Szolidáris vagyok mindazokkal, akik mai napig szenvedői a Trianon okozta sérüléseknek. De nem vagyok szolidáris senkivel azok közül, akik felelősek voltak az első világégés kirobbantásáért és hazánkfiainak háborúba hajszolásáért. Szolidáris vagyok minden nyomorúságossal, akik a fehér lovon bevonuló tengerész kormányzósága idején szenvedtek annak intézkedéseitől, és azokkal, akik életüket, vagy lelki és fizikai egészségüket adták a második világégés idején.
Szolidáris vagyok nagybátyámmal, aki tintaceruzával írt tábori levelezőlapon, 1944 végén Máramarosszigetről adott hírt utoljára magáról, a munkaszolgálatos apákkal, kiknek sikerült megszökniük a ferihegyi halálra váróktól, anyósokkal és apósokkal, akiket, mert nem voltak hajlandók leszlovakizálni egy szatyorral a felvidékről szülőföldjükről elzavartak, pedig összes felmenőikkel együtt ott volt otthonuk, szolidáris vagyok az országot újjáépítő vasbetonszerelő anyákkal és a felsoroltak milliónyi társaival!
De nem vagyok szolidáris azokkal, akik megteremtették és segítették bármilyen módon a lehetőségét annak, hogy a második világháborúban honfitársaink elpusztuljanak, vagy egészségesként fogyatékossá váljanak. Szolidáris vagyok mindazokkal, akik ezerkilencszázötvenhatban, bármilyen világnézetűként is, de jobbító szándékkal változást akartak és ezért bármelyik oldalon is, de életüket adták, vagy szabadságukat áldozták fel.
De nem vagyok szolidáris az egymást felkoncolókkal, a történelmünk során bármikor is egymást kibelezőkkel, az elveiket köpönyegforgatókkal, azokkal, akik gyáván saját érdekeiket szem előtt tartva, bármikor és bárhogyan, de kivetkőztek emberi mivoltukból azzal is, ahogy elárulták embertársaikat. Szolidáris vagyok tanáraimmal eleitől fogva, az általános iskolától kezdve az egyetemig, tudományos, kulturális és sport területen dolgozó barátaimmal, munkatársaimmal és ismerőseimmel, és magától értetődően a családommal is!
De nem vagyok szolidáris a kirekesztőkkel, a vattacukros, olcsó populizátorokkal, akik meglovagolva mások szegénységét, vagy tudatlanságát, tájékozatlanságát, azok hátára felkapaszkodva bazári majmot játszottak a hatalomban. Nem vagyok szolidáris a pávatáncos hazardőrökkel, a politikai gigolókkal és közéleti ripacsokkal, a magukat és dolgaikat folyton folyvást nemzeti jelzőkkel illetőkkel, a hazát érdemtelenül kisajátítókkal, akik kommunikációs trükkökkel operálva követelik maguknak a tiszteletet, ahelyett, hogy azt kiérdemelnék!
Szolidáris vagyok minden szegénnyel, minden másként gondolkodóval, akik tudják, hogy elsősorban emberek és csak utána magyarok. Szolidáris vagyok minden másságot hordozóval, minden kisemmizettel és minden félreállítottal, minden bosszúból, vagy akár érdemtelenül megnyomorítottal, minden vallásuk normális gyakorlásától megfosztottakkal. Szolidáris vagyok a szerzett jogaiktól megfosztottakkal is, a trafikjaiktól eltiltottakkal, a földjeiktől elzavartakkal, a külföldre vagy így, vagy úgy száműzöttekkel, azokkal a milliókkal, akiket a média ugyan soha nem kap a szárnyára, de mégis értékesebbek, mint az ott bármilyen témában feltűnő, magukat mutogató celebek.
Nem vagyok szolidáris ugyanakkor a politikai csintalanokkal, kik, mint más a gatyáját úgy váltogatják nézeteiket és felfelé nyalva, lefelé meg taposva egyengetik saját előmenetelüket. És nem vagyok szolidáris a listázó zsidózókkal, cigányozókkal, az európai zászlót ablakon kidobókkal és égetőkkel, az Európát tagadókkal, sem azokkal, akik politikájukkal és magatartásukkal lovat adnak alájuk, vagy oltogatják, hergelik őket. Nem vagyok szolidáris azokkal a jókor voltak jó helyenesekkel sem, akik meglovagolva a történelem kínálta helyzetet, brancsba verődve, egymást igazolva sütögetik pecsenyéjüket, azzal, hogy majdani leszármazottjaiktól évtizedek múlva úgy sem fogja megkérdezni senki, hogy miből szerezték mindazt, amijük van!
Szolidáris vagyok az ünnepelőkkel, de azokkal nem, akik március 15-ét kisajátítják, mintha az csak az ő ünnepük lenne, akik azt hiszik magukról, hogy ők Magyarország, pedig az sokkal több és színesebb náluk!
