2Rule és a járadékvadászok

0
1420
Forrás: flickr.com

Semmiből jött Lőrinc-féle „nemzeti” sportmárka, gyártani képtelen buszos cég állami megmentése a csődtől. Két minapi hír arról, hogy a haveri kapitalizmus hogyan gyűri maga alá a gazdaságot. Aminek következménye a járadékvadászat állami szintre emelkedése. Folyamatos külső pénz nélkül ennek vége a csőd.

Saját gyártókapacitása, központja, webshopja, bemutatóterme, katalógusa sincs a legújabb magyar „sikervállalkozásnak” a 2Rule (vagyis Turul) sportszermárkának, amely mégis elindult hódító útjára – olvashatjuk a Népszava összeállításában. Mészáros Lőrinc – talán maga se tudja, hányadik – cége máris megnyert magának két NB I-es futballcsapatot, a Haladást és a Diósgyőrt. Az ország alighanem leggazdagabb embere által tulajdonolt Puskás Akadémia csapata magától értetődően szintén ebbe a mezbe öltözött. Sőt, ügyfélköre máris tovább nőtt, többek között a Vasas és a vívószövetség is a 2Rule-t választotta.

Amely ráadásul ugyanúgy külföldön gyártatja cuccait, mint a nemzetközi multik (a Távol-Keleten). Amelyek legalább nem nevezik magukat „nemzetinek”. Csak közbevetésképpen:

a rendszerváltás után amúgy is vergődő magyar könnyűipar koporsójába az utolsó szöget éppen Orbánék verték be

azzal, hogy 1998 és 2002 között két és félszeresére emelték a minimálbért. Az iparág ezt nem bírta ki, lényegében az összes cég tönkrement.

Tehát az Adidas, a Nike, a Puma, vagy az olyan olcsóbb szállítók, mint például a spanyol Kelme mind ejtve, jöhet a „nemzeti” gyártó, a semmiből pár hét alatt (!) rakétaként kilövő 2Rule.

Talán sose derül ki, hogy ennek a rémesen gyönge szójátéknak kiagyalói között volt-e egyvalaki, aki legalább konyhanyelven beszél angolul, vagy amolyan önkéntelen beismerés ez. A to rule főnévi igenév magyarul: uralkodni.

Aligha kell hosszasan érvelni amellett, hogy

normális piaci körülmények között ilyen viharos sikernek esélye se lenne.

Drágán megdolgozott piac, csapatoknak ingyenesen adott kollekció (amit a foci vezető bajnokságaiban játszó klubok ma is élveznek e legismertebb márkáktól), vagyis pénz és még több pénz a siker kulcsa. Van példa arra, hogy tök ismeretlen sportmárka gyorsan betör a nagyok közé. Az olasz Sergio Tacchini azzal ugrott ki, hogy a nyolcvanas években nagyot húzva az akkori egyik csúcsteniszezőt szerződtette reklámarcnak, és persze felszerelése viselőjének. De ezt is saját pénzből, saját kockázatra tette.

Nem úgy, mint Lőrincünk, akinek elég volt elhatároznia(?), hogy a tizenvalahanyadik üzletágban is „szerencsét próbál”(?), mire több klub azonnal úgy döntött, hogy a

világszerte sok évtizede sikeres márkák helyett a semmilyen referenciát se felmutató új „magyar” terméket választja.

És ne legyen illúziónk, ez még csak a kezdet, a hatalomközeli (és a pénzt remélő egyéb) egyletek is így fognak dönteni, amint lejár jelenlegi szerződésük. És azon se lepődjünk meg, ha a magyar válogatott nem oly soká az Adidas helyett a turulos mezben fog újabb és újabb kudarcokat elszenvedni. (Ha nem, az az Orbán-Csányi-tengelyakasztás alakulásáról fog minket tudósítani.)

Ugyancsak a minap történése, hogy a kormány (legalábbis időlegesen) megmenti az Ikarus Egyedi Buszgyártó Kft.-t. Azt a céget, amely leszerződött 150 darab szállítására a Volánnal, 30-ra a BKV-val, de minden kormányzati mentőövvel is alig tíz buszt adott át a BKV-nak, s azokkal is komoly minőségi bajok voltak. A „közeli cég” termékéről Tarlós István bő két éve azt mondta, hogy azok drágábbak, mint a lengyel Solarisok, és még össze is kellene szerelni őket, továbbá hozzájuk ugyanazokat fődarabokat vásárolják, mint a lengyelek. A főváros a kormány nyomására elállt a Solarisok megvételétől, hogy aztán most felbontsák a szerződést az Ikarus Egyedivel.

A kormánynak azt a koncepcióját, hogy a magyar gyártókat próbálják helyzetbe hozni, a legmesszebbmenőkig támogatom elvileg, de itt másról van szó, ezek nem magyar gyártású buszok – mondta Tarlós. Merthogy – hasonlóan a 2Rule esetéhez –  mindenhonnan összevásárolt részegységekből szerelték össze a „hazai” buszokat.

Ismét közbevetőleg: itt szintén olyan ágazatról van szó, amely a szocialista világ széthullása után elvesztette piacait, szakemberei szétszéledtek-elhunytak. Amivel persze nem mentegethető az Ikarus Egyedi alkalmatlansága, az, hogy az (idővel Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került MKB Banktól kapott) csaknem hatmilliárd forint kölcsönből se volt képes eleget tenni a szerződésnek.

Itt érünk el a lényeghez. Ahhoz, hogyan jellemezhető az a gazdasági-politikai berendezkedés, amit nap nap után látunk. A mindenhová elérő polipszerű térfoglalás.

Ezt a jelenséget nevezik haveri kapitalizmusnak, tudományosabban járadékvadászatnak.

Amikor nem saját teljesítmény, fejlesztés, újítás, kockázatvállalás áll az elért eredmény mögött, hanem politikai kapcsolat. Amikor törvényekkel is megsegítve újraosztják a jövedelmeken túl a vagyonokat annak érdekében, hogy azok a kiszemelt kivételezettek kezébe kerüljenek.

Minél magasabb az állam általi újraelosztás aránya, annál nagyobb annak veszélye, hogy a piaci törvények eltérítésével irányítottan lehessen „megfelelő” helyre juttatni a köz javait. Magyarországon még mindig ötven százalékhoz közeli a redisztribúció aránya.

Joseph Stiglitz amerikai közgazdász elmélete szerint a nálunk is tapasztalható közpénzeltérítés az úgynevezett kizsákmányolási járadék. Ennek egyik megjelenési formája az, amikor a politikai vezetés az állam hatalmát versenykorlátozásra használja, amivel maguk vagy klienseik számára extraprofitot szereznek, például azzal, hogy

a közbeszerzéseken akkor is nyertesek lesznek, ha nem ők teszik a legjobb ajánlatot

írt erről Mihályi Péter és Szelényi Iván két évvel ezelőtt.

Ennek egyik veszélyes következménye, hogy – ha ez általánossá válik – a gazdaság növekedési potenciálja súlyosan visszaesik a verseny sérülései miatt.

A haveri kapitalizmusnak és a járadékvadászatnak egy egész ágazatra, az energiapiacra gyakorolt torzító hatását mutatja be a Korrupciókutató Központ Budapest 2016-os tanulmánya.

Az is régi megfigyelés, hogy az alig feltételekkel adott, esetünkben szinte automatikussá tett és gyorsított külső támogatás eleve roncsolja a hatékonyságot azzal, hogy

a résztvevőket nem teszi érdekeltté teljesítményük javításában.

Ha mindezt ötvözik az állam kegyenceihez jutó pénzirányítással, annak következménye könnyen belátható. Előbb-utóbb elfogynak a belső tartalékok, a versenyhiány miatti hatékonyság-deficitet nem lesz honnan pótolni. A Lőrinc-féle

államilag doppingolt cégek és az egész rendszer fennmaradása addig biztosított, amíg van honnan betömni a világpiac és a hazai viszonyokbeli teljesítmény közti lyukat.

A Simicska-birodalom napjainkban látható szétporladásának is ez az oka. A sokak által zseniálisnak tartott üzletember valójában nem több, mint a rendszerváltás zavarosában halászó ügyeskedő, aki előbb az állami szabályozás lyukait kihasználva a többi fideszes haverral (például Kövér Szilárddal) cégtemetőben mentette ki a közpénzt. Aminek tőkéjéből aztán – menet közben már kormányzati segítséggel – létrehozta azt a vállalatbirodalmat Közgépestül és médiaportfólióstul, amely hatalmi háttér nélkül szinte pillanatok alatt omlik össze. A pénzt termelő maradék érdekeltségek, az agrárcégek is alighanem a területalapú uniós támogatásnak köszönhetően vannak még talpon.

Ha az uniós donációt a következő ciklusban valóban újraszabják, és jelentősen lezuhan az ideáramló pénz mennyisége,

ezek a lufi-kegyencbirodalmak szempillantás alatt fognak eldurranni.

Az ország elsüllyedésével együtt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .