Orbán hét hazugsága és egy igazsága

0
2391

Orbán legotrombább hazugsága a mai évértékelő beszédben az volt, amikor azt állította, hogy Soros háromszor próbálta kifosztani Magyarországot. Egyszer, amikor a magyar államadósságot akarta megvenni, de ebben úgymond Antall József megakadályozta.

Igen, többen is arra próbálták rábeszélni Antallt és a magyar gazdaságpolitikusokat 1989-90-ben, hogy ne törlesszék az adósságot, hanem másképpen szabaduljanak meg tőle, Soros is, de ha netán megvásárolta volna az adósság egy részét, az sem jelentette volna semmilyen értelemben az ország kifosztását, ez a vád nevetséges.
Az igaz, hogy ajánlatot tett később az OTP megvásárlására, és hogy ezt Horn utasította el, de az sem jelentett volna semmiféle kifosztást. (Az, hogy a Magyar Külkereskedelmi Bankot az Orbánék által erre kiszemelt valakik vásárolták meg, az attól függően jelent kifosztást nagy éppen segítséget, hogy milyen áron, milyen feltételekkel történt a tranzakció. Ahogy az OTP-re tett Soros-féle ajánlat is.)
Orbán szerint a harmadik eset az volt, amikor Soros azt ajánlotta fel, hogy menekültek betelepítéséhez nyújt segítséget, nyilván nem annyira Magyarországnak, mint inkább Európának. Hogy ebben mi a kifosztás, az végképp nem érthető.

Azért volt ez a háromszori kifosztás kiváltképp otromba, mondhatni goebbelsi hazugság, mert ha valaki nem elvett bármit az országtól, hanem csak adott neki, az éppen Soros György, akit e tekintetben teljes joggal szoktak Széchenyihez hasonlítani.

Régóta alkalmazott, jól bevált hazugság, hogy ők elutasították a megszorításokat. Mi a megszorítás? Az, amikor egy kormány korábban élvezett jövedelmeket megszüntet vagy csökkent, illetve vagyonelemeket elvon. Természetesen volt ilyen Orbán tízéves kormányzása során, mindenekelőtt a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elzsarolása vagy a rokkantnyugdíjak megszüntetése, a fegyveres erők nyugdíjasainak megadóztatása, a bankoktól beszedett, de az ügyfeleket terhelő tranzakciós illeték, amelyekkel milliárdokat vontak el a lakosságtól (az „emberektől”) és így könnyítettek a költségvetés helyzetén. Mi ez, ha nem megszorítás?
Természetesen hazug az az állítás is, hogy „Európában az a helyzet állt elő, hogy a döntéshozók számára az erőszakos bűnözők jogai fontosabbak lettek a törvénytisztelő emberek jogainál”, „az áldozatok helyett az elkövetőket védenék. Ez a veszedelmes jelenség Magyarországot is elérte.”

Szó sincs róla, hogy a bűnözők jogai fontosabbak lettek az európai jogállamokban a törvénytisztelő emberek jogainál, mindössze arról, hogy az európai jogállamok elismerik, hogy a fogvatartottaknak is vannak jogai, s ha azok sérülnek, őket is kártérítés illeti meg. Ez az, amit mostani kampányában Orbán kétségbe von.

A gyöngyöspatai kártérítési ügyben mondta Orbán, hogy „Továbbra sem tűrjük el, hogy a származás, az etnikum stigmát vagy hátrányt jelentsen, de előnyt és előjogot sem adhat. A pénzért pedig származásra való tekintet nélkül mindenkinek meg kell dolgozni.”

Mintha az, hogy a szegregáció következtében elszenvedett kár okán fizetett kártérítés előny, előjog lenne. Nyilvánvalóan nem az, de ez a hazug beállítás része a cigányok elleni, hetek óta tartó uszító kampánynak.

Nyilvánvaló hazugság volt az is, amikor Orbán azzal utasította vissza az oktatáspolitikáját ért bírálatokat, hogy a sikeres gazdasági teljesítmények mögött álló mérnököket és szakmunkásokat a magyar oktatási rendszerben képezték, hiszen valóban ott képezték őket, csakhogy nem az ő kormányzása idején, hanem korábban, mielőtt még ő vette volna a maga kezébe a magyar iskolákat.
Hasonlóképpen hazugság volt az, amikor azzal utasította el a társadalmi különbségek növekedésére vonatkozó kritikákat, hogy európai összehasonlításban Magyarországon alacsonyak a vagyoni különbségek, s a németországihoz és ausztriaihoz képest alacsonyabb számot említett Magyarországra.

Ahol még csak harminc éve folyik a magántőke legális felhalmozása a gazdaságban, és nem háromszáz éve, ott persze a magánvagyonok közötti különbségek óhatatlanul kisebbek.

Csakhogy a bírálatok azon alapulnak, hogy a jövedelmi különbségek Magyarországon gyorsabban növekedtek az elmúlt tíz évben, mint más, összehasonlítható országokban, és kiváltképp arra, hogy az állami jövedelempolitika az Orbán-rendszerben a különbségek növelését szolgálja, és nem csökkentését, mint a legtöbb civilizált országban.
Igazi rendszerhazugság az az állítás, hogy Orbán „nemzeti konzultációi” azt jelentenék, hogy bármiről is az emberekkel együtt döntene az Orbán-kormány. Ezek manipulációs eszközök, a kérdésre feltett ügyekről Orbán már régen döntött, és a kérdések feltétele csupán azt szolgálja, hogy a Fidesz támogatóival kialakult lelki közösséget újra meg újra megerősítsék.
De vajon mit gondoljunk Orbán e mondatáról:

„Az utolsó tíz évünk volt a legsikeresebb tíz az elmúlt száz év magyar történetében”?

Ez is hazugság volna? Szerintem nem az. Nem érthetjük meg Orbán sikerét, stabil ötven százalék körüli támogatottságát, ha nem értjük meg ennek a mondatnak az igazságát.

Mert mi a siker, és mi a kudarc?

A mi szemünkben, Orbán politikai ellenfeleinek szemében társadalmi kudarc egy-két millió magyar ember kilátástalan leszakadása.
A mi szemünkben, Orbán ellenfeleinek szemében kudarc, ha a mindenki számára hozzáférhető egészségügy teljesítménye egyre bizonytalanabbá válik, és ezért aki csak teheti, elmegy a fizetős magánegészségügybe, a tb-finanszírozású ellátás pedig tovább hanyatlik.
A mi szemünkben, Orbán ellenfeleinek szemében kudarc, ha a sok tekintetben szegregáló magyar oktatás gyerekek százezreitől veszi el az emberhez méltó jövő esélyét. A mi szemünkben kudarc az ország folyamatos lecsúszása a nemzetközi korrupciós ranglistákon.
A mi szemünkben kudarc az ország nemzetközi elszigetelődése, romló megítélése. Csakhogy Orbán és követői szemében mindez nem kudarc, hiszen nem e szempontok szerint mérik a sikert vagy kudarcot.
Ő azt tekinti sikernek, ha szabaddá teheti magát a nemzetközi normák követésétől, ha a magyarországi hatalomgyakorlás mikéntjébe nem enged beleszólást a demokratikus külvilágnak.

Számára siker, ha kialakít maga körül egy hozzá lojális, tőle függő vállalkozói réteget, hozzájuk csatornázza át a nemzeti vagyon növekvő részét, és ezzel gazdaságilag is megalapozza hatalmát.

Számára siker, ha „családpolitikaként” megteremti az aktív korú középréteg javára irányuló jövedelem- és vagyonátcsoportosítást a szegények, a szakadtak, az improduktívnak tekintett idősek rovására.
Számára siker, ha eléri, hogy a külvilág adottságként tudomásul vegye nacionalista, menekültellenes politikáját, e mellett szervezve blokkoló kisebbséget az Európai Unióban.
Siker, ha elfogadtatja a „határokon átívelő nemzetegyesítés” politikáját nemcsak híveivel, de az ellenzéki pártok többségével és a közvélemény nagyobb részével is, és eléri, hogy tudomásul vegyék, tolerálják azt a szomszéd országok és az európai intézmények is.
Ezek a legfontosabb céljai, és ezeket az elmúlt tíz évben – nézzünk szembe vele – meg tudta valósítani. Ezért számolhat be sikerekről évértékelő beszédében. Minthogy ezek követői szemében is sikerek, érthetően fogadja lelkesedés a beszédet a teremben és hívei körében azon kívül.

Mi persze mást tekintenénk sikernek, és ebben igazunk van. Viszont jól tesszük, ha felidézzük: nekünk, amikor kormányon voltunk, nem sikerült a saját sikerkritériumaink szerint tartós eredményt elérni.

A mi kormányzásunkra nem milliók jólétének folyamatos emelkedése volt jellemző, hanem az, hogy előbb nem fenntartható jóléti költekezést engedett meg magának a kormányunk, majd ennek néhány év elteltével megjött a böjtje, és vissza kellett venni a megalapozatlanul kiosztott bérekből és nyugdíjakból. Az oktatás fejlesztésére tett helyes intézkedéseket kidolgoztuk, de a pénzügyi válsághelyzet miatt nem tudtuk végrehajtani. Volt a második Gyurcsány-kormánynak – egyedül az 1990 óta alakult kormányok között – érdemi egészségügyi reformprogramja, de nem volt ereje annak megvalósítására. Nem volt, mert a pénzügyi válsághelyzet miatt azzal – a vizitdíjjal – kellett kezdenie a megvalósítást, ami azonnali kellemetlenséget okozott a betegeknek, s nem azzal – a több biztosítós rendszerrel, az emberek választási lehetőségének megteremtésével –, ami ugyanolyan népszerű lehetett volna, mint korábban nálunk az azóta megölt nyugdíjreform, vagy Szlovákiában a biztosítók közötti választás lehetősége.

A mi kormányzásunk kudarcként él a magyar közvélemény jelentős részének szemében, s ehhez képest könnyebb elfogadtatnia Orbánnak az emberek számottevő részével a maga sikerpropagandáját.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .