Az Orbán vezette mozgalom messze túlmutat Magyarország jelentőségén: valószínűleg a fő alternatíva lesz a liberalizmussal szemben az elkövetkező évtizedekben. A Fidesz teljesen átírta a játékszabályokat, a párt mindent ellenőriz, de nem azért, hogy védje az ártatlanokat, hanem hogy mentse a vétkeseket.
Ivan Krasztev, bolgár politikai elemző a Foreign Affairs-ben állapítja meg, hogy Kelet-Európa hosszú úton, az illiberális forradalommal jutott el a demokrácia hanyatlásához, és alighanem ez a legriasztóbb veszély, amely a liberális demokráciát fenyegeti a világban. A magyaroknál és a lengyeleknél a konzervatív populisták nagy győzelmet arattak a választásokon, miközben befeketítették az ellenfeleket, bűnbaknak tettek meg kisebbségeket és aláásták a fékeket, ellensúlyokat. Krasztev szerint az Orbán vezette mozgalom messze túlmutat Magyarország jelentőségén: valószínűleg a fő alternatíva lesz a liberalizmussal szemben az elkövetkező évtizedekben. A fordulat okai országról országra változnak, mint ahogy az ilyen kormányok politikája is különbözik a régión belül. A Fidesz teljesen átírta a játékszabályokat, a párt mindent ellenőriz, de nem azért, hogy védje az ártatlanokat, hanem hogy mentse a vétkeseket. A lengyelek hasonló ösvényen járnak, de náluk nem akkora a korrupció.
Valamennyiben közös az idegengyűlölő nacionalizmus. a lényeg a többség joga.
Ha bárhol hatalomra jutnak, azt arra használják ki, hogy elmélyítsék a kulturális és politikai megosztottságot, a politika paranoid stílusát képviselik. Azaz, ahogy Krasztev írja, az összeesküvés-elméletekre építenek, lásd a Soros-tervet. Hasonló nyelvezetet alkalmaznak, ők jelenítik meg a nemzet hiteles hangját a külső és belső ellenséggel szemben. További jellemzőjük, hogy ambivalensen viszonyulnak az EU-hoz. A lakosság nagy mértékben támogatja a tagságot, mégis igencsak euroszkeptikus pártokra voksol. Brüsszelt ezek a kormányok retorikai homokzsáknak tekintik, miközben rengeteget profitálnak annak anyagi nagyvonalúságából. Sikerük a rendszerváltás örökségéből fakad, amihez hozzájárult az USA meggyengülése, valamint az unió válsága, amely beindította a populista robbanást. Majd a menekülthullám a fő erővé tette a populizmust a térségben.
Napjainkban az alapvető különbség a Kelet és a Nyugat között Krasztev szerint nem a gazdagság színvonalában, hanem a kulturális és etnikai sokszínűségről vallott álláspontban jelentkezik. Utóbbit Kelet-Európában létveszélynek tekintik, elutasítása alkotja az új illiberalizmus magját. Ami azért paradoxon, mert ezekben az országokban a határok megnyitásának követelése volt az egyik legfőbb tényező, ami azután elvezetett a szocializmus bukásához. Az emberek normális életet akartak maguknak. Viszont utána nagyon sokan kivándoroltak.
Magyarország pl. az utóbbi 10 évben elvesztette lakossága 3 %-át, fiatal és tehetséges embereket,
miközben a népesség már amúgy is fogyott és igen alacsony az új születések száma. Ez alapozta meg a demográfiai pánikot, amihez társult a félelem a bevándorlással szemben. E kettő adja a legjobb magyarázatot a nacionalista populizmus kelet-európai fellendülésére. Azon kívül ezek az országok újabban érvényesíteni kívánják az érdekeiket, így elutasítják, hogy parancsokat fogadjanak el Brüsszeltől. Nem szeretnék, ha másodrendű polgárokként kezelnék őket, újra felfedezik a hagyományokat, a szülők kultúráját.
Az illiberális fordulat utolsó összetevője a geopolitikai bizonytalanság, ami mindig is áthatotta a régiót, ahogyan azt Bibó már megírta a Kelet-európai kis államok nyomorúságában. Mert ezek az államok jelentős sérelmeket szenvedtek el a történelem során, főként külső erők miatt, amint azt Trianon példáján látni. Így azután az csapódott le bennük, hogy a szabadság mindig keresztezi a nemzeti ügyet. Megtanulták, hogy gyanakodni kell a kozmopolita ideológiával szemben. Ráadásul leginkább azok mentek el Nyugatra, akik valószínűleg a leginkább védenék a liberális demokráciát. Így a feladat ez ügyben mind inkább az EU-ra és az Egyesült Államokra hárult. Csakhogy, ahogy Krasztev írja, idővel mindkettőt egyre inkább a többségi hatalom gátjának gondolták a térségben. Így megkérdőjelezték Brüsszel és Washington befolyását, ami egybeesett Putyin tervével, hogy regionális hatalomként erősítse meg Oroszországot. Orbánnak már egyébként is tele volt a hócipője a liberalizmussal, ennélfogva modellként szolgált számára a putyini tekintélyelvűség, illetve nyugat-ellenes ideológia.
A magyar modellt azt teszi különösen veszedelmessé, hogy az autokrácia a demokrácián belül fejlődött ki.
Az új populisták nem fasiszták, írja Krasztev. Nem bíznak az erőszak átalakító erejében és megközelítőleg sem annyira elnyomóak, mint a nácik voltak. De közönyösek a fékek és ellensúlyok iránt, nem tartják szükségesnek a hatalom alkotmányos korlátait. Miközben azok az uniós jog szerves részét képezik. Ily módon azután a fő fenyegetést az EU összefogása számára jelentik. Mind több ország fordul az illiberalizmus felé, így egyre inkább viszályba kerülnek Brüsszellel, kóstolgatják a szervezet befolyásának korlátait. A nagy kockázat az, hogy széteshet az integráció, Európa pedig megosztottá válik és elveszti szabadságát.
