstruktívak! Motiváljuk együtt a kormányzatot: vegyék észre, hogy bizony új hajléktalanellátók építéséhez is szükség van betonra. Rengeteg betonra! Hahó! Állami megrendelés, gigaberuházás a horizonton! Egy-két kórházi hajléktalan-szárny, apró szobás, olcsó bérlakások… Ezt is mind fel kell építeni.
Magyarán: el lehet lopni jelentős részét! Akkor már lopjanak olyasvalami felépítéséből, amire tényleg szükség van. Sovány vigasz, persze, de: többre most nincs remény.
Módszertan
