– Anyu, miért kiabál a bácsi?
– Melyik bácsi, kicsim?
– Az ott, elől, amelyik az emelvényen áll.
– Nem tudom, kicsim. Fogalmam sincs.
– Húsvétkor is kiabálni fog? Otthon a családjával? Amikor jön a nyuszi?
– Miért kiabálna Húsvétkor a családjával? Honnan veszed ezt a butaságot? Miért kiabálna a bácsi húsvétkor?
– Mert a Húsvét is ünnep. És most is ünnep van. Gondoltam, ha ezen az ünnepen kiabál, akkor lehet, hogy más ünnepeken is ezt csinálja.
– Nem tudom, kicsim. Húsvétkor még sosem láttam ezt a bácsit.
– Akkor biztosan mérges, azért kiabál.
– Miért lenne mérges, kicsim?
– Hadonászik a kezével és grimaszol. Felidegesítették?
– Lehet az is, kicsim. Sok gondja van mostanában.
– Vagy elromlott a mikrofonja. És azt akarja, hogy mindenki hallja, amit mond.
– Nem romlott el a mikrofonja. Nagyon jó, drága mikrofonjai vannak a bácsinak, és jól megfizetett technikai szakemberek állítják be a hangminőséget. Sokba kerül ez nekünk, de neki megéri. Úgyhogy, nem gondolnám, hogy ezért kiabál.
– Értem, Anyu. Akkor azt hiszem, tényleg rájöttem, hogy mi van.
– Mondtam, hogy okos kislány vagy, jól vág az eszed.
– Emlékszel arra a kutyára, amelyiket tavaly nyáron láttunk a Balatonnál?
– Emlékszem, kicsim. Apró kis kutya volt, kedves.
– Igen, Anyu. És szinte sohasem ugatott. Csak akkor, amikor nálánál nagyobb kutyákat látott. Még morgott is olyankor, mert azt hitte, hogy így nagyobbnak látszik. Szerintem félt, ezért akart félelmetesnek látszani.
– Nagyon jó megfigyelő vagy, kicsim. De hogy jön ide az a kutya, amit tavaly nyáron láttál?
– Nem tudom, Anyu. Csak úgy, eszembe jutott… Te, Anyu, a bácsi is busszal érkezett?
– Nem busszal jött.
– Akkor miért mondja azt mindig, hogy busszal?
– Nem azt mondja, kicsim. Azt mondja, hogy Brüsszel.
