- Interjú Felcsuti Péter bankszakemberrel
Orbán Viktor a kormányt bemutató beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kelet-közép európai régió az unió motorja. Tényleg az?
Nem Orbán Viktor az egyetlen politikus, aki a rendelkezésre álló társadalmi, gazdasági, pénzügyi mutatók sokaságából mindig azt választja ki, amelyik a számára akkor és ott kedvező. Nem kétséges, hogy a magyar gazdaság az elmúlt két évben felzárkózott a régió eddig is gyorsan növekvő országai, Szlovákia, Lengyelország, Románia mellé. Ahogy az sem kétséges, hogy ezek az országok hosszabb ideje gyorsabb gazdasági növekedést produkálnak, mint az unió átlaga. Ennek kapcsán két dolgot mindenképpen érdemes megjegyezni: először is azt, hogy az Unió fejlett nyugati része, pusztán csak a magasabb fejlettségből kifolyóan, alacsonyabb növekedési ütemre képes, mint a felzárkózó országok. Másodszor: a nyugati uniós országok között több olyan is van – például Portugália, és általában a déli országok -, amelyek csak nagyon lassan tudták leküzdeni a 2008-as válság utóhatásait.
Ezzel együtt, azt most kijelenthetjük, hogy mind az ország, mind Orbán Viktor jó helyzetben van. De ezt a kedvező helyzetet milyen forrásból értük el?
Alapvetően két forrásról beszélhetünk. Egyfelől a világgazdaság és az Európai Unió növekedése piacot jelent a Magyarországon megtelepedett multinacionális cégek export-tevékenysége számára. Másfelől az uniós pénzek, a külföldön dolgozó magyar vendégmunkások hazautalásai, és egyáltalán nem utolsó sorban a fiskális és monetáris politika agresszív keresletbővítése növeli a belföldi fogyasztást. Ez utóbbi tekintetében sokan aggodalmat fogalmaznak meg, mert a klasszikus felfogás szerint a jó gazdaságpolitika mindig anticiklikus, azaz visszafogott a növekedés idején és expanzív a visszaesések idején.
Ez akkor tényleg a kormány jó gazdaságpolitikájának köszönhető?
Ezekhez a jó számokhoz azért minimum három szempontból is érdemes kérdőjelet tenni. A legfontosabb, hogy mennyire fenntartható, és hogy mi a forrása, harmadszor pedig, hogy a gazdasági növekedés milyen mértékben konvertálódik társadalmi jólétté, azaz a társadalom nagy többsége milyen mértékben élvezi most és a jövőben a gazdasági növekedés gyümölcseit? Az egyik igazán izgalmas kérdés tehát a fenntarthatóság. A kormány megnyilatkozásaiból egyértelműen kitűnik, hogy maga is tisztában van azzal, hogy nagyon komoly intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy ez a növekedési ütem 2020-ig és azon túl is kitartson. A legegyszerűbben a versenyképességről szokás beszélni, amelynek az elősegítéséről a kormány évek óta beszél, de nem sok mindent tett. Legkiváltképp azért, mert a versenyképesség rövid- és hosszútávú tényezőinek a javítása teljesen ellentétes a kormány társadalom- és gazdaságpolitikai hitvallásával. Olyan intézményi tényezőkre gondolok, mint a normativitás, a kiszámíthatóság, a korrupció elleni fellépés, ami a gazdaság szereplői számára biztonságos környezetet teremt, amelyben érdemes hosszútávra gondolkodni, és olyan anyagi természetű tényezőkre is, mint a rendelkezésre álló munkaerő mennyisége, képzettsége, és egészségi állapota is. A versenyképesség nem ráolvasás és kormányzati kommunikáció dolga. De legalább ennyire fontos kérdés az is, hogy a gazdasági növekedésből hogyan lesz társadalmi jólét. Az elmúlt nyolc évben a kormány politikájának minden területén előnyben részesítette azokat a társadalmi csoportokat, amelyeket szövetségesének tekint, miközben súlyosan diszkriminálta azokat, amelyeket a saját társadalmi víziója, és nem utolsó sorban a hatalma megtartása szempontjából nem tartott fontosnak. Ha ez a jövőben is így marad, akkor még viszonylag jó gazdasági növekedés mellett is a társadalom megosztottsága erősödni fog, a társadalmi mobilitás csökken, az elvándorlás folytatódni fog és ez már önmagában is akadálya lesz a felzárkózásnak.
Ez nem vezethet társadalmi robbanáshoz is?
Hogy mi vezet társadalmi robbanáshoz, azt nem tudjuk, ezek természetrajzát nem ismerjük, igazában csak utólag tudjuk feltárni őket. Erre jó a történelem, ahogy arra is, hogy ítéletet mondjon egy-egy korszak, és annak politikusai felett.
Ezt az ítélkezést most Orbán Viktor 2030-ig egészen biztosan kitolná…
A miniszterelnök optimizmusa nem alap nélküli: szokás arról beszélni, hogy a demokrácia világszerte visszaszorulóban van, ami alatt azt érthetjük, hogy a nyugati liberális kapitalizmus legitimációs válsággal küzd. Ez kedvező nemzetközi környezetet teremt az autoriter vezetők és rezsimek számára. Konkrétan Magyarországon, ezen túlmenően, Orbán Viktor dolgát jelentősen megkönnyíti a hazai ellenzék súlyos megosztottsága, politikai, erkölcsi szellemi és vezetési válsága.
Akkor elmondhatjuk, hogy Orbánnak minden szempontból szerencséje van?
Három fölényesen megnyert választás nem lehet kizárólag szerencse dolga, bőven benne vannak Orbán Viktor kiváló politikai képességei és ösztönei. És persze, ahogy mondani szokták a jó kapusnak van szerencséje.
