Fontos

Mikorra várható megállapodás az uniós pénzekről?

0

Rendkívül közel van a megállapodás Magyarország és az Európai Unió között – közölte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter hivatala a vg.hu portállal. Csak őszre várható megállapodás – mondta maga Navracsics Tibor miniszter a New York-i Bloombergnek.

“ Magyarországnak még dolgoznia kell ezért” – hangsúlyozta Navracsics Tibor, aki  hozzátette:

“még további bizalom építő intézkedésekre” van szükség ahhoz  hogy Magyarország hozzájusson az 5,8 milliárd euróhoz, amely életmentő lehet a magyar gazdaság jelenlegi válságos helyzetében.

Nemcsak a helyreállítási alapról van szó, hanem magáról az uniós költségvetésről is, amely 21,7 milliárd eurót jelent egészen 2027-ig.

“Mindkét esetben az ősz a realitás a megállapodásokra” – hangsúlyozta a magyar miniszter. Hozzátette, hogy az uniós költségvetés esetében már közel van a megoldás, de a helyreállítási alap esetében nem. Ez utóbbi ugyanis “átpolitizálódott”. Ebből a szempontból furcsa üzenet, hogy a magyar parlament megszavazta: ebben a formában nincs szükség az Európai Parlamentre.

Az Európai Parlament az igazi ellenfél

Az Európai Parlament illetékes bizottsága megszavazta, hogy a magyar kormánynak ne adjanak addig egyetlen euró centet sem amíg nem teljesít néhány alapvető követelést a jogállamisággal kapcsolatban. Minthogy az uniós elveket régóta és rendszerszerűen sérti meg a magyar kormányzat, ezért el kell zárni a pénzügyi csapot. Ezt a határozatot az Európai Parlament valamennyi fontos frakciója megszavazta – beleértve az Európai Néppártot is, melynek még nem is olyan régen a Fidesz is tagja volt.

A törvényt előterjesztő bizottság elnöke az a Daniel Freund, német zöld képviselő szerint Orbán Viktor családja, rokonai és barátai minden negyedik uniós eurót lenyúlják. Ez évente 1 milliárd eurót jelent!

USA-Kína összefogás??

A hamburgi Der Spiegel munkatársa Henry Kissingertől, aki hosszú interjút adott a lapnak – azt kérdezte, hogy az USA-nak össze kell e fognia Kínával az oroszok ellen?

50 évvel ezelőtt Henry Kissinger külügyminiszter beszélte rá Nixon elnököt arra, hogy látogassanak el Pekingbe. Az eredmény amerikai-kínai együttműködés lett a Szovjetunióval szemben. Ez hozzájárult a szovjet rendszer bukásához és az amerikai világhatalom megerősödéséhez valamint Kína felemelkedéséhez. A 99 éves Henry Kissinger így válaszolt a kérdésre:

“Nagyon nem lenne bölcs dolog, ha az Ukrajnában folyó háborút kiterjesztenénk Oroszországra miközben a viszonyunk rendkívül ellenséges marad Kínával szemben. Támogatom a NATO és Amerika erőfeszítéseit az ukrajnai háborúban annak érdekében, hogy visszaállítsák a konfliktust megelőző állapotokat. Megértem, hogy Ukrajna ezen változtatni akar, de ezt a nemzetközi feltételek ismeretében kell megítélni. Európa és Oroszország viszonyát mindenképp rendezni kell: el kell dönteni, hogy Oroszország része-e az európai történelemnek vagy pedig állandó ellenfele annak. Ennek eldöntése független az Ukrajnában jelenleg folyó háborútól”.

Putyin leváltását követelni nem bölcs kijelentés

Biden amerikai elnök egy nyilatkozatában odáig ment el, hogy Putyin eltávolítását jelölte meg az ukrajnai háború céljának. Ez Kissinger szerint hiba volt.

“Nem volt óvatos ez a kijelentés Biden elnöktől “

– fejezte ki véleményét a veterán diplomata, aki hangsúlyozta: Oroszországra kell bízni azt, hogy kit állít az ország élére.

Ukrajnában éppen az az egyik legnagyobb katonai probléma, hogy két nukleáris tömb áll egymással szemben egy harmadik országban, ahol konvencionális fegyverekkel harcolnak.”

Rendkívül nehézzé vált a politikai vezetők számára, hogy ellenőrizzék a nukleáris fegyvereket a háborúban. Maximális kötelességünk, hogy megakadályozzuk ennek a katonai technológiának az alkalmazását a háborús gyakorlatban. Mindenképp el kell kerülni a két high tech nagyhatalom: az USA és Kína háborúját. Ilyen helyzet még sohasem állt fenn mint a mai. Régebben ugyanis a győztes előnyt élvezett, de most senki sem nyerne semmit. Ebben a háborúban ugyanis ez lehetetlen” – hangsúlyozta az USA egykori külügyminisztere, Henry Kissinger.

Macron a franciák felelősségéről

80 éve 9000 francia rendőr és csendőr tartóztatott le és adott át a náciknak 13 ezer zsidót, köztük 4115 gyereket. Emlékeztetett Emmanuel Macron elnök a francia hatóságok felelősségét hangsúlyozva.

“Bizony a mi törvényeink voltak melyek alapján a francia rendőrök többezer családot összeszedtek és idehoztak”

– mondta azon a pályaudvaron, ahol összegyűjtötték a zsidókat, hogy azután haláltáborokba szállítsák őket.

A 90 ezer zsidó döntő többsége ott is halt meg, mindössze 10 ezren tértek vissza Franciaországba. Ezt a helyet emlékmúzeummá alakították.

“Most is ébereknek kell lennünk az antiszemitizmussal szemben, amely fokozódik Franciaországban”

– hangoztatta a köztársasági elnök.

“A negyvenes években beindult mechanizmus régi gyűlöletre épített. Ma is megtalálhatjuk ezt a régi gyűlöletet. Még nem végeztünk az antiszemitizmussal” – jelentette ki Macron elnök.

Antiszemita elnökjelölt

Eric Zemmour szélsőjobboldali jelölt a legutóbbi elnökválasztáson, mentegetni próbálta Pétain marsallt, aki kiadta a parancsot a francia rendőröknek és csendőröknek a zsidók begyűjtésére. Eric Zemmour, aki magát berber zsidónak nevezi, azzal mentegette Pétain marsallt, akit háborús bűneiért életfogytiglanra ítéltek, hogy zsidókat mentett annak idején. Erről Macron elnök most azt mondta: “Sem Pétain sem Laval (egyikük az államfő másikuk pedig miniszterelnök volt a nácibarát rendszer idején. Lavalt mint háborús bűnöst kivégezték.) nem akarta menteni a zsidókat. Ez történelemhamisítás!”

Majd hozzátette anélkül, hogy megnevezte volna Eric Zemmourt: “ez televíziós kommentátor azok közé tartozik, akik összetévesztik a szólásszabadságot az antiszemitizmussal. Sohasem engedhetünk ennek. Ezt el kell nyomnunk és meg kell büntetnünk. Emlékeznünk kell és tanítani kell a múltat!” – hangsúlyozta Macron.

A francia elnökválasztási kampány előtt Orbán Viktor miniszterelnök találkozott Budapesten Eric Zemmourral éppúgy, mint a másik szélsőjobboldali jelölttel, Marine Le Pen asszonnyal. Az utóbbinak még egy több mint 10 millió eurós bank kölcsönt is elintézett Mészáros Lőrinc bankjánál.

Nemcsak a szélsőjobboldali, de az iszlamista antiszemitizmus is aktív Franciaországban

Erről is beszélt elnök, aki emlékeztetett rá, hogy Franciaországban él Európa legnépesebb zsidó és muzulmán közössége egyaránt. Az iszlamista terrorista akciók megmutatták, hogy a muzulmán közösség egy csekély kisebbsége akár erőszakosan is képviseli az antiszemitizmust. Velük szemben a francia állam fellép és megvédi a zsidó közösséget – hangsúlyozta.

Párizsban nemrég ítélték el a nagy iszlamista terrorakció egyetlen terrorista túlélőjét. Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. Benjamin Netanjahu akkori izraeli miniszterelnök a terrorakciók hírére Párizsba sietett, és arra buzdította a zsidókat, hogy vándoroljanak ki Izraelbe. Az akkori francia államfő, Francois Hollande ezt elutasította mondván: a francia állam megvédi a zsidókat. Bár nőtt az aliját választó francia zsidók száma, de nem jelentősen, így továbbra is Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó közössége.

Putyin lánya politikai karriert csinál

A 35 éves Katyerina Tyihonovát kinevezte papája a nyugati szankciók ellen küzdő állami bizottság helyettes vezetőjének. A hivatalos bejelentés nem tartalmazta azt a nem épp lényegtelen információt, hogy Katyerina Tyihonova az elnök lánya.

Moszkvában többen tippelnek arra, hogy amennyiben Putyin egészségi állapota miatt kénytelen lesz hátrébb húzódni, akkor lányára komoly szerep várhat az interregnum idején.

Az orosz elnök külföldi utazásokkal is próbálja bizonyítani, hogy jó formában van. A diplomáciai elszigeteltség miatt csak kevesen kívánnak vele szóbaállni. Az Ukrajna elleni agresszió óta első külföldi útja két egykori szovjet tagállamba vezetett: Tadzsikisztánba és Türkmenisztánba. Az egykori Szovjetunió két tagállamában fogadták ugyan Putyint, de kiderült: ott sem örülnek igazán az ukrajnai területszerző háborúnak. Orosz kisebbség ugyanis mindenütt él – ha kis számban is Tadzsikisztánban és Türkmenisztánban -, ez beavatkozási alap lehet. Türkmenisztánnak óriási földgáz kincse van, melyet elsősorban Kínának ad el, és ebből jól él a helyi elit.

Putyin Ukrajna elleni katonai akcióját állítólag az is motiválta, hogy az ország keleti felén jelentős mennyiségű földgázt találtak. Ennek kiaknázása busás jövedelemhez juttatná Putyin környezetét.

Putyinnak ez a lánya korábban egy ifjú oligarcha, Kirill Samalov neje volt. A válás után gyorsan kiderült, hogy vagyonát apósának köszönhette, és annak nagyrészéről villámgyorsan le kellett mondania. Intő példa lehet ez Tiborcz István számára is.

Mivel foglalkozik Putyin lánya?

Eddig egy alapítvány élén állt, és gyakran látogatott Münchenbe, mert ott élt új partnere, a neves orosz balettművész Igor Zelenszkij. Az 52 éves művészt azonban kirúgták Münchenben, ahol a Bajor Állami Balett igazgatója volt. Az ok: nem ítélte el Putyin agresszióját Ukrajna ellen.

Katyerina Tyihonova a jövőben fontos szerepet játszhat egy olyan bizottságban, melyet épp az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt hoztak létre. Miután a nyugati világ villámgyorsan szankciókat hozott Oroszország ellen az Ukrajna elleni agresszió miatt, ezért Moszkvában létrehoztak egy bizottságot, amely a szankciók elhárításával foglalkozik. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy visszatért a szovjet idők gyakorlata amikor a nyugati világ COCOM listán tartotta nyilván azokat az eszközöket, amelyeket nem volt szabad eladni a Szovjetuniónak. Moszkvában akkor azt a módszert alkalmazták, hogy harmadik országon keresztül vásároltak. Magyarország mint a Szovjetunió akkori szövetségese nagy szerepet játszott ebben. Most ezt a szerepet Szerbiára osztották. Belgrád régi szövetségese Moszkvának, és nem is titkolja, hogy hasznot akar húzni a helyzetből. Sok orosz cég áthelyezte a székhelyét Szerbiába, hogy mentesüljön a nyugati szankciók alól. Scholz német kancellár figyelmeztette is Vucsics szerb elnököt: választania kell Putyin és a Nyugat között. A szerb elnöknek ez nem oly sürgős…

Gázellátás

Szerbia nem akar Németország sorsára jutni, és márcsak ezért sem kíván szakítani Oroszországgal. Erre már Vucsics szerb elnök is felhívta Scholz német kancellár figyelmét. A szerb elnök állítólag ígéretet kapott Putyintól: nekik mindenképp jut az orosz gázból. Ez Magyarország számára is előnyös lehet hiszen közös vezetéken érkezik az orosz földgáz egy része. Orbán Viktor valószínűleg nem kapott olyan ígéretet Putyintól mint a szerb elnök, ezért is hívott össze válságtanácskozást földgáz ellátás ügyben a karmelita kolostorban.

Káosz Sri Lankán, ahol az államfő palotáját elfoglalták a gazdasági csőd miatt feldühödött tüntetők

Az államfő, aki szerdán állítólag távozik posztjáról, egy csatahajón van a BBC értesülései szerint. A közvélemény Gotabaya Radzsapaksza elnököt és népes családját tartja felelősnek a gazdasági csődért.

“Szégyen, hogy egy demokratikusan megválasztott elnöknek így kell távoznia. Mi mindnyájan szégyelljük, hogy rá szavaztunk” – mondta az elfoglalt elnöki palotában Sri Lanka egy polgára, aki családjával együtt megnézte a korábban szigorúan védett intézményt. Nemcsak Gotabaya Radzsapaksza elnök palotáját foglalta el a tömeg hanem a kormányfőjét is. Még nem is oly rég egy másik Radzsapaksza volt a miniszterelnök is, az államfő testvére. Ő már korábban lemondásra kényszerült. Gotabaya Radzsapaksza elnök is már többször jelezte lemondási szándékát, de erről hivatalosan még nem tájékoztatta a nemzetgyűlés elnökét pedig ez az alkotmányos előírás. A miniszterelnök hivatala hétfőn megerősítette: Gotabaya Radzsapaksza elnök szerdán távozik tisztségéből.

Az elnöki palotát a hétvégén elfoglaló tüntetők kijelentették: addig nem távoznak amíg Gotabaya Radzsapaksza elnök is nem veszi a kalapját. Az államfő oly sietve távozott, hogy hátrahagyott fontos iratokat és 17,85 millió rúpia készpénzt – ez 50 ezer dollárnak felel meg. A palotát elfoglaló tüntetők az iratokat és a pénzt átadták a rendőrségnek.

A nemzetgyűlés elnöke elmondta a BBC Newshour című műsorában, hogy nemzeti egységkormány összeállításán fáradozik. Ennek egy héten belül meg kellene alakulnia azt követően, hogy az elnök és a kormányfő távozik tisztségéből. Csakhogy az ígéretek ellenére ebben senki sem lehet biztos Sri Lankán, ahol a Radzsapaksza család hosszú távra játszik. Mahinda Radzsapaksza egykori miniszterelnök egy flottatámaszpontra menekült, és ott készülődik a visszatérésre.

A rúpia a világ legrosszabbul teljesítő valutája

Az élelmiszerek ára 80%-al nőtt az év eleje óta. Minthogy Sri Lanka fizetésképtelenné vált ezért nem képes megvásárolni a szükséges élelmiszereket külföldön. Ugyanez a helyzet a benzinnel. A kutaknál nincs benzin, a kormány egyik utolsó kétségbeesett kísérlete az volt, hogy Putyintól kértek támogatást: barter keretében kőolajat Oroszországtól.

Sri Lanka gazdasága összeomlott – ismerte be a miniszterelnök, akinek a házát a dühös tömeg felgyújtotta.

Sri Lanka államadóssága 51 milliárd dollár. A szigetország az IMF-hez fordult noha korábban a Radzsapaksza család óvakodott ettől. Basil Radzsapaksza pénzügyminiszter számtalan korrupciós és pénzmosási ügye szúrta a Nemzetközi Valutaalap szemét. Ezért a szükséges reformok mellett azt is követelték, hogy vizsgálják ki a kormányzati korrupciót Sri Lankán. Basil Radzsapaksza pénzügyminiszter lemondott.

Hogy juthatott idáig a 22 milliós Sri Lanka, amely nemrég még a világ egyik legnépszerűbb turista paradicsoma volt?

Egyrészt betett neki a pandémia, amely leállította a turizmust. Sri Lankát kedvelték a kínai turisták, akiket viszont a zéró tolerancia politikája teljesen elvágott a külvilágtól.

A másik ok az általános korrupció. Basil Radzsapaksza pénzügyminiszter sokkal inkább a család vagyonának gyarapításával foglalatoskodott mint a gyorsan romló gazdasági helyzettel. Ráadásul közgazdasági analfabéta volt. Adókat csökkentett akkor amikor az államkincstár már majdnem kiürült, és Sri Lanka a fizetésképtelenség határán állt. Egy dollár már 360 rúpiát ér, és ez megdrágítja az importot és növeli az inflációt.

Hogy boldogul mégis Sri Lanka?

India támogatásával: 4 milliárd dolláros hitelkeret segítheti át a legnehezebb időkön a szigetországot. Dehát erre sem lehet a végsőkig alapozni. A Times of India megírta: elterjedtek hírek arról, hogy az indiai hadsereg megszállja Sri Lankát, hogy felszámolja a káoszt. Erről nincs szó: India hivatalosan jelezte, hogy “a nép oldalán áll és nem küld katonákat Sri Lankába”.

Káosz a német turizmusban

Óriási a munkaerőhiány, és emiatt kell órákat várni a repülőtereken, kevés a pincér az éttermekben, a személyzet a szállodákban. A főszezon nem jól indul Németországban – derül ki a Deutsche Welle összeállításából.

Budapesten akart tölteni pár napot egy esseni testvérpár. Az Eurowings az utolsó percben lemondta járatát, kénytelenek voltak vonattal utazni a magyar fővárosba. Sokezren jártak így …

Miért? Több mint 7200 alkalmazott hiányzik a repülőtereken Németországban. A Német Gazdaságkutató intézet tanulmánya szerint sokan otthagyták a légiforgalmi szektort a pandémia idején, és nem tértek vissza. A Lufthansa emiatt már több mint kétezer járatot törölt München és Frankfurt repülőterén. Ehhez jön még 900 járat, mely a hétvégeken vagy az ünnepnapokon vitte volna külföldre a német turistákat. Frankfurtban, Németország legnagyobb repülőterén a forgalom már majdnem eléri a pandémia előtti szintet, a személyzet azonban meg sem közelíti azt. Toborzó kampányok vannak, de ezek eredménye csak később lesz látható. Addig is hosszú várakozásra kell felkészülni.

Az államvasutak viszont jól működnek, náluk nincs személyzeti probléma. Időben 22 ezer új embert vettek fel, ezért bírják a terhelést.

Brüsszelnek az a célja, és ezzel a berlini kormány teljes mértékben egyetért, hogy a rövidebb légiutak helyett inkább vasúton utazzanak a turisták. Ez ugyanis a környezetvédelem számára jóval előnyösebb.

Vendégmunkások a mentőangyalok?

A német kormány részben vendégmunkásokkal akarja megoldani a személyzeti hiányt a repülőtereken, szállodákban, éttermekben. Csakhogy ehhez egyszerűsíteni kell az előírásokat. Jelenleg például az ukrán menekültek alkalmazása olyan sok papírmunkával jár, hogy néhány munkaadó visszariad ettől. A német repülőterek szövetségének főnöke üdvözölte a kormány elképzelését, ezért a toborzó kampány hamarosan elindul. Mikor lesz ennek eredménye? – kérdezik a repülőtereken frusztráltan várakozó utasok. A szkepszis jogos: a Lufthansa csak jövőre ígér eredményt.

A vendéglátásban még rosszabb helyzet

A létszámhiány a legnagyobb gond – mondják a német szálloda és étterem szövetségben (DEHOGA).

A szövetség tagjainak 60%-a munkaerőt keres – változó sikerrel. Itt is sokan távoztak a pandémia idején, és egyáltalán nem mindenki tért vissza. A szállodák és az éttermek csapdába kerültek: óriási szükségük van a vendégekre a pandémia szűkös időszaka után csakhogy nincs elegendő személyzet. A Covid járvány időszakában az ágazat 75 milliárd eurót veszített! Lenne tehát mit behozni, de közben aggódni kell a Covid új hulláma miatt. “Még egy elzárást sok szálloda és étterem nem élne túl, ezért mindent meg kell tennünk ennek elkerülésére és a személyzet megőrzésére” – hangsúlyozzák a német szálloda és étterem szövetségben.

Mi lett a német lányokkal Budapesten?

Végül vonattal megérkeztek, és jól érezték magukat a magyar fővárosban – írja a Deutsche Welle. A bajok a hazautazással voltak. Már a ferihegyi repülőtér felé tartottak amikor SMS érkezett a Eurowings-től: egy órás késés várható. Majd jött az újabb SMS: kétórás is lehet a késés. Amikor a két német lány kiért a ferihegyi repülőtérre, ott senki semmit nem tudott arról, hogy az Eurowings járata késne. Kiderült: a gép menetrend szerint indul. A fiatal lányoknak futniuk kellett, hogy elérjék. Mi lett volna akkor, ha idősebb vagy betegesebb utasok járnak ugyanígy ?!…

“Zsidóknak és kutyáknak belépni tilos”

A Magyar Tudományos Akadémia épületére 1944-ben ki volt írva, hogy “Zsidóknak és kutyáknak belépni tilos”. Erre emlékeztette a hallgatóságot Izrael magyar származású miniszterelnökének édesapja.

Yair Lapid édesapja Lampel Tamás néven született Újvidéken. A holokauszt idején Budapesten bujkált, és csak édesanyja lélekjelenlétenek köszönhette, hogy elkerülte a halált. Tomi Lapid néven Izraelben csinált politikai karriert: miniszterelnök helyettes és igazságügyi miniszter lett. Fia, Yair, aki egykor újságíró volt, megírta édesapja történetét. Apja halál után maga is politikus lett. Pénzügyminiszter Benjamin Netanjahu kormányában. Ebben a minőségében Budapesten is járt 2013-ban, ahol a parlamentben ítélte el az antiszemitizmust:

“Magyarországon ismét felütötte ocsmány fejét az antiszemitizmus. Mi tudjuk, mert megtanultuk 1944-ben a Duna parti zöld illemhely mellett, hogy a rasszizmust nem szabad nem észrevenni, nem szabad lekicsinyelni, nem szabad kifejlődni hagyni.”

A célzás a zöld vécére szimbóluma a holokausztnak a Lapid családban. A jelenlegi miniszterelnök édesapját ugyanis itt rejtette el az édesanyja amikor a nyilasok a Duna partra kísérték a zsidókat, hogy kivégezzék őket. Mindenkit meg is öltek ebből a halálmenetből.

Ezért mondhatta a parlamentben Yair Lapid, hogy

“több tízezer magyar aktív segítsége és többmillió magyar hallgatása nélkül ilyen mértékű népirtásra nem kerülhetett volna sor Magyarországon.

Folt esett ennek a Háznak a becsületén. Hosszú évekig próbáltuk nem észrevenni ezt a foltot, de a történelem megtanított arra, hogy nem jó politika az, ha ezekről a tényekről nem veszünk tudomást” – hangsúlyozta Yair Lapid a magyar parlamentben.

Patthelyzet Izraelben

Megbukott az az egységkormány, amely egyetlen dologban értett egyet: Izrael leghosszabb ideig hatalmon levő miniszterelnökének, Benjamin Netanjahunak a leváltásában. Novemberben újra választásokat tartanak. Yair Lapid addig Izrael miniszterelnöke.

A 73 éves Netanjahu visszatérhet a hatalomba.

Orbán Viktor miniszterelnök jó kapcsolatot épített ki Izrael konzervatív ex minisztereinökével, aki Budapestre is ellátogatott. Mindketten elítélik Soros György politikai irányvonalát.

Benjamin Netanjahu intézte el, hogy Donald Trump fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt. Ugyancsak Netanjahu engedélyezte azt, hogy a Pegazus kémszoftvert eladják Magyarországnak. A Pegazus kémszoftvert a magyar ellenzékkel szemben is felhasználták a titkosszolgálatok.

Miért csinált lordot a KGB ügynök fiából Boris Johnson?

0

A bukott brit miniszterelnök egy Oroszországgal foglalkozó NATO tanácskozás után Olaszországban találkozott Jevgenyij Lebegyevvel, aki egykor a KGB rezidense volt Londonban, és ma is jó kapcsolatokat ápol Moszkvában. A találkozóra még 2018-ban került sor, de Boris Johnson csak most ismerte be, hogy valóban megtörtént.

A bukott miniszterelnök, aki akkor még csak külügyminiszter volt, alaposan berúgott Olaszországban, ahol a KGB ügynökből oligarchává avanzsált Jevgenyij Lebegyev fogadta őt villájában. Az ellenzéki Munkáspárt most rávetette magát az ügyre, és nemzetbiztonsági vizsgálatot követelt. Felmerült ugyanis, hogy Boris Johnson Perugiaban a NATO tanácskozásról tájékoztatta orosz vendéglátóit. Állítólag az is feimerült, hogy találkozót készítettek elő Lavrov orosz külügyminiszterrel. Ezt most Lebegyev cáfolta. Csakhogy nem sokkal később Boris Johnson – akkor már miniszterelnökként – elintézte, hogy az ifjabb Lebegyev bekerüljön a Lordok házába! Vajon miért ? Ezt is vizsgálják most Londonban. A gyanú szerint az orosz titkosszolgálat szponzorálta a brit konzervatívok több vezetőjét, Boris Johnsont is. Aki a brexit kampány egyik vezéregyéniségévé vált. A brexitet Putyin teljes mértékben támogatta hiszen remek eszközt látott benne az Európai Unió meggyengítésére.

Moszkvában pezsgőt bontottak Boris Johnson bukásakor

A brit kormányfő az elsők között ítélte el Ukrajna megtámadását, és a britek jelentős támogatást nyújtanak Zelenszkij elnöknek. Az Egyesült Államokkal együtt a kemény vonalat képviselik a NATO-ban Oroszországgal szemben. Velük szemben a mérsékeltek az Európai Unió nagyhatalmai: Franciaország, Németország és Olaszország. Az Európai Unió számára Oroszország fontos gazdasági partner elsősorban nyersanyag szállításai miatt. Nagy Britannia könnyen alkalmazhat szankciókat Moszkvával szemben, mert energia ellátásában nincs jelentős szerepe Oroszországnak. Az orosz diplomácia számára viszont London nagyon is fontos volt mint Európa pénzügyi fővárosa. Putyin egykori pénztárosa, Roman Abramovics nem véletlenül költözött Londonba, ahol a Chelsea futball csapatának megvásárlásával bekerült az elitbe. A díszpáholyban szinte az egész brit elit megfordult. Most viszont Putyin agressziója miatt a Chelsea eladására kényszerült.

Az orosz elnök állítólag azért is döntött Ukrajna megtámadása mellett, mert úgy ítélte meg, hogy a nyugati vezetők gyengék és reakciójuk is gyenge lesz. Putyin tévedett. A CIA igazgatója, William Burns már novemberben megkezdte a szankciók szervezését Oroszországgal szemben noha Putyin csak februárban indította meg csapatait. A CIA szankciós terveit egyeztette Nagy Britanniával is, amely a Five Eyes Only tagja. Ez az angolszász szövetség (USA, Nagy Britannia, Kanada, Ausztrália és Új Zéland), amely egymás között kicseréli a titkosszolgálati információkat még jóval azelőtt, hogy az Egyesült Államok megosztaná azokat más szövetségeseivel a NATO-ban.

Amerikai – kínai csúcs Balin?

Október óta először találkozott az Egyesült Államok és Kína külügyminisztere, akik mindketten résztvettek a G20 tanácskozáson az indonéz szigeten. Antony Blinken és Vang Ji a hírek szerint előkészítették a két államfő találkozóját ugyancsak Bali szigetén.

A G20 csúcsértekezletet novemberben rendezik meg Indonéziában, és ebből az alkalomból találkozhatna egymással Biden és Hszi Csinping. A két államférfi egyébként jól ismeri egymást még abból az időszakból amikor mindketten alelnökök voltak. A CIA állítólag fontos információkkal is szolgált Hszi Csin-ping akkori alelnöknek a kínai belpolitikával kapcsolatban. Biden akkori alelnök arról tájékoztatta a hatalomra készülő Hszi Csin-pinget, hogy hazai ellenfele, Po Hszilaj puccsot tervez ellene. Hszi Csin-ping köszönte szépen az információt. Hazatérve megakadályozta a puccsot, majd hatalomra kerülve leszámolt Po Hszilajjal, aki korrupciós váddal került börtönbe.

Akkor az USA Hszi Csin-pinget támogatta a belső harcokban, de ez megváltozott azóta, hogy a kínai elnök nyíltan jelezte: Kína az USA-val egyenrangú nagyhatalomként akar beleszólni a világ ügyeibe. Hszi Csin-ping elnök ezt akkor jelentette be amikor a G20 csúcstalálkozót Kínában tartották. Azóta Kína az USA első számú ellenfelének számít, Hszi Csin-ping pedig kommunista diktátornak.

Lavrov idő előtt távozott

Heves szócsatára került sor az orosz és az amerikai külügyminiszter között. Blinken jó diplomáciai érzékkel azon a ponton támadta az oroszokat, amely a G20 államokat a leginkább érdekli. Ez pedig az, hogy

az ukrajnai gabona export akadályozásával Putyin élelmezési világválságot robbantott ki.

Ennek a következménye sok országban az lehet, hogy destabilizálódik a politikai hatalom, és megindulhat a migráns áradat a gazdag államok felé. Ettől mindenütt tartanak az egész világon.

Résztvesz-e Putyin a G20 csúcstalálkozón? A nyugatiak nemigen kívánnak szóba állni vele az Ukrajna elleni agresszió óta. Kína viszont támogatja az oroszok részvételét. Indonézia elnöke mint házigazda Moszkvába és Kijevbe utazott, hogy megpróbáljon közvetíteni, de ő sem járt eredménnyel. Felmerült az a lehetőség is, hogy Putyin virtuálisan vegyen részt a G20 csúcson. Bali szigete jó messze van Moszkvától, és kérdés: Putyin egészségi állapota vajon megenged-e ilyen távoli utazást? Diplomáciai szempontból előnyös megoldás lenne, ha Putyin csak virtuálisan venne részt a tanácskozáson, mert elkerülhetővé válna a személyes konfrontáció. Putyin eddig csak egyetlen külföldi útra vállalkozott azóta, hogy megindította az orosz offenzívát Ukrajna ellen (február 24): a volt Szovjetunió két legszegényebb tagállamában járt. Tadzsikizstánban és Türkmenisztánban fogadták, és ez jól mutatja azt, hogy az Ukrajna elleni agressziót az egykori szovjet tagállamok jó része is elítéli.

Oroszország diplomáciailag hihetetlen mértékben elszigetelődött.

Ráadásul Türkmenisztánban meg is viccelték Putyint: még annál is nagyobb asztalhoz ültették mint amilyennél ő szokta fogadni vendégeit Moszkvában – a többi között Orbán Viktor miniszterelnököt is.

Ki ölette meg az oknyomozó újságírónőt Máltán?

A gyilkos vallott, és közölte: nem megy egyedül börtönbe, bemártja megbízóit is. Sokan aggódhatnak most Málta politikai és gazdasági elitjében, akiket Caruana Galizia tollhegyre tűzött leleplezve korrupciós botrányaikat.

Az oknyomozó újságírónő autóját három maffiózó robbantotta fel 2017-ben.

“Ha tudom, hogy kiről van szó, akkor 1 millió eurót kértem volna érte nem pedig 150 ezret”

– mondta a Reuters tudósítójának George Degiorgio, aki felvállalta a gyilkosságot cserébe a börtönbüntetés enyhítéséért.

“Számomra ez csak üzlet volt. Persze sajnálom ami történt” – mondta a profi bérgyilkos, aki harmadmagával végezte el a piszkos munkát. Az egyikük a testvére volt. A harmadik társuk már bevallotta bűnösségét, és ezért csak 15 éves börtönbüntetést kapott életfogytiglan helyett. Most erre pályázik George Degiorgio és fivére  is, akik azt ígérik: a bíróság előtt kitálalnak.

A közvéleményt Máltán és az egész világon ugyanis az érdekli: ki ölette meg a három gyerekes családanyát, aki hazájának legnevesebb oknyomozó újságírója volt?

Cikkeiben a kormányzatot sem kímélte. A munkáspárti miniszterelnök kénytelen volt lemondani a gyilkosság miatt. Az Európai parlament akkori elnöke, Antonio Tajani is Máltára sietett, hogy tudassa a helyi elittel: egy uniós tagállamban elfogadhatlan az újságíró gyilkosság!

A Degirgio fivérek most az ígérik rá vallanak a megbízókra is.

Dúsgazdag üzletember lehetett a megbízó

Yorgen Fenech máltai vállalkozó ellen már 2019-ben vádat emeltek. Ő tagadja bűnösségét. Ügyvédje azt állítja, hogy nem ő akarta eltenni láb alól az újságírónőt, nem ő bérelte fel a maffiózókat.

Hanem kicsoda?

Az ügyvéd válasza talányos: a jelenlegi bizonyítékok alapján a rendőrség megtalálhatja a valódi felbújtókat. Degiorgio most elmondta a Reuters tudósítójának, hogy Málta politikai életének egyik kulcs figurája már két évvel a gyilkosság előtt ajánlatot tett neki az újságírónő megölésére. Degiorgio a politikai elit más bűneiről is beszélni akar majd a bíróság előtt: két korábbi miniszter adott megbízást egy fegyveres rablásra.

Gyanús pénzügyek

Azerbajdzsán elitje arany útleveleket vásárolt Máltán, ahol az azóta megszűnt Pilatus Bank intézte ügyeiket. Ezután is nyomozott Daphne Caruana Galizia, aki arról is írt, hogy túlságosan is jó kapcsolat alakult ki Alijev azeri elnök és Muskat akkori máltai miniszterelnök között. Ez volt a kaviár diplomácia ideje, amikor Alijev azeri elnök megpróbált befolyásos kapcsolatokra szert tenni az Európai Unióban.

Máltán egy hivatalos vizsgálat megállapította, hogy az állam felelős az oknyomozó újságíró haláláért.

Daphne Caruana Galizia ugyanis

többször is jelezte a hatóságoknak, hogy fenyegetéseket kapott, de ennek ellenére nem részesült rendőri védelemben.

Daphne Caruana Galizia írásai felkavarták a politikai életet: 2017-ben a Panama papírok kapcsán szóbahozta Muskat akkori kormányfő off-shore ügyeit. A botrány miatt rendkívüli választást kellett kiírni Máltán – emlékeztet a BBC.

Paul, az újságírónő fia maffia államnak nevezte Máltát édesanyja meggyilkolása után.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK