Fontos

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg nem kis dologba vágta a fejszéjét, amikor a héten a kijelentette, hogy Szaúd-Arábiába „visszatérne egy mérsékelt és toleráns iszlámhoz”. Vajon ezt lehetséges megvalósítani? Egyáltalán mi vezetett oda, hogy a szaúdi uralkodócsalád egy több évszázados hagyományt és a helyi vallási vezetéssel kötött megállapodást rúgjon fel?

A 32 életévét betöltő Mohamed bin Szalmán koronaherceg, aki idén nyáron apja látványos politikai húzásával lett a szaúdi trón várományosa, kedden több mint kétezer ember előtt arról beszélt, hogy ő egy teljesen új Szaúd-Arábiát hozna létre. Elsősorban egy olyan projektet jelentett be, amely felülmúlná a sivatagi királyság minden korábbi fejlesztési tervét:

a NEOM projekt célja, hogy egy 26500 négyzetkilométeres megaváros építsenek a Vörös-Tenger partvidékén.

A koronaherceg az 500 milliárd dollárból megvalósítani kívánt várost egyfajta „jövő innovációs központjának” szánná, ahol sofőr nélküli autók és drónok közlekednének, megújuló energiaforrással termelnének áramot, miközben szaúdi fiatalok és külföldi szakértők közösen dolgoznának az új technológiák és módszerek kifejlesztésén.

Azonban a nemzetközi médiában Mohamed bin Szalmán beszédének nem ez a része váltott ki óriási visszhangot, igaz, a NEOM ránt is nagy lett az érdeklődés azt követően, hogy Rijád tőzsdére tervezi vinni a mesterséges várost. Hanem az, amikor a koronaherceg az ország ideológiai és politikai megváltoztatására tett utalást.

„Visszatérünk egy mérsékelt iszlám gyakorlásához, amely nyitott a világra és minden más vallásra”

– jelentette ki a trónörökös, hozzátéve, hogy „a közel-keleti ország nem azzal fog újabb 30 évet eltölteni a szélsőséges ideológiákhoz való alkalmazkodással”.

Természetesen amiatt, hogy korábban Szaúd-Arábia engedett a szélsőséges eszméknek, nem magát, hanem más országokat okolt. Elsősorban a nagy geopolitikai riválisát, Iránt. Itt 1979-ben forradalom robbant ki, amely során Ruholláh Khomeini ajatollah vezetésével egy teokratikus rendszert vezettek be. Teherán elkezdte exportálni az ideológiáját, szélsőséges iszlamistákat támogatva szerte a közel-keleti régióban, hogy a perzsa országhoz hasonlóan egy iszlamista forradalmat robbantsanak ki. (Szaúd-Arábiában a az iráni támogatta fundamentalisták a mekkai Nagymecsetet foglalták el, ami több mint 100 halálos áldozattal járó ostrom után tudtak csak visszafoglalni).

Sőt, a szaúdi koronaherceg a szunnita szélsőséges mozgalmak megjelenéséért és térnyeréséért a szomszédos Katart tette felelőssé. Dohával ugyanis nyáron (ismét) látványosan megromlott Rijád – és ezzel párhuzamosan a többi szunnita arab ország – viszonya, amely már majdnem Katar totális elszigetelésével fenyegetett. Ennek egyik oka, hogy a katari uralkodócsalád nagyra törő regionális ambícióin kívül támogatta az olyan iszlamista mozgalmakat, mint a Muszlim Testvériség, amelyet 2014-ben betiltottak Szaúd-Arábiában és tagjait elűzték vagy terrorizmus vádjával börtönbe zárták.

Mohamed bin Szalmán nem győzte hangsúlyozni, hogy a szélsőséges iszlamizmusért pont ez a két ország a felelős, mivel a radikális szunniták és síiták együtt akarják tönkretenni az iszlámot és lejáratni a muszlimokat. Ezért most Szaúd-Arábia feladata, hogy példát mutatva, „visszatérjen a mérsékelt és toleráns iszlámhoz”. Ezt lényegben egy új „társadalmi szerződéssel” valósítaná meg, ahol háttérbe szorulna a szalafizmus szélsőséges oldalágának tartozó vahabita iszlám irányzata, amely az ország fő ideológiája.

Csakhogy továbbra is kérdés marad: Vajon a Szaúd-Arábia 1932-es létrejötte óta jelentős politikai hatalmat kiépítő és nagy befolyással rendelkező vahabita papságnak mi a vélemény a koronaherceg elképzeléseiről? Mennyire lenne hajlandó beletörődni ezekbe a „történelmi” változásokba? Egyáltalán milyen gazdasági-geopolitikai és biztonságpolitikai okok vezettek oda, hogy Mohamed bin Szalmán ilyen „radikálisnak nevezett” lépésre szánja el magát?

Ezen kérdések megválaszolásához lásd az alábbi elemzésünket.