Három olyan közgazdász kapta idén a Nobel díjat, akik mind azt állítják: “a jól működő demokratikus intézmények jelentik a gazdasági jólét alapját.” Miért? “Mert ezek a rendszerek nem kizsákmányolják az embereket hanem bevonják őket a döntéshozatalba.”
Extractive contra inclusive
A tények nem igazolják a három jeles közgazdász állításait – írja Bo Rothstein professzor, aki Svédországban a göteborgi egyetemen tanít. A Social Europe című baloldali lapban összehasonlítja Jamaikát és Szingapúrt.
“Mindkét kis ország a brit birodalom része volt, és szegényen indultak neki a függetlenségnek több mint hatvan évvel ezelőtt.”
A szakértők többsége 1960 körül úgy vélte: Jamaikának jobbak az esélyei. Miért? Mert vannak megművelhető földjei, ásványi kincsei, közel van a világ legnagyobb piacához, az Egyesült Államokhoz. Ráadásul Kuba épp szembefordult Washingtonnal, ezért a turizmusnak nőttek az esélyei. A szigeten nem voltak etnikai ellentétek, a politikai rendszer pedig demokratikus formában indult és meg is maradt annak.
Ezzel szemben Szingapúr nem rendelkezett megművelhető földekkel, nincsenek ásványi kincsei, távol van a fontos piacoktól (1960-ban Kína épp a Nagy Ugrással kísérletezett, amely katasztrófába torkollt, és több millió ember halálát okozta.) Szingapúrban komoly etnikai különbségek álltak fenn, a rendszer pedig autokratikus volt.
Mi a helyzet 60 évvel később?
Szingapúr egy főre jutó GDP-je magasabb mint Svédországé, és tizenkétszer akkora mint Jamaikáé!”
Bo Rothstein professzor rámutat:
“ezalatt a hatvan év alatt Jamaika demokrácia volt, Szingapúr pedig autokrácia – ha nem is túlságosan brutális.”
Miért sikeresebb Szingapúr mint Jamaica?
“Szingapúrnak sikerült hatékony kormányzati rendszert kialakítani, jórészt megszüntetni a korrupciót, és az igazságszolgáltatás jól működik. Ez sajnos Jamaikának nem sikerült. A demokrácia egyáltalán nem garantálja a hatékony államigazgatást és öli meg a korrupciót, épp ellenkezőleg: az új demokráciában gyakran gyenge az államigazgatás és nagy a korrupció” – hangsúlyozza a svéd professzor, aki visszautal Amartya Sen Nobel díjas indiai közgazdászra, aki tényekkel bizonyította: a kommunista diktatúra Kínában hatékonyabban működött a jólét növelésében mint a demokrácia Indiában!
A globalizáció felismerése a fejlődés kulcsa
Szingapúr az elsők között ismerte fel, hogy a világgazdasághoz való alkalmazkodás lehet a számára a kitörési pont. Ez a felismerés az ötvenes évek második felében újdonságnak számított, de Li Kuan Ju miniszterelnök bebizonyította: ez a siker titka! Erre figyelt fel Teng Hsziao-ping Pekingben, aki épp Li Kuan Ju szingapúri miniszterelnök tapasztalataira támaszkodva indította el Kína sikeres reform programját. Mindkét politikus hakka vagyis ahhoz a kínai kisebbséghez tartozik, melyet gyakran hasonlítanak a zsidókhoz, mert szorosan kötődnek egymáshoz és rendkívül nyitottak a világra. Kereskedők és világjárók akadnak közöttük szép számmal. Li Kuan Ju tanulmányait Angliában végezte, Teng Hsziao ping éveket töltött Franciaországban és Oroszországban. Ellentétben a szovjet vezetőkkel, akik nem láttak ki Sztálin csizmájából.
A globalizáció fontosságát Európa is csak későn ismerte fel, Oroszországnak ez mindmáig nem sikerült. A hatalmas erőforrásokkal rendelkező ország így szánalmasan leszerepel a globális gazdasági versenyben. Pedig Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió vezetője az Egyesült Államokban járva még ezt jósolta az ötvenes évek végén:
We will bury you! – eltemetjük önöket!
