Szeptembertől nagy változások jönnek, mondta Orbán Viktor szombaton Tusványoson. Fenyegetésnek hangzott, nem bíztatásnak. Ezúttal nem nevezett meg bennünket, újságírókat, de tudjuk, az intés – a tudósok és a bírák mellett – nekünk is szól.
Minden magyar újságíró ellenség. Az a sajtómunkás, aki a Fidesz számára nem ellenség, nem újságíró. Akit Orbán és csapata nem tekint ellenségnek, arról legföljebb annyit mondhatunk, hogy újságíróként dolgozik, de nem igazi újságíró, hanem alákérdező mikrofonállvány.
Minden valódi újságíró Orbán rendszerének az ellensége. Nem kell ehhez baloldalinak lenni, sem liberálisnak – elég elutasítani Orbánt és egyre ijesztőbb antidemokratikus rendszerét, hogy valaki a körön kívül találja magát. Elég, ha az illető egyszerűen csak tisztességes. Elegendő, ha a feketéről nem hajlandó leírni, hogy fehér, a kicsiről, hogy nagy, a rosszról azt, hogy jó.
A gazemberről, hogy becsületes.
Sajtóvadászat indul az igazi újságírók ellen, akik megírják, ha Mészáros Lőrinc megint vásárolt valami csecsebecsét a gazdájának: hotelt, újságot, földet – mikor mi adódik. Azok ellen vív keresztes háborút Orbán, akik megírják, hogy Rogán miniszter miért él nagyságrendekkel fényűzőbbem, mint amit a fizetése alapján megengedhetne magának, vagy hogy Szijjártó külügyminiszter miből vásárolta a 167 millió forintos házikóját. Hajtóvadászat indul mindenki ellen, aki felemeli a szavát a korrupcióval szemben, leleplezi a kormányzati hazugságokat, a rengeteg lopást, összefonódást.
Mielőtt az orvosok, a hentesek, vagy teszem azt a kéményseprők és a bolti eladók hátradőlnének, hogy hál’ istennek, most nem őket csesztetik, itt jelezném, hogy nincs okuk az örömre. Ez a játék ugyanis az ő bőrükre megy. Az ország jelenlegi urai ugyanis azt akarják, hogy Magyarország polgárai ne tudják meg, hogy mi történik az országban. Hogyan lopják el választott vezetőink fejük fölül a hazánkat, hogyan árulják ki idegen érdekeknek.
A Fidesz a magánélet védelmére való hivatkozással azt szeretné elkerülni, hogy a sajtó tisztelt munkatársai olyanról kérdezzék őket, amire nem tudnak jól válaszolni. Vannak ugyanis jó kérdések, amelyekre bármely kormánytag képes válaszolni, és vannak rossz kérdések, amikre csak hebegés-habogás a válasz, és tisztára úgy tűnik ilyenkor, mintha mellébeszélne, vagy hazudna az illető.
Ha tehát egy politikus, teszem azt, maga a miniszterelnök, arról beszél, hogy Magyarországon a huszonegyedik század színvonalán áll az egészségügyi ellátás, soha nem voltak még ilyen rövidek a várólisták, és ennyire elégedettek a betegek, akkor kéretik nem azt kérdezni, hogy miért hal meg ilyen sok ember kórházi fertőzés következtében. Miért kell évekig várni egy műtétre, hova tűntek a kórházakból az orvosok az ápolók, és úgy általában.
Nem véletlen, hogy Orbán Viktor emberemlékezet óta csak a gondosan megválogatott kérdezőknek válaszol. A miniszterelnök ugyanis nem szeretné, ha a szakmaiatlan, amatőr kérdések bizonytalanságot szülnének a magyar emberekben, akikben ily módon azután akár az a képzet is keletkezhet, hogy nem Grál-lovagok, hanem címeres gazemberek vezetik ezt az országot.
A kormány minden vágya, hogy a magyar emberek minél tájékozottabbak lennének. Ha egyes szerkesztőségek nem képesek rendes, tisztességes, a nemzeti érdekeket szolgáló kifejező kérdéseket megfogalmazni, a kormány ebben is szívesen a rendelkezésükre áll. Kiképzett kommunikációs csapata szívesen megfogalmazza helyettük a kérdéseiket, mert a kormány jobban tudja, hogy mi érdekli a sajtót, mint az újságírók. Ez természetesen nem beleszólás a szerkesztőségek munkájába, még csak nem is a sajtó szabadságának a korlátozása. Éppen ellenkezőleg: baráti segítség a média azon munkatársainak, akik hajlamosak lennének eltévedni a sokféleség útvesztőiben.
Igény esetén nem csak a sajtó kérdéseit fogalmazza meg a kormány, de ha szükséges, előbb megírja a válaszokat, majd ezekhez utólag kreál kérdéseket.
Végső esetben, amennyiben egyes szerkesztőségek szakemberhiánnyal küszködnek, kiképzett újságírót is adnak kölcsönbe, vagy végleges szerződéssel. Erre, ha szűk körben is, de van már példa. A mintagazdaságok mintájára vannak úgynevezett mintamédiák, például az állami televíziónál, és rádiónál, valamint a távirati irodánál. Ezeken a helyeken már most válogatott csapat dolgozik: csupa olyan ember, akik magas szinten értik a feladatukat, és még véletlenül sem kérdeznek olyat, amire a kormány tagjai ne tudnának, vagy ne akarnának előremutató választ adni.
