A török hadsereg átlépte Szíria határát, a jelenleg kurdok által ellenőrzött területeken, elűzve onnan a kurd fegyveres erőket, létre kíván hozni egy általa ellenőrzött zónát, és oda a kívánja áttelepíteni a területén levő szíriai menekültek egy részét. Nincs olyan hír, hogy a török hadsereget bármilyen szíriai politikai intézmény „hívta” volna Szíriába.
Ez a nemzetközi jog szempontjából nem nevezhető másnak, mint inváziónak, agressziónak, háborúnak.
Miért fontos ezt leszögezni? Azért, mert az Orbán-kormány az Európai Unióban vétójával megakadályozta, hogy az Unió a határ átlépése előtt nyilatkozatban figyelmeztesse Törökországot ennek jogellenes voltára. Már a határátlépést követően a magyar kormány végül hozzájárult egy módosult szövegű nyilatkozat kiadásához, de fenntartotta, hogy nem kifogásolja a török lépést.
Gulyás Gergely miniszter a kormány szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette:
„A magyar diplomáciának nagyon határozott véleménye, hogy ha Törökország annak érdekében tesz lépéseket, hogy a ma a török állam területén tartózkodó mintegy négymillió menekült visszajuthasson mielőbb a saját hazájába, akkor ezt támogatni kell.”
Ez tehát azt jelenti, hogy az Orbán-kormány az általa kívánatosnak tartott politikai cél, a mostani esetben a menekültek visszatelepítése érdekében elfogadhatónak tartja a fegyveres behatolást egy másik állam területére. A fegyveres behatolást Gulyás a „lépéseket tesz” szavakkal írja le. Gulyás persze érzékelte a dolog visszásságát, mert sietett hozzátenni:
„Természetesen a magyar alkotmány világos abban a tekintetben, hogy a háborút mint az államok közötti konfliktusok rendezésének módját Magyarország és a magyar kormány elutasítja. De ezt a két szempontot egyszerre kell érvényesíteni.”
Ez esetben is azzal állunk szemben, hogy az alaptörvény szövegezésekor átvették az 1989-es köztársasági alkotmány számos rendelkezését, amelyekről akkor, 2011-ben nem gondolták, hogy zavarni fogja őket (ilyen volt például a menedékjogra vonatkozó rendelkezés is), és azután később gond nélkül túlléptek rajtuk, vagy a normaszöveg módosításával, vagy anélkül. A két szempontot – hogy elutasítsa az állam a háborút, illetve hogy megértéssel fogadja a háború eszközének alkalmazását valamilyen politikai cél érdekében – nyilván nem lehet egyszerre érvényesíteni.
Az ilyesfajta fegyveres behatolást az adott országban állami főhatalmat gyakorlók egyetértése (kérése) nélkül, ami ellenállás esetén már kimeríti a háború kritériumait, leginkább néhány nagyhatalom alkalmazta az elmúlt évtizedekben: Franciaország és Nagy-Britannia Egyiptomban vagy Líbiában, az Egyesült Államok Libanonban, Irakban és másutt, de ide sorolható Vietnám beavatkozása is Kambodzsában, jelenleg Szaúd-Arábiáé Jemenben.
Törökország valami hasonlót csinál most, a menekültek visszatelepítésére hivatkozva, igazából alighanem az Iszlám Állam elleni harcban megerősödött kurdok megtörésére. Az Európai Unió ezt hivatalosan helytelenítette, amit az Orbán-kormány először megvétózott, másodszorra viszont elfogadott. Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón erre hivatkozva nem tartotta indokoltnak, hogy az újságírók rákérdeznek az első menetben alkalmazott vétóra. Az újságíróknak azért volt igazuk, mert Gulyás a kormány nevében az imént idézett indoklást adta az első menetben alkalmazott vétóra.
A menekültek kényszerű visszatelepítésének szándékát tekintik elégséges indoknak a szomszéd állam területére történő fegyveres behatoláshoz, szemben az EU többi országával.
Fő kérdésünk: vajon mi minden lehet még elégséges ok az Orbán-kormány számára, hogy azt mondja, hogy a fegyveres behatolást mint „lépést” „támogatni kell”. (Merthogy Gulyás így fogalmazott.)
És vajon mi lehet elégséges ok ahhoz, hogy az Orbán-kormány alkalomadtán elvárja, hogy mások „támogassák” az ő „lépését”? Ma persze ilyen „lépésekre” a magyar államnak nincs alkalmas fegyveres ereje, de Lázár János óta mások is elmondták már, hogy a régió legütőképesebb hadseregét kívánják létrehozni.
