Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 4.

0
2412
Lázár Ervin Program

Arról jutott eszembe, hogy megszületett a kormányhatározat: „Lázár Ervin Program” indul az iskolások ismeretszerző kirándulásainak támogatására. Az elhatározás nem is egymagában öltött testet: meghirdették négy milliárdért a „Sportlétesítmények a kultúra szolgálatában” akciót is.

Utóbbi célja világos. A stadionok nézőterét a mérkőzések idején az istennek nem lehet megtölteni, ez egyre kínosabb, az önkormányzatok is jajgatnak, hogy jegybevétel nélkül nem tudják fenntartani a kacsalábon forgó új építményeket. Hát most próbálnak – ahogy a Magyar Közlöny írja – „történelmi és irodalmi nagyprodukciókat” odavinni. Mivel eközben az Operettszínház pályázatot írt ki a trianoni békével foglalkozó nemzeti operett alkotására, hétszentség, hogy a kormány évfordulós politikájába illően a Trianon-operett végighaknizza majd az egyébként üres stadionokat.

Egyelőre ugyan nehezen tudom elképzelni, hogyan szolgálja majd a születendő mű annak az alapigazságnak a bemutatását, hogy a mohácsi vésztől kezdve mindig mindenről a baloldal tehet, és hogyan áll majd elő az operettek végén általában elvárt hepiend, de majd megoldják ezt is. Lehetne mondjuk az egészet a Marica grófnőből ismert Zsupán alakja köré építeni, ő olyan szépen szokta énekelni, hogy „Szép város Kolozsvár”, de sajnos Kálmán Imre nem volt elég előrelátó, és Zsupánt komikus figuraként alkotta meg. Rémes, hogy ennyire nem lehet számítani még legtehetségesebb szerzőinkre sem!

De ha félresöpröm a gyanút, hogy a két kormányhatározat összefügg, és a „Lázár Ervin Program” keretében szervezett osztálykirándulások majd a stadionokba vezetnek, akkor el kell ismernem: ez most jó dolog. Lázár Ervin zseniális gyerekkönyvek szerzője, megérdemli, hogy nevét megörökítsék. Jó az is, ha az általános iskolásokat – mert erről van szó – a program segítségével évente egyszer elviszik valamilyen kulturális produkcióra, színházba, hangversenyre, cirkuszba avagy állatkertbe.

Az az érzésem, a kormány a saját köreiben egészen más célokkal, de már rég működtet egy saját, külön bejáratú Lázár Ervin Programot. Vegyük pl. „A négyszögletű Kerek Erdőt”, ahol Lázár mesehősei élnek. Nem venném a bátorságot, hogy őket egyenként megfeleltessem egy-egy államférfiúnak. Nem állítom, hogy van köztük olyan telhetetlen, akinek mindig több kell, mint ami más földi halandót megillet. De ha van ilyen, az „Vacskamati”-tól kaphatott ihletet, aki kevesellte, hogy évente csak egy születésnapja legyen, és úgy döntött: neki minden kedden jár egy. Lázár Ervin „Vadkan Valdemár”-ját sem hoznám szóba, hiszen a kormánypártoknak már enélkül is van egy elhíresült Voldemorfja, akire nem nagyon büszkék. Bár ő egyáltalán nem mondható vadkannak. Ez onnan is látszik, hogy nem várt arra: az etesse, aki az erdők vadjait és a mezők liliomait. A gyanú szerint inkább az állami pályázatok megsarcolásából hizlalta magát és felső kapcsolatait.

Azt viszont erősen valószínűsítem, hogy „Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl” valahol Habonyék stábjában munkálkodik az újabb és újabb elképesztő propagandafogásokon a fékezhetetlen agyvelejével. Szegény „Szörnyeteg Lajos” – most ne firtassuk, hogy a Lázár Ervin-mese kormányzati adaptációjában ő kicsoda – nem véletlenül fordul orvoshoz a könyvben azzal a panasszal, hogy „beletört az agyveleje” Aromo észjárásának követésébe. Talán már a hutukat és tuszikat sem tudja megkülönböztetni, nemhogy az édesanyja vagyonát a sajátjától.

De az elég egyértelmű, ki vett példát „Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon”-ról. Hiába mondták neki a többiek, hogy a Négyszögletű Kerek Erdőben köztársaság van, (nem vicc, tényleg azt mondják – ez a Lázár Ervin tudott valamit!). Ő csak parancsolgatni akar, a maga szabályait ráerőltetni a társaságra. Főleg azt nem bírja, ha mindenféle csoportosulások vannak, ahol ezt-azt megbeszélnek, közösen csinálnak, jól érzik magukat. Szerencse, hogy a „civil szervezet” kifejezés az erdőben nem használatos, mert akkor még törvényt is hozna ellenük. De azért így is rájuk dörren:”Hrrr, miféle pusmorgás, mocorgás, sutymorgás volt itt? Talán megszegtétek a parancsomat?”

De mivel így sem sikerül mindenkin uralkodnia, támad egy sokkal jobb ötlete. Kitalál egy nemlétező ellenséget, a „pomogácsokat”, akikkel szemben csak ő védheti meg az erdőlakókat. Cserébe persze követeli az engedelmességüket és a kincseiket. „A pomogácsok rövidesen megindítják a döntő támadást. Széttépnek, kinyírnak, átpasszíroznak, miszlikbe vágnak benneteket… Egy dolog segít csak: a harc!” Amely harcot természetesen neki kell vezetnie.

Ez a pomogácsozás – mondanom se kell – beválik. Van olyan jó, mint migráncsozni vagy sorosozni. A többiek be sem merik vallani, hogy még nem láttak az erdőben pomogácsot. Inkább haditanácsot tartanak, összevesznek szegény hitetlenkedő „Dömdödöm”-mel, árulónak, renegátnak (pomogács-simogatónak) nyilvánítják, és könyörögnek: „Segíts rajtunk, kedves Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon!”

Szóról szóra ezt a mintát követi kormányunk saját külön Lázár Ervin Programja is.
A mesében persze minden jól végződik. Jön „Mikkamakka”, az okos macska, kiszabadítja Dömdödömöt, és leleplezi Zordonbordon trükkjét.

Jó-jó, remek a mese, meg a Lázár Ervin Program is, de azért tényleg jöhetne már az a Mikkamakka.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .