Igaz, ehhez még sok reformra van szükség, mint ahogy négy másik, nyugat-balkáni államban is, amelyek szintén uniós tagok akarnak lenni – ezt írja bővítési stratégiájában az Európai Bizottság.
Az érintett hat ország: Szerbia, Montenegro, Albánia, Macedónia, Bosznia és Koszovó. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta: „A Nyugat-Balkán stabilitásába és jólétébe való befektetés egyet jelent az Uniónk biztonságába és jövőjébe való befektetéssel.” Szerinte
„szilárd politikai akarattal, valódi és tartós reformok végrehajtásával és a szomszédokkal fennálló viták végleges rendezésével”
a hat ország előre tud haladni az uniós csatlakozáshoz vezető úton.
A bővítési stratégia szerint elképzelhető Montenegró és Szerbia 2025-ös csatlakozása, de ez attól függ, milyen mértékben haladnak a reformok. Egyelőre
csak ezzel a két országgal folynak csatlakozási tárgyalások.
A Bizottság kiemelte, hogy a 2025-ös év nem tekinthető rögzített időpontnak, de még céldátumnak sem.
Azt írják: Montenegrónak elsősorban a jogállamiság, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén kell eredményeket felmutatnia. Szerbiában pedig elengedhetetlenek a jogállamisági és gazdasági reformok, illetve a Koszovóval való kapcsolatok átfogó normalizálása.
Jean-Claude Juncker (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Albániáról és Macedóniáról azt írják, hogy jelentős előrehaladást értek el az uniós csatlakozáshoz vezető úton, és a bizottság készen áll arra, hogy ajánlást készítsen a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről. Folyamatos erőfeszítéssel és szerepvállalással Bosznia-Hercegovina is tagjelölt lehet, és Koszovónak is lehetősége van arra, hogy a stabilizációs és társulási megállapodás végrehajtása révén idővel tovább haladjon az integráció útján.
Azt is kiemelték, hogy az elért eredményektől függően az egyes országok utolérhetik, vagy meg is előzhetik egymást.
Johannes Hahn bővítési biztos azt mondta:
„Nem fogjuk megismételni a múlt hibáit.”
Ezzel arra utalt, hogy Bulgáriát és Romániát sokak szerint elsietve vették fel az Unióba. Azt is kijelentette, hogy új tagállamok csak akkor csatlakozhatnak, ha megoldották a konfliktusaikat a szomszédjaikkal.
Az Európai Bizottság közleménye szerint hat kiemelt területet határoztak meg az érintett országokkal való együttműködés elősegítésére.
Jogállamiság: az uniós normákkal való összehangolásra irányuló részletes cselekvési terv kiterjesztése.
Biztonság és migráció: a szervezett bűnözés, a terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemre, valamint a határbiztonságra és a migrációkezelésre vonatkozó együttműködés fokozása.
Társadalmi-gazdasági fejlődés: a magánberuházásokra irányuló garancianyújtás fellendítése, az induló vállalkozások és a kkv-k támogatása, és a kereskedelmi eljárások egyszerűsítésének fokozása, nagyobb figyelem a foglalkoztatási és szociálpolitikára, nagyobb összegű pénzügyi támogatás a szociális ágazat, különösen az oktatás és az egészségügy részére.
Közlekedés és energetika: kezdeményezések a térségen belül és az Unióval, többek között új beruházási támogatás.
Digitális menetrend: Ütemterv összeállítása a roamingköltségek csökkentésére, a széles sávú rendszer kiépítésének támogatására, valamint az e-kormányzat, az e-közbeszerzés, az e-egészségügy és a digitális készségek fejlesztésére.
Megbékélés és jószomszédi kapcsolatok: a büntetlenség elleni küzdelem és az átmeneti igazságszolgáltatás támogatása, az együttműködés fokozása az oktatás, a kultúra, az ifjúság és a sport területén.
Emellett arra is javaslatot tettek, hogy 2020-ig fokozatosan emeljék az úgynevezett előcsatlakozási támogatások összegét.
A stratégia azt is kiemeli, hogy
az EU-nak is fel kell készülnie az új tagok befogadására,
intézményi és pénzügyi szempontból is. Az Európai Tanácsban például jobban ki kell használni a minősített többségi szavazás nyújtotta lehetőségeket, hatékonyabb mechanizmusokra van szükség arra az esetre, ha valamely uniós országban módszeresen megsértik a jogállamisági elveket, továbbá különleges előírások kellenek annak biztosítására, hogy a jövőbeli tagállamok ne akadályozhassák meg más nyugat-balkáni tagjelöltek csatlakozását.
Hiába bírálta Izrael és az Egyesült Államok – számos zsidó szervezettel együtt – Lengyelország új holocaust-törvényét, Andrzej Duda államfő jelezte: aláírja azt. A törvény tagadja a lengyelek részvételét a holocaustban.
Varsóban a parlament mindkét háza korábban megszavazta a törvényt, melyet a kormányzó jobboldali populista párt terjesztett elő. Jaroslaw Kaczynski, a párt vezetője úgy nyilatkozott, hogy külföldön félreértették a törvényt, különösen Izraelben voltak nagyon hevesek a reakciók.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök azonnal hívja vissza Varsóból Izrael nagykövetét – így reagált Ysrael Katz miniszter arra a hírre, hogy Lengyelországban a szenátus is jóváhagyta a törvényt. Korábban Netanjahu telefonon tárgyalt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel arról, hogy változtassák meg a törvényt, mely tagadja a lengyelek bármifajta felelősségét a zsidók meggyilkolásában.
A törvény szerint tilos lengyel haláltáborokról beszélni, pedig Auschwitz, a legnagyobb ilyen tábor Lengyelország területén volt.
Cipi Livni egykori külügyminiszter emiatt igen keményen fogalmazott: „Lengyelország beleköpött Izrael arcába!” Hiába kérte az izraeli vezetés, hogy módosítsák a törvényt, azt a szenátus végül megszavazta az eredeti formájában. Végül már csak a köztársasági elnökben bíztak külföldön, de most kiderült, hogy hiába.
A második világháború előtt Lengyelországban élt a világ legnagyobb zsidó közössége, amely szinte teljes mértékben elpusztult. A náci halálbrigádok – gyakran helyi segítséggel – tömegesen gyilkolták le a zsidókat a keleti területeken. A haláltáborok csak ezt követően épültek meg – szinte kizárólag Lengyelország területén.
Ma Varsóban arra hivatkoznak, hogy Lengyelország 1939 ősze után megszállt ország volt, ahol a lengyeleket is üldözték.
Amikor Netanjahu Budapesten járt, találkozott a visegrádi államok vezetőivel. Mind a négy állam vezetői megígérték, hogy nem lesznek elnézőek az antiszemitizmussal szemben. Ehhez képest Lengyelországban meghozták az új holocaust törvényt, Magyarországon pedig egyre hevesebb a Soros-ellenes kampány, melynek antiszemita felhangjaira korábban Izrael budapesti nagykövetsége is felhívta a figyelmet. Igaz, még Netanjahu budapesti látogatása előtt, aztán pedig a kormány vissza is vonatta a bírálatot.
A CIA akciójának Gallant Phoenix a fedőneve, és a Der Spiegel értesülése szerint 21 állam titkosszolgálata vesz részt benne. A német hetilap szerint a korábbi habozás után a németek és más európai államok azért csatlakoztak a CIA akcióhoz, mert félnek: az Iszlám Állam vereségei után hazatérnek a dzsihádisták, hogy Európában kövessenek el merényleteket.
Németországból körülbelül ezer férfi és nő ment Szíriába illetve Irakba, hogy az Iszlám Állam fekete zászlaja alatt harcoljon. Közülük eddig körülbelül háromszáz térhetett vissza Németországba. Korábban a németek azért nem akartak részt venni a CIA akciójában, mert az a terroristák likvidálását jelenti – bírói ítélet nélkül.
Csakhogy időközben megváltozott a döntéshozók véleménye: egyre jobban félnek azoktól az európai útlevéllel rendelkező dzsihádistáktól, akik ideológiai és katonai képzést kaptak az Iszlám Államban. Hans-Georg Maasen, a titkosszolgálat vezetője nemrég úgy nyilatkozott, hogy
még a dzsihádisták gyerEkei is veszélyt jelenthetnek.
Őket ugyanis olyan Korán iskolákban nevelték, ahol a fő cél az élet feláldozása a hit érdekében. Visszatérésük ezért nagy biztonsági kockázatot jelent egész Európában.
Hogy működik a Gallant Phoenix? A Der Spiegel szerint az operatív parancsnokság Jordániában van: ott gyűjtik össze az információkat. Nevek, fényképek és ujjlenyomatok alkotják az információs bázist, melyet aztán a 21 állam megoszt egymással. Korábban az iszlamista terrorakciók során felmerült, hogy a dzsihádisták azért is lehettek sikeresek, mert a különböző országok titkosszolgálatai nem működtek együtt a megfelelő hatékonysággal. A Gallant Phoenix akció épp azért jött létre, hogy közös fellépésével akadályozza meg az újabb iszlamista merényleteket Európában és Amerikában.
Peking elveti az új amerikai nukleáris stratégiát, amely az orosz és kínai fenyegetésre hivatkozva kívánja fejleszteni az USA atomfegyverzetét. A pekingi hadügyminisztérium vasárnap kiadott dokumentuma hidegháborús mentalitással vádolja az Egyesült Államokat.
„A béke és a fejlődés vissza nem fordítható folyamat a világban. Az Egyesült Államoknak inkább az élére kellene állnia ennek a folyamatnak, és nem szembeszállnia vele!” A pekingi hadügyminisztérium megállapítja, hogy az USA kezében van a világ leghatalmasabb nukleáris ereje, és ezért aligha fenyegetheti azt Kína vagy más állam.
Az oroszok hasonló tiltakozást tettek közzé.
Mi ellen tiltakoztak? Az amerikaiak pénteken tették közzé új nukleáris stratégiájukat, melyet az orosz és kínai fenyegetéssel indokoltak meg.
Az amerikai katonai hírszerzés szerint Oroszországnak több mint kétezer, nem stratégiai atomfegyvere van, és ezeket bármire fel lehet szerelni és bármikor be lehet vetni. A Pentagon ezzel indokolja, hogy az USA is nagy nukleáris fejlesztésbe fogott.
„Oroszország számára az Egyesült Államok és a NATO az első számú akadálya a stratégiai célok megvalósításának”
– állapítja meg a dokumentum, amelyet Donald Trump amerikai elnök azonnal a támogatásáról biztosított. Trump alig tette be a lábát a Fehér Házba, az első dolga volt, hogy elrendelje a nukleáris erőviszonyok felülvizsgálatát. A Pentagon ezt a munkát egy év alatt végezte el. Mindezt aközben, hogy Washingtonban folyamatosan vizsgálják Donald Trump orosz kapcsolatait
Az amerikai hadügyminisztérium szerint az oroszok közel járnak ahhoz, hogy rendszerbe állítsák a „végítélet fegyverét”.
Ez egy olyan torpedó, amely nukleáris robbanófejet hordozhat és a világ bármely területén bevethető a tengerparti részeken. Óriási károkat okozhat mind a robbanás, mind pedig az azt követő sugárzás. Status 6 – ez az új orosz csodafegyver amerikai kódjában a neve, s egyelőre nincs megfelelő védelmi rendszer ellene.
Ismeretlenek vasárnap hajnalban gyúlékony folyadékot tartalmazó palackot dobtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodájának épületére Ungvár belvárosában, a megyei rendvédelmi szervek azonnal reagáltak az esetre.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője megerősítette, hogy garázda cselekményt követtek el a KMKSZ ungvári székháza ellen a hajnali órákban. Az épületben komolyabb kár nem keletkezett.
„Nagyon örülök annak, hogy a rendvédelmi szervek igen operatívan reagáltak a történtekre” – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy a történteket a hatóságok gyorsan kinyomozzák, és az eset nem okoz kárt az ukrán-magyar kapcsolatokban.
Jönnek a robotok: öt éven belül 3-4 millió munkahely szűnhet meg Németországban. A kilátások beláthatatlanok.
Miközben Berlinben a menekültkérdéssel vannak elfoglalva, a német munkaerőpiac informatikai forradalom előtt áll – hívta fel a figyelmet a Bitkom német informatikai társaság elnöke. Achim Berg a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva kifejtette: attól tart, hogy a 44,5 milliós munkaerőpiac nincs felkészülve erre a változásra, amely a munkahelyek tömeges megszűnésével járhat. A Bitkom előrejelzése szerint nemcsak három-négy millió munkahely megszűnéséről van szó öt éven belül, hanem arról is, hogy minden negyedik vállalkozás csődbe mehet, mert nem lesz rá szükség. Jönnek a robotok, és a mesterséges intelligencia mind több helyen veszi át a munkát, sőt az irányítást is.
Achim Berg konkrét példát is említett az interjúban:
a telekommunikációs ágazatban a kilencvenes években még 400 ezren dolgoztak, ma alig 20 ezren. Vagyis húsz év alatt eltűnt a szektor munkahelyeinek a 95%-a.
Ugyanígy járhatnak az adótanácsadók is, akiknek igen jól megfizetett munkáját átveszik az algoritmusok- A mesterséges intelligencia olyan tempóban gyilkolja meg a munkahelyeket, hogy azokat semmiképp sem lehet gyorsan pótolni. Ráadásul nagy presztízsű és jól megfizetett munkahelyek szűnhetnek meg, helyettük pedig alacsony presztízzsel rendelkező, gyengén fizetett állások jöhetnek csak létre.
„Davosban, a világgazdasági fórumon erről sokat beszéltek, de Berlinben mintha süketek lennének!
Pedig a következő öt évben ez lesz Németország legnagyobb gazdasági és társadalmi problémája, amely alapjaiban rázhatja meg a középosztályt” – nyilatkozta a Bitkom német informatikai társaság elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.
Az amerikai katonai hírszerzés szerint Oroszországnak több mint kétezer nem stratégiai atomfegyvere van, ezeket bármire fel lehet szerelni és bármikor be lehet vetni. A Pentagon ezzel indokolja, hogy az USA is nagy nukleáris fejlesztésbe fogott.
„Oroszország számára az Egyesült Államok és a NATO az első számú akadály a stratégiai célok megvalósításának” – állapítja meg a dokumentum, melyet Donald Trump amerikai elnök azonnal a támogatásáról biztosított. Trump alig tette be a lábát a Fehér Házba, az első dolga volt, hogy elrendelje a nukleáris erőviszonyok felülvizsgálatát. A Pentagon ezt a munkát egy év alatt végezte el. Mindezt aközben, hogy Washingtonban folyamatosan vizsgálják Donald Trump orosz kapcsolatait.
Az amerikai hadügyminisztérium szerint az oroszok közel járnak ahhoz, hogy rendszerbe állítsák a „végítélet fegyverét”.
Ez egy olyan torpedó, amely nukleáris robbanófejet hordozhat és a világ bármely területén bevethető a tengerparti részeken. Óriási károkat okozhat mind a robbanás, mind pedig az azt követő sugárzás. Az új orosz csodafegyver amerikai kódja: Status 6, s egyelőre nincs ellene megfelelő védelmi rendszer.
Miért fejleszt ki ilyen fegyvereket Oroszország?
– teszik fel a kérdést a Pentagon nukleáris szakértői. Vlagyimir Putyin orosz elnök decemberben arról beszélt a moszkvai hadügyminisztériumban, hogy nem akarnak fegyverkezési versenyt az Egyesült Államokkal, mivel az „kiszárítaná az orosz gazdaságot”. A Szovjetunió is jelentős részben emiatt bukott meg, s Putyin nem kíván visszajutni oda, hogy a költségvetés több mint kétharmadát katonai célokra fordítsák, ahogy tették azt a szovjet időkben.
Csakhogy Amerika – éppen az orosz fenyegetésre hivatkozva – hatalmas összeget költ nukleáris erejének a fejlesztésére. Így bár mind Washingtonban, mind pedig Moszkvában arról beszélnek, hogy el akarják kerülni a fegyverkezési versenyt, könnyen előállhat a korábbi helyzet. Nem kizárt, hogy éppen ez az Egyesült Államok célja:
miközben a fegyverkezési kiadások felpörgetik az amerikai gazdaságot, könnyen végzetes pályára terelhetik Oroszországot, a melynek a GDP-je csak az egytizede az amerikainak.
A „Hódítók Temetője” – ez egyike azon „beceneveknek”, amelyekkel az Arab-félsziget délnyugati részét illeték. A történelem során már többször bebizonyosodott, hogy a helyi törzsek által alapított Jemen valóban méltó erre a névre: az Oszmán Birodalom, a Brit Birodalom, Egyiptom soha nem tudta teljes egészében elfoglalni vagy megtartani, s mindig egy szégyenletes kivonulás lett a vége. Az elmúlt napokban pedig Szaúd-Arábia győződhetett meg ennek a kifejezésnek a valóságtartamáról.
A frontvonalak hónapok óta változatlanok voltak a jemeni háborúban, amelyet a Független Hírügynökség a 2017-es évértékelőben a legnagyobb fegyveres konfliktusnak nevezett. Kevés ezzel kapcsolatos hír törte át a média ingerküszöbét, és a feleknek politikai téren sem sikerült semmi komolyabb eredményt elérni. Egyetlen sikerként azt lehetett elkönyvelni, hogy Abd-Rabbuh Manszúr Hádi, a 2015-ben megbuktatott és Szanaaból elüldözött elnök visszatérhetett az országba, létrehozhatott egy nemzetközileg elismert kormányt Ádenben, amely az Öböl-menti monarchiák pénzéből és katonai segélynyújtásból tartotta fenn magát.
Egy gyorstalpaló a háborúról.
Azonban 2017 végén hirtelen felgyorsultak az események és érezni lehetett, hogy az idén jelentős változások várhatóak. Decemberben ugyanis Ali Abdullah Száleh, aki korábban negyven évig irányította az országot, elárulta a húszi – Irán által támogatott zaidita irányzatot követő – szövetségeseit, akikkel korábban közösen harcolt a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció és a jemeni kormány ellen. Habár korábban már elemzések tucatjai figyelmeztettek arra, hogy a Száleh-húszi szövetség nem tarthat sokáig, az árulás még az előzetes elképzeléseket is felülmúlta, hiszen minden jel szerint ők álltak győzelemre.
Ali Abdullah Száleh. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Száleh nyíltan „oldalt váltott”, és a koalíciós légierővel kezdte el bombázni a húszi állásokat. Maga mellett tudhatta a Hásid-törzset – Jemen legnépesebb törzsének – és a jemeni hadsereg maradékát. A jemeni fővárosban utcai harcok sorozatai robbantak ki és úgy tűnt, hogy a szaúdiak segítségével megsemmisítő vereséget mér az egykori szövetségesire. Ám Száleh akciója kudarcot vallott: a húsziknak sikerült akkora erőket mozgósítaniuk, amivel legyőzték az őket eláruló elnök csapatait. Két nappal a Rijád oldalára való átállás után pedig Száleh – egyelőre tisztázatlan körülmények között – életét vesztette. Az Észak-Jemenben zajló „polgárháborún belüli polgárháború” aktuális állásáról egyelőre nagyon keveset tudni, annyi biztos, hogy a húszik megerősítették a pozícióikat, de a meggyilkolt elnök szövetségeseiről egyelőre semmiit nem tudni. A legrosszabb félelmek szerint a Kelet-Jemenben lévő sivatagba menekültek, ahol csatlakoztak a helyi Iszlám Állam (ISIS) és az al-Kaida (AQAP) terrorista szervezeteihez.
Mozgásban a billiárdgolyók
Abd-Rabbuh Manszúr Hádi. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ezután már csak idő kérdése volt, hogy mikor terjednek át ezek az események a déli területekre. Ugyanis nemcsak Szálehnek a húszikkal kötött szövetsége állt ingatag lábakon: Hádinak szintén meggyűlt a baja a helyi erőkkel. Már eleve azzal elvesztette a legitimitását, hogy elmenekült az országból, és mióta visszatért többször tartózkodott Rijádban, mint Ádenben. Emiatt sokan egy szaúdi bábnak tartották, aki szándékosan belerángatta az országát Szaúd-Arábia és Irán között évek óta zajló regionális „proxyháborúba” és mindenben kiszolgálja a szaúdi uralkodóházat. Sokkal inkább a kényszer, a külföldi támogatás és a Száleh-húszi szövetség ellen érzett ellenszenv miatt törődtek bele Hádi uralmába.
Csakhogy nem mindenki értett ezzel egyet. A legtöbb vita egy bizonyos Dél-Jemeni Szeparatista Mozgalommal (al-Hírák) alakult ki. Nem akármilyen szervezetről van szó: egy nyíltan szocialista ideológiát követő mozgalomról, amely a déli területek elszakadását tűzte ki célul. Egy független Dél-Jemen egyáltalán nem számít idegen vagy újszerű gondolatnak. A hidegháború korszakában ugyanis két Jemen létezett. Az egyik az 1962-es puccsot követően az arab nacionalizmuson alapuló Jemeni Arab Köztársaság volt; a másik pedig kezdetben brit protektorátus alatt lévő, majd 1967-ben függetlenné váló és pár évvel később az arab világban egyedülálló módon „tudományos szocialista” utat járó Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság (JNDK). Habár 1990-ben Áden egyesült Szanaaval, ez sokkal inkább egy geopolitikai és gazdasági kényszer volt a részükről: a berlini fal összeomlásával ugyanis elvesztették a keleti blokkot, amely lényegében fenntartotta az egész kommunista rezsimet. Ám az egyesülés korántsem jött be, mivel Száleh az évek során csírájában fojtott el minden autonóm kezdeményezést.
A déliek számára annyira rosszul végződött a két ország összeolvadása – ami 1994-ben egy rövid, de intenzív polgárháborúhoz is vezetett – hogy az Egyesülés Napja (május 22) nem hivatalosan nemzeti gyásznapnak számított.
A szeparatista törekvések 2015 óta viszont jelentősen megerősödtek, hiszen a Száleh-húszi erők az al-Hírák miatt nem tudta elfoglalni Áden városát. Ez a győzelem azóta jelentősen megnövelte a magabiztosságukat, a retorikában és a médiájukban is egyre inkább a megosztottságra és az „északiaktól” való különbözőségre fókuszáltak, ami pozitív visszhangra lelt más, nemcsak dél-jemeni városokban. Szúrós szemmel nézték, ahogyan Hádi és a szaúdiak nyitottak voltak a jemeni Muszlim Testvériség (Al-Iszláh Párt) irányában, hiszen az al-Hírák elutasított mindenfajta iszlamizmust és a mai napig erősen szekuláris, nacionalista és kismértékben marxista (!) nézeteket vallanak. Végül pedig amiatt orroltak meg Hádira, mert ő az egységes jemeni állam mellett foglal állást, s a déliek függetlenségének megadása helyett csak a pár évvel ezelőtt meghirdetett föderalizációs program megvalósítását ígérte, ami nagyobb autonómiát biztosított volna. Viszont ennél nekik több kellett, vagyis a húszik legyőzése után teljes függetlenség.
Az al-Hírák vezette tüntetés Ádenben. A vörös csillag maradt a zászlóban. A kép forrása: Link
Az al-Hírák és Hádi közötti ellentét pedig gyakran a tettlegességig fajult. Például tavaly februárban az ádeni repülőtérért törtek ki harcok, amelyek a Hádihoz hű biztonsági erők visszavonulásával ért véget. Ezt azóta több kisebb incidens követte és az al-Hírák vezetői többször kijelentették, hogy „nem fogjuk vérünket ontani a környező hatalmak és az északiak ügyeiért”, ami rohamosan növelte a támogatottságukat a körülbelül hat millió fős dél-jemeni lakosság körében. Habár végül a „külső hatalmak” közbenjárásával elsimították ezeket az incidenseket, a déli szeparatisták óriási politikai győzelmet könyvelhettek el: 2017 áprilisába felállították a Déli Átmeneti Tanácsot (STC), amely minden déli politikai és fegyveres csoportot, kormányzót és minisztert egy zászló alá terelt.
Az STC pedig nem egészen egy év alatt megerősödött annyira, hogy úgy érezze, többé már nincs szüksége Hádira. 2018. január 28-án látták elérkezettnek az időt arra, hogy átvegyék a hatalmat. Aznap Ádenben fegyveres harcot provokáltak ki a Hádi-párti erőkkel. Miután a következő napokban megérkezett az utánpótlás, heves tüzérségi és harckocsitűzzel megszerezték az utolsó negyedet is a kikötővárosban. A legutóbbi megerősített hírek szerint az elnöki palota ostroma jelenleg is zajlik, és Hádi amolyan „utolsó töltényig zajló harcra” szólította fel a híveit. Ez érthető a részéről, hiszen könnyen ugyanolyan sorsra juthat, mint az „északi kollégája”, s immáron nincs vesztenivalója.
Helyzetkép Ádenből: az STC egyik fegyverese a Jemeni Nemzeti Bank előtt. A kép forrása: MTI/EPA.
Megrendült szövetség
Alakuljanak bárhogyan is a déli események és Hádi sorsa, egy dolog már most biztos: az elmúlt napokban lezajlott jemeni történések alaposan átrendezik a nemzetközi viszonyokat, különösen a Perzsa-öbölben. Ugyanis az történt, hogy a déli szeparatistákat leginkább az Egyesült Arab Emírségek (UAE) támogatta diplomáciailag, fegyveresen, katonailag és pénzzel egyaránt, miközben az STC pont azokat támadta meg, akiknek Szaúd-Arábia nyújtott nagy segítséget.
Eddig ugyanis minden külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy a két ország messzemenőkig egyetértett egymással és közösen harcolnak a „szunnita szélsőségesek és a síita félhold” ellen. A jemeni háborúkban Szaúd-Arábia után a legnagyobb erőkkel az UAE vett rész. Ők hajtották végre a 2015-ös ádeni partraszállást és a legnagyobb szárazföldi fegyveres kontingenssel, egész harckocsi századokkal voltak jelen az arab országban. A szaúdi és az emírségi gazdaság ezer szállal fonódik össze. Sőt, a két ország diplomáciája már tavaly év végén beharangozta, hogy egy külön politikai-gazdasági szervezetet állítanak fel, amellyel egyszerre ellensúlyozhatják Iránt, a síitákat és Katart, hiszen ezzel az országgal tavaly komoly válságba keveredtek.
Amikor az emírségiek és a szaúdiak egy zászló alatt harcoltak Jemenben…
Habár Jemenben korábban is előfordult, mint például tavaly az ádeni repülőtérnél, hogy az emírségek és a szaúdiak által támogatott csoportok egymásnak esetek, de Abu Dhabi és Rijád gyorsan akcióba léptek, elsimították az incidenst és erőteljes nyomást gyakorolt a felekre. Viszont most januárban erre már nem került sor: a szaúdiak szinte csendben figyelték az eseményeket, a lanyha próbálkozásiakat senki nem vette komolyan és mintha már teljesen lemondtak volna Jemenről, s csak az indokot keresnék a kivonulásra. Ráadásul egyenesen úgy tűnik, hogy az UAE nemcsak tudott az STC közelgő hatalomátvételéről, hanem egyenesen fegyveres támogatást adott hozzá. Az emírségi vezetők nem törődtek azzal sem, hogy ez pedig miképp érintheti a legfontosabb regionális szövetségesét vagy a szaúdi uralkodóház hogyan reagálhat rá.
Egyelőre még élénk vita folyik azzal kapcsolatban, hogy az Emírségek esetében mitől telt be a pohár. Indokokból akad bőven: a szaúdiakkal ellentétben nem ítélték olyan veszélyesnek Iránt; az STC-t tartják az egyetlen reális és erős szereplőnek; szintén nem tetszett nekik, hogy a jemeni Muszlim Testvériséget szponzorálják; nagy gazdasági és geopolitikai előnyökre tennének szert egy független Dél-Jemennel, stb. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az UAE számára szintén komoly fejfájást okoz Jemen, hiszen a szaúdiak után könyvelhették el a legnagyobb veszteségeket. Ezért inkább hajlandóak vállalni a nyílt konfliktust a szaúdiakkal, de már az országon belül túl sok vitát és ellentétet váltott ki a jemeni politika, amely már magát a monarchia intézményét veszélyeztette.
Az egyik legnagyobb emírségi veszteséget az jelentette, amikor 2016-ban kilőtték az emírségiek egyik szállítóhajóját. A kép forrása: Link.
Bellum omnium contra omnes
Van egy latin kifejezést, amelyet Thomas Hobbes alkotott meg először: „Mindenki háborúja mindenki ellen.” Habár a filozófus ezt az „állapotot” más értelemben használta, talán mégis ezzel a mondattal lehetne a legtökéletesebben leírni azt, ami ma Jemenben zajlik. Hiszen itt már minden csoport háborúzott mindenkivel, és talán nem áll messze a valóságtól az állítás, hogy igazából senki sem tudja miért is harcol valójában. Ez a megállapítás korántsem kizárólag az ottani felekre vonatkozik, hanem az olyan külső szereplőkre is, mint Szaúd-Arábia.
Rijádban ugyanis már nem tudják, hogy egyáltalán ki mellé álljanak, miközben attól rettegnek, hogy egyedül maradhatnak a jemeni mocsárban, avagy inkább homokviharban. Ezzel pedig csak tovább növelik az anyagi-katonai kiadásaikat, miközben a veszteséglistájuk egyre hosszabb lesz. Ha pedig megtörténik a kivonulás, azzal Szaúd-Arábia lényegében elismeri, hogy vereséget szenvedett. Ez már önmagában egy óriási „arcvesztést” jelentene, ami könnyen magával hozhatja az országgal kapcsolatos „erős középhatalom” képének összeomlását és a korábbi – akár a nyugati – szövetségeseinek elvesztését. Ezért a szaúdiak számára Jemen már nemcsak a „Hódító Temetője” , hanem egyben a „Szövetségek Sírkertje”.
Donald Trump amerikai elnök jóváhagyta a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tevékenységéről készült és az FBI-t az elnökkel szembeni elfogultsággal vádoló, eddig titkos republikánus feljegyzés nyilvánosságra hozatalát.
A dokumentum eddig titkosított információkat tartalmaz az FBI feltételezett túlkapásairól, azt vélelmezve, hogy az FBI hatáskörét túllépve hatáskörét a 2016-os elnökválasztási kampány idején, majd ezt követően is jogtalanul lehallgatta Trump kampánycsapatát és Trumppal szembeni elfogult nyomozást folytatott az elnökválasztási folyamatba történt vélt orosz beavatkozás ügyében.
A négyoldalas feljegyzést a Devin Nunes kaliforniai republikánus képviselő vezette képviselőházi hírszerzési bizottság állította össze, és a bizottság jóváhagyása után a Fehér Ház kezében volt a döntés, hogy nyilvánosságra hozzák-e. Az igazságügyi minisztérium, az FBI és demokrata párti politikusok ezt hevesen ellenezték, arra hivatkozva, hogy a feljegyzés lényeges adatokat nem tartalmaz, félrevezeti az amerikai közvéleményt és veszélybe sodorja az amerikai nemzet biztonságát is, célja pedig az igazságügyi tárca miniszterhelyettese, Rod Rosenstein lejáratása és végső soron az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokat folytató különleges bizottság vezetője, Robert Mueller ellehetetlenítése.
Trump döntését nem csak demokraták, hanem az egyik legtekintélyesebb republikánus, John McCain is elítélte:
„Az FBI és az Igazságügyi Minisztérium elleni legutóbbi támadás nem szolgálja az amerikaik érdekeit – egyik pártét sem, az elnökét sem. Csak Putyinét.”
Nancy Pelosi demokrata párti képviselő hasonlóképpen reagált és azt írta: ez a lépés aláássa nemzetbiztonságunkat és virágcsokrot nyújt Putyinnak.
Már csak a lengyel köztársasági elnöknek kell aláírnia azt a törvényt, amely akár hároméves börtönbüntetésre ítélné azokat, akik a náci bűnökért a lengyeleket tennék felelőssé. A legtöbbet emlegetett kifejezés, a tájékozatlanabbak által emlegetett „lengyel haláltáborok” valóban téves, hiszen azok a náci megszállás alatt álló ország területén voltak és a nácik működtették. Izrael és az Egyesült Államok heves reagálásából ítélve az egyáltalán nem ilyen egyszerű.
Hetvenhárom évvel a leghírhedtebb tábor, Auschwitz-Birkenau felszabadítása óta a lengyelek még mindig igyekeznek megérteni saját szerepüket a területükön lezajlott népírtásban. A (szélső)jobboldal által dominált lengyel parlamentben ezen a héten kapott zöld fényt a törvény, amely Izraellel diplomáciai viszályt váltott és Washington (State Department) is jónak látta figyelmeztetni Varsót, hogy a stratégiai partnerséget veszélyezteti ezzel a lépéssel.
A törvényt kritizálók elismerik, hogy ugyan nem volt hivatalos együttműködés ezen a téren a megszállt Lengyelország és a náci Németország között, de a törvény egy kísérlet arra, hogy elfeledje, sőt tagadja a lengyelek bűnrészességét a zsidók meggyilkolásában a holokauszt idején. A bírálók úgy értelmezik: a nagy általánosságban megírt törvény lehetővé teszi, hogy a valódi tettesek sem kerülhetnek többé bíróság elé.
1939-ig, tehát Lengyelország náci megszállásáig az országban népes zsidó közösség élt, több mint 3 millióan, ami a lakosság tíz százalékát tette ki. A nácik alatt mintegy 6 millió lengyel vesztette életét, ezek közül három millióan zsidók. Óriási többségük a lengyel területen felállított haláltáborokban, mint Auschwitz-Birkenau, Belzec, Chelmno, Majdanek, Sobibor és Treblinka. Pontos számot nem lehet tudni, de történészek szerint több tízezer zsidó annak következtében halt meg, hogy antiszemita lengyel honfitársaik feladták őket a német hatóságoknak.
Az is igaz viszont, hogy a lengyel menekültkormány és az ellenállási mozgalom 1942-ben egy titkos hálózatot hozott létre (Zegota), amely zsidók mentésével foglalkozott, sőt halálos ítéleteket hozott a náci kollaboránsok ellen. Ők értesítették először a szövetségeseket, hogy mi történik az európai zsidósággal országukban.
A lengyel származású amerikai történész, Jan T. Gross 2001-ben megjelent könyve, A szomszédok sokkoló hatást váltott ki a lengyel közvéleményben. Ebben beszámol arról, hogy 1941-ben, a náci megszállás idején egy Jedwabne nevű városkában több száz zsidó honfitársukat gyilkoltak le lengyel szomszédjaik. A 2003-ban befejeződött lengyel vizsgálat bebizonyította, hogy a tömegmészárlást lengyelek követték el, a nácik uszítására.
Az eset először ingatta meg azt az általános lengyel vélekedést, hogy ők csak áldozatai a náci megszállásnak. Jedwabne titkának feltárása után a történészek még 15 hasonló esetet tártak fel.
Az is az igazsághoz tartozik, hogy több ezer zsidó életét mentették meg a lengyel polgárok, pedig az főbenjáró bűn volt a nácik alatt. Egy zsidó ember rejtegetéséhez, szakértők szerint, 5-7 ember részvétele volt szükséges.
Az izraeli Yad Vashem Holocaust Múzeum adatai szerint 35 ezerre tehető azoknak a zsidóknak a száma, akiket a lengyelek mentettek meg.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
