Mint azt a tanulmányainkból tudjuk, Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey korában Magyarország csak egy gyarmat a sok között. Az osztrák elnyomók akkor már több évszázada sarcolták az elnyomottakat, közben levertek egy Rákóczi szabadságharcot is, így az izzó hazaszeretet az elnyomók iránti gyilkos dühből táplálkozott.
Pont akkoriban jöttek rá elődeink arra, hogy ők tulajdonképpen egy nemzet, ezért létezhet közös cél, napéldául a nemzet szabadsága, hogy az ország dönthessen minden őt érintő kérdésben, mivel pedig hazánk mindenkori ifjúsága mintegy 150 év óta leginkább róluk, de főleg tőlük tanult, honfiúi, valamint honleányi lángolásunk ma is félelmetes.
A gond az, hogy hazánk Trianon óta független ország, és ma már erős szövetségek tagja, ergo nem kéne annyit honlángolni, több haszon lenne a másokkal való baráti kapcsolatban, mint Pártunk és Kormányunk dacos vagdalkozása révén. Miniszterelnök úr sajnos nem tudja, hogy az udvarló páva nagyban különbözik az agresszív kismalactól, ezért az erőteljesen nacionalista vagdalkozást táncnak nevezi. Sajnos az orbáni mozgásformát egyre jobban utálják a többiek, így sodródunk mind messzebbre saját szövetségi rendszerünktől, lásd EU, V4, Néppárt, NATO, ésígytovább.
Nem baj, mondja a Kiválasztott, ajánlok helyette mást. Kipcsákok, türkök, Kína, Oroszország. Nagy kár viszont, hogy a felsoroltak sokkal durvábban érvényesítik saját érdeküket, mint itt nyugatabbra bárki, ráadásul vagy nem érdekeljük őket vagy sokkal nagyobbak nálunk, így aztán ezekben a kapcsolatokban mindig mi vagyunk a csicska. Az EU nem kéri senki meghunyászkodását, egyedül a demokráciákban szokásos úri modort várnák el tőlünk, de az sajnos nem megy Miniszterelnök úrnak. Marad a vagdalkozás.
Nyilvánvaló, hogy itthon hasznos neki. Akinek kies hazánkban a magyarságán kívül különleges jótulajdonsága nincs, ahhoz fog mérni mindent, így aztán örömmel veszi, ha a kormány „a magyarok érdekeit” tekinti elsődlegesnek, és meg is védi tűzön-vízen át. A megvédés okán Miniszterelnök úr semmiféle kompromisszumos megállapodásba nem mehet bele, mert akkor sérülne a magyar érdek. A jól kicsiszolt technika eredményeképpen EU magányunk immár végképp elintéztetett, nehéz lesz innen kitörni, hacsak nem küldjük nyugállományba magát a Legfőbb Akadályt.
Ellenségből nálunk sosincs elég, így aztán az UEFA-val is szívóskodunk. Európai szervezet, a miniszterelnök kedvenc sportjának szövetségi rendszere. Na és? Ő aztán nem törődik vele, hogy a futball az eredményesség érdekében összjátékot követel, mivel az ő erőssége nem a gólpassz, hanem a saller. Plusz koki, ha a saller nem lett volna elég érthető.
Az ő vezérletével hordjuk Nagy-Magyarország térképes sáljainkat, lengetjük árpádsávos zászlóinkat a stadionban, mégpedig majd csak használ alapon. A többi nemzet mintha nem bízna ebben, ugyanis egyetlen britnek sem jut eszébe lepedőre festett régi gyarmatokkal meccsre menni, és senki nem ugrál a Práter lelátóján, sapkáján a hajdani Habsburg Birodalom térképével, amelyben mi voltunk az egyik bennszülött törzs.
Az új küzdelem lépései:
Az UEFA semmilyen szinten nem engedélyezte ilyen zászlók vagy molinók használatát, ezeknek a jelenléte fegyelmi következményeket vonhat maga után.
Az MLSZ úgy döntött, hogy a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak.” („csakazértis” elv)
Mint az közismert, a „történelmi Magyarország” 1541-ben befejezte létezését. Először három részre vágták, később Habsburg gyarmat, a kiegyezést követően a Monarchia egy darabja idegen királlyal megfejelve, Trianon óta pedig maga a ködbe vésző ősi múlt. Ebből következően Párizs mellett nem a történelmi Magyarországot fosztották meg döntően idegen népességű részeitől, mert az a Magyarország már rég nem létezett, hanem a Monarchiát, mely megfosztás során az osztrákok nagyobb területi veszteséget szenvedtek el, mint mi. Az, hogy velük ellentétben visszasírjuk a ferencjóskát, magunkon kívül senkit sem hat meg. A visszasírás érdekessége, hogy akkor nem voltunk függetlenek, ma már meg igen, de mégis. Ennek ellenére.
Néhányak szerint a sál csak emlékeztető a daliás időkre. Labdarúgásunk jelen helyzetét tekintve valóban szükség lenne a régi nagyság ösztönző erejére, de a középkorban, amelyre ezzel hivatkozunk, még nem volt foci. Ma már egészen más a sport, mint anno, térkép és futball közt nincsen kapcsolat, hiába próbálná bárki Törő briliáns tánctudását Kinizsiéből levezetni.
Aranycsapat? Puskásék a „Csonka Megszállt Magyarország” hírét vitték szét a nagyvilágba, térképes sálunk ezzel sem korrelál.
Két lehetőség maradt a hordás indokának: hülyeség vagy provokáció. Utóbbinak komoly veszélye, hogy „siker” esetén a külhoni magyarok isszák meg a levét, nem pedig a hazai lelátóhősök, akiket majd Csányi véd meg, újabb érvet biztosítva evvel szegény külhoniak ellen.
Szóval hülyeség, vagy provokáció? Lehet választani. Öntől várjuk a választ Miniszterelnök úr, hiszen Ön is ilyen sállal ül páholyában.
