Az olasz hóhérok – a zsidók genocídiuma Olaszországban című könyvével Simon Levis Sullam új megvilágításba helyezi a 2. világháború történéseit. A szerző szerint az olasz civilek ezrei segítettek a náciknak abban, hogy meggyilkolják az ország zsidó származású lakosait. A könyv teljesen ellentmond annak az eddig általános vélekedésnek, hogy az olaszok nem működtek együtt a népirtó gyilkoló gépezettel.
Sullem több mint 6000 olyan olaszországi zsidó sorsát tanulmányozta, akiket letartóztattak, deportáltak és meggyilkoltak a világháború utolsó két évében. A történész-szerző olaszul 2015-ben jelentette meg a „történelmi ellenrobbanását” az úgynevezett „jó olasz” mítoszáról.
Szinte feledésbe merült, hogy Olaszország még 1938-ban, tehát két évvel azelőtt, hogy Hitler oldalán belépett volna a háborúba zsidóellenes, fajvédő törvényeket fogadott el. A zsidókat eltávolították a munkahelyeikről, az iskolákból és a média gyűlöletkampányának a céljaivá váltak. Akárcsak Németországban és Hollandiában pedánsan vezetett adatbázisok alapján azonosítani az országban élt mintegy 46 ezer zsidót, akik közül sokakat megfigyelés alatt tartottak.
A könyvben a szerző a helyi holokausztokra összpontosít, megnevezve a vezető antiszemitákat néhány városban, idéz a rádióadásokból, a politikai beszédekből és az antiszemita tankönyvekből.
„A zsidókat el kell égetni, egyenként és a hamvaikat szélnek ereszteni” – idézi Sullem a Rádió Róma egyik 1938-as adását. Szerinte három évvel azelőtt, hogy a meghódított szovjet területeken megkezdődött volna a holokauszt, az olaszok a társadalom minden szegmensében már izolálták és üldözni kezdték az országban élő zsidókat.
Az olasz holokausztra 1943-tól került sor, miután a lakosság már fél évtizede emésztette az antiszemita mérget – írja a szerző, aki szerint Olaszországban is, akárcsak Európa más részein, a civilek sorsdöntő szerepet játszottak nemcsak a zsidók leleplezésében és feljelentésében, hanem néha még a letartóztatásukban is. Majd két éven keresztül az olasz polgárok teherautóvezetőként, gyűjtőtáborok őreiként, mozdonyvezetőként illetve más minőségben járultak hozzá a „végső megoldáshoz” Olaszországban.
Sullem szerint az olasz hóhérok többsége nem volt ideológiailag motivált, a népirtás bürokratikus okokból, rendőrségi akciók által hajtották végre; egyesek számára ezek az akciók politikai imperatívuszok voltak, míg mások szimplán csak parancsot teljesítettek vagy a profit és a bosszú lehetősége hajtotta őket.
A szerző néhány konkrét esetről is beszámol például Milánóban és Firenzében, ahol az akciókat a német katonaságon és az olasz fasiszta milícián kívül bűnöző bandák hajtották végre.
Legalább több száz olyan olaszról is tudni, akik embercsempésznek adták ki magukat. Öt és tízezer lírát kértek az emberektől annak a fejében, hogy átcsempészik őket biztonságosabb területekre. Ez az összeg elérhette akár a 40 ezret is, ha bonyolult útvonalat választottak. A profitot úgy duplázták meg, hogy hasonló összegért fel is adták klienseiket a hatóságnak.
A holokauszt végéig 8869 zsidót deportáltak Olaszországból, közülük 6746 Auschwitzba került és majdnem mindegyikük ott lelte halálát. Még 303 zsidó esett áldozatul az olasz területen végrehajtott tömeggyilkosságokban.
Levis Sullam szerint Németországgal ellentétben az olasz állam nem tett önkritikus gesztusokat állampolgárai ezreinek szerepe miatt. Az olaszok múltjának tisztára mosása már az 1946-os amnesztia törvénnyel elkezdődött. Annak ellenére, hogy a meggyilkolt olasz zsidók felét olaszok tartóztatták le a zsidóüldöztetést nem tekintették bűnnek a háború után – véli a szerző.
Times of Israel/Független Hírügynökség
