„Dögöljön meg a rák!!!”, üvöltötte a telefonba, amikor tavasszal a Klubrádióban interjút csináltam vele, és elköszöntem tőle. Beszéltünk a Spinozában tartandó bemutatóról, amit, ha törik, ha szakad, meg akart csinálni. És beszéltünk arról is, hogy beteg, nem titkolt semmit, mindig is nyílt volt, és nem csupán négyszemközt, hanem a nagy nyilvánosság előtt szintén. Ha beszélt, tényleg mondani is akart valamit, közlendőjét rendszerint a rá oly jellemző, fanyar humorával fűszerezte. Energiái pedig végtelennek tűntek. Sokszor szóba hozta, hogy messze nem érzi magát annyi idősnek, mint amennyi. Hetven évesen is hetvenkedett. Bordatöréssel is játszott, és fel sem merült benne, hogy emiatt nem jön velem pódiumon beszélgetni, szinte fel volt háborodva, amikor félve felhívtam emiatt, hogyan képzelem, hogy ő ezt lemondja. Egyébként mindig felvette a telefont, ha nem tudta, a lehető leggyorsabban visszahívott bárkit. Becsületes volt, egyenes gerincű, az élet legkisebb dolgaiban is.
Meg a nagyokban szintén, hiszen mondta a véleményét, büfében, folyosón, sajtóban, médiában egyaránt. Nem rejtette véka alá, amit gondol. Amikor a Szegedi Nemzeti Színházból, ahol korábban direktor volt, rapid módon útilaput kötöttek a talpára, bizony erősen bizonygatni kellett, hogy ugyan már, ennek az ég egy adta világon semmiféle politikai oka nem volt. Ahogy az is emlékezetes, hogy Egerben nem léphetett fel, ott ugyancsak kellett magyarázkodni, szerecsent mosdatni rendesen, aztán persze megígérték, hogy kiköszöbülik a csorbát, hívják, megtarthatja Villon-estjét. Aztán kérdeztem tőle, volt-e Egerben, azt válaszolta, hogy nem hívták. Azt hiszem volt benne valami Villon lázadásából, társadalomkívüliségéből, tán ezért is tartozott harsogóan fiatalon, az akkor igencsak ellenzékinek számító, minden megrögzött fennállóval szembe helyezkedő Egyetemi Színpadhoz, ahol az egyik mestere Ruszt József volt, aki rögtön a pályája elején ráosztotta a Hamletet Kecskeméten. Nagyreményű pálya kapott ezzel igencsak hatalmas löketet, és óriási bizalmat Székhelyi, amire rá is szolgált. Az nem állítható, hogy ezután csupán főszerepek garmadája következett, de az igen, hogy sokat játszott, abszolút foglalkoztatott volt, és igencsak hamar belopta magát a nézők szívébe, amihez hozzájárultak a tévézések, filmszerepek, szinkronizálások. Homer Simpson hangja, a Simpson család című sorozatból, a magyarok számára mindörökké ő.
Nem volt műfaji korlátja, tragédiát ugyanúgy játszott, mint komédiát, és attól sem jött zavarba, ha operettben kellett komédiázni. Például, nem is olyan régen, a Fekete Péter című operettben mulattatott, a Madách Színházban, fő szakmai otthonában. Ugyanitt, a Szerelmes Shakespeare-ben még játszott a nyáron. Júliusban műtötték, a tüdőrákjának áttétjei voltak, de ő készült a Vidor Fesztiválra, Nyíregyházára, most pénteken lett volna a Szép jó estét, Mr. Green! előadása, mondta is, hogy ott sem akar csalódást okozni a közönségnek. Többek szerint ez a kétszereplős darab tartotta életben. Ebben 86 éves, idős embert játszott, soha nem éli már meg ezt a kort. Mindig tele volt pedig vitalitással. Nem véletlenül mondta nekem egyszer, hogy mindig kell, hogy legyen a háznál gyerek. És nála aztán volt is! Öt gyermeke és négy unokája siratja. A legkisebb, a nála harminc évvel fiatalabb feleségétől született, a 7 esztendős Sára. A fényképét mindig magánál hordta. Többször beszélt arról, hogy nem halhat meg, mert iskolába kell vinni. Nyilatkozta, hogy nem a haláltól fél, hiszen az születésünktől tudható, hogy bekövetkezik, hanem a hozzá vezető úttól, az agóniától. Sokat szenvedett. Emelt fővel viselte. Azt képviselte, hogy beszélni kell a rákról, mert az nem szégyellni való dolog, és hiába gondoljuk, hogy azt csak más kaphatja meg. Nagy betegen is másokon akart segíteni.
Szerethető ember volt, jó színész, és bár voltak, akik politikai nézetei miatt haragudtak rá, lényegében az egész ország szurkolt neki. Sajnos nem döglött meg a rák. Meghalt viszont a 71 esztendős Székhelyi József, aki még sokáig élhetett volna, játszhatott volna, sugározhatta volna magából a szeretetet, és élvezhette volna, hogy viszont szeretik.
