Fontos

“A Nyugatnak már nem érdeke a háború folytatása Ukrajnában”

Éfraim Inbar professzornak, aki a Stratégiai és Biztonságpolitikai Intézet igazgatója Jeruzsálemben az a véleménye, hogy a Nyugatnak nem érdeke az ukrán háború elhúzódása.

“Sem a Krím sem pedig a Donbasz régió nem tér vissza Ukrajna fennhatósága alá” – jósolja az erőviszonyok ismeretében az izraeli professzor. Putyin elnök nemrég arról beszélt, hogyha kell, akkor 1,5 millió katonát mozgósítanak, hogy elérjék a céljaikat Ukrajnában.

“A Nyugat már elérte stratégiai céljait, mert meggyengítette Oroszországot, és megerősítette a NATO keleti szárnyát.”

Jens Stoltenberg NATO főtitkár nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a szervezet célja: megakadályozni Oroszország győzelmét!

“Oroszország immár nem tudja lenyelni Ukrajnát“ – hangsúlyozza az izraeli biztonságpolitikai szakértő, akinek nézetei közel állnak ahhoz, amit Henry Kissinger megfogalmazott. A 99 éves ex USA külügyminiszter szerint az Egyesült Államoknak olyan békekonferenciát kellene összehoznia, melyen Oroszország képviselői is jelen lesznek. Kissinger a bécsi békét hozza fel példaként amikor a vesztes franciák képviselője, Talleyrand külügyminiszter is részt vett a tárgyalásokon. Igaz, hogy az egykori püspök időközben Napóleon külügyminiszteréből a Bourbon dinasztia diplomáciájának vezetője lett, de akkor is Franciaországot képviselte.

Ázsiára kell koncentrálni

Éfraim Inbar professzor szerint az Egyesült Államoknak Ázsiára kellene koncentrálnia hiszen az első számú stratégiai ellenfél nem a gyengülő Oroszország, hanem Kína. Washingtonban ugyan már három elnök is deklarálta, hogy a huszonegyedik évszázad Ázsia százada lesz, de az USA figyelme ehelyett Európára és a Közel Keletre koncentrált. Más az Egyesült Államok és Európa érdeke:

“Az európaiaknak mindent meg kell tenniük az ukrajnai háború befejezésének érdekében “

– hangsúlyozza az izraeli professzor, aki szerint ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy Európa maga is hadszíntérré válik.

Mi lehetne a megoldás?

Az izraeli professzor szerint Washingtonnak nyomást kellene gyakorolnia Ukrajnára, hogy mondjon le a Krímről és a Donbaszról, és arról a vágyáról, hogy csatlakozik a NATO-hoz. Oroszországnak viszont cserébe el kellene fogadnia, hogy Ukrajna tagja lesz az Európai Uniónak.

Kissinger szerint ma már Ukrajna NATO tagsága sem elképzelhetlen. A lényeg az, hogy elkezdődjenek a tűzszüneti tárgyalások. Senki nem tudja pontosan, hogy Biden elnök mit ígért Zelenszkijnek a Patriot légvédelmi rakétákon kívül. Amerikai nyomás nélkül Zelenszkij nem hajlandó tárgyaló asztalhoz ülni Putyinnal. Az izraeli professzornak ugyanaz a véleménye mint a 99 éves Kissingernek: a tárgyalások csakis akkor vezethetnek el a békéhez, ha Oroszország érdekeit is figyelembe veszik.

“Az ukrán titkosszolgálat toronymagasan az orosz fölött áll”

Zelenszkij elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szerint Putyin már a háború megkezdésekor veszített, mert nem mérte fel reálisan az esélyeket.

“Putyin egyetlen terve az volt, hogy a titkosszolgálat kommandósai elfoglalják Kijev belvárosát, és likvidálják a kulcsfigurákat.  Csakhogy az ukrán titkosszolgálat sokkal jobban működik mint az oroszoké. Putyinnak nem volt B terve.” – nyilatkozta Mihail Podoljak  a HVG-nek. Miért nem?

“Mert az orosz vezetők nem ismerik Ukrajnát, nem ismerik a közhangulatot, nem ismerik a hadseregünk állapotát, a fegyvereinket- semmit sem tudnak rólunk!”

Korábban Horvát József tábornok a magyar titkosszolgálat veteránja ugyanígy értékelte az orosz hírszerzést: a király meztelen! – írta a Magyar Nemzetben.

Hogy sikerült elhárítani az ukrán vezetésnek az orosz támadást?

“Az ukrán titkosszolgálatok szakmai színvonala ma már toronymagasan az oroszok fölött áll. Nekünk sem volt B tervünk. Mindent az ellenőrzésünk alatt tartottunk. A tervünk most is nagyon egyszerű: a háború csakis minden ukrán terület felszabadításával érhet véget. Ezzel egyidejűleg megsemmisül az orosz politikai elit, mert egymás torkának fognak esni. A Nyugat szerencsés, hogy ilyen ellenfelünk van” – hangsúlyozza Mihail Podoljak, aki mintha ugyanazt a hibát követné el mint Putyin, mert lebecsüli az ellenfelet.

Az amerikaiak és a britek jól megerősítették az ukrán hadsereget és a titkosszolgálatot, amely informatikai fölényben van az oroszokkal szemben. Így tudták csapdába ejteni azokat az orosz kommandósokat, akiknek el kellett volna fogniuk Zelenszkij elnököt.

Az oroszok megvesznek európai politikusokat

“Az olcsó energiahordozókkal könnyű megrontani bizonyos embereket az európai elitben. Felajánlják nekik az oroszok az olcsó gázszállítást, és még egy csinos bónuszt is mellékelnek hozzá” – mondja Zelenszkij tanácsadója, aki nem mutat ujjal Orbán Viktorra, de nem kell nagy fantázia hozzá, hogy kire is gondol.

Putyin olcsó földgázt ígért a magyar miniszterelnöknek február elsején, majd menetközben kiderült: ebben is hazudott! Magyarország éppúgy tőzsdei áron kapja az orosz földgázt mint mások. Ami a bónuszt illeti: két variáció lehetséges. A Gazprombank intézte a kifizetéseket az oroszbarát európai politikusoknak.

Egy listát a brit hírszerzés megszerzett, és rögtön megosztotta azt a CIA-val. A magyar diplomácia is érdeklődött arról, hogy ki van a listán? Washingtonban mosolyogva közölték: egyelőre magyar nevet nem találtak Putyin európai barátainak listáján.

De hát nemcsak ez az egyetlen lista létezik. Mindenesetre néhány orosz oligarcha állítólag amiatt esett ki az ablakon, mert Putyin őket gyanúsította azzal, hogy a listát átadták a brit hírszerzésnek. A másik módszer Orbán Viktor orosz támogatására a MET lehet. A Svájcban bejegyzett földgáz kereskedő cég óriási pénzeket vágott zsebre hiszen a földgázárak rakéta sebességgel emelkedtek Putyin Ukrajna elleni agressziójának kezdetén. A MET igazgató tanácsának elnöke, Lantos Csaba többször is cáfolni volt kénytelen, hogy Orbán Viktor is részvényese lenne a földgáz kereskedő cégnek. Az igazgató tanács elnökét, Lantos Csabát azután Orbán Viktor kinevezte energiaügyi miniszterré. Közben a magyar miniszterelnök szavakban állandóan ostorozza az uniós szankciókat, melyeket szép csendben maga is aláír.

Szép az, ami érdek nélkül tetszik – írta Kant. Orbán Viktor semmiképp sem a szépség koldusa, mert érdek nélkül nem tetszik neki semmi sem.

Neki talán kifizetődik Putyin barátsága, de Magyarországnak?

“Következményei lesznek annak, ha valaki egy olyan autoriter lúzert támogat mint Putyin”

Figyelmeztette Orbán Viktort a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező egykori lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski, aki a Válasz portálnak nyilatkozott.

Radoslaw Sikorski szerint a magyar-lengyel kapcsolatokban máris látszik a jele annak, hogy Putyin Ukrajna elleni agresszióját másképp ítélik meg Magyarországon mint Lengyelországban.

Sikorski, aki a liberális kormány külügyminisztere volt arra számít, hogy a jövő évi választások után visszatérhet a hatalomba. Orbán Viktor kiváló kapcsolatot ápol Kaczynski jobboldali Lengyelországával, de az ellenzék vezére, Donald Tusk a magyar miniszterelnök fő kritikusai közé tartozik.

“Orbán benyal Putyinnak” – írta Sikorski Deutsch Tamásnak az Európai Parlamentben még jóval az ukrajnai háború előtt 2020-ban. Putyin Ukrajna elleni agresszióját követően a magyar kormány megtiltotta a fegyverszállítást Ukrajnának, és az Európai Unióban harcol az Oroszország elleni szankciókkal szemben.

“Következményei lesznek annak, ha valaki egy olyan autoriter lúzert támogat mint Putyin.”

A magyar kormány érve az, hogy az Európai Uniónak szüksége van az orosz földgázra és kőolajra. Az Északi Áramlat tengeralatti gázvezetéket, amely Oroszországból szállított földgázt közvetlenül Németországba, Jaroslaw Kaczynski annak idején a Molotov-Ribbentrop paktumhoz hasonlította. Sztálin és Hitler megállapodása kettéosztotta Európa keleti felét a náci Németország és a kommunista Szovjetunió között. Lengyelországot újra felosztották.

Az Egyesült Államok a kezdettől fogva ellenezte az Északi Áramlat 1 és 2 megépítését. Épp ezért meglepetést keltett amikor a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Radoslaw Sikorski ezt írta a vezetékek felrobbantásakor idén szeptember:

“Köszönjük Amerika!”

Sikorski ma is úgy véli, hogy Putyinnak nem állt érdekében az Északi Áramlat gázvezetékek megrongálása.

“Nem látom be, hogy Putyin miért is robbantotta volna fel a saját politikai-gazdasági befektetését. Ha a dán és a svéd hatóságok olyan jeleket találnak, amelyek az oroszok szerepére utalnak, akkor hallunk még erről. Ha nem, akkor marad a rejtély”

– mondta Sikorski.

Az orosz hírszerzés hekkerei feltörték Liz Truss akkori brit miniszterelnök levelezését, és abból az derült ki, hogy a brit hírszerzés hajthatta végre az akciót – az USA megbízásából.

A Biden adminisztrációval jó kapcsolatokat ápoló Radoslaw Sikorski vissza akar térni a hatalomba Varsóban: “Nyerni fogunk méghozzá nagyot. A PiS-t (Kaczynski pártját) túl magasra szokták mérni a közvélemény kutatók, mert van az emberekben bizonyos félelem. Nem akkora mint Oroszországban, de Lengyelországban ez már egy félig-meddig autoriter kormányzat, amely visszaél a titkosszolgálatok felhasználásával, a Pegasus lehallgatással stb.

Ami a jövő évi választást illeti, már látható a pánik a kormány oldalán” – nyilatkozta Radoslaw Sikorski egykori lengyel külügyminiszter.

Könnyen halnak az orosz oligarchák

Már tíz fölött jár azon orosz oligarchák száma akik az idén rejtélyes vagy kevésbé rejtélyes módon távoztak az élők sorából. Furcsa módon rájár a rúd az energiaszektorban meggazdagodott oligarchákra. A vizsgálat (gyorsan) lezárult, felejtse el!

Leesett a lépcsőn, és szörnyethalt Oroszország egyik legnagyobb ingatlan fejlesztő cégének tulajdonosa, aki Franciaországban élt. Igor Zelenov korábban a Don-sztroj vállalat tulajdonosa volt. Többször is bírálta Putyin háborúját Ukrajnában, amely nagy csapást mér Oroszországra anélkül, hogy bármilyen eredménnyel is járna.

Február 24-én indította meg Putyin elnök az orosz csapatokat Ukrajna ellen, és az utóbbi időben átvette a főparancsnok szerepet is, de így sem értek el értékelhető eredményt Ukrajnában. Közben viszont Oroszország gazdasága lejtmenetbe került: idén az orosz tőzsde teljesít a legrosszabbul a világon. A szankciók egyre nagyobb károkat okoznak az orosz gazdaságnak, de ezt ellensúlyozza az, hogy magas a kőolaj és a földgáz ára a világpiacon. Putyin tehát pénzelni tudta háborúját Ukrajnában.

Legalább egy tucat olyan oligarcha veszítette életét, aki bírálta Putyin háborúját. A legutóbbi híres eset az volt amikor a Lukoil olaj vállalat igazgató tanácsának elnöke “kiesett” egy kórház ablakán Moszkva belvárosában. Az orosz titkosszolgálat emberei dobták ki az ablakon az olajoligarchát, aki nem titkolta: nem ért egyet Putyin Ukrajna elleni háborújával.

És nálunk?

Matolcsy György híressé vált parlamenti beszédében arra buzdította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a nemzeti együttműködés rendszerének oligarcháit vegye rá arra: viseljék a gazdasági válság költségeit legalább részben. Orbán Viktor és Hernádi Zsolt együttműködése ezen az alapon nyugszik: a miniszterelnök kiharcolja a mentességet az uniós szankciók alól, más oldalról

a MOL feltölti a rezsivédelmi kasszát, amely Orbán politikai hatalmának egyik legfőbb alapja.

Matolcsy a parlament gazdasági bizottsága előtt arra is célzott: egyes oligarchák kihasználják az inflációt vagyonuk gyarapítására! Ezt a megjegyzését a Nemzeti Bank elnöke az élelmiszer inflációval kapcsolatban tette vagyis a célszemély Csányi Sándor lehetett. Az OTP főnöke kulcsszerepet játszik a magyar mezőgazdaságban és élelmiszeriparban. Hernádi Zsolttal együtt ők a legbefolyásosabb magyar oligarchák, akiknek a hatalma sokkal kevésbé függ Orbán Viktortól mint azoké a milliárdosoké, akiket a nemzeti együttműködés rendszere tett gazdaggá és hatalmassá.

Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökeként elkísérte Orbán Viktort Katarba is, ahol együtt nézték a világbajnokság döntőjét. Majd pedig együtt vettek részt a katari miniszterelnök  fogadásán.

Mind Csányi, mind Hernádi oszlopa ugyan a nemzeti együttműködés rendszerének, de egyikük sem siet túlságosan nagy kockázatot vállalni Orbán Viktorért.

Aki már megszabadult olyan oligarcháktól mint Simicska Lajos vagy Spéder Zoltán, de a Csányi-Hernádi duó más kategória. Velük Orbán Viktornak nemcsak, hogy együtt kell működnie, de bizonyítani kell előttük: érdemes őt támogatni, mert rendszere versenyképes, és profitot hoz az oligarcháknak. Eddig ez így volt, de hogyha már Matolcsy György is rádöbbent, hogy a rendszer nem versenyképes és a válság immár itt van, akkor mindenkinek újra át kell gondolnia a helyzetet, mert Orbán ráparancsolhat Mészáros Lőrincre vagy Tiborcz Istvánra, hogy támogassák a düledező rendszert, de Csányi Sándornak és Hernádi Zsoltnak ígérnie is kell valamit, mert ők ingyen Orbán Viktor hatalmát sem őrzik.

Az új Covid oltások  felére csökkentették a kórházi kezelés kockázatát

Az új vírusváltozatok, amelyek jobban képesek kikerülni az immunrendszert, nem véletlen. hogy az elmúlt hetekben nőtt a Covid-fertőzések és a kórházi kezelések száma.  A vírus súlyosbította azokat a nehézségeket, amelyekkel az egészségügyi ellátórendszereknek szembe kell néznie, amely már az influenza és a RSV vírus újjáéledése miatti terhelésnek is van kitéve.

Az RSV, vagyis a légúti syncytia vírus olyan sok kisgyermeket betegített meg idén ősszel, olyannyira, hogy az RSV miatt szorulnak legtöbben kórházi kezelésre. Az influenzajárvány több mint egy évtizede általában februárban tetőzik,  az idén megelőzi a Covid 19 miatt kórházba kerülők számát. Az „A” típusú influenza H3-nak nevezett altípusa az idősek körében is gyakoribb így az influenza miatti kórházi kezelések gyakorisága a CDC szerint. A Covid-fertőzéssel bekerülők száma ugyan alacsonyabb, mint az elmúlt két decemberben volt, de sajnos ez a szám is emelkedőben van.

Az RSV miatti heti kórházi kezelések száma a gyermekek körében a legmagasabb, amióta az Egyesült Államokban a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ megkezdte felügyeletét a 2018–2019-es szezonban.

Az előzetes becslések szerint október eleje óta nagyjából minden hetvenedik 6 hónapos és annál fiatalabb baba került kórházba.

Az USA már két rekorddöntési szezont élt át a Covid alatt, ami aránytalanul érintette az idősebb amerikaiakat, de az RSV és az influenza idei visszatérése azt jelenti, hogy a betegségek egy része az ország legfiatalabbjaira és családjaikra hárult. A legidősebb amerikaiak továbbra is rendkívül veszélyeztetettek a Covid 19 és az influenza okozta súlyos betegségekre.

„A Covid nem múlt el” – mondta Dr. Fiona Havers, a CDC fertőző betegségek specialistája.

„A kórházi kezelések még mindig nagy arányban fordulnak elő, különösen az idősebb felnőtteknél és a magas kockázatú betegeknél.”

2025-ig inflációval számol az Európai Központi Bank

Negyedszer is emelte a kamatlábat az, hogy leküzdje az inflációt. Egyidejűleg új negyedéves előrejelzést tett közzé, hogy ennek alapján a befektetők megbecsülhessék: még hány kamatláb emelés várható. A Reuters tudósítójának Frankfurtban elmondták, hogy a tervezett 2% fölött lesz várhatóan az áremelkedés az euróövezetben egészen 2025-ig.

Miért alakult ki infláció a 19 tagállamból álló euró zónában? Sok ok van erre az energia válságtól kezdve az ukrajnai háborúig. Sok közgazdász az óriási támogatásokat is okolja, melyeket az államok illetve az Európai Unió adott annak érdekében, hogy a helyreállítási programok megszüntessék a Covid pandémia következményeit.

A probléma az, hogy az infláció tartósnak mutatkozik – mondta a Reuters tudósítójának az Európai Központi Bank egy magát megnevezni nem kívánó munkatársa Frankfurtban. Októberben 10,6%-os volt az infláció, de ez novemberben lassú csökkenésnek indult az euróövezetben.

2025-ig eltarthat az az állapot, hogy a tervezett 2% fölött lesz az infláció mértéke.

A piacok is inflációval számolnak a következő két évben, de az Európai Központi Bank előrejelzése meghaladja a várakozásokat.

Ezek az előrejelzések ritkán válnak be a gyakorlatban, de az Európai Központi Bank mégiscsak kibocsát ilyeneket, hogy tájékozódni lehessen mi várható a következő hónapokban. Az Európai Központi Bank középtávra tervez. A héják az EKB igazgató tanácsában az utóbbi időkben bírálták az előrejelzéseket, és szélesebb körű vizsgálatokat követeltek.

Mi várható?

A megkérdezett közgazdászok úgy vélik, hogy az eurozóna inflációja jövőre 6%-os lesz, 2024-ben pedig 2,3%-ra számítanak.

A Bundesbank elnöke mennyiségi szűkítést javasol. Eszerint hagynak lejárni 175 milliárd euró értékű adósságot, hogy ezzel megemeljék a hosszútávú hitelek kamatlábát. A héják szerint ezt már márciusban meg kellene kezdeni, de a galambok véleménye az, hogy ráér később is. Az Európai Központi Bank negyedéves terveit csütörtökön tette közzé.

A következő előrejelzést a várható inflációról márciusban adják ki Frankfurtban.

A német kormány támogatja az uniós pénzek befagyasztását Magyarországnak

0

7,5 milliárd euróról vagyis mintegy 3000 milliárd forintról van szó, amelyre óriási szüksége lenne a magyar költségvetésnek a válság kellős közepén.

Az Európai Unió ügyeivel foglalkozó német miniszter Twitteren állt ki a brüsszeli bizottság javaslata mellett, amely a hatalmas összeg befagyasztását helyezte kilátásba mondván: a magyar kormány intézkedései nem elegendőek a jogállamiság követelmény rendszerének helyreállítására.

Korábban a Bundestag hozott hasonló határozatot. Nincs tehát könnyű helyzetben Scholz kancellár, akinek végső soron döntenie kell az uniós pénzek átutalásáról. Korábban a brüsszeli Politico azt írta, hogy Scholz kancellár és Macron francia elnök azon az állásponton van, hogy csöpögtetve bár, de ki kell utalni az uniós pénzeket, mert ellenkező esetben bedőlhet a magyar gazdaság.

Johannes Hahn uniós költségvetési biztos körlevélben érdeklődött a tagállamoknál arról, hogy mi a véleményük a brüsszeli bizottság befagyasztási javaslatáról. Erre válaszul született meg a német kormány döntése. Merkel kancellár idején Németország az Orbán kormány fő támogatója volt, de a koalíciós kormány, melyet a szociáldemokrata Olaf Scholz vezet, távolról sem ilyen megértő a magyar kormánnyal szemben.

A zöldek a fő kritikusok

Az Európai Parlamentben a zöldek évek óta bírálják a Nemzeti Együttműködés Rendszerét Magyarországon. Nemcsak a korrupciót róják fel Orbán Viktor kormányzatának, de a jogállam működésének korlátozását és a sajtó szabadság szisztematikus gyengítését is. Daniel Freund zöld képviselő az Európai Parlamentben az Orbán kormány fő kritikusának számít. A zöld frakció az Európai Parlamentben megfenyegette Ursula von der Leyent, hogy a brüsszeli bizottságtól a parlament megvonhatja a bizalmat amennyiben túlságosan engedékenynek bizonyul az Orbán kormánnyal szemben.

Orbán diplomáciája kontraproduktív

A magyar miniszterelnök a vétózás szisztematikus alkalmazásával – polgári nevén nevezhetjük zsarolásnak – akarja a pénzt kicsikarni az Európai Unióból, de erőfeszítései eddig nem jártak eredménnyel.

Fontos döntéseket nem sikerült megakadályoznia viszont a tagállamok diplomatái elkönyvelték az Orbán kormányt mint renitens rezsimet, amely nem hajlandó minimális változtatásra sem.

Az erőviszonyok nem a magyar miniszterelnöknek kedveznek, de Orbán hazai erőfölényét akarja kihasználni az európai színtéren is. Szövetségeseiben: Giorgia Meloniban és Jaroslaw Kaczynskiben bizakodhat. No meg abban, hogy a magyar gazdaság bedőlése senkinek sem érdeke. Kockázatos játék ez, melynek árát a magyar lakosság fizeti meg a gyorsan romló életszínvonallal és a forint tartós gyengélkedésével. Orbán Viktor hét szűk esztendőt jósolt, és ennek még a legelején járunk.

Az azonban bizonyos, hogy az uniós eurómilliárdok nélkül a Nemzeti Együttműködés Rendszerét nem lehet fenntartani Magyarországon.

A rókafogta csuka helyzetben nagy valószínűség szerint mindenki rosszul jár, de leginkább az európai szegénységi küszöb alatt élő magyar többség az, amelyik megfizeti az árat. Ők Orbán Viktor leghűségesebb szavazói, mert állami támogatás nélkül permanens megélhetési válságban vegetálhatnának.

Putyin összecsinálta magát?

Az orosz elnök hivatala cáfolni volt kénytelen a brit hírszerzés információját, mely szerint minden oroszok elnöke a múlt héten elvágódott lakása belső lépcsőjén, és a földön fekve összecsinálta magát. Az ok: bélrákja van, egy éven belül meghalhat. Az információ forrása az SZVR Telegram csatorna, mely Putyin testőrségére hivatkozik.

A brit hírszerzés szerint a Kremlben már készítik elő az utódlást. A trónörökös állítólag Putyin régi cimborájának, Nyikolaj Patrusev tábornoknak a fia. Dmitrij Patrusev jelenleg Oroszország mezőgazdasági minisztere, és a titkosszolgálati elit, amely Putyin hatalmának bázisa állítólag őt támogatja.

Puccs Putyin ellen?

A brit hírszerzés szerint a hadsereg egyes tábornokai le akarnak számolni a titkosszolgálati elittel, és csak az alkalomra várnak , hogy félreállíthassák Putyint, akit felelősnek tartanak az ukrajnai háború kudarcáért. Az elnöki testőrség közvélemény kutató irodája felmérte, hogy az oroszok mennyire támogatják a “korlátozott hadműveletet Ukrajnában “, és az derült ki, hogy több mint kilenc hónap után a többség béketárgyalásokat akar, és mindössze a válaszadók egynegyede véli úgy, hogy a harcot mindaddig folytatni kell amíg meg nem buktatják Zelenszkij nyugatbarát rendszerét.

A brit hírszerzéssel szemben a CIA nemigen ad hitelt azoknak az információknak, hogy Putyin beteg lenne, és emiatt küszöbön állna az utódlás a Kremlben. William Burns, a CIA igazgatója, aki korábban az USA nagykövete volt Moszkvában, jól ismeri Putyint. Amikor legutóbb az orosz államfő egészségéről kérdezték őt az újságírók, akkor így válaszolt:

”Nem hiszem, hogy bármilyen komolyabb baja lenne, de ezt ne tekintsék úgy mint megalapozott értékelést a CIA-től.”

 Újságírók perelik a Pegasus kémszoftvert előállító céget

A Pegasus kémszoftver klónozza az okos telefont, mindent látnak rajta. “Amikor felhívták a figyelmemet a kémkedésre, akkor mindent törölnöm kellett: a családi chat funkciót éppúgy mint a banki alkalmazásaimat” – írta a londoni Guardianben Nelson Rauda Zablah, aki rendszeresen publikál a New York Timesban, a BBC-ben, a Los Angeles Timesban és az Economistban.

Az izraeli NSO alkalmazásával 35 újságírót és közéleti személyt figyeltek meg Salvadorban. 2020-ban épp azt kutatta, hogy miről is tárgyal Salvador elnöke az MS-13 gengszterbanda főnökeivel? Egy forrása találkozóra hívta, de nem telefonon.

Mint egy kémregényben

Az El Faro hírügynökség legkevesebb 18 munkatársát hallgatta le a nemzetbiztonság Salvadorban a Pegasus alkalmazás segítségével. Ahhoz már szokva voltak, hogy a nemzetbiztonság követi őket, de arra nem gondoltak, hogy okos telefonjuk az árulójuk lesz. A Citizen Lab nevű informatikai cég  kimutatta: 2020 júniusában telepítették okos telefonjukra a Pegasus kémprogramot. Az első figyelmzetetés az újságírókhoz 2020 augusztusában érkezett amikor kiderült: a nemzetbiztonság túlságosan is sokat tud az oknyomozó újságírók tevékenységéről. Az egyik újságíró feleségét minden magyarázat nélkül kirúgták kormányzati állásából. Az újságírói munka szinte lehetetlenné vált, mert a források nem reagáltak a telefonokra vagy gúnyosan köszöntötték azokat, “akik lehallgatnak minket”.

“Tehetetlennek éreztük magunkat” – hangsúlyozza a salvadori újságíró hiszen már hívni  sem mertük a forrásainkat nehogy nyomra vezessük “a kémeket.” Ezért döntöttek, hogy beperelik az NSO-t, amely eladta a Pegasus kémszoftvert Salvadorban is. Mit jelentett ez a gyakorlatban?

A Haaretz című izraeli lap szerint bizonyíthatóan 450 embert hallgattak le Pegasus kémszoftver segítségével az egész világon. Az ő nevükben indítanak pert az NSO ellen.

És az állami felelősség?

Izrael kormánya azt állította, hogy csakis a terrorizmus elleni harcra engedélyezte a Pegasus kémszoftver eladását külföldre. Sok állam nemzetbiztonsági szolgálata megszerezte azt – köztük Magyarország is. Orbán Viktor miniszterelnök akkori nemzetbiztonsági tanácsadója, Czukor József tárgyalt erről Jeruzsálemben Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel. Az utóbbi mindig elmondja: csakis a terrorizmus elleni harcra használható a Pegasus! Mi történik a gyakorlatban? Megfigyeltek állami vezetőket is: Macron elnököt Franciaországban, Imran Khan akkori kormányfőt Pakisztánban és Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnököt.

 Az Európai Parlament is vizsgálódik az ügyben

Az Európai Unióban vizsgálat folyik hiszen több tagállamban is alkalmazták a Pegasus kémszoftvert. A brüsszeli Politico nemrég megírta, hogy Spanyolország esetében a vizsgáló bizottság még mindig nem kapott lehetőséget a helyszíni tájékozódásra noha a miniszterelnök, a hadügyminiszter és a belügyminiszter is a megfigyeltek között volt. Pedro Sanchez kormányfő kirúgta ugyan a hírszerzés főnökét emiatt, de belpolitikai problémák következtében nem ragaszkodik az uniós vizsgálathoz. A Pegasust ugyanis a katalán függetlenségi mozgalom vezérkara ellen is alkalmazta a nemzetbiztonsági szolgálat.

Sophie in ‘t Veld vezeti a vizsgáló bizottságot az Európai Parlamentben. Járt már Pegasus ügyben Magyarországon, Lengyelországban, Görögországban és Cipruson, de Spanyolországba még nem jutott el. A képviselő asszony Európa Watergate-jének tartja a Pegasus ügyet. Az Európai Parlament vizsgálóbizottsága márciusban publikálja jelentését a Pegasus ügyről, amelynek a Watergate esettel szemben eddig semmilyen személyi következménye sem volt.

Scholz: hogyan őrizheti meg Európa a szuverenitását?

A világ nincs arra ítélve, hogy újra blokkokra oszoljon mint a hidegháború idején – írta Olaf Scholz a Foreign Affairs című külügyi szaklapban. Ez nyílt kihívás az amerikai diplomáciával szemben, amely vissza akar térni a hidegháborúhoz mondván az egyik oldalon állnak a demokráciák, a másikon a diktatúrák.

Az USA ellenfelei elsősorban Kína és Oroszország, és a szövetségeseitől is azt várja el, hogy ehhez alkalmazkodjanak. Ennek nagyon nagy az ára, ezt az Oroszország elleni energiaszankciók mutatják meg, melyek súlyos csapást jelentenek Németország és egész Európa számára.

Scholz elutazott Pekingbe annak ellenére, hogy az USA vezetői erről lebeszélték. Németországnak és az Európai Uniónak már évek óta Kína a legfőbb kereskedelmi partnere nem pedig az Egyesült Államok.

Az imperializmus visszatért Európába

Február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, és ez alapvető fordulatot jelentett – hangsúlyozza Olaf Scholz német kancellár. Aki szerint Oroszország az, amelyik blokkokra akarja újra osztani a világot. Németországnak ezt meg kell akadályoznia – mutat rá a kancellár. Scholt emlékeztet arra, hogy Németország 100 milliárd eurót fordít fegyveres erőinek fejlesztésére. Világosan azt üzenjük Moszkvának: megvédjük a NATO területét! Megszüntettük a szén importot Oroszországból és hamarosan olajat sem vásárolunk onnan. 2030-ra az energia 80%-át a megújuló energia források jelentik majd Németországban.

Putyin meg akarta osztani Európát, de megerősítette az Európai Uniót, melyet bővíteni akarunk balkáni államokkal. Így több mint 500 millió polgárral az Európai Unió a világ legnagyobb piaca lesz.

Putyin sosem fogadta el az Európai Uniót, megpróbálja megosztani azt. Ezért Németország azt javasolja, hogy térjen át az Európai Unió a többségi szavazásra – írja a kancellár világosan utalva arra, hogy Orbán Viktor trójai faló szerepét megelégelték Berlinben.

Európa szuverenitását az önálló Kína politika garantálja

Kína felemelkedése nem kell, hogy elszigeteléshez és a kapcsolatok leépítéséhez vezessen – hangsúlyozza a német kancellár egyértelműen bírálva az Egyesült Államok diplomáciájá , amely erre törekszik. A multipoláris világban a demokratikus országoknak ki kell lépniük a komfort zónájukból, és párbeszédre kell törekedniük másokkal. Új pragmatikus partneri viszonyt kell kiépíteni másokkal mindenfajta ideológiai szemellenző nélkül – hangsúlyozta Németország kancellárja, fejtette ki az álláspontját.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK