Decens hölgyek és urak gyülekeztek pénteken este egy óbudai vendéglőben. Egy húsz évvel ezelőtti eseményre, egykori munkahelyük, a Kurír megszüntetésére emlékeztek.
A Kurír bezárása volt az első a sorban. Amolyan ujjgyakorlat a hatalom részéről, előjáték a Népszabadság, a Metropol, a Magyar Nemzet bezárásához.
Ma húsz éve, 1998. szeptember 30-án (akkor szerdára esett) jelent meg a Kurír utolsó száma. A megszűnés tágabb előzménye, hogy 1998-ban kormányváltás volt Magyarországon. Orbán Viktor lett a miniszterelnök, aki már akkor sem lelkesedett a szabad, tőle független sajtóért.
A közvetlen előzmény pedig az, hogy a lap szeptember 30-án cikksorozatot harangozott be az olvasóinak: oknyomozó riportereink az akkori (és mostani) belügyminiszter, Pintér Sándor, valamint a sajtóban csak bombagyárosnak nevezett Dietmar Clodo üzleti kapcsolatairól ígértek cikksorozatot. Ez az írás volt az utolsó csepp a pohárban, a cikksorozatnak csak az első része jelenhetett meg.
A szakmai körökben minőségi bulvárlapnak nevezett Kurírnak utolsó éveiben a Postabank volt a tulajdonosa. A Postabank akkor már döntően állami tulajdonban volt, így Orbán miniszterelnök megtehette, hogy utasítsa a menedzsmentet, hogy szüntesse meg az újságot.
A lapot kiadó P&B Média nevű céget akkor Németh Péter vezette, őt bízták meg azzal, hogy jelentse be: megszűnik a Kurír. Ő azonban ezt nem vállalta, ezért lemondott posztjától. Így végül a Postabank egyik vezető munkatársa, bizonyos Kőhalminé hívta össze a szerkesztőséget szerdán, a kora délutáni órákban és közölte a munkatársakkal, hogy másnap már nem jelenik meg az újság.
És akkor most jusson eszünkbe, amit az ember, aki még sohasem hazudott, a Sargentini-jelentés Európai Parlament-i vitájában mondott: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akiknek más a véleményük, mint a miénk.”
Felkészül: Index és mindenki más.
