Bár a pesszimisták biztosak voltak abban, hogy az utcai tüntetések iránti lelkesedést nem lehetett fenntartani, bár az ünnepek miatt a fővárosban a tüntetések között majdnem két hét telt el, és bár az időjárás rossz volt, ismét nagy tömeg gyűlt össze, hogy kifejezze elégedetlenségét az Orbán-rezsimmel. A tömeg lelkes volt, készen áll a harc folytatására.
A korábbiakhoz képest az elmúlt napokban Budapesten kívül más városokban is összegyűltek jelentősnek nevezhető tömegek. Szegeden január 3-án 2000 ember vett részt egy vonulásos tüntetésen; Pécsett, január 1-jén, 1500-ra tehető azok száma akik részt vettek a kormányellenes demonstráción. Mielőtt ezeket a számokat gyengítenénk, szem előtt kell tartanunk, hogy a szegedi és a pécsi lakosság körülbelül 10% -a a főváros népességének. Tehát ezek az arányok meggyőzőek. Talán még inkább lenyűgöző volt Tapolca (16.000 lakos) demonstrációja, ahol 400 ember jelentkezett be. Több mint 500 ember gyűlt össze Szolnokon, Hódmezővásárhelyen és Békéscsabán. Ez az utóbbi három város olyan terület, ahol a Fidesz az elmúlt évtizedben, jelentős erőfölényben van.
A korábban elrejtett elégedetlenség mára mindenki számára látható. Még azok a kommentárok is, akik a múltban azt mondták, hogy nincs remény arra, hogy Orbán Viktor rezsimjét a közeljövőben legyőzhetik, ma sokkal optimistábbnak tűnnek.
A budapesti tüntetésen számtalan beszédet mondtak különböző a szakszervezeti vezetők. Kordás László, a Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MASZSZ) elnöke megismételte a szakszervezetek követeléseit, beleértve a „rabszolgatörvény” megszüntetését, a magasabb béreket, a jelenlegi „sztrájkjog” módosítását és a rugalmasabb nyugdíjba vonulás lehetőségét. Ami a szakszervezetek igényeit nyomatékossá tette, az ultimátumuk volt Orbán kormányához. Öt napot adtak a kormánynak, hogy felállítsanak egy delegációt, akik tárgyalhatnak a megoldás feltételeiről szakszervezeti vezetőkkel. Ha a kormány nem tesz eleget a követelésnek, országos figyelmeztető sztrájkot hirdetnek, mely január 19-én kerül megrendezésre. „A munkahelyeket, utakat és hidakat lezárjuk. Az ország működése megbénul, amelyért egyedül Orbán Viktor lesz felelős. ”Lehet, hogy ez nem az Orbán-kormány kedvére lesz, de így vagy úgy a kormánynak reagálnia kell a szakszervezetek igényeire.”
A szakszervezetek jelenléte a tüntetéseken egy bizonyos gravitációt kölcsönöz ezeknek az ellenzéki megmozdulásoknak, de kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a tüntetések sokkal többet jelentenek, mint a munkajog módosítása. Ők Orbán Viktorról és Fideszről szólnak. A tömeg tapsolt a szakszervezetek beszédeire, de a demonstráció valóban akkor éledt fel, amikor a későbbi felszólalók beszéltek a jelenlegi politikai rendszer eltávolításáról és a demokrácia és a köztársaság helyreállításáról.
A civil szervezetek képviselőiként Misetics Bálint és Udvarhelyi Tessza közös beszéde következett. Fel kell lépni a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen, amelyek „az Orbán-rezsim alapját képezik. „A polgári engedetlenségért, a sztrájkhoz, a köztársasághoz!”
Végül a politikusok következtek. Molnár Csaba a DK-tól egyértelművé tette, hogy a végső cél az egész rendszer elleni küzdelem. Szerinte néhány másik fél, úgy gondolom, itt kifejezetten az LMP-re, és bizonyos mértékig a Jobbikra gondolt, kevésbé elkötelezett az ügyben. Csárdi Antal (LMP) például nem lépne túl a munkajog módosításainak hatályon kívül helyezésére és a szakszervezetek által támasztott egyéb igények megerősítésére. Ráadásul tegnap hallottam, hogy az LMP együttműködése a többi féllel nem teljesen átfogó. Az együttműködés szelektív lesz. Jakab Péter (Jobbik) erőteljes beszédet mondott, amelyben Orbán Viktort nevezte lókereskedőnek, aki piszkos üzletét az országa kárára vezeti, de gondosan elkerülte a rendszerváltás kérdését.
Tóth Bertalan (MSZP) talán a legjelentősebb bejelentést tette, ami arra enged következtetni, hogy most, hogy sikerült egységesíteniük a parlamenti pártok és az utcai emberek közötti egységet, itt az ideje, hogy „egységet hozzunk létre az Európai Parlamentben és a helyi választásokon. ”Ez a javaslat határozott ellenérzést válthat ki, és valószínűleg csupán az októberi önkormányzati választásokon fog megvalósulni. Az elmúlt napokban sokat hallottunk ezekről a tárgyalásokról a különböző pártok vezetőitől.
A Jobbik, az MSZP, a DK, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd EP közös pártlistát nyilvánvalóan nehéz elképzelni, még akkor is, ha egy ilyen közös listának sok értelme lenne. Magyarországon, amely az Európai Unióban az egyik legmagasabb választási küszöböt jelenti (5%), hihetetlen számú szavazat veszne el, ha az összes közepes és a kis ellenzéki párt külön-külön futna az EP-választásokon. Megértem, hogy a pártok az EP-választásokat fontos lakmusz tesztnek tekintenék, mivel a választási eredmények bizonyítják pártjuk erősségét. Ha azonban nincs közös lista, akkor az eddigiekben többé-kevésbé elért egység elpárolog, amint megkezdődik az EP-választások kampánya.
Ha a jelenlegi hangulat még néhány hónapig lendületben marad, az egyesült ellenzék meglehetősen gyengítheti a Fidesz és a KDNP jelenlegi 12 tagú képviseleti arányát Magyarország 21-ből fős képviseletében. De az út hosszú és kemény lesz, és vannak olyan figyelmeztető jelek, amelyek a kis pártok, mint az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt, nem fognak együttműködni.
Tudom, hogy bizonyos körökben a Kétfarkú Kutyapárt nagyon népszerű, főleg a tagok gonosz humorérzéke miatt. Kovács Gergely azonban az észszerű politika szempontjából veszélyes ember. Egy közelmúltbeli interjúban azt mondta, hogy nem fog együttműködni a meglévő pártokkal, mert úgy véli, hogy addig, amíg léteznek, a Fidesz továbbra is hatalomban marad. Természetesen ez értelmetlen demagógia. Meggyőződése, hogy bár ezek a tüntetések gyengíthetik a Fideszt és az Orbán-kormányt, hosszú távon nem lesznek sikeresek. Ezzel a hozzáállással csak segíti a jelenlegi rendszert. Egyes közvélemény-kutatások szerint ez a „viccpárt” jelentősen csökkenti az ellenzéki pártok szavazatait. Ez a párt már nem vicc; komoly kárt okozhat.
Balogh S. Éva
