Arthur csak eszik, eszik, és nő, mint a gomba, de még annál is többet alszik, mint amennyit eszik, pláne, hogy kapott tőlem tegnap két, mikroszálas, plüss gyerekplédet, egy barnát, és egy rózsaszínt, ez utóbbit kizárólag azért, mert más szín már nem volt, elkapkodták a szülők a hirtelen hidegre tekintettel.
Ezzel párhuzamosan, vásároltam magamnak egy hatalmas, nagyon sárga, kerek párnát, aminek narancsszínű szája van, nem kimondottan szolid darab. Általában félig ülve tévézek, nem szereti a lábam ha sokat lóg, úgyhogy most már nekem is van mibe belebújnom, anélkül, hogy a fa háttámla nyomna.
Eredetileg azt terveztem, hogy a plédeket felváltva használja majd a sününk, egyik a mosásban, a másik rajta. A férjem nem így gondolta, és gyakorlatilag kürtős kalácsot gyártott, amiben Arthur volt a töltelék, ehhez viszont felhasználta mindkét takarót, tehát, a törölközőimet mégsem sikerült megmentenem, azok a váltó takarók. Viszont ezt a csomagolást annyira élvezi Arthur, hogy eddigi szokásával ellentétben nem a fenekét mutatta nekünk, hanem kidugta az orrát a habos plédtengerből, és ott aludt békésen álló nap, pedig ma vendégünk is volt, az sem zavarta. Jó gyerek, este evett, ivott, futkosott a nappaliban jó sokat, és most megint beágyazta Olivér, alszik. Ma először jött ki a számomra elérhetetlen sarokból úgy, hogy hívtam, és közben a kezemben lévő, nyitott kukacos doboz szagát felé fújtam. Amint az utóbbit megérezte, már ott is volt, mint a villám, így talán majd lassan a nevére is hallgat majd.
Tegnap, mikor mutattam a párnámat magyar barátaimnak fotón, és elmeséltem, hogy ez teljesen normális dolog Koreában, mármint az, hogy egy ötvenes nő, vagy bárki, aranyos, vicces holmikat vásárol, (én ezt tettem be a kosárba elsőként, majd alá, köré pakoltam az osztrigát, a zöldséget, meg a többi élelmiszert), szóval, mikor ezt meséltem, írták, hogy Olivér féltékeny lesz. Mosolyogtam magamban, hogy ugyan, hisz az én férjem soha nem aludt kanárisárga plüss párnán, de még tévézni sem használná, az biztos. Ehhez képest este megjegyezte, hogy milyen jó párnám van, meg, hogy Arthur is klassz plédeket kapott, de hol az ő párnája? Elhűlve kérdeztem, hogy tán vennem kellett volna neki is, mire zavarba jött, hogy nem azért, mert sárga madarat formáz, és hatalmas, meg plüss, és puha, de neki is kényelmetlen a fa háttámla. Finoman elmeséltem, hogy de csak ebben a színben árulják, mire ő, hogy az jó, mert akkor legalább nem lesz disszonáns a hálószobánk. Nos, valóban, disszonáns biztos nem lesz, két bazinagy angry bird vagy mi fogja uralni, ám én nem bánom, a következő alkalommal haza nem jövök óriáspárna nélkül, az biztos, kap egyet ő is.
Senki sem mosolygott rajtam, vagy nézett furcsán a szupermarketben mikor ezt vettem, itt teljesen természetes, ha az ember nem hajlandó mindig felnőttként viselkedni, sőt, nagyon komoly, politikai elemző műsorokban a politikusok fejét rajzfilmfigurák testére montírozzák, amitől eleve nagyon nehéz őket komolyan venni, illetve a kedvenc esti vitaműsoromban a közéleti eseményeket kitárgyaló professzorok kapnak egy-egy nyeles, zöld táblát, és arra rajzolnak, míg a felvezető riport tart. Ezen a csatornán is különböző rajzfilmfigurák testére vannak téve az emberek fejei, a bonyolultabb összefüggéseket a műsorvezető is cartoon alapon magyarázza el, így aztán természetesen azonnal érthető, vicces, és bármilyen komoly dologról legyen is szó, jelzi, hogy „színház az élet, s színész benne minden férfi, és nő”, ami ebben a kultúrában amúgy is alapvetés.
Emlékszem, még a netes MEM-ek megjelenése előtt rakétán ülve ábrázolták Kim Dzsong Unt, és Trampot, akkor, amikor még nem „működött a kémia” köztük, és Trump szerelmi vallomás helyett „silly puppy”-nak, meg „rocket man”-nek titulálta Észak-Korea diktátorát. Persze változnak az idők, ma már Pompeo azt nyilatkozta, hogy jövőhéten ismét Északra utazik, hogy a második Trump/Kim találkozó utolsó előkészületeit is elvégezze. Nem baj, inkább szerelem, és béke, mint rocket man és háború, ezen ne múljon.
Jön egy tájfun is, ami csak azért furcsa, mert szokatlanul hideg van, éjjel már megy a fűtés, minden este figyelmeztet a nappaliban a portaszolgálat közleménye, hogy bekapcsolták, csukjuk be a nyílászárókat. Ez azonban valamiért nem zavarja a tájfunt, ami az előrejelzések szerint megtépázza ugyan Japánt, de felkanyarodik a félszigetre is, és mint a múltkori, amikor még forró nyár volt, épp itt nálunk vág át keletre, hogy aztán meghaljon valahol a Csendes- óceánban. Most még nagyon erős, aztán meglátjuk mi lesz belőle, hétvégére ér Csedzsura. Dzsuszak után tájfun, ilyen se volt még, lassan télen is lehet, lassan bármi, és bárhol lehet, valami valóban nincs rendben az időjárással sehol a világon.
Ma kaptam egy új számítógépet. Nem jobb, mint az előző, sőt, a teljesítménye kisebb, viszont a gép maga nagyobb, a kijelző pedig ultra HD, ami kíméli a szemem. Mondjuk hosszú „I” betű nincs a magyar kiosztású billentyűzeten sem, de van rajta nulla, az előzőn meg az nem volt. Ezt már azon írom, és valóban jobb nézni, sokkal kevésbé megterhelő, a billentyűzet is jóval szellősebb, tetszik.
Megérkezett az általam rendelt evezőgép is, ma már edzettem rajta, és gyermeki örömmel vettem tudomásul, hogy az órám megdicsért, igaz, az izomlázat még nem ő érzi helyettem, annyira nem fejlett, az a része rám maradt, mint a sün fenekének a törlése is, valahogy az is az én hatáskörömbe került, a férjem az elejével szeret foglalkozni.
Arthur már boldogan alszik, ismét kürtős kalács töltelékként a pihe-puha takaróiban, az emeleten zeng a komolyzene, Olivér relaxál, én pedig a kanárisárga párnámba bújva írom a történetem a nagy, és szemvédő számítógépen, hosszú í betű nélkül.
