Szélmalomharc

Szóval, hogy a végén kezdjem, nem teljesen értem, mi a baja Szánthó Miklós úrnak. Illetve értem, de rossz fele pofozkodik, már az is rossz ötlet, hogy nekiállt: a pofonnal, tetszik tudni, az a legnagyobb baj, hogy a felebaráti szeretet jegyében néha visszaadják. A törvényes kamatokkal együtt. Ezt mutatjuk be a következőkben.

Tanult barátunk, Szánthó doktor ugyanis a tegnap megjelent Magyar Nemzet első számában filippikát intézett a liberális sajtó, mint olyan ellen. Ami így, ebben a formában olyasmi, mint a ködszurkálás: liberális sajtó egységként, ideológiai objektumként nem létezik, vannak liberális vagy annak mondott újságírók, vannak lapok, amikbe írnak, aztán vagy megjelenik, vagy nem, de semmiképpen nem vagyok képes kimutatni valamiféle egységet ezek között. Ír az ember, amit ír, olvassa, aki akarja, fizeti, aki tudja.

Maga a liberalizmus sem nevezhető egységes ideológiának, inkább csak vezérelv: én úgy szoktam megfogalmazni, hogy „legyen szabad, ami nem tilos”. Olyan nagyon ezt nem is lehet tovább bonyolítani, meg főképp nem érdemes, mert ha azt veszem, Washington tábornok is liberális volt, meg Franklin Benjámin is, de mindkettő a maga módján, és közöttük hatalmas különbség volt. Szóval, nem értem, mit tetszik támadni – vagyis hát igen, Don Quijote harca ez a szélmalmokkal, akik valójában gonosz óriások, csak a varázslók miatt látjuk őket szélmalmoknak.

Azok a szemét varázslók, már akkor is…

Bár ez nem magyarázza a tényt, hogy a malmokban lehet búzát őrölni, míg egy óriásban ez kissé bonyolult feladat volna, de akkor is: a varázslók!

Nem értem a kirohanást már csak azért sem, mert a liberálisnak nevezett sajtó tegnap fikarcnyival sem szidta többet a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt, mint máskor és mint amennyit megérdemel. Ha volt is kritika, az sajnos – saját oldalukról érkezett. Hogy miért vagy miért nem, annak én nem vagyok a megmondhatója, de nem nekem mondta Varga mester, amit mondott. Talán őt kéne megkérdezni, mielőtt fröcskölődésbe-mocskolódásba kezd az ember. No, de lássuk már, miről beszélek!

Azt írja ez a drága ember:

„A pánikreakció automatizált válaszokat szül – szól a mondás, és lám-lám, ennek megtestesülését láthattuk az elmúlt hetekben-hónapokban a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, az úgynevezett jobboldali médiaholding megalakulására adott hazai ellenzéki és nemzetközi kritikákban. A sejtetések mélyén megbújó „vád” pedig a magyar médiapiac radikális átalakítása-átalakíttatása, holott az, hogy az alapítvány tulajdonába kerültek eddig is vállaltan jobboldali médiaeszközök, az aktuálisan fennálló közéleti erőviszonyokat valójában nem változtatja meg.”

Édes úr, legyen erős: olyan nyugodt fickót maga még nem látott, mint én. Pár éve volt egy pánikom, de eltettem valami fiókba, hogy megőrizzem, és azóta nem találom. A fene fog maguknak pánikolni. A bajom nekem is, talán másnak is az a KESMA nevű brontoszaurusszal, hogy monopolizálja a szakmai piacot és általában is a sajtópiacot, valóságos kartellként telepszik rá. Ilyenformán valóban kimeríti a tisztességtelen verseny fogalmát, lenne is rá törvény, csak nem lehet alkalmazni, mert kivették a hatálya alól. Ami megint csak tisztességtelen. De ez jogértelmezés vagy jogértetlenség kérdése. Menjünk tovább.

„Az természetesen tény, hogy a korábbiakhoz képest a magyar nyilvánosság szerkezete általánosságban kiegyensúlyozottabbá vált az elmúlt években. És igen, ennek szimbolikus kifejeződése az a folyamat, ami az alapítványnak történt felajánlásokban megtestesült. Számos, a konzervatív, nemzeti, keresztény hagyományokat fontosnak tartó sajtóorgánum most már egy nonprofit tulajdonos alatt szerveződik, lefedve a klasszikus és modern értelemben vett média majd összes területét, a nyomtatott sajtótól kezdve a rádiós és televíziós csatornákon át az online felületekig.”

Váljék egészségükre, jó uram, sok boldogságot és tizenhat gyereket is kívánok mellé. A kartellel megint csak az a baj, hogy mivel piszok nagy és gazdag is, törvényszerűen rontja majd a szakma színvonalát – rontja már most is, olyan csodák történnek, hogy minden vidéki napilap minden szerkesztőjének szó szerint ugyanaz a vezércikk jut eszébe, márpedig abban megegyezhetünk, hogy ez kissé ritka eset volna normális körülmények között.

„És ez az önhittségébe és önnön felsőbbrendűségébe beleszédült progresszív megmondóembereknél pánikot és frusztrációt szül. És amikor a szellemi restség és a pozícióvesztésből fakadó frusztráció csókot vált egymással, az még sohasem vezetett kreatív gondolatokhoz – pusztán automatikusan generált mantrákhoz.”

Magyarra fordítva: „Gyengék vagyunk, mint a borecet és egyen meg a fene mindenkit, aki jobb nálunk”. Kicsi kunyhó szerető szív, tiszta égbolt, messze kék – dögöljön meg Ady Endre lehetőleg máma még.

„Az minősül tehát „független és objektív”, mi több, „oknyomozó” újságírásnak, ami például a migráció jelenségéhez toleranciával, megértéssel közelít, és a tudósításokban, képsorokban együttérzést kelt a bevándorlók iránt az olvasókban, a nézőkben. Az minősül „jól nevelt sajtóattitűdnek”, ha a cikkek és beszámolók polkorrekt nyelvezetet használnak, őszintétlenséggel elkendőzik a valóságot, csak hogy egyes kiválasztott vagy kreált kisebbségeket, érzékeny csoportokat meg ne sértsenek.”

Uram, én történetesen a Baross téren lakom olyan jó huszonöt éve, és ha valaki látott menekülteket, én láttam. Ha lementem kenyérért, dohányért, már beléjük botlottam annak idején. Nem voltak azok rosszabbak más emberfiánál, aki hasonló pocsék helyzetbe kerül, és nem járt az ittlétük nagyobb kosszal sem annál, mintha pár napig rockfesztivál lett volna a téren. Ennyit a migrációról.

Azt kevésbé értem, mit kifogásol a nyelvezeten – illetve, érteni vélem. Én gentleman vagyok és tisztelem önt, ha elengedhetetlennek találja, anyázhatunk is, mint azt teszi lapjuk egyik közismert munkatársa, aki odáig kezd jutni a nyelvi reformban, hogy már a szóköz helyett is trágárkodik, mondom, beszélhetünk így is, de számomra kínos lenne: kérem, tekintsünk el ettől. Ugyanakkor megjegyezném, hogy képes vagyok negyven percen keresztül önismétlés nélkül káromkodni, ha muszáj.

Ne legyen muszáj.

Alapvetően az elemi logika is azt mondja, hogy nem bölcs dolog sem általánosítani, sem embercsoportokat sértegetni, mert még a végén megharagszanak, és az sincs kizárva, hogy igazuk lesz – ön, ha jól látom, a beskatulyázás és az előítélet szabadsága mellett száll síkra.

„A balliberális oldal valójában nem híve a jó újságírásnak és a médiapluralizmusnak, mert csak saját szájszagos leheletét szereti viszontérezni a nyilvánosságban – ellenkező esetben a megfélemlítés és fenyegetés hol burkolt, hol nyílt eszközeivel terrorizálja a más véleményen lévőket. A médiapluralizmusnak azonban két oldala van: egy belső és egy külső. A belső (szubjektív) médiapluralizmus igazi sajtószabadságot jelent: azt, hogy egy sajtóterméknek nem kell világnézetileg semlegesnek lennie – sőt vállalja irányultságát –, de szabadon, ideológiai-nyelvpolitikai kötöttségektől mentesen működhet.”

Ab ovo nem értem, miféle „balliberális oldalról” beszél, itt mindenféle emberek vannak, akik egyes dolgokban egyetértenek, más dolgokban nem, ez nem valamiféle egységfront. Az maguknál van, kérem. A szájszagot inkább nem minősítem, azt viszont egyszerűen képtelenség értelmezni, amit a médiapluralizmus két oldaláról beszél. Valami vagy van, vagy nincs. Vagy Schrödinger macskája. Egyéb megoldás nem létezik, maga valami olyasmit állít ezek szerint, hogy világnézeti alapon szabad, sőt, kell is hazudni, a Felsőbb Jó érdekében: mellesleg korábban hírhamisítással is vádolja a független sajtót. Ajánlom becses figyelmébe az Origo sajtópereinek gyűjteményes kiadását az elmúlt egy évből, alig nyolc kötet, bőrkötésben.

„A cél márpedig világos: a progresszív gyökerű hírhamisítás, dezinformálás, a politikai korrektség elleni fellépés, a nemzeti-polgári oldal megerősítése, hogy a valódi konzervatív-keresztény gondolat ugyanolyan érvényességgel lehessen jelen a közéletben, mint a balliberális. Az alapítvány tulajdonában lévő eszközpark pedig e korszaképítő célt fogja szolgálni, a haza üdvére, a köz szolgálatában – és egyesült erővel.”

Még egyszer mondom: több, mint harminc év alatt sosem hamisítottam hírt, egyrészt, mert eszembe sem jutott, másrészt, mert minek? Megtörténik a hír magától is, mi hozott anyagból dolgozunk. De azért érdekes az ars poeticája, tessék mondani, lesz benne boszorkányégetés is?

Lesz.

Maguk azt ki nem hagynák.

Na, akkor összegezve: uram, maga ideömlengett pár kiló epét teljesen és tökéletesen értelmetlenül. A szerkesztőnek ezt vissza kellett volna adnia és esetleg ajánlania önnek egy jó pszichiátert, ugyanis az írás tanúsága szerint önt tévképzetek kínozzák, úgy érzi, magát üldözik, amiről azonban a valóságban nincs szó.

Azt boncolgatja, hogy a rossz írás a jó, a jó írás a rossz, a fekete fehér és a fehér fekete.

Uram, két dolgot ne tegyen: ne írjon újságot és ne hegedüljön. Ugyanis ebben a két műfajban hamar meglátszik, ha valaki csak fűrészelni képes.

Maga – és a hasonszőrű gárdája – „asztalnál éhen halna”, piaci viszonyok között maximum egy gyors és izmos csődöt lennének képesek produkálni sajtó helyett.

Az a körülmények pillanatnyi összjátékának köszönhető, hogy jelenleg maguk mondják meg, mi a piac és maguk is uralják azt – hiszen pont ezért hozták létre a KESMA-t.

De tudja, bort szőlőből is lehet csinálni…

Egyes országokban például csak szőlőből készül. Régebben nálunk is így volt.

Ahogy régebben nálunk az írás vagy tetszett az olvasónak, vagy nem, a fröccs vagy ízlett a vendégnek, vagy nem.

Nem gyártottak ideológiát arról, hogy miért jó, ha rossz.

Maradtam tisztelettel