A hétvégén ismételten olyan szituáció alakult ki a Közel-Keleten, amely egy újabb háború kitörésének (rém)képével fenyegetett: egy izraeli vadászbombázó lelövése, majd azt követő megtorló akciók nemcsak a régióban, hanem a nagyhatalmak körében is komoly aggodalmakat szült. Habár szerencsére a súlyosabb összecsapások elmaradtak, Izrael esetében könnyen fordulópontot jelenthet a válság, hiszen szükségessé vált a korábbi Szíria-politikájának a felülvizsgálata.
A legutóbbi izraeli-szíriai válság azzal kezdődött, hogy február 10-én egy iráni pilóta nélküli gép berepült az izraeli légtérbe. Egy izraeli támadóhelikopter befogta a drónt és lelőtte, majd ezután az IAF (izraeli légierő) lebombázta a szíriai Palmüra mellett lévő irányítóközpontot, amelyet az irániak üzemeltettek.
Utolsó csepp
A szírek – ellentétben az eddigi, hasonló izraeli katonai akcióktól – nem hagyták annyiban a dolgot: utólagos beszámolók szerint összesen húsz darab SA-5 és SA-17-es légvédelmi rakétát lőttek ki az izraeli gépekre, miután befejezték a bombázást. Az izraeli F-16-os vadászbombázó kötelék egyik gépét eltalálták, de a pilóta és a navigátor még időben katapultált. Az egyik könnyen, a másik súlyosan sérült meg, katonai helikopterrel szállították őket kórházba. Egyelőre még nem tudni, hogy miért nem vették észre a rakétát és kezdtek kitérő manőverbe.
Az IAF erre egy kiterjedt bombázással válaszolt, amely az 1982-es libanoni hadjárat óta a legnagyobb izraeli légihadművelet volt a szíriai katonai létesítmények ellen. 12 célpontot -köztük légvédelmi rakétaállásokat, radarokat, és egy repülőteret – bombáztak, amelyek közül négyet a szíriai háborúban évek óta jelen lévő iráni Forradalmi Gárda (IRGC), és nyolcat a szíriai katonák működtettek. Az áldozatok számáról még nincs pontos adat, általánosan 6 és 10 közé teszik, anélkül, hogy közölnék az elesettek valódi állampolgárságát.
Felvétel a drón lelövéséről.
Ez az eset alaposan felszította az indulatokat a térségben és az eredmény mindegyik felet elgondolkodtatta: az izraeliek nagyobb kockázat nélkül már nem hajthatnak végre légitámadásokat Szíria területén; Irán kétszer is meggondolja, hogy megsértse-e az izraeli légteret; a szíriai kormány pedig biztos lehet abban, hogy minden lelőtt izraeli géppel csak a saját légvédelmének puszta létezését kockáztatja. A nagyhatalmakat szintúgy kényelmetlenül érintette az incidens, különösen Oroszországot, hiszen veszélybe került minden eddig elért eredménye Szíriában.
Derült égből bomba
Habár egyelőre úgy tűnik, hogy a szokásos fenyegető és egymás megsemmisítését célul kitűző nyilatkozatokon kívül nem történt más, a kedélyek korántsem csillapodtak le. Különösen azért, mert a legfőbb kérdés azzal kapcsolatban alakult ki: vajon Izrael ezek után is folytatni fogja az eddigi gyakorlatát? Ugyanis eddig szinte nem telt el úgy hónap, hogy egy szíriai/iráni drónt ne lőttek volna le Izrael felett vagy az IAF nem hajtott volna végre bombázást az országban.
2011 óta az izraeli légierő még a legóvatosabb becslések szerint is közel 100 légitámadást hajtott végre Szíriában, és eddig nem szenvedett semmiféle komoly veszteséget, mivel a szíriai légvédelem tétlen maradt. Ez pedig egy újabb kérdést szült: mitől változtatta meg hirtelen a szíriai hadsereg a korábbi álláspontját és döntött az izraeli gép lelövése mellett? Erre állítólag az az eset szolgál magyarázatul, hogy szintén a múlt héten egy amerikai légicsapás Aszad oldalán harcoló 100 milicistával végzett.
Az izraeli légicsapások okai elsődlegesen azok voltak, hogy az izraeli hadvezetés egyfajta „vörös vonalként” jelölte meg: Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők nem adhatnak át semmiféle fegyvert – pláne vegyifegyvert – a libanoni síita szervezetnek, azaz a Hezbollahnak. Amennyiben az izraeli hírszerzés tudomást szerzett egy ilyenfajta fegyverszállítmányról, akkor azonnal közbeléptek és az IAF gépei még szállítás közben lőtték ki a konvojokat.
Ugyanúgy a másik fő célkitűzést az jelentette, hogy bizonytalanná és költségessé tegyék az iráni szerepvállalást a szíriai háborúban. Teherán ugyanis már évek óta jelen van az arab országban, a Hezbollahhal, a szíriai hadsereggel, a síita milíciákkal és itt-ott az oroszokkal együttműködve harcolnak a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) maradék egységei, illetve más szélsőséges szunnita csoportok (al-Núszra Front, Iszlám Állam – ISIS) ellen.
Csakhogy idővel az irániak száma több ezer fővel megemelkedett és már egész bázisokat építettek fel az arab országban, amelyet az izraeli vezetés nem hagyott szó nélkül: legutóbb decemberben bombáztak le egy Damaszkusz melletti iráni bázist. Ráadásul ezekkel a támadásokkal nemcsak nagy anyagi károkat okoznak az IRGC-nek, hanem minden egyes iráni halálával tovább növelik az elégedetlenséget a perzsa országban, ahol ebben az évben tüntettek már a kormány expanziós és a beavatkozós politikája ellen (is).
Szentségtelen szövetség?
Ám a szíriai háborúban játszott izraeli szerepvállalás ennyiben nem merült ki ennyiben, mivel az elmúlt években több olyan esetet regisztráltak, amikor együttműködtek a fegyveres ellenzékkel. Ez elsőre furcsának tűnhet: a hivatalos magyarázat és a legtöbb szakértő szerint a légicsapásokon, a Hezbollah megerősödésének megakadályozásán, az iráni jelenlét csökkentésén, és a drúz kisebbség védelmén kívül az izraeli vezetésnek nem érdeke az Aszad-kormány megbuktatása. Egyszerűen azért, mert (már) nincs olyan szereplője a konfliktusnak, akiket Benjamin Netanjahu vezette kormány „nyugodt szívvel” támogatna, hiszen sok közöttük a szélsőséges iszlamista. Sőt, néhány „ideológiai testvérszervezetükkel” már évek óta ellen harcolnak Gázában és a Sínai-félszigeten.
Ugyanúgy néhányan rámutattak arra, hogy Aszad minden hibája ellenére egy „racionális, kiszámítható, és szekuláris” ellenfél: 1973 óta lényegében „hideg béke” van a két ország között, s dacára a határmenti konfliktusoknak, nem tört ki egy államközi konfliktus, hiszen Damaszkusz tisztában volt az IDF (izraeli hadsereg) technikai és katonai fejlettségével. Ezzel szemben az Aszad-ellen harcoló csoportok között sok olyan szervezet van, amely eleve Izrael létét sem ismeri el és a „halállistájukon” az alaviták, a síiták és a helyi keresztények után a zsidók következnek.
Ráadásul összehasonlítási alapként lehetne említeni Egyiptom példáját: amikor Mohamed Murszi vezette „mérsékelt iszlamista” erők kerültek hatalomra 2012-ben, rendkívül feszültté vált Kairó a viszonya Izraellel, amely már az 1979-es különbéke felmondásával fenyegetett. Ezért Szíriában egy rendszerváltás esetében szintén nem lehet tudni, hogy „kik kerülnének hatalomra” és miképp vélekednének az olyan kérdésről, mint a Golán-fennsík kérdése, amely a mai napig egy izraeli-szíriai különbéke legnagyobb akadálya.
Kétségtelen, hogy van igazság ezekben az állításokban, de amennyiben górcső alá kerülnek az elmúlt évek eseményei, igencsak árnyalódik a kép: lehetséges, hogy a Netanjahu-kormány hivatalosan nem deklarálta (sőt, egyes esetekben bírálta) a szíriai ellenzéki csoportok külföldi támogatását, mégsem az ún. „stratégiai várakozás” volt rájuk a jellemző. Ugyanis az izraeli katonai vezetés és a titkosszolgálatok többször aktív támogatást nyújtottak a szíriai kormány ellen harcoló fegyveres csoportoknak. Sőt, nem egyszer közösen indítottak katonai akciókat is. Természetesen erre azt lehetne mondani, hogy ezek csupán „ad hoc”, vagyis alkalmi jellegű kooperációk voltak és gyakorlatban semmiféle közép vagy hosszútávú izraeli stratégiát nem jelentenek, de mégis az elmúlt években túl sok hasonló – köztük nem egy nyugtalanító – eset látott napvilágot.
Fegyvertársak
Már igazából az is figyelemreméltó, hogy a február 10-i támadásokban a SOHR keresztül meg nem nevezett szíriai ellenzéki erők szolgáltattak információt az IAF-nak a célpontokról, azok bombázás utáni állapotáról és az áldozatok számáról. Az ellenzéki területen élők az interneten és a médiában mondtak köszönet az izraelieknek a határozott fellépésért, mivel legalább addig sem őket bombázták a szíriai kormányerők. Ám a legérdekesebb, hogy az amúgy egyszerre Szíria, Irán, Oroszország és a nyugati világ ellen harcoló terrorista szervezetek, mint az al-Kaidához tartozó al-Núszra Front egykori alapítója szintén
„üdvözölt minden rezsim és Irán ellen végrehajtott izraeli bombázást”
Ezek pedig ismételten felszította a vitát azzal kapcsolatban, hogy a háttérben van-e bármiféle kooperáció a felek között. Természetesen az elmúlt években Aszad és Teherán rendre megvádolta Izraelt, amiért beavatkozik a szíriai válságba és FSA csoportokat támogat, de ezekre a legtöbb helyen csak legyintettek. Azonban idővel nem egy szíriai ellenzéki parancsnok szólta el magát, miközben egyre több riport készült erről a bizonytalan „szövetségről”.
Például 2014 decemberében kiadott ENSZ-jelentés, amelyet az izraeli sajtó is átvett, szerint a Golán-fennsík közelében épített izraeli kórházakban látják el az FSA fegyvereseit. A megfigyelők több ilyen esetet is leírtak, és jelezték, hogy voltak alkalmak, amikor egészséges milicistákat láttak Izrael északi részén sétálgatni. 2017-ig összesen 3000 sebesültet – civileket és fegyvereseket egyaránt – gyógyítottak meg, és gyakran adtak fegyveres kíséretet a mentőknek, akik visszakísérték a sebesülteket a határhoz.
A VICE összefoglalója az izraeli kórházak működéséről:
Az UNDOF (az ENSZ Biztonsági Tanácsának speciális szervezete) jelentése kitér arra is, hogy nem csak „egészségügyi ellátást” biztosítottak az FSA-nak, hanem fegyvereket és lőszereket. Egy június 10-i beszámolóhoz csatolt fényképeken az látható, hogy az IDF katonái két nagy dobozt nyújtanak át az FSA harcosainak, amelyekben hadianyagok vannak, de a dobozok pontos tartama a mai napig nem ismert. Ugyanúgy a korábban említett parancsnokok arról tettek említést, hogy tankelhárító eszközöket, légvédelmi rakétákat, lőszereket és egészségügyi csomagokat kaptak az izraeliektől.
Ezen beszámolók száma pedig az elmúlt években nem csökkent: legutóbb tavaly júniusban derült ki, hogy az IDF, ha nem is az FSA egészével, hanem egyes Izrael számára „vállalható” brigádokkal tartott fenn kapcsolatokat. Többek közt a 400 főt számláló Fursan al-Joulan (Golán Lovagjai) nevű csoport, amely 2013 óta fegyvereket és havonta 5000 dollárt kap az izraeli hatóságoktól. A feladatuk pedig az volt, hogy távol tartsák a Hezbollahot és később az iráni Forradalmi Gárdát az izraeli-szíriai határtól, egyfajta „pufferzóna” (ütközési terület) létrehozva a térségben.
Újratervezés alatt
Az elmúlt napok eseményei rámutattak az izraeli beavatkozások korlátjaira és a légicsapások már nem feltétlenül jelentik a legkönnyebb utat. Azonban nemcsak a vadászbombázó elvesztése miatt mehet át gyökeresen változáson Izrael eddigi Szíria-politikája: Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter már tavaly ősszel elismerte, hogy „Aszad győzedelmesen került ki” az egész válságból, s immáron értelmetlen bárkit is támogatni. Ezért az már egyáltalán nem fenyegeti az országot, hogy Szíriában egy nyíltan iszlamista vezetés kerülhet hatalomra, amely sokkal konfrontatív politikát kezdene el folytatni. Ellenben a másik opció sem éppen egy vonzó alternatíva: a Hezbollah és az IRGC megerősödése Izrael határainál szintén vörös posztó a Netanjahu-kormány szemében.
