Tisztelt Soros úr, kedves Gyuri bácsi!
Engedd meg, hogy szívem teljes melegével.
Remélem, soha nem felejted el, amit értem tettél! Amíg csak élek, hálás leszek neked. Nélküled nem lennék ott, ahol most vagyok.
Először 1989-ben segítettél, amikor ösztöndíjat adtál nekem, hogy tanulhassak. Akkor még én, mint arra bizonyára jól emlékszel, liberális voltam. Kedveltem a nyílt társadalmakat, megértő voltam mások nézeteivel szemben és toleráns. Egyedül a vallást nem szerettem, meg Trianont, felállt a hátamon a szőr, ha valaki erről beszélt.
De most nem rólam van szó, Gyuri bácsi, hanem rólad, neked volt két nappal ezelőtt a születésnapod. A te pénzeden tanulhattam külföldön, gyakorolhattam az angol nyelvet és szélesedhetett a látóköröm. Hálás voltam neked, drága Gyuri bácsi. És most, megint hálás vagyok. Ha lehet, még annál is hálásabb, mint 1989-ben.
Ha te nem lennél, másik ellenségképet kellett volna keresnem a magyaroknak. Nem lett volna könnyű Gyuri bácsi, nekem elhiheted. Ez egy finnyás nép, nem fogadnak el bárkit ellenségnek. Szeretnek gyűlölni, de igényesek, ki kell érdemelni, hogy valakit utáljanak. Téged szívesen utálnak, és ezt külön köszönöm neked: nálad alkalmasabbat erre a szerepre keresve sem találtam volna. Te vagy az ideális választás, Gyuri bácsi, ha ezer évig castingolok, akkor sem találtam volna jobbat.
Egy olyan embert, mint amilyen te vagy, álmukból felébresztve is tudnak gyűlölni a magyarok. Gazdag vagy, sikeres és amerikai. És persze, nem utolsósorban zsidó. Igaz, ez utóbbi nem a fő csapásirány, ez csak, hogy is mondjam, amolyan mellékes hozadéka ennek a történetnek.
Már csak azt kellett kitalálni, hogy miért gyűlöljenek téged a magyar emberek. Nem volt nehéz, éceszgébereim fejéből nagyon hamar kipattant. Azt terjesztettük rólad, és terjesztjük ma is, hogy rosszat akarsz nekünk. Van egy gonosz terved, hogy Európát és benne Magyarországot, ellepjék a migránsok. A bevándorlók. Ez a te gonosz terved, Gyuri bácsi, ezen munkálkodsz éjjel és nappal, ez az, amire nem sajnálsz se pénzt, se paripát se fegyvert.
Szükségem volt rád megint Gyuri bácsi, és örülök, hogy megtaláltalak. Amióta kitaláltuk, hogy te legyél az elsőszámú közellenség, a magyar emberek nem azzal foglalkoznak, hogy szétloptuk az országot. Hogy a csókosainkat hoztuk helyzetbe, miközben leromboltuk az oktatást, a földdel tettük egyenlővé az egészségügyet. A jogállamról, a sajtó szabadságáról most nem beszélek, a magyarokat ezek nem különösebben érdeklik. Bebeszéltem nekik, hogy ők egy szabadságszerető nép, miközben a vak is látja, hogy nem a szabadságot szeretik, hanem a szabadságharcot.
Ezért küldöm őket csatába minden nap Gyuri bácsi, hogy ne a saját bajaikkal foglalkozzanak, és főleg ne a bajaik okozóival, azaz, velünk.
Vigyázz magadra, Gyuri bácsi, nem szeretném, ha bajod esnék. Még sokáig szükségem lehet rád. Figyelj oda az egészségedre, s ha bármi gondod van, csak szólj nekem, biztosan tudok segíteni. Én nem felejtem el azokat, akik valamikor jók voltak velem – mindig emlékszem rájuk, és vagy támogatom, vagy eltaposom őket.
Remélem, nem szívtad mellre azokat a plakátokat, amelyekkel hónapokon át telerondítottuk az országot. Nem neked szóltak Gyuri bácsi, hanem azoknak a szerencsétlen hülyéknek, akiket az orruknál fogva vezetek. Röhögök rajtuk, mert bármit mondok nekik, elhiszik.
Gyuri bácsi, Isten éltessen még sokáig, jó egészségben!
