Idestova tizenkét éve vagyok nyugdíjas. 2008-ban értem el a korhatárt, megvolt a szolgálati időm is, úgy hogy 2009-ben elmentem nyugdíjba a Közgazdaságtudományi Intézetből. Közvetlenül ezt megelőzően a Gyurcsány-kormány több tekintetben is módosította az új nyugdíjak megállapításának módját, és a módosítások egyenlegeként az ettől kezdve nyugdíjba vonulók kezdő nyugdíját 8 százalékkal alacsonyabb összegben állapították meg, mint a korábbi szabályok szerint.
Ezen az alapon feltehetem a kérdést: vajon tizenkét év alatt összesítve hány százezer, netán hány millió forinttal kaptam kevesebb nyugdíjat, mintha a Gyurcsány-kormány nem változtatja meg a szabályt?
Mennyit vett el a Gyurcsány-kormány a nyugdíjamból, és nemcsak az enyémből, hanem mindazokéból, akik azóta mentek nyugdíjba?
Semennyit, egyetlen fillért sem. Annyi nyugdíjat kaptam és kapok, amennyi az érvényes szabály szerint járt és jár. Egy-egy országban ugyanis mindig alapos számítások és a generációk közötti szolidaritás elve alapján dönthető el, hogy milyen szabályok szerint fizetnek az időseknek nyugdíjat az aktívak befizetéseiből. (Más persze a helyzet tőkefedezeti nyugdíjrendszer esetén, de nálunk ilyen csak részlegesen működött, amíg az Orbán-rendszer fel nem számolta azt, amit a Horn-kormány nagyon helyesen, felelős döntéssel létrehozott és a szocialista-szabaddemokrata kormányok fenn is tartottak.)
Nincs semmiféle abszolút mérce arra, hogy mekkora nyugdíj jár a mindenkori nyugdíjasoknak akár az aktívak kereseteihez, akár az ország GDP-jéhez képest.
Magyarországon egészen a 2010-es évek közepéig a nyugdíjaknak a keresetekhez viszonyított színvonala európai összehasonlításban kifejezetten magas, közel 70 százalékos volt.
Nyilvánvaló volt, hogy ez a színvonal hosszabb távon nem tartható fenn, hiszen a társadalom elöregszik, az aktívak és nyugdíjasok aránya folyamatosan egyre romlik.
Látható volt, hogy hamarosan nem lesz miből fizetni a nyugdíjakat.
A szocialista-szabaddemokrata kormányok ezért döntöttek a nyugdíjkorhatár emeléséről (előbb 62 majd 65 évre). Ezek felelős döntések voltak, amelyeket – láss csodát – nem szavazatszerzési megfontolások vezettek. Ugyanilyen megfontolásból született felelős döntés volt az is, amikor a Gyurcsány-kormány (pontosabban a szocialista-szabaddemokrata országgyűlési többség) a kezdő nyugdíjak megállapításának szabályát módosította úgy, hogy az új nyugdíjasok kevesebb nyugdíjat kapjanak.
Ezt akkor is helyesnek tartottam, és ma is helyesnek tartom. Felelős mérlegelés alapján állapította meg így az Országgyűlés a nyugdíjak összegét. Egyébként ugyanígy helyes, felelős döntésnek tartom azt is, amikor előbb
a második Gyurcsány-kormány 80 ezer forintban maximálta a tizenharmadik havi nyugdíj összegét, majd a Bajnai-kormány megszüntette azt.
Én magam a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetését tartottam felelőtlennek, már 2003-ban annak megállítását javasoltam a Medgyessy_kormánynak a Magyar Hírlapban (vagyis hogy legalább az első heti után tovább már ne emeljék), de persze hiába.
Mindezt persze azért mondom el, mert azzal sem értek egyet, hogy az Orbán-kormány – amelyet persze mind gazdaság- és társadalompolitikáját illetően, mind külpolitikáját tekintve, mind pedig és kiváltképp a magyar demokrácia felszámolása okán – a leghatározottabban támadok, ennyit vagy annyit „elvett” volna a nyugdíjasoktól azzal, hogy a svájci indexálás helyett az inflációhoz igazodó mértékben emeli évről-évre a nyugdíjakat.
Persze, olyan években, amikor a bérek kivételesen gyorsan emelkednek, ez alacsonyabb nyugdíjemelést jelent, mint ha a svájci indexálás lenne érvényben. Ugyanakkor olyankor, amikor egy gazdasági válságban csökkennek a reálbérek, ez fordítva van.
A nyugdíjemelés mértéke alapos számításon alapuló politikai mérlegelés kérdése, és az Orbán-kormány mérlegelése oda vezetett, hogy a svájci indexálás helyett az inflációhoz igazodó nyugdíjemelést választották.
A 2010-es évek elején, amikor a keresetek is lassan emelkedtek, ez még nem jelentett nagy különbséget a svájci indexáláshoz képest – nem is háborgott miatta az ellenzék –,
most azonban kétségtelenül jelent, és alappal lehet követelni a visszatérést a svájci indexáláshoz. Ebből azonban nem következik, hogy az Orbán-kormány „elvett” volna milliárdokat a nyugdíjasoktól, ugyanúgy nem, ahogy korábban a Gyurcsány-kormány sem vett el tőlük – tőlünk – egyetlen fillért sem. Ez az állítás gátlástalan demagógia.
Azt is hallom, hogy 2010-ben
az országban kifizetett nyugdíjak még a GDP 10 százalékát tették ki, ma pedig már csak 7 százalékát. Nem vonom kétségbe, hogy ez így van.
Csakhogy ebben nemcsak annak van szerepe, hogy az Orbán-rendszer a svájci indexálás helyett az inflációhoz igazítva emeli a nyugdíjakat, hanem bizony annak is, hogy folyamatosan emelkedett a nyugdíjkorhatár (amiből az Orbán-kormány a Nők40 nevű felelőtlen intézkedéssel valamennyit még vissza is vett), sőt annak is, hogy a két és félmillió nyugdíjas között ma már sokan vannak olyanok, akiknek 2009 óta a Gyurcsány-kormány által módosított szabály szerint állapították meg a kezdő nyugdíját, és ehhez a 8 százalékkal alacsonyabb kezdő nyugdíjhoz képest emelkedik immár az inflációhoz igazítva a nyugdíjuk. A 2010-es GDP-arányos 10 százalék pedig nemzetközi összehasonlításban kifejezetten magas volt, tudni lehetett, hogy hosszú távon nem fenntartható, és ezért módosította a szabályozást a Gyurcsány-kormány is, és – számos további ponton is, mint a szolgálati nyugdíjak vagy a kedvezményes, előrehozott nyugdíjazás korlátozása – az Orbán-kormány is.
Szerintem az Orbán-kormány módosításai már túlmentek azon, amit a generációk közötti szolidaritás még megenged, és nem zárom ki, hogy indokolt lehet, hogy a mai ellenzék ezt bírálja és megfontolja, hogy kormányra kerülése esetén visszatérjen a svájci indexáláshoz.
Az olyan állítást azonban, hogy bármit „elvettek” volna a nyugdíjasoktól, ami „járt” volna nekik, illetve annak kifogásolását, hogy a nyugdíjak összegének GDP-n belüli aránya csökkent, elfogadhatatlannak, felelőtlen demagógiának tartom.
