Fontos

Nagyobb bonyodalom és meglepetés nélkül zajlott le az azeri elnökválasztás, amelyet a magyarországi parlamenti választások után három nappal tartottak. Az évtizedek óta meghatározó szerepet játszó Alijev-klán hatalmát immáron semmi sem fenyegeti az országon belül, ugyanakkor külpolitikai téren már nem ennyire egyértelmű a helyzet. 

Az 1961-ben született Ilham Alijev már tizenöt éve vezeti Azerbajdzsánt. Addig az édesapja, Hejdar Alijev állt az ország élén, de súlyos betegség miatt át kellett adnia a  kormányzást fiának. Ilhamot 2003-ban gyorsan kinevezték miniszterelnöknek, majd egy „választást” követően a megörökölte az elnöki széket. A szerencsejáték-függősége és a kezdetben az államügyek iránti passzivitása (inkább kaszinókba járt) következtében nem sok jövőt jósoltak Alijevnek.

Idővel viszont felismerte a majdnem egy magyarországnyi területű, kaukázusi ex-szovjet tagállam legnagyobb erősségét:

az energiahordozókban való gazdagságát. 

A világ egyik legjelentősebb kőolaj-lelőhelye található az ország és a Kaszpi-tenger alatt. Azerbajdzsán jelentőségét csak növelte, amikor működésbe hozták az országon keresztülhúzódó Baku-Tbiliszi-Ceyhan olajvezetéket, amely a 2006-os beiktatása óta naponta egymillió hordónyi kőolajat szállít. Mintegy 15 különböző országgal van közvetlen megállapodása a kitermelésről, amelyek általában 60-80 milliárd dollárnyi befektetést jelentenek az országnak. Ebből a pénzből jutott ugyan a fejlesztésekre és az életszínvonal növelésére (a szegénység 50 százalékról 6-ra csökkent) is, de leginkább az Alijev-család bankszámláit gazdagította, akik mára felvásárolták szinte a teljes hazai energetikai szektort.

A meggazdagodás közben Alijev nem feledkezett meg a hatalmának bebiztosításáról sem. Többször hajtott végre alkotmánymódosítást, így nem volt korlátja annak sem, hogy hányszor indulhat valaki az elnökválasztásokon. A legutóbbi, 2016-os módosítást követően pedig már öt év helyett hét évig tart egy elnöki ciklus. Ez kemény bírálatokat váltott ki a nemzetközi szervezetekből és az Európai Unióból, de Alijev erre válaszul

feleségét, Mehribant nevezte ki alelnöknek.

Független média napjainkra szinte alig működik az országban: már 2008-ban betiltották a BBC-t és más nyugati hírszolgáltató rádióadásait, illetve tavaly pedig a legnagyobb hazai ellenzéki médiumok weboldalát blokkolták.

Lezsírozott meccs

Mindezekből kifolyólag az április 11-én tartott elnökválasztás inkább csak puszta formalitás volt, hiszen igazából senki sem veszélyeztette az Alijev-család hatalmát. Ennek ellenére az államfő semmit nem bízott a véletlenre: ismeretlen okból fél évvel előbbre hozta a választások időpontját, pedig az alkotmány előírása szerint azokat október harmadik szerdáján kellett volna megtartani. Ugyanúgy az év elején az azeri szakszervezetek V. Kongresszusán „szinte könyörögtek”, hogy az Új Azerbajdzsán Párt színeiben jelöltesse magát az államfői posztra.

Találtak mellé hét jelöltet is, de egyik sem számított komoly kihívónak. Ugyanis vagy semmiféle ismeretséggel és befolyással nem rendelkeztek Azerbajdzsánban, vagy ők maguk is aktív támogatói voltak a jelenlegi rendszernek, és lényegében Alijevnek kampányoltak. Ezért az „igazi” ellenzéki pártok, mint a Demokratikus Erők Nemzeti Tanácsa (NCDF) vagy a Remény Pártja bojkottálta az elnökválasztást, és az urnáktól való távolmaradásra szólította fel a lakosságot.

A választási részvétel a „szokásos” hetven százalék felett alakult, és Alijev gyűjtötte be a voksok 86,03 százalékát. A külföldi megfigyelők  a választás során sok volt a csalásra utaló jelet találtak, de a hazai választási bizottság semmiféle hibát nem észlelt. Az azeri elnökválasztás egyik magyar vonatkozású érdekessége, hogy két fideszes képviselő, L. Simon László és Bartos Mónika megfigyelőként voltak jelen. Természetesen ők szintén nem találtak kifogásolni valót, szerintük minden megfelelt a demokratikus kereteknek, ahogyan arról a közösségi oldalukon beszámoltak.

Egyensúlyozás Nyugat és Kelet között

Az egyik legnagyobb kérdés, hogy a választások után Baku milyen külpolitikát fog folytatni a térségben. Eddig ugyanis Alijev óvatos és gyakorlatias stratégiát követett, igyekezett kihasználni a Nyugat és Oroszország közötti ellentéteket és szankciókat. Kétségtelen, hogy az elnök külpolitikai egyensúlyozása

Azerbajdzsánt a régió legstabilabb országává tette. 

2016 óta a szovjet utódállamokat tömörítő Független Államok Közössége (FÁK), valamint Grúzia direkt beruházásainak vezető nettó befizetője lett. Az utóbbi években javult a viszonya – Örményország bosszúságára – Oroszországgal: már nem kizárólag gazdasági, hanem katonai téren is értek el szép eredményeket. Ezzel párhuzamosan pedig szintén sikerült enyhíteni az Iránnal fenntartott évtizedes feszültségen és Hasszán Róhani az elsők között gratulált Alijevnek.

Azerbajdzsán legjelentősebb üzleti partnerei továbbra is Bakutól nyugatra helyezkednek el. Törökországgal máig „megbonthatatlan barátságot” ápol, miközben az európai államok és a nyugati országok a legnagyobb azeri energiahordozó-vásárlók.

Alijev különösen szívélyes viszonyt ápol Orbán Viktorral.

A magyar miniszterelnök még februárban azt mondta, hogy mindkét ország „sikeres lesz” majd az április választást követően, hiszen ez csak tovább erősíti a két ország kapcsolatait. Hamarosan pedig sor kerülhet egy újabb Alijev-Orbán találkozóra, mivel a magyar kormányfőt már hetekkel korábban meghívták a kaukázusi országba.

Magyarországgal ellentétben viszont a többi uniós tagállamnak már nem annyira problémamentes a viszonya Azerbajdzsánnal. Évek óta kritizálják Alijevet az azeri emberjogi helyzet, a kiterjedt korrupció és nepotizmus, illetve a szabad média elnyomása miatt. Többek közt szankciós eljárást is indítottak az ország ellen, mivel Irgal Mammadov ellenzéki politikus 2014 óta börtönben ül.  Azonban még ezeken túlmenően van egy dolog, ami súlyosan terheli a Baku és Brüsszel közötti kapcsolatokat:

a tavaly kirobbant azeri pénzbotrány

Ez volt az, amikor kiderült, hogy az Alijev-család 2,5 milliárd eurót (mintegy 775 milliárd forintot) költött 2012 és 2014 között külföldi tisztségviselők és szervezetek, sőt, az Európa Tanács támogatására és befolyásolására. Üzletembereket, újságírókat és uniós képviselőket vesztegettek meg, hogy pozitív színben tüntessék fel az azeri rendszert vagy megakadályozzák a kaukázusi országot elítélő nyilatkozatok, határozatok elfogadását. Azóta nem állt helyre a bizalom a felek között, és manapság egyre gyakrabban hangoztatják az uniós döntéshozók, hogy a kaukázusi térségben sokkal inkább Grúziát kelleni preferálni, mintsem Azerbajdzsánt.

Jószomszédi iszony

Az egyik legfontosabb kérdés viszont, hogy Alijev korántsem meglepő győzelme után miképp fog alakulni Azerbajdzsán viszonya a szomszédos Örményországgal. A két ország közötti konfliktus fő forrását az azeri területen fekvő, többségében örmények által lakott Hegyi-Karabah hovatartozása képezi. A terület 1991-ben kikiáltotta önállóságát, ám sem Baku, sem Jereván nem ismerte azt el. Először örmény csapatok jelentek meg, majd 1994-ben azeri fennhatóság alá került. Azóta a helyzet egyáltalán nem rendeződött, számos fegyveres incidens kiindulópontja volt.

Ez pedig mai napig mérgezi a két ország kapcsolatait. Legutóbb 2016 áprilisában tört ki egy fegyveres konfliktus a felek között. A „négynapos háború” több száz halálos áldozatot követelt, és bár mindkét fél önmagát nevezte győztesnek, tagadhatatlan, hogy Azerbajdzsán mintegy 15-20 négyzetkilométerrel bővítette a területét. A konfliktus elharapódzódásának gyorsan véget vetett Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki ekkor a nyugati országok és a nemzetközi szervezetek segítségével tűzszünetet hozott tető alá.

Egy összefoglaló a „négynapos háborúról”:

A feszültség azóta egy kicsit enyhült. Idén januárban a lengyelországi Krakkóban találkozott egymással a két ország külügyminisztere. Az örmény kormány pozitívan tekint Alijev újbóli megválasztása elé és reménykedik, hogy folytatódnak a korábban megkezdett fegyverszüneti tárgyalások. Csakhogy most a legnagyobb kihívást a megbékélésre az örményországi események jelentik:

napok óta tüntetések zajlanak az országban.

A forradalmi hangulatot az idézte elő, hogy Szerzs Szargszján volt örmény elnököt a parlament kormányfővé választotta, miután a hatalom megtartása érdekében egy 2015-ben végrehajtott alkotmánymódosítással parlamenti rendszerré változtatta át az országát. Mivel az ellenzék szerint így akarta átmenteni a hatalmát, ezért a fővárosban több tízezres tüntetések törtek ki, a legfőbb állami épületeket (adóhivatalt, külügyminisztériumot) lezárták, és eddig mintegy 80-an ellenzéki aktivistát és politikust tartóztattak le.

Öröklés jogán 

Az elnökválasztást követően folytatódik az Alijev-klán összefonódása az azeri gazdasággal és állammal. Külpolitikai téren ugyan még lehetnek bizonyos kérdőjelek, de az országon belül semmi sem veszélyezteti az „uralkodói elit” hatalmát. Ilham számára a következő hét év legfontosabb teendőjét – a gazdasági stabilitás fenntartása mellett – az „örökösödés” jelenti: ugyanis egy ideje azon munkálkodik, hogy a hatalom zökkenőmentesen szálljon 19 éves fiára, Hejdarra.