Manapság már szinte közhelynek számít, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok korábban soha nem voltak olyan jók, mint most. Budapest és Pozsony számtalan európai és nemzetközi kérdésben ért egyet, miközben több közös gazdasági és természetvédelmi projektbe vágtak bele. Azonban van egy téma, amely a jövő bármikor „újramelegedhet”: a Bős-nagymarosi vízlépcső.
Ez nem játék! A magyarok ötmilliárd euróval tartoznak nekünk!
– nyilatkozta a Hospodárske noviny újságírójának kérdésére Július Binder, aki egykoron a bősi-nagymarosi vízlépcső szlovák cseh-szlovák szakaszának megépítésért felelt. Ma van ugyanis huszonöt éve annak, hogy Pozsony önkényesen üzembe helyezte a létesítményt, miután az akkori magyar kormány kilépett a projektből.
Binder már több energetikai céget és építővállalat vezetője volt Csehszlovákiában, amikor megkapta a jogot a bősi-nagymarosi projekt megvalósítására. A később politikai pályára lépő üzletember úgy látja, hogy a magyarok a vízlépcső meghiúsításáért a szlovákokat hibáztatják és azt mondják, hogy Pozsonynak kellene kártérítést fizetnie.
Pedig Binder szerint pont ellenkezőleg kellene történnie: a nagymarosi szakasz be nem fejezése miatt volt kénytelen az 1993-ban függetlenné váló Szlovákia más, rosszabb minőségű és környezetszennyező módszerekhez nyúlni. Azóta pedig a szlovák hatóságok kiszámították, hogyha befejezték volna a projektet, akkor a ma öt milliárd euróval több lenne a szlovák államkasszában. Továbbá elutasította azt a magyar érvet, miszerint a a vízlépcső súlyosan károsította volna a természetet, akár ökológiai katasztrófát előidézve.
„Ezek a félelmek abszolút nem voltak alátámasztva. A magyarokkal közösen figyeltük meg a környezeti hatásokat. Semmiféle katasztrófa nem fenyegetett. Sőt, az egész vízlépcső inkább ökológiai építészet része lett volna”
Lejegelt probléma
Szlovákia számára a mai napig érzékeny témának számít a bősi vízierőmű kérdése. A megvalósulása körülbelül 450 milliárd forintnak megfelelő csehszlovák koronát emésztett fel. A bősi gát ma 200 millió köbméter vizet duzzaszt fel, 275 méter hosszan húzódik, mélysége eléri 20 métert. Jelenleg ez az erőmű biztosítja az ország áramtermelésének több mint 10 százalékát, de 2015 óta több száz gigawattórával kevesebb áramot állít elő.
A bősi erőmű gyakran vált a Szlovák Villamosművek (SE) és a kormány közötti konfliktusok tárgyává. Három évvel ezelőtt a Fico-kormány felbontotta a szerződést, és a újraállamosították a vállalatot. A szlovák hatóságok büntetőeljárást indítottak az SE vezetői ellen korrupció gyanúja miatt. Az üggyel kapcsolatban 2016 májusában kihallgatták Mikuláš Dzurinda egykori szlovák miniszterelnököt.
Vajúdnak a hegyek…
A bősi-nagymarosi vízlépcső létrehozásáról szóló első tervek már 1956-ban, a szocialista országokat tömörítő Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST) egyik ülésén felvetődött. Azonban Csehszlovákia és Magyarország csak 1977-ben kötött egy megvalósítási szerződést arról, hogy „komplex módon” felhasználják a Duna vízét, vagyis egy bősi, nagymarosi és dunakiliti vízlépcsők építenek meg.
A nyolcvanas évek végére a magyar kommunista vezetés folyamatosan kihátrált a projekt mögül. A helyiek a földjeik elvesztése miatt ellenezték az építkezéseket, a költségek is jóval magasabbak lettek az előzetes számításoknál és az Ausztriától kölcsönkapott összegeket is az államadósság törlesztésére használták, miközben a környezetvédők is keményen támadták a közös projektet és igyekeztek külföldi szervezetek meggyőzni a támogatásukról. Az úgynevezett Duna Kör létrehozásával pedig rendszeres Bős-nagymarosi vízlépcső ellen irányuló tüntetések vették kezdetüket.
Ezért 1989-ben Budapest felfüggesztette a Dunakitli mellett zajló építkezéseket, amely miatt az akkori cseh-szlovák kormány tiltakozott. Nem sokkal később a nagymarosi szakaszon zajló munkálatok is leálltak. A magyar kormány 1992. június 9-én hatályon kívül helyezve az 1977. évi államközi szerződést. Ennek ellenére Pozsony folytatta a bősi erőmű építését és októberben már beindították a turbinákat, amellyel megkezdték a meder áttöltését. A Duna folyásvizének 85 százalékát elterelték, ami jelentős gazdasági, árvízvédelmi és környezeti károkat okozott a Duna túlpartján elterülő Szigetköznek.
Emiatt abban az évben az Antall-kormány keresetlevelet nyújtott be a hágai Nemzetközi Bírósághoz. A perben 1997 szeptemberében született döntés, amely szerint mindkét fél jogtalanul járt el: Magyarország önkényesen rúgta fel az 1977-es szerződést, miközben Szlovákia törvénytelen módon, a környezeti aggályokat figyelembe nem véve helyezte üzembe a bősi erőművet. Az ítélet azonban inkább iránymutatást jelentett a kártérítésekre nézve, de egyik ország számára sem volt kötelező érvényű.
Azóta ugyan több magyar-szlovák kormányszintű találkozó témája volt a Bős-nagymarosi vízlépcső ügy, de sokáig semmiféle előrelépés nem történt ez ügyben. 2015 januárjában egy közös magyar-szlovák munkacsoport alakult, amely felméréseket és kutatásokat végez a térségben. 2016-ban a szlovák fél elismerte a Szigetközbe juttatott vízmennyiség lényeges megemelésének szükségességét és egyes hátrányos környezeti károkat. Cserébe a magyar kormány a Bős–nagymarosi kérdéskörről leválasztotta a Szigetköz és a Csallóköz, valamint az érintett főmeder rehabilitációjának kérdését. A munkacsoport a tanulmányt jövő év közepére ígéri, és csak ezután indulhatnak el az érdemi tárgyalások Magyarország és Szlovákia között.
