Olvasgatva a napisajtót az ember sokszor ütközik olyan dolgokba, melyek már szembejöttek vele párszor, de mindig csak legyintett, mondván, vannak fontosabb ügyeink is, nem érdemes szót vesztegetni meg időt pazarolni rájuk.
Ilyen például Magyarország Hét Törvénye, amely valószínűleg a Tízparancsolat meg a Hét Vezér kombinációjából született, mégpedig a miniszterelnök úr jóvoltából, hogy ha valamely filozófiai/bölcseleti terepen eltévednénk a nagy globális forgatagban, tudjuk magunkat mihez tartani. Ez jellemző a miniszterelnök úrra. Sohasem hagyja tudatlanságban népét… egy-két kivételtől eltekintve.
Ezért közli velünk a tutit péntekenként, és telente, és nyaranta, sőt ősszel meg tavasszal szintúgy, és bár néha téved, ahogy azt Bolgár György rendszeres Népszava cikkeiben olvashatjuk, de a miniszterelnöki igyekezet becsülendő dolog. Az emberek feje nem káptalan, ezért mindig informálni kell a népet, merre meddig hány méter. A tévedéseit ugyan néhányan hazugságnak mondják, de mi ne is törődjünk velük, csupa rosszakaró, hitvány alak az, a genderlobbik ócska széltolója mind. A tévedés az tévedés, és punktum! Igaz, hogy minden tévedése merő véletlenségből mellette szól és/vagy őt erősíti, ami kissé gyanússá teszi a dolgot, de magyar a magyarra nem gyanakodhat, mert mi lesz akkor a nemzettel? Ugye? Legújabb találkozásom a Törvényekkel itt történt. Németh Szilárd úr volt szíves őket összekombinálni a Trump-nak való szurkolással, és megjelentetni a megfelelő helyen, hogy ebből Urfi Péter cikket írhasson, amelyet közölt az egyik független lap. Így futottam össze velük megint.
Ahogy nézegetem a bölcselmeket, mögöttük felsejlik a miniszterelnök úr ércalakja, a nemzet védelmezője, a bátor szűzhöz hasonlító Victor de Felcsuth, akinek köszönhetjük, hogy él a magyar, s áll Buda még. Az általa alkotott héttörvényi hívószavak feszes fonálra fűzhetők, úgymint haza, őrhely, erő, megvéd, nyer, nemzet, egyedül, és villámfénnyel vésik szívünkbe ezer oldalról szorongatott helyzetünket, ahogy az a magyarokhoz minden időpillanatban illik is. Egyedül vagyunk az őrhelyen, de velünk az erő, megnyerjük a csatát, és megvédjük a nemzetet! Egyetlen feltétel, hogy a Vezér ne a Gyurcsány legyen, mert az az Európával szövetséges, kompromisszumkész, nyugodt szociáldemokrácia, amelyet ő csinált, és ő akar csinálni, egyáltalán nem passzol a mi kirobbanóan virtusos lelkivilágunkhoz.
Bezzeg a miniszterelnök úr! Ahogy ő ellenséget keres, nem keres úgy senki! És hogy talál, magától értetődik, mert a stílusából következően mindenki az, vagy előbb-utóbb azzá válik. Az ebből következő „brüsszokratikus” támadásokat a miniszterelnök úr a magyar nemzet elleni aljas fondorlatnak fogja fel, ami jogos is, hiszen a kétharmadból adódón ő maga az ország. Korlátlanul. Aki tehát őt támadja, az a nemzet lelkébe tipor, nem adva meg a kellő tiszteletet a magyaroknak, illetve hát a miniszterelnök úrnak. És különben is! Coki!
A konkrétumok:
-
„Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse.”
Tökéletesen igaz. A haza a szeretetből táplálkozik. Szeretet nélkül nincs haza, csak ország létezik sokfajta egyéni törekvéssel, közte a miniszterelnök úr törekvéseivel. Persze, hazaszeretet nélkül sokan vitatkoznának vele, mert másképp gondolják a törekvéseket, még tán le is hülyéznék szegényt (jézusmária!), de ezek az emberek nem is szeretik a hazájukat, mely haza jelenleg a miniszterelnök úr egy személyben.
Érdekesség a dologban, hogy hazaszeretetre elméletileg csak ott van szükség, ahol a külső elnyomás miatt a hazafiaknak össze kell fogni a közös cél, azaz a szabadság érdekében (lásd Petőfiék korát). Amikor nincs ilyen elnyomás, mint például most, akkor sokkal demokratikusabb az országként való működés, mint a sorba való kötelező beállás, azaz a miniszterelnök úrnak (= haza) és ténykedéseinek a mindenképpen szeretése, ha nem értek vele egyet, akkor is. Utóbbi ugyanis autokrácia.
A „haza” fogalom kihasználása a nép érzelmi megdolgozása érdekében persze pofátlan, de nagyon hasznos dolog, amint ez nálunk 14 éve látható.
-
„Minden magyar gyermek újabb őrhely.”
Ez nyilván megint a haza védelméről szól, azaz a gyermekszületések forszírozása a védelem növelésének a céljából (fixa idea: valaki mindig támad minket, de ha nem támadna, majd elintézzük, hogy támadjon). Sajnos a védelmi képességünk nem sokat változik attól, hogy 2090-ben 6,2 millióan vagy 6,6 millióan élnek majd magyarhonban, viszont egy ennél nagyobb létszám valószínűsége rendkívül csekély.
-
„Az igazság erő nélkül keveset ér”
A miniszterelnök úr láthatóan nem bízik a békében. Szerinte csak a fizikai erőszak hoz megoldást, azaz a békés és igazságos egymás mellett élés megvalósíthatatlan, sőt ha esetleg megvalósítható lenne (lásd EU), ő maga gondoskodik róla, hogy mégse legyen az. Persze a kijelentés abból a szempontból tökéletesen érthető, hogy neki saját, különbejáratú, egészen speciális igazsága van, és ha azt akarja tűzön-vízen át érvényesíteni, előfordulhat, hogy a többiek erőt alkalmazva visszapofozzák a helyére, de legalábbis kiküldik a folyosóra kávézni. Azaz ezt a törvényt a saját rossz tapasztalataiból szűrte le.
-
„Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni”
A szabadrablás jelszava. Csoda, hogy Luxemburg még létezik, hiszen amilyen kicsi, egyik szomszédjától sem tudna semmit megvédeni. A miniszterelnök úr egyszerűen képtelen felfogni, hogy már nem a kalandozások korát éljük, és egy teljes ország a miénk lehet, mert ugyan nem tudnánk megvédeni (még Szalai-Bobrovniczky úr erőfeszítései ellenére sem), de nem is akarja tőlünk elvenni senki. Na, legfeljebb Putyin, de neki rögtön odaadnánk, ha kérné.
-
„Minden mérkőzés addig tart, ameddig meg nem nyerjük.”
Ja. Tehát, ha valamely mérkőzésről úgy néz ki, hogy azt elvesztettünk (teszem föl, I. világháború), akkor azt nem is vesztettük el, mert még tart a meccs. Hogy mit szól ehhez
a többi ország, az minket nem érdekel. Még szerencse, hogy ezt az elvet egyelőre nem követtük, és nem vonultunk be Kárpátaljára, mondván, az ukránok most úgysem tudnak visszacsapni. A bevonulást a jövőben sem javasolnám. Pozsonyba meg Kolozsvárra se. Hiába tart még a meccs.
-
„Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs.”
A világban szanaszét szóródott magyarokat tekintve bizony így van ez. Tán még Alaszkában is él néhány velünk azonos kultúrájú egyed (nemzési azonosságról, azaz közös ősökről az európai nemzetek esetében ma már nem beszélhetünk), de ez a „törvény” persze nem erről szól, hanem Trianonról. Ez az antalli hagyományok követése, amely követés a rendszerváltozás utáni első miniszterelnökünknek még nem hozott politikai hasznot, a mostaninak viszont igen. Antall még csak lélekben, érzésben kívánt 15 millió magyar miniszterelnöke lenni, Orbán viszont elintézte, hogy ténylegesen is az legyen, ezért osztotta ki az állampolgárságot a környező országok magyarjainak, ami 2022-ben kb. negyedmillió plusz voksot jelentett neki.
-
„Egyetlen magyar sincs egyedül.”
És ez így is van. Például Mészáros sosincs egyedül, mindig akad, aki segít neki 1 – 2 százmilliárdocskával, ha kell. Sőt még Iványi Gábor sem, akire pedig nagyon megharagudtak odafönt, mégis sok támogatója van idelent, karitatív munkáját segítve ezzel.
Az azért kicsit idegesítő, hogy ugyan valóban egyetlen magyar sincs egyedül, de hogy ki a magyar, azt ők mondják meg. Én például nem hiszem, hogy engem a magyarok közé számítanak, és ez így is van jól, mert nagyon nehezen tudnék Orbánnal egyetérteni, csak azon az alapon, hogy ő is magyar, meg én is. Az nekem valahogy kevés.
A fentiek alapján össze is lehet állítani a Legfőbb Törvényhozó jellemzését, amelynek jellegzetes állítása, hogy a miniszterelnök úr nem egy gólpasszkirály. Korántsem. Sokkal jobban szeret az önös cselezésbe belebonyolódni, és miután így elveszti a labdát, elkezd a foci helyett rugdosódni, főleg a saját csapat tagjait, ami aztán mindenkinek rossz. Leginkább a szövetségeseinknek, de még inkább nekünk. Se pénz, se posztó, se semmi. Az a Gyurcsány nevű bezzeg lepaktálna mindenkivel, és az mindenkinek jó lenne, az EU-nak is, a Sorosnak is, a magyaroknak is, mindenkinek. Kivéve a gyevi bírót, természetesen. Egyedül neki nem lenne jó, és ez látszana is rajta, ahogy ott vicsorog a folyosón a kávéautomata mellett, miközben sallerokat meg kokikat oszt a levegőnek.
Szóval ez a rossz, és az lenne a jó. Annak oka, hogy ezt a magyar nép pont fordítva tudja, és immár másfél évtizede eszerint is választ, ebben az évszázadban már nem fog kiderülni.
Jobb is így. Nehogy már mi legyünk a közröhej tárgya.
