Bő félmillió menekültnek nyújtott védelmet az EU tavaly, negyedével kevesebbet, mint 2016-ban. Magyarország 1290 embernek nyújtott védelmet. Eközben a zöld határon szinte már nincsenek menekültek.
Az európai uniós tagállamok 538 ezer menedékkérő számárára nyújtottak védelmet 2017-ben. A kedvezményezettek közel egyharmada szíriai volt – közölte jelentésében az unió statisztikai hivatala.
Az Eurostat jelentése szerint a tavalyi számok 25 százalékos csökkenést mutatnak a 2016-ban regisztráltakhoz képest. A tagállamok összesen 24 ezer embert fogadtak be az uniós áthelyezési és áttelepítési program keretében.
A legtöbb, közel 200 ezer befogadott szíriai volt. A szíriaiak száma az összes menedékkérő között 33 százalék volt tavaly, ez csökkenést mutat 2016-hoz képest, amikor az összes menedékkérő 57 százalékát tették ki.
A menedékkérők nemzetiség szerinti megoszlása
Forrás: Eurostat
A pozitív határozatok több mint 60 százaléka egyetlen tagállamban történt, Németországban.
Németországot követően a legtöbb szíriai, afgán és iraki menekültet Ausztria fogadta be, majd Franciaország, Görögország és Olaszország.
Az uniós statisztikai hivatal szerint
Magyarország összesen 1290 esetben bírált el pozitívan menedékkérelmet.
(Az erről hírt adó MTI az „kifelejtette” ismertetni, hogy 4170 kérelemből, s azt is, hogy másodfokon egyetlen befogadó határozat se született.) Ezek között 580 afgán, 385 szíriai és 190 iraki menedékkérőnek nyújtott védelmet 2017-ben. 105 esetben adott menekültstátuszt, 1100 esetben kiegészítő védelmet és 75 esetben vett figyelembe humanitárius szempontokat.
A menekültellenes hazai kampány közepette nem csak az különös, hogy 1290 embert mégis befogadott Magyarország. Az is erősen árnyalja a szavak és tettek közti különbség alkotta képet, hogy a magyar kormány
a V4-ek között messze a legtöbb menekültet fogadta be.
Tavaly az Olaszországból és Görögországból, valamint bizonyos, a migráció által különösen sújtott országból való uniós áthelyezési és áttelepítési program keretében a legtöbb jogosultat Németország, Nagy-Britannia, Svédország, Norvégia, Franciaország és Hollandia vette át. A mechanizmusban ez idáig nem vett részt Ciprus, Málta, Szlovákia, Szlovénia, Liechtenstein, Portugália, Lengyelország, Litvánia, Csehország, Görögország, Bulgária és Magyarország.
Amúgy egy másik statisztika azt sejteti, hogy erősen megcsappant a hazánk iránti menekülti „érdeklődés”. A rendőrség adatai szerint a határ mentén elfogott „migránsok” száma idén az első három hónapban 97 volt, áprilisban ehhez még jött 8, miközben tavaly egyedül januárban 148 menekültet kaptak el.
Pár napja a volt amerikai külügyminiszter kifejtette, hogy napjainkban a fasizmus nagyobb veszélyt jelent, mint bármikor a 2. világháború óta. Amikor a 40 éves francia elnök és a 80 éves Albright riadót fúj, csak remélni lehet, hogy felébrednek a Macron által emlegetett alvajárók.
A New York Times vezércikke szerint a francia elnök két napja nem említette ugyan Strasbourgban a populistákat, így Orbánt és Kaczynskit sem, beszéde mégis úgy hangzott, mint valami bibliai prófécia. Arra figyelmeztetett, hogy Európát egyre inkább magával ragadják a demokráciaellenes és illiberális eszmék, vagyis olyan halálos irányzat alakul ki, amely a nacionalizmushoz, a szabadság feladásához vezetheti el a földrészt, azaz szakadékba. A populisták és a szélsőjobbosok a bevándorlók, az idegenek elleni gyűlölettel, a jogállammal szembeni megvetéssel, az eltérő vélemények iránt tanúsított türelmetlenséggel, a nemzetközi együttműködéssel szemben táplált gyanújuknak köszönhetik a felemelkedésüket.
Marcon nem szólt név szerint Trumpról vagy Putyinról sem, habár ők jelentik a modellt és az ihletet a szélsőségesek számára. Napjainkra
a nyugati liberális demokrácia és a tekintélyelvűség, illetve a intolerancia és a nacionalizmus közti küzdelem meghatározó kihívás lett.
A francia elnök győzelme csaknem egy éve reményt adott, hogy megfordul az illiberális hullám, ám Orbán Viktor könnyű sikere, illetve az elitellenes olasz pártok jó szereplése másról árulkodik. Macron ugyanakkor azon kevés európai vezetők közé tartozik, aki lankadatlanul hisz az EU jövőjében.
Lehet, hogy a kontinens átmeneti visszaesést él át, és hogy az elnök téved, amikor azt mondja, hogy egyfajta polgárháborút lát a felfordulásban. Ám Orbán újabb nemzeti gyűlöletkampánnyal kezdte 4. mandátumát Soros ellen. Törvényhozási eszközökkel kíván fellépni a menekülteket segítő civilek ellen. Pár napja a volt amerikai külügyminiszter, Madeleine Albright kifejtette, hogy napjainkban a fasizmus nagyobb veszélyt jelent, mint bármikor a 2. világháború óta. Amikor a 40 éves francia elnök és a 80 éves Albright riadót fúj, csak remélni lehet, hogy felébrednek a Macron által emlegetett alvajárók.
Tibor Gaspar menesztését folyamatosan követelték a tüntetők, annál is inkább, mert rokona révén ő is kapcsolódik Ján Kuciak ügyéhez.
A fiatal oknyomozó újságíró annak az őrző-védő szolgálatnak a kétes ügyeit vizsgálta, amelynek feje Tibor Gaspar rokona, ezért felmerült, hogy nem tudná pártatlanul kivizsgálni a gyilkosságot.
Peter Pellegrini kedden, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Gaspar május végével távozik posztjáról. Gaspar 1993-ban került a rendőrség kötelékébe és 2012 óta állt a szlovák rendőrség élén, de még kedd délelőtt is arról beszélt, hogy egyelőre nem távozik tisztségéből, mert nem fog különböző civil szervezetek képviselőinek követelésére lemondani, csak akkor, ha az új belügyminiszter erre felkéri. Az ideiglenesen a belügyminisztériumot is irányító Peter Pellegrini szerint közös döntést hoztak Gasparral arról, hogy május végével távozik posztjáról.
Pellegrini hangsúlyozta, hogy Gaspart hozzáértő és eredményes vezetőnek tartja, de nem tartja jónak azt, hogy személyén keresztül egyesek az egész rendőrséget támadják.
Korábban már Robert Fico miniszterelnök és két belügyminiszter is belebukott a botrányba, Robert Kalinák és az utána kinevezett Tomás Drucker, akinek lemondását éppen kedden fogadták el.
Andrej Kiska államfő üdvözölte a rendőrfőnök távozását, és kifejezte reményét, hogy hamarosan bíróság elé kerülnek azok, akik felelősek a fiatal oknyomozó újságíró és menyasszonya haláláért Szlovákiában.
Franciaország és Nagy-Britannia már napokkal a szombati támadás előtt jelezte, hogyha Donald Trump amerikai elnök valóban beváltja a fenyegetését és büntetőakciót indít Szíria ellen, akkor ők szintén csatlakoznak ehhez. Azonban nemcsak humanitárius okok és a vegyi fegyverek bevetése miatt döntött úgy a brit és francia vezetés, hogy részt vesz a katonai hadjáratban.
Franciaország és Nagy-Britannia a 2013-as ghútai vegyi támadás óta azt kommunikálja, hogyha a nemzetközi közösség – akár a NATO, akár az ENSZ – egy katonai intervencióra szánja el magát Szíria esetében, akkor ők késlekedés nélkül csatlakoznak. Csakhogy erre egészen 2018-ig nem került sor annak ellenére, hogy az Egyesült Államok már tavaly támadást intézett szíriai célpontok ellen. Az Idlib tartományban lévő Han Sejkun városában szintén vegyi fegyvert vetettek be, amelyért a nyugati világ Bassár el-Aszad szíriai elnököt tette felelőssé. Washington több mint ötven darab Tomahawk manőverezhető robotrepülőgéppel válaszolt, de akkor a britek és a franciák egyaránt távol maradtak az eseményektől és beérték szankciókkal, illetve elítélő nyilatkozatokkal.
Ezzel szemben egy évvel később szinte már azonnal „ugrottak” Donald Trump amerikai elnök felhívására, miközben az egyik országnak sem javult érdemben a viszonya az Egyesült Államokkal. Elég csak Emmanuel Macron francia elnök Trump-ellenességére gondolni vagy arra, hogy Theresa May brit miniszterelnök állítása szerint „nem azért szállt be a Szíria-ellenes hadműveletekbe, mert az Egyesült Államok erre kérte volna.”
A brit légierő egyik Tornado GR4 típusú repülőgépe a ciprusi Akrotiriben működő brit légi támaszponton 2018. április 14-én, miután Storm Shadow rakétákat lõtt ki egy volt rakéta-támaszpontra a szíriai Homsz városa közelében. Forrás: MTI/EPA/Cpl L Matthews.
Ebből kifolyólag jogosan merül fel a kérdés: miért változott meg most hirtelen a brit-francia álláspont és döntöttek a beavatkozás mellett?
Ugyanis a „szíriai vegyi fegyverek bevetésére adott megfelelő válasz” narratívája önmagában nem szolgál elegendő magyarázattal, hiszen ez alapján Londonnak és Párizsnak már tavaly lett volna alkalma és indoka – Washingtonnal együtt – bombázni az arab államot. Hiába állítja a két ország politikai vezetése, hogy „meggyőző erejű titkosszolgálati bizonyítékokkal” rendelkeznek, még a saját lakosságuk és ellenzékük felől is sokan megkérdőjelezték, hogy egyáltalán szükség volt-e egy keményebb Aszad-ellenes fellépésre.
A közös brit-francia fellépés okai máshol keresendőek. Ezek közül az elemzésben három lehetséges indok kerül részletes kibontásra:
Franciaország és Nagy-Britannia Szíria-politikája, az Oroszországgal fenntartott viszony és a belpolitikai állapotok.
Gyarmati örökség
A második világháború után Franciaország és Nagy-Britannia nem egyszer avatkozott be katonai erővel a Közel-Keleten. Volt, hogy közös hadműveletet indítottak egy arab állam ellen: elég csak az 1956-os szuezi válságra vagy a 2011-es líbiai intervencióra gondolni, amelyekbe a felek még külső szereplőket (Izrael, Egyesült Államok) is bevontak. Ugyanakkor ezek a beavatkozások, ahogyan a múlt heti támadás is, csak tovább erősítették azokat az arab félelmeket, hogy a nyugat-európai országok – függetlenül a kormányzat összetételétől – és az eltelt évtizedektől még mindig
a „saját játszóterüknek” tekintik a Földközi-tenger déli és keleti részét.
Szíria és Libanon a francia gyarmatbirodalom része volt, és mindkettő azután nyerte el a teljes függetlenségét, hogy az utolsó francia katona elhagyta a térséget 1946-ban. Habár Párizs továbbra is megtartotta befolyását Bejrút felett, Damaszkusz rövid idő alatt kikerült az irányítása alól. Ez egyrészt az arab nacionalizmus elterjedésének és megerősödésének, másrészt Szíria keleti tömbhöz való orientációjának köszönhető. A hidegháború után a francia-szíriai, illetve a brit-szíriai viszony folyamatosan hullámzott, amelynek ugyan megvoltak a maga csúcspontjai (kilencvenes évek), de a kölcsönös bizalmatlanság és a hűvös magatartás végig érezhető maradt.
Jacques Chirac volt az egyike azon kevés nyugati államfőknek, akikkel Háfez el-Aszad – Bassár el-Aszad édesapja – jó viszonyt ápolt.
A 2011-ben kitört válság csak tovább mélyítette a szakadékot Szíria és a nyugat-európai országok között. London és Párizs már 2011 augusztusában a hatalomból való távozásra szólította fel Aszadot. Mindkét állam az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanácsot ismerte el Szíria legitim képviselőjének, és minden támogatást megadtak nekik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában a brit és a francia nagykövet folyamatosan ostorozta a szíriai elnököt, és nem egyszer egy közös, Damaszkusz ellen irányuló határozattervezetet nyújtottak be.
Nemcsak diplomáciai eszközökkel támogatták a szíriai ellenzéket. Franciaország volt az első nem regionális állam, amely 2012-ben katonai segéllyel látta el a Szabad Szíriai Hadsereget (FSA). Egy évvel később brit és francia katonák és kiképzőtisztek jelentek meg a Szíriával szomszédos országokban, például Jordániában, ahol felszerelték és kiképezték a kormányellenes erőket. 2016-ban pedig egyre többször bukkantak fel Szíriában brit és francia különleges egységek, akik az Iszlám Állam (ISIS) terroristáira vadásztak, de ehhez nem kérték Damaszkusz engedélyét, ami nem kevés feszültséget szült a felek között.
Brit különleges egységek Szíriában. Forrás: Pinterest
Ellentétben más országokkal sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem változtatott érdemben a Szíria-politikáján. Habár amíg tombolt az ISIS, addig volt némi titkosszolgálati-diplomáciai kooperáció a felek között, ez azonban tavaly év vége óta – a terrorszervezet hivatalosan bejelentett legyőzésével – azonnal megszűnt. A brit és a francia vezetés egyaránt Aszadot tartja az egész szíriai katasztrófa fő okozójának, és szerintük csak a távozásával érhet véget a több mint nyolc éve tartó háború és menekültválság.
Csakhogy továbbra is megválaszolatlan kérdés marad, hogy egy hatalmi átmenet során kiket támogatnának Szíriában. A kurdokat leszámítva nincs olyan szereplő, aki szalonképes lenne a számukra, mivel az FSA a belső harcok következtében teljesen szétforgácsolódott, illetve már csak a szélsőséges iszlamista csoportok maradtak fenn (például az al-Kaidához köthető an-Núszra Front). Közöttük pedig még mindig sok az eredetileg brit-francia állampolgár, akik az elmúlt években utaztak ki a Közel-Keletre harcolni.
„A szíriai katonai létesítményekre mért csapás nem hadüzenet és nem céljuk sem a rendszerváltás, sem pedig egy fordulat előidézése.”
Vagyis mindkét ország vezetése tökéletesen tisztában volt azzal, hogy minden kritikájuk ellenére Aszad megbuktatása nem járható út, és ők sem rendelkeznek semmiféle konkrét elképzeléssel Szíria jövőjével kapcsolatban. Ezért a szombati brit-francia részvétel sokkal inkább a „határok kijelölését” jelentette, de nemcsak Szíriának, hanem a legfontosabb külföldi támogatójának, Oroszországnak is.
Oroszországnak szeretettel
Franciaország esetében az „orosz szál” elhanyagolható, mivel bár szintén mélyponton vannak a francia-orosz kapcsolatok, de Macron továbbra is elismeri Putyin fontosságát a szíriai rendezésben és támogatja az orosz elnök részvételét a tárgyalásokon. Ezzel szemben Nagy-Britanniának nagyon is fontos volt Oroszország szerepe. London a szíriai támadással megfelelő választ akart adni a múlt hónapban kirobbant Szkripal-botrányra: a délnyugat-angliai Salisburyben lévő otthonában szenvedett mérgezést Szergej Szkripal egykori brit-orosz kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal, aki éppen látogatóban volt apjánál.
Orosz diplomata autó hagyja el az orosz nagykövetség londoni épületét 2018. március 20-án. Nagy-Britannia ezen a napon hajtja végre a korábban bejelentett 23 orosz diplomata kiutasítását a szigetországból a gyilkossági kísérlet miatt. Forrás: MTI/EPA/Andy Rain
A merényletet Szovjetunió által kifejlesztett, Novicsok osztályú, fegyverben is használható idegméreg-hatóanyaggal hajtották végre. London egyértelműen Moszkvát vádolta meg a mérgezéssel. Orosz diplomatákat utasítottak ki a szigetországból, illetve több uniós tagállamból, de a brit politikusok ennél sokkal keményebb választ akartak adni.
May a katonai akcióval
egyszerre üzent Putyinnak és Aszadnak, hogy meddig mehetnek el a vegyi fegyverek alkalmazása terén.
Ha továbbra is ilyen eszközöket vetnek be, akkor a britek nem állnak meg „pár bombánál”, hanem sokkal keményebb eszközökkel léphetnek fel. Ez pedig egy konfrontatívabb brit oroszellenes politikát jelent, amellyel London demonstrálhatja, hogy dacára a brexitnek, korántsem gyengült meg a nemzetközi térben.
Hazai pálya
Nem hagyható figyelmen kívül a szíriai akció belpolitikai vetülete sem. Franciaországban és Nagy-Britanniában a külföldi katonai beavatkozások sokkal érzékenyebb témának számítanak, mint az Egyesült Államokban. A britek számára kellemetlen mementó Irak, mivel Tony Blair George W. Bush amerikai elnökkel együtt buktatta meg Szaddám Huszeint. Azóta a szigetország lakossága különösen szkeptikus minden hasonló fellépéssel kapcsolatban, hiszen mint később kiderült, az egész egy hazugságon alapult. Ezért sem meglepő, hogy 2013-ban David Cameron hiába állt készen a Szíria elleni támadásra, nem kapta meg a parlamenti felhatalmazást.
Az elmúlt napokban ismét bebizonyosodott, hogy ezen a téren nem történt változás, a kormányzat minden próbálkozása ellenére még mindig nem sikerült teljesen elfogadtatni a hivatalos álláspontot. A közvélemény-kutatások továbbra is azt mutatták, hogy a brit lakosság alig 22 százaléka támogatta a katonai hadműveletet. Hasonlóan nagy volt az elutasítottság a parlamenti képviselők körében, mivel May – ellentétben Cameronnal – a parlament megkérdezése nélkül lépett. A konzervatív politikusok a brit érdekekre nézve szükségszerűnek nevezték a szíriai bombázásokat, de Jeremy Corbyn, munkáspárti politikus és ellenzéki vezető szerint viszont London veszélyes, kétes kimenetelű és felesleges akciót hajtott végre, mert még az sem bizonyított, hogy a szíriai kormány állt a dúmai támadás hátterében.
„Nem az én nevemben” feliratú plakáttal a kezében tiltakozik egy nő a szíriai célpontokra mért légicsapások elleni tüntetésen a brit parlament épülete előtt Londonban 2018. április 17-én. Forrás: MTI/EPA/Andy Rain
Macronnak odahaza szintén hasonló ellenállással kellett szembenéznie. Habár 2003-ban Franciaország nem vett részt Szaddám megdöntésében, de Moammer Kadhafi líbiai elnök megbuktatásával elő lehet hozakodni, mivel Líbia 2011 óta totálisan összeomlott és a legfontosabb migrációs tranzitország vált. A francia bal- és jobboldalon egyaránt bírálták az elnököt, mert nem elég, hogy önhatalmúlag cselekedett, de mégsértette a „francia büszkeséget” azáltal, hogy
zokszó nélkül beállt az Egyesült Államok kalandorpolitikája mögé.
Lehetséges, hogy May és Macron igyekezett belpolitikai tőkét kovácsolni a támadásból, hogy ezáltal tereljék el a figyelmet a hazai gondokról, de alábecsülték a saját társadalmuk felől érkező szkepticizmust és ellenszenvet egy nyugati katonai beavatkozás esetében. Valószínűleg ez a téma még hetekig, ha nem hónapokig meghatározza a brit és francia közbeszédet, és egyelőre még nem látni, hogy pozitív vagy negatív következményekkel fog járni a két kormányra nézve.
Mission Accomplished?
Donald Trump két nappal a támadás után már azzal büszkélkedett a Twitteren, hogy az Egyesült Államok „sikeresen végrehajtotta a küldetését”. Egyben köszönetet mondott Londonnak és Párizsnak az akcióban játszott szerepükért. Továbbá mindenkit biztosított arról, hogy a korábbi bejelentések ellenére az Egyesült Államok nem fog kivonulni Szíriából.
Ezzel nem kis örömöt okozott Washington közel-keleti és nyugat-európai szövetségesei körében. Különösen Macron volt elégedett az eredménnyel, amit jól érzékeltetnek a szavai. „Tíz napja Trump elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak ki kell vonulnia Szíriából. Meggyőztük, hogy szükséges maradnia, és biztosíthatom Önöket arról, hogy tényleg meggyőztük arról őt, hogy hosszú távon kell maradni” – jelentette ki a francia elnök. Vagyis minden jel szerint a cikkben felsorolt indokon kívül a briteknek és franciáknak volt még egy közös céljuk, sőt, az összes közül paradox módon ezt sikerült maradéktalanul teljesíteniük: az amerikaiakat Szíriában tartani.
Nem a tekintélyelvű demokráciát kell Európának hirdetnie, hanem a demokrácia tekintélyét – mondta Emmanuel Macron francia köztársasági elnök Strasbourgban, az Európai Parlamentnek az Európai Unió jövőjéről folytatott vitájában. Nyíltan bírálta az illiberális demokráciát, melyről először Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszélt Tusnádfürdőn.
Emmanuel Macron nyíltan bírálja a magyar modellt. Álláspontja szerint az EU új költségvetésének alapelveit össze kell kötni azzal, hogy az érintett tagállamok mennyiben respektálják az uniós szabályokat. Az elképzelés nyíltan a magyar és a lengyel kormány ellen irányul.
Emmanuel Macron egyébként azt is mondta:
Európa közös identitása az alapjogok és az emberi jogok tiszteletben tartására épülő liberális demokrácián alapul.
Beszélt arról, hogy nem szabad hagyni, hogy az unió más irányt vegyen, meg kell akadályozni a tekintélyelvűség jelentette veszélyt, hiszen ez lebontaná, gyengítené a demokráciát, amely megvédi az embereket, és garantálja az egyenlőséget.
Macron szerint Európa demokráciája nem csak a szabadságjogok demokráciája, hanem
összes régiójának és lakójának egyenlőségét és teljes elfogadását, valamint a gondolati szabadságot jelenti.
Ez sérülékeny, de minden másnál erősebb modell, amelyet meg kell védeni. Ugyanakkor Európát megosztottság és bizalomvesztés jellemzi, amely egyebek mellett a Brexit miatt alakult ki, hiszen ez utóbbi sok országban ébresztett kételyeket Európa jövőjével kapcsolatban. Korábbi egyensúlyok borulnak fel, és egyfajta polgárháborús helyzet alakult ki, mert a nemzeti egoizmus és az illiberális hatás egyre erősödik Európa-szerte.
Macron szavai mögött az EU jövőjére irányuló két élesen különböző elképzelés van. A magyar miniszterelnök szerint a szuverén nemzetállamoknak kell a fontos döntéseket meghozniuk, míg Macron szerint a globális versenyben lemarad az, aki végtelen egyeztetések hosszú során keresztül jut el a közös európai döntéshez – szerinte Európa az utóbbi kategóriába tartozik.
Ezért kétsebességes Európát javasol: az egyikbe az eurozóna államai tartoznának, melyek gyorsan dönthetnének a szükséges lépésekről, míg a „másik Európa” szuverén módon kimarad és lemarad.
Macron és Orbán koncepciója között elsősorban Németországnak kell döntenie, de Angela Merkel kivár. A reformokat már áprilisban elő kellett volna terjeszteni, de az új határidő a június.
Egyáltalán nem biztos, hogy addig lesz közös francia-német javaslat. Ennek van politikai és van gazdasági oka. Az utóbbi megoldhatatlannak látszik: Macron ugyanis azt javasolja, hogy legyenek egységes pénzügyek és közös pénzügyminiszter. Ami azt jelentené, hogy Németország vállalja át Franciaország, Olaszország és Görögország csillagászati adósságainak a garanciáját. Berlin nem túl lelkes, már csak azért sem, mert Angela Merkel politikailag meggyengült: az euroszkeptikus tendenciák felerősödtek Németországban is, ahol a szélsőjobboldali-populista Alternative für Deutschland az ország harmadik legerősebb pártja lett.
Jövőre rendezik meg az Európai parlamenti választásokat,
ahol az Alternative für Deutschland a második helyen végezhet, megelőzve a történelmi szociáldemokrata pártot.
Merkel mozgástere tehát kicsi: aligha vállalhatja fel Macron reformterveit teljes egészében. Az eurozóna közös költségvetéséről és a közös pénzügyminiszterről már maguk a franciák is letettek.
A francia elnök most Strasbourgban azt is mondta: a 2019-ben esedékes európai parlamenti választások a demokratikus vállalás feladásáról vagy megőrzéséről szólnak. A választások révén meg kell akadályozni a populisták bénító munkáját, ennek érdekében nyitott, minden polgár bevonásával konzultációt kell indítani, demokratikus, kritikus vitát kell folytatni Európa jövőjéről, és vissza kell állítani az emberek bizalmát Európában.
Amerikai és brit szakértők szerint az oroszok által támogatott hackerek 2015 óta fertőznek meg világszerte különböző eszközöket. Figyelmeztetésük szerint Oroszországból globális kibertámadások indulhatnak ki.
A brit Országos Kiberbiztonsági Központ (NCSC), az amerikai FBI és az amerikai Belbiztonsági Minisztérium közös felhívása szerint államilag támogatott orosz hackerek aktívan igyekeznek aláásni a virtuális tűzfalakat és egyéb olyan behatolásjelző rendszereket, amelyeket a célba vett szolgáltatók a rosszindulatú tartalmak kiszűrésére használnak, még mielőtt e tartalmak elérnék a felhasználókat.
Ciaran Martin, az NCSC vezetője azt mondta:
az oroszok által használt módszerek jelentős része a hálózati rendszerek gyengeségeit használja ki.
A brit kormány elektronikus kommunikációfigyelő szolgálata (GCHQ), amelyhez az NCSC is tartozik, már több mint húsz éve figyeli az orosz hackerbandák jelentette fenyegetést. A felhívás szerint az elsődleges célpontok közé tartoznak az internetszolgáltató cégek, a kritikus fontosságú infrastrukturális rendszereket működtető társaságok, kormányhivatalok és nagyvállalatok.
A Deutsche Welle által idézett figyelmeztetésben azt is írják:
a támadások 2015-ben kezdődtek és már további támadások alapjait is megteremtették.
Az FBI szerint a fertőzött hálózatokat kémkedésre és szellemi tulajdon ellopására is használják.
Martin szerint Nagy-Britannia az Egyesült Államokkal és más szövetségeseivel, valamint a technológiai szektorral együttműködve igyekszik feltárni az orosz hackerek tevékenységét, hogy a felelősökön számon lehessen kérni cselekedeteiket.
Az oroszok nem reagáltak a vádakra. Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium szerint viszont a támadássorozat egy nagyobb, „Grizzly Steppe” nevű művelet része volt.
Közben
Ausztrália is kibertámadások elkövetésével vádolta meg Oroszországot.
Marise Payne védelmi miniszter közleménye szerint a 2017-ben elkövetett számítógépes támadásokért az orosz állam által támogatott hackerek voltak felelősek. Körülbelül 400 céget támadtak meg akkor.
Korábban egyébként már kiderült, hogy oroszok álltak egy 2017-es, Ukrajna elleni kibertámadás mögött, megtámadták a német kormány informatikai rendszerét, beavatkoztak több európai választásba és a brit brexit-népszavazásba, arról pedig hosszú ideje vizsgálat folyik Amerikában, hogy mennyiben segítették Trump megválasztását.
Soha nem volt még a visegrádi négyek országainak annyira rossz híre, mint jelenleg. Bár tény, hogy Brüsszelben sokan soha nem vették komolyan ezt a szövetséget, a magyarországi választások és a kormányváltáshoz vezető szlovákiai események után a V4-ek az utolsó pártfogóikat is elveszítették – írja Demecs Péter a pozsonyi Új Szóban.
„Én a szövetséggel kapcsolatban mindig is szkeptikus voltam. Problematikusnak tartom például, hogy a V4-et soha senki nem vette komolyan. Regionális szövetségnek tartották, amely uniós szinten úgy 2015 környékén, a menekültválság kirobbanásakor hallatott magáról először” – idézi cikkében Demecs Zuzana Stuchlíkovát, az Europeum think-thank brüsszeli vezetőjét.
Ezt követően a cikkíró közli a tényállást. „S a problémák ettől a perctől sokasodtak: Orbán Viktor kormánya megállás nélkül bírálja az Európai Uniót, a lengyel kormánynak is megromlott a kapcsolata Brüsszellel, Csehország hivatalos politikájában évek óta hiányzik az uniópárti politika. Míg Szlovákia ezen a téren kilógott a sorból, az utóbbi hónapok eseményei igazolták, hogy Pozsony sem vehető problémamentes tagállamnak.”
„Jelenleg a V4-ek legnagyobb problémája, hogy
már csak nagyon nehezen fognak megválni a bajkeverő címkétől”
– idézet Stuchlíkovától, aki kifejti: „A tagállamok számtalan közös találkozóján soha semmilyen fontos döntés nem született. Nem hiszem, hogy a négy tagállamnak van olyan pozitív témája, amelyet uniós szinten jelenleg propagálhatna annak érdekében, hogy javítsanak igencsak megtépázott hírnevükön.”
Hosszas huzavona után az orosz hatóságok úgy döntöttek, hogy pontot tesznek a Telegrammal folytatott vitájuk végére: mostantól blokkolni fogják a szolgáltatást.
Április 13-án egy moszkvai bíróság engedélyezte a hatóságok számára, hogy blokkolja a Telegram nevű üzenetküldő szolgáltatáshoz való hozzáférést. Ennek hátterében az állt, hogy március 20-án, egy alig húsz perces bírósági tárgyalás után az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) követelni kezdte a vállalattól, hogy adja oda a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) a felhasználók kommunikációjának dekódolási kulcsait.
Szerintük a szolgáltatás fenyegeti az állam érdekeit, illetve megkönnyíti terrorcselekmények végrehajtását, ezért szükséges szorosabb ellenőrzés alá vonni. Ezzel szemben az üzenetszolgáltató jogászai korábban azt hangoztatták, hogy az FSZB megsérti a levéltitkot és az információküldés szabadságát. Arra is felhívták a figyelmet, hogy az orosz hatóságok lényegében egy „lehetetlen dolgot” kérnek tőlük:
A kódolás a felhasználói szinten történik, ezért nincs „univerzális kulcs”, amellyel olvashatóak lennének az üzenetek.
Mivel a Telegram április 4-ig nem biztosította a szabad hozzáférést, ezért Oroszországban már múlt hét pénteken tiltólistára kerültek a domainjei és az IP-címei. Hétfőn a Roszkomnador értesítette az orosz online hálózatok működtetőit, hogy tegyenek eleget a bírósági döntésnek és egy napon belül blokkolják a szolgáltatást. Közben a hatóságok levelet írtak az App Store és a Google Play nevű forgalmazóknak, hogy távolítsák el az orosz kínálatukból a Telegramot, de egyelőre még a pontos határidőt sem határozták meg.
Azonban a tiltás elég paradox helyzet teremtett: az orosz kormányügynökségek, többek között még Vlagyimir Putyin sajtóirodája is, ezt a szolgáltatást használja. Az Interfax értesülései szerint már elkezdődött a minisztériumok és politikusok átállása a Viberre.
A Telegram szolgáltatást mintegy 200 millióan használják napi rendszerességgel, és a felhasználók nagy része az egykori Szovjetunió tagállamaiból és a Közel-Keletről származik.
24 óra alatt átlagosan 1-1,5 millió üzenetet küldenek, s lehetőség van akár egy 5000 fős csoport minden tagjának kódolt üzeneteket, videókat és képeket küldeni.
Az üzenetküldő egy nagyon erős és gyakorlatilag feltörhetetlen védelemmel rendelkezik, de pont emiatt gyakran használták az egymás közötti kommunikációra az Iszlám Állam terroristái is. Az FSZB tavaly azt közölte, hogy az áprilisi, 16 halálos áldozatot követelő szentpétervári öngyilkos támadást végrehajtó személy a Telegramon keresztül kommunikált a terrorszervezettel.
Ha az EU tényleg értékközösség vagy az akar lenni, akkor nincs más választása, mint hogy szankciókkal kényszerítse Magyarországot a demokratikus szabályok betartására. És ha a kancellár nem néz szembe a magyar helyzettel, annak rendkívül súlyos következményei lesznek a társadalomban.
A Spiegel német hetilap azt tanácsolja a német kormánynak, hogy az sürgősen határolja el magát az Orbán-féléktől, mert nem lenne jó, ha ismét szalonképessé válna a leplezetlen antiszemitizmus, mégpedig részben a politika támogatásával. Egy társadalom persze mindig eldöntheti, hogy mit választ: a demokratikus értékeket, avagy a gyűlöletet. A polgári közép Németországban törleszkedik a jobboldalhoz, illetve szélsőjobbhoz, ezzel párhuzamosan az egykedvű nyilvánosság a jelek szerint kész elfogadni bizonyos dolgokat. Így fordulhat elő, hogy a németeknél díjat kap egy rapszöveg, benne zsidóellenes kitételekkel, ami szégyen. De felelősség terheli érte az intézményeket is.
Ráadásul a jelenséget támogatják az uniópártok. A Bundestag keresztényszociális alelnöke melegen üdvözölte Orbán Viktor győzelmét, noha az egyértelműen antiszemita kampányt folytatott, ideértve a Soros elleni uszítást. Ugyanezt Hans-Peter Friedrich nyugodtan üzenhette volna 1933 január 30-án is. Szintén igencsak problémás a CDU-CSU álláspontja, hiszen a magyar kormány módszeresen korlátozza a sajtó- és gyülekezési szabadságot. Berlin dettó tudomásul veszi, hogy a hatalom fellép a kritikus civilek ellen. Mintha sokan nem lennének még mindig tisztában azzal, mennyire veszélyes Németország, illetve egész Európa számára a magyar és a lengyel tekintélyuralmi rendszer. Pedig a földrész demokratikus egységként csak úgy élheti túl, ha egyértelműen állást foglal Budapesttel és Varsóval szemben.
Orbán feltüzeli a szélsőjobbot, így a németeknél és a franciáknál is, felpuhítja a normákat és a demokrácia ügyében árulókká teszi a konzervatív oldal demokratikus politikusait. Ez történik, amikor a CSU második embere a barátjának nevezi a magyar vezetőt. De meg lehet említeni Horst Seehofert is, akit a CNN úgy jellemzett, mint az AfD hangját a kormányon belül. Angela Merkel pedig tudomásul veszi, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja. Ha komolyan gondolja az antiszemitizmus és a tekintélyelvűség elleni harcot, akkor a magyar párt kizárásán kell dolgoznia. Ám erre nem lehet számítani. Pedig ha az EU tényleg értékközösség vagy az akar lenni, akkor nincs más választása, mint hogy szankciókkal kényszerítse Magyarországot a demokratikus szabályok betartására. És ha a kancellár nem néz szembe a magyar helyzettel, annak rendkívül súlyos következményei lesznek a társadalomban.
Az Egyesült Államok és Oroszország veszélyesen közel került a katonai konfrontációhoz – közölte Franz-Walter Steinmeier német köztársasági elnök a szombati Szíria elleni légicsapással kapcsolatban.
Németország elítélte ugyan Bassár el-Aszad szíriai elnököt, mert napokkal ezelőtt vegyi fegyvert vetett be a szíriai Duma városrészben élő polgári lakosság ellen, de óvakodott attól, hogy katonai erővel részt vegyen a nyugati nagyhatalmak büntetőakciójában. Vlagyimir Putyin orosz elnök a szombati légicsapást követően azzal fenyegette meg Európát, hogy újabb menekülthullám indulhat el, hiszen Szíriában szemlátomást sohasem akar véget érni a 2011-ben kitört polgárháború.
Az Egyesült Államok arra ösztönzi Németországot, hogy foglaljon el keményebb álláspontot Oroszországgal szemben. Angela Merkel kancellár azonban a közös gazdasági érdekeket hangsúlyozza. Ezért Németország nemrég zöld utat adott az Északi Áramlat-2 tengeralatti gázvezetéknek, amely Oroszországból hoz majd földgázt a németeknek, mégpedig nagy mennyiségben. Heiko Maas német külügyminiszter határozottan elítélte Oroszország szerepét a szíriai vegyi támadásban. A szociáldemokrata külügyminiszter egyúttal emlékeztetett arra, hogy
decemberben egy olyan hekkertámadást intéztek a német külügy ellen, amelyet szerinte Moszkvából irányítottak.
A szombati támadás után veszélyesen kiéleződött feszültséget a katonák igyekeznek csökkenteni: hamarosan találkozik egymással az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke és az Európában állomásozó amerikai csapatok parancsnoka, aki egyben a NATO európai főnöke is. 2013 óta nem volt ilyen magas szintű találkozó egy amerikai és egy orosz tábornok között. Közben pedig tovább él a forró drót is, mivel Donald Trump amerikai elnök és Putyin emberei gondosan egyeztettek egymással a szíriai légicsapás előtt.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
