Kim Dzsongun leghőbb vágya, hogy leüljön tárgyalni Donald Trumppal. Minden más merő képmutatás. Ebben nem különbözik az illiberalizmus kelet-európai üttörőjétől. Viszont van egy aduja: az atombomba.
Az Észak-Korea körüli pókerjátszma egyik szereplőjétől sem áll távol a blöffölés. És még Kim Dzsongun esetében a folyamatos (nemzetközi) szerepelni vágyás magának a rendszernek (összehasonlítandó a Négyek bandájával a Mao-i Kinában) a lételeme: az állandósult belső terror csak félig élteti Kiméket (vagy csak őt magát), ehhez kell az is még, hogy egy képzelt világpolitikai szerep is valóssá váljon. Mintha Kim Dzsongun megérezte volna:
Trumpban kitűnő partnerre talált, akivel lehet látványosan licitálni.
A kibicek is adottak: például a Biztonsági Tanács, amely újabb és újabb szankciókat hoz Phenjan ellen. Ezzel is növeli a tétet.
És hát itt van a sarokba szorított amerikai elnök. Ki tudja mikor kopog be az Ovális Iroda ajtaján Robert Mueller, különleges ügyész a Kreml és a Trump csapat közötti kapcsolat kulcsszereplője? Most derült ki például, hogy az FBI még júliusban feltúrta annak a Paul Manafortnak a lakását, akit éppen az orosz kapcsolatok miatt menesztettek Trump kampánystábjából. Állítólag fontos dokumentumokat vittek el. Korábban már kiderült, hogy az elnök maga diktálta le fiának azt a magyarázkodást, ami egy orosz ügynökökkel való felettébb gyanús találkozás indoklásául szolgált (volna).
Az impeachment réme járja be a Fehér Házat.
Ilyen körülmények között Észak-Korea egy valóságos csodafegyver. Lehet róla beszélni: Trump ezt a „válságot” külföldi utazásai során állandóan emlegette, annak ellenére, hogy az újságírók kizárólag az orosz kapcsolatokról kérdezték. Párizstól Bukarestig. Talán azért is vált a kedvenc válságává, mert viszonylag egyszerű a képlet. Csak az atombomba komplikálja.
Egyre hevesebb a szópárbaj is: Trump „tüzet és haragot” igért, Kimék erre azt mondták, hogy rakétákkal megtámadják Guam amerikai katonai bázist, amely a Csendes óceán egyik kis szigetecskéje, valahol Japán és Indonézia között.
Az amerikai hírszerzés naponta közöl rémisztőbbnél rémisztőbb adatokat Észak-Korea nukleáris lehetőségeiről.
A helyzet kezd hasonlítani arra az időkre, amikor a hatvanas évek elején Kennedy fivérek, menekülni igyekezve a félresikerült kubai kaland (Disznó-öböl) kommunikációs katasztrófájától a térképen megtalálták a távol eső, szinte jelentéktelen Vietnamot.
Csakhogy a mai játszma azért cseppet sem veszélytelen: Trump kiszámíthatatlansága minden elméletet és történelmi párhuzamot romba dönthet.
Bódis Gábor
