Rendkívüli ülést tartott tegnap az Országgyűlés. Azaz nem tartott. Nem tartott, mert a fideszes képviselők szokás szerint nem jöttek el. Ahogy 2010 óta soha nem jönnek el az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésre. Magát a rendkívüli ülést Kövér László a házszabály előírásai szerint összehívja, és ezzel látszólag eleget tesz az alkotmányos előírásnak.
A fideszes (ezen természetesen a KDNP-snek tekintett fideszes képviselők is értendők) képviselők nem jelennek meg, ezért a napirend előtti felszólalások után nem tudják megszavazni a napirendet, és ezért az ülést napirend híján nem lehet megtartani. Ezzel kapcsolatban három dolgot kell leszögezni.
Az első: a fideszes képviselőknek ez az eljárása alkotmányellenes. Igaz, ennek a szónak ma igazából nincs értelme, hiszen Magyarországnak 2012. január elseje óta nincs alkotmánya.
Alkotmánynak azt nevezzük, ami egyrészt megköti a hatalmat gyakorlók kezét, másrészt a különféle politikai erők valamiféle, hosszú távra szóló konszenzusát fejezi ki a társadalmi berendezkedés alapvető kérdéseiben.
Orbán Viktor egy párti alaptörvénye semmiféle konszenzust nem fejez ki, és semmiben nem köti meg a hatalmat gyakorlók kezét.
Mégis: miközben a parlament működését, az ott tárgyalt javaslatok körét és a döntéseket, alapvetően a többség szabja meg (és ez rendben is van, a parlamentarizmushoz hozzá tartozik), a köztársasági alkotmány számos rendelkezését átvevő alaptörvény és házszabály egyfajta rekvizitumként tartalmazza a parlamenti kisebbségnek azt az előjogát, hogy hogy – a többség egyetértése nélkül is – vizsgálóbizottságokat, parlamenti vitanapokat és rendkívüli üléseket kezdeményezzen általa fontosnak tartott ügyekben akkor is, ha a többség azokat nem tartja fontosnak, napirendre veendőknek. A parlamenti vitanapokat a Fidesz nem szokta megakadályozni, azokat megtartják, viszont a kisebbség által kezdeményezett vizsgálóbizottságok megalakítását és a rendkívüli ülések magtartását a Fidesz távolmaradásával megakadályozza.
Sem az ellenzéki pártok, sem a független média nem kezeli ezt az alkotmányellenes viselkedést súlyának megfelelően. Most sem tette.
A második: az ellenzéki pártok megint elrontották a dolgot. Az ügy, amiben a DK, megkapva a kezdeményezéshez a többi ellenzéki párt támogatását is, a rendkívüli ülést kezdeményezte, korántsem egyszerű, a kezdeményezés korántsem volt magától értetődő, még ha tulajdonképpen helyes is. Azt akarták az ülésen megbeszélni, hogy Orbán miniszterelnök miért fogadta el Brüsszelben az Európai Tanács határozatait a költségvetésről és az „Új Generáció” helyreállítási programról, miközben az Országgyűlés többsége határozatban kötötte ki, hogy milyen feltételek teljesülése esetén teheti ezt meg, és ezek a feltételek vitathatatlanul nem teljesültek.
Csakhogy a DK és néhány további ellenzéki párt (nem mind) az elfogadott határozatokat alapjában véve helyesli, az Országgyűlés fideszes többsége által kikötött feltételeket viszont nem helyeselte.
A DK és vele az ellenzéki pártok többsége tehát nyilvánvalóan helyesli, hogy Orbán miniszterelnök nem élt a kilátásba helyezett vétóval. Akkor mit is akarnak számon kérni? Tudom, azt, hogy Orbán miniszterelnök nem azt tette, amit saját parlamenti képviselői az ő kívánságára tőle elvártak.
Mármost ha a DK és a hozzá csatlakozott ellenzékiek ennyire bonyolult politikai kezdeményezést tesznek, akkor a napirend előtti felszólalásokban rendelkezésükre álló öt-öt percben arról kell meggyőzniük a rájuk figyelő közönséget, hogy e kezdeményezésük helyes, a miniszterelnök eljárása pedig – szemben végső döntésével, a brüsszeli határozatok elfogadásával – helytelen, tisztességtelen, továbbá az őt támogató fideszes képviselők viselkedése – nevezetesen az, hogy előbb megszavazzák neki a feltételeket, majd szemet hunynak afölött, hogy azok teljesülése nélkül is elfogadta a határozatokat – elvtelen, tisztességtelen, gyáva.
De nem ezt tették, hanem másról beszéltek.
Mindjárt az elején a Párbeszéd képviselője csak a Balatonról, maga Gyurcsány Ferenc három más dologról: a tragikusan elhunyt Bogdán Lászlóról, a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról és az Index ügyéről. Mindhárom állítása helytálló volt, szokás szerint kitűnően, meggyőzően adta elő azokat, jó volt a „züllött kormány” mint keret – csak éppen azt nem tette világosabbá, hogy miért is kezdeményezett rendkívüli ülést a DK, és mit gondol a Fidesz viselkedéséről.
Hasonlóképpen eklektikus volt az MSZP elnökének és a Jobbik nevében felszólaló képviselőnek öt perces beszéde is. Így együttesen csak még jobban megnehezítették, hogy a rájuk figyelők megértsék, hogy miért züllött ebben a dologban a Fidesz, s miért van vele szemben nekik igazuk.
A harmadik dolog, amiről az elszabotált rendkívüli ülés kapcsán beszélni érdemes, az eddig nem említett ötödik ellenzéki felszólalás.
Ungár Péter az LMP nevében nem másról, mint a tárgyról beszélt, a brüsszeli EU-csúcsról, az ott elfogadott határozatokról, és ez önmagában dicséretes.
Világosan, érthetően adta elő a maga álláspontját mint pártjának álláspontját. Ez azonban gyökeresen ellentétes volt azzal, amit a brüsszeli EU-csúcs ügyében legalábbis a DK, az MSZP, az Országgyűlésben nem jelenlevő Momentum és az egyetlen képviselővel jelenlevő Liberális Párt képvisel.
Ungár szerint a brüsszeli határozatok s az azokkal kapcsolatos magyar álláspont Merkel kancellár és Orbán miniszterelnök szövetségét, az ő közös álláspontjukat jelenítik meg, merthogy a mai EU, a mai Németország és az orbáni magyar állam érdekei közösek, megjelenítik a német autóipar, a magyar kormány (és a lengyel szénipar) közös érdekeit, szemben a népek, köztük a magyar nép érdekeivel.
Ez az EU a tőke Európáját jelenti, szemben az emberek Európájával, hirdette Ungár.
(Ugyanezt mondta el az előző rendkívüli ülésen is, amikor a fideszes többség a feltételeket szavazta meg Orbánnak, s azt megelőzően napirend előtt is.) Ungár felfogásában az Európai Unió a maga jelenlegi képében nem szövetséges, hanem ellenfél. Ungár számára Merkel nem a demokratikus Európa vezető politikusa, akinek támogatására a magyar demokraták számíthatnak, hanem a tőke Európájának vezetője, akivel ő és pártja szemben áll, aki ellen harcolni kell. Az Orbán-rendszernek és a német tőkének ez a szövetsége megjelent a jobbikos szónok szövegében is, s bizony megjelenik időnként a Párbeszéd és az MSZP egyes politikusainak egyes megszólalásaiban is. Nos,
ha az ellenzéki pártok ennyire különbözőképpen, egymással ellentétesen értelmezik Magyarországnak az európai politikában elfoglalt helyét, ami kétségkívül a magyar politika egyik alapkérdése az előttünk álló évtizedekben, akkor nem tudom, hogyan képzelik azt, hogy valamikor majd együtt kormányoznak.
A DK, a Momentum és – azt hiszem – az MSZP is a szorosabb európai integráció híve, határozottan az euró bevezetése mellett áll. Az LMP és a Jobbik szemben áll ezzel. Ezekben a kérdésekben – és persze nemcsak ezekben – ugyanazt képviselik, mint a Fidesz.
Én a magam részéről nem tudok elképzelni olyan közös kormányprogramot, amelyet a jelenlegi ellenzék egésze őszintén el tud fogadni.
