A hétfői parlamenti ülés természetesen a koronavírus-járványról szólt. Meg persze a mai Magyarországról.
Három dolgot emelek ki a hétfőn elhangzottakból. Az első: voltak azonnali kérdések, de látványosan nem voltak rájuk válaszok. A miniszterelnöknek címzett, a járvány kormányzati kezelésére irányuló azonnali kérdések megválaszolásával Nagy István agrárminisztert bízta meg az addigra már távol levő miniszterelnök. Ő pedig szép általánosságokat mondott, de érdemben semmire nem tudott válaszolni. Arra, hogy miért nem tesztelték azokat, akik fertőzöttekkel érintkeztek, persze nem is lehetett válaszolni. De mégis:
ha van az országnak egészségügyért felelős minisztere, miért nem ő válaszol a miniszterelnök helyett, miért az agrárminiszter?
Tekintettel arra, hogy a járvány miatti korlátozások miatt egyes területen tömegesen kerülhetnek veszélybe munkahelyek, Szabó Tímea felvetette: itt az ideje, hogy háromról újra kilenc hónapra emeljék az álláskeresési támogatást. Orbán ezt azonnal elutasította: „… a munkahelyvédelmi akciótervünknek a logikája pont az ellenkezője annak, amit Önök itt elmondtak. A mi elképzelésünk szerint olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek segítik az embereket munkában maradni. Azt kell támogatni, hogy a munkavállaló meg tudja tartani, bocsánat, a munkaadó meg tudja tartani a munkavállalóját. Tehát abban kell segítséget nyújtani, hogy ne essenek ki a munkából.
Tehát nem az a cél, hogy pótoljuk a kieső jövedelmüket – ilyenre is lehet majd szükség –, hanem olyan intézkedéseket kell hozni, hogy bent tudjanak maradni.
Szeretném jelezni, hogy Magyarországon a 12 százalékos munkanélküliséget így szorítottuk le 3 százalékra. Mert olyan munkavédelmi akciótervet hirdettünk meg 2010-ben, talán van, aki még emlékszik erre, amely kifejezetten járulékcsökkentéssel és más eszközökkel ahhoz segítette hozzá a munkaadókat, hogy meg tudjanak egyezni a munkavállalókkal, és munkában tudják tartani az embereket (….) Tehát ne azon gondolkodjunk, hogy hogyan kárpótoljuk azokat, akik kiesnek a munkából, hanem első helyen azon gondolkodjunk, hogy senki se essen ki a munkából.”
Azért idézem ilyen hosszasan, hogy világos legyen:
Orbán nem érti, hogy ami működhet konjunktúrában, az aligha működhet válságban, egyes iparágak súlyos visszaesése idején, és mint vallási dogmához ragaszkodik a „munkaalapú gazdaság” szent eszméjéhez. Rögeszméjéhez.
Fura önvallomást tett hozzászólásában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Annak kapcsán, hogy az emberekkel el kell fogadtatni a korlátozásokat, a következőt jegyezte meg:
„… az Önök szimpatizánsait leginkább Önök tudják arra rávenni, hogy tartsák be a szabályokat, mi a saját szimpatizánsait tudjuk erre legjobban rávenni.”
Hogyan? Normális országban a megválasztott, hivatalban levő kormányban az egész lakosság megbízik, ha az ellenzék támogatói nem is értenek egyet a politikájával. Kocsis ezzel a megjegyzésével elismerte – és ez nagyon fontos –, hogy velük kapcsolatban a társadalom fele tekintetében az elemi bizalom is hiányzik.
Végül valami, ami nem került szóba, holott szóba kellett volna kerülnie. A kormány, mint tudjuk, az alaptörvényre hivatkozva veszélyhelyzetet hirdetett. Először az Eötvös Károly Intézet, majd egy bejegyzésben Lattmann Tamás, majd Fleck Zoltán egyetemi tanár, a hvg.hu-n Schiffer András, az ATV Civil a pályán műsorában pedig Zamecsnik Péter ügyvéd mutatott rá:
a veszélyhelyzet kihirdetésére még a Fidesz alaptörvénye sem adott alkotmányos alapot.
Amit járvány esetében csinálni kell, annak jogi alapját megadja az egészségügyi törvény, a veszélyhelyzet viszont az alapjogok olyan korlátozását is lehetővé teszi, amire a járvány kezeléséhez nincs szükség. Az Országgyűlésben ezt a kérdést a parlamenti ellenzéknek kell felvetnie, de sem a napirend előtt, sem az azonnali kérdések során nem tette, holott ez lett volna a dolga.
