Az EU európai perspektívát igen, de tagságot nem kínál annak a hat balkáni államnak, Albániának, Bosznia-Hercegovinának, Koszovónak, Macedóniának, Montenegrónak és Szerbiának, melyek vezetőivel Szófiában találkoznak.
A Deutsche Welle megszerezte a szófiai csúcstalálkozó hivatalos dokumentumát, amely szerint a ahhoz, hogy ezek az országok csatlakozni tudjanak az Unióhoz, reformokat kell végrehajtaniuk a jogállamiság területén. Pedig korábban még arról volt szó, hogy Szerbia és Montenegro hét év múlva akár már uniós tag is lehet.
A balkáni országok vezetői azonban azt látják, hogy egyes uniós tagállamok sem jeleskednek ezen a téren. Itt van Magyarország, amelyről épp most menekül el Soros György alapítványa – írja a Politicón Szrdan Cvijics, a Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézet vezető elemzője.
Magyarország az „illiberális demokrácia” szimbóluma lett,
és ezt sokan lelkesen követik a Balkánon. Alekszandar Vucsics szerb elnök például kiváló kapcsolatot ápol nem csak Orbánnal, hanem Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is. Olyannyira, hogy Ankarában nemrég kijelentette: Törökország a Balkán vezető hatalma.
Emmanuel Macron francia elnök viszont arról beszélt: nem akarja, hogy a Balkán Oroszország vagy Törökország felé forduljon, ugyanakkor nem biztatta őket a bővítés lehetőségével sem.
A Balkánon pedig
az oroszok mellett a törökök is nagyon aktívak.
Erdogan május 20-án választási nagygyűlést akar rendezni Szarajevóban. Törökország rengeteg pénzt ad azoknak a balkáni államoknak, ahol muszlim a lakosság többsége. Ebből a pénzből mecseteket építenek és egyetemeket hoznak létre – éppúgy, mint az Oszmán Birodalom idejében.
A mind szorosabbá váló kapcsolatnak persze vannak árnyoldalai is: a török titkosszolgálat úgy működik itt, mint otthon: Koszovóból például elraboltak hat helyi vallási vezetőt mondván, hogy Fetullah Gülen követői. Gülen gyakorlatilag Erdogan Soros Györgye: azzal vádolják, hogy ő állt a bukott törökországi puccskísérlet mögött, de úgy általában is ő minden baj okozója Törökországban. A koszovói miniszterelnök amúgy nem tudott az akcióról, rögtön ki is rúgta a belügyminisztert és a titkosszolgálat vezetőjét.
Szrdan Cvijics szerint az „illiberális demokrácia” azért vonzó több államnak is, mert
nem igényel saját ideológiát, csak tagadásból áll.
Bírálja Brüsszelt és a nyugati világot, de nem nemzeti vagy vallási alapon, mint mondjuk Törökország. Majdnem minden balkáni államban rendkívül kevert a lakosság: a vallási és nemzeti kisebbségek nehezen viselnének el egy olyan autokratikus rendszert, amely a maga igazát akarja rákényszeríteni a többiekre. A külvilág bírálata viszont mindenkinek jól jöhet, és egyesítheti a vallási és nemzeti közösségeket.
Az EU-nak ebben a helyzetben kell versengeni Oroszországgal és Törökországgal – ráadásul olyan körülmények között, amikor komoly pénzt egyik tagállam sem akar adni a balkáni államoknak. Befolyást viszont mindenki szeretne. A helyzet érdekessége ugyanakkor, hogy Erdogan Putyinnal ellentétben támogatja a balkáni országok uniós tagságát – hiszen Törökország is szívesebben kereskedne EU-tagokkal.
A szófiai, a nyugat-balkáni országok és az EU-s tagok vezetői között tartott csúcstalálkozó zárónyilatkozatában végül azt írták: az Európai Unió egyértelműen támogatja a Nyugat-Balkán európai integrációs perspektíváját, eltökélt szándéka, hogy a régió politikai, gazdasági és társadalmi átalakulásának támogatása érdekében minden szinten megerősítse és növelje szerepvállalását. A nyugat-balkáni partnerek pedig ismételten elkötelezik magukat a határozott stratégiai döntéseiket tükröző európai integráció mellett.
A nyilatkozat szerint az EU egyebek mellett olyan fokozott segítségnyújtással kívánja segíteni a térség integrációs törekvéseit, amely a nyugat-balkáni partnerek által a jogállamiság, valamint a társadalmi-gazdasági reformok terén tett kézzelfogható előrelépésen alapul. Az EU támogatja a nyugat-balkáni partnerek azon kötelezettségvállalását is, hogy folytatják a jószomszédi viszony, a regionális stabilitás és a kölcsönös együttműködés megerősítését. A nyilatkozat kitért a migráció kezelésére irányuló és a határigazgatás területén megvalósuló együttműködés elmélyítésére is.
Pavla Holcová a barátnőjével együtt kivégzett szlovák Ján Kuciakkal dolgozott együtt. Most őt hallgatták ki a rendőrök, és még a telefonját is elkobozták.
A fiatal Ján Kuciakot februárban végezték ki, miután a maffia és a legfelsőbb szlovák politikai körök összefonódásait vizsgálta. Kuciak többek között annak az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) nevű, nemzetközi újságíró szervezetnek dolgozott, amelynek a magyar Átlátszó és a Direkt36 is a tagja.
Kuciak együtt dolgozott a Prágában élő Pavla Holcovával, akit a szlovák rendőrség „baráti beszélgetésre” hívott Pozsonyba. Csakhogy
a baráti beszélgetésből nyolcórás kihallgatás lett.
A rendőrök leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy meddig jutottak el a tények feltárásában az újságírók – sokkal kevésbé érdekelte őket, hogy kik lehettek a gyilkosok és a megbízóik.
Leginkább Holcová mobiltelefonjának információira voltak kíváncsiak. Ő ezt megtagadta, hiába fenyegették 1650 eurós büntetéssel a nyomozás akadályozása miatt. Csakhogy az ügyészség kiadott egy felhatalmazást, ami alapján
a rendőrök elkobozták az újságírónő telefonját.
A nyolcórás kihallgatás végén Holcovát elengedték, de a telefonját nem kapta vissza. Ahogy az OCCRP közleménye fogalmaz: az ilyen viselkedésnek nincs helye Európában, ilyet csak autokratikus rezsimekben lehetett korábban látni.
Ezen a héten Donald Trump amerikai elnök beváltotta az egyik legtöbb nemzetközi vitát kavaró ígéretét: az amerikai nagykövetség átköltöztetését Tel-Avivból Jeruzsálembe. Az Egyesült Államokon kívül más – főleg latin-amerikai országok – is jelezték ebbéli szándékukat, amely leginkább abból fakadt, hogy már a hidegháború óta szoros kapcsolatot ápoltak Izraellel.
Miután Donald Trump amerikai elnök tavaly december 6-án aláírta a Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő dekrétumot, az ENSZ Közgyűlésén szavazásra bocsátottak egy olyan határozatot, amely felszólította az Egyesült Államokat, hogy vonja vissza a döntését. Erre 128 ország igennel szavazott, 35 távol maradt, 21 pedig nem adta le a voksát. Ellenben kilenc állam kiállt Washington döntése mellett: Guatemala, Honduras, Izrael, Marshall-szigetek Mikronézia, Nauru, Palau és Togo. Ezzel együtt egy tucatnyi ország – köztük a Magyarországgal szomszédos Románia és Csehország – jelezte, hogy a nagykövetség kérdését illetően az amerikaiak hasonlóan lépésre szánták el magukat. Ezzel együtt pedig az izraeli kormány azt ígérte, hogy az első tíz „költöző ország” kedvező adminisztratív és jogi kedvezményekben fog részesülni.
Donald Trump amerikai elnök videoüzenetben szól a résztvevőkhöz a Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetett amerikai nagykövetség megnyitóünnepségén 2018. május 14-én. A kép forrása: MTI/EPA/Abir Szultan.
Habár egyes országokban ez a döntés elég nagy belpolitikai feszültséget – például Romániában, de erről lásd majd bővebben a következő cikkünket – generált, mások már jelezték, hogy május végére megtörténik a „jeruzsálemi átállás”. További érdekesség, hogy Közép- és Dél-Amerikában található országok döntöttek így:
Honduras, Guatemala és Paraguay
Elsőre úgy tűnhet, hogy ezek az országok az Egyesült Államok miatt döntöttek így, hiszen a hidegháború óta (nagyrészt) Washingtonhoz igazították a külpolitikájukat, s ha ezekben az államokban veszélybe kerültek az amerikai érdekek vagy szimplán csak „túl cikivé” váltak az amerikai elnökök számára, akkor egy puccsal/katonai hadművelettel buktatták meg őket (pl. Guatemala 1954-ben, Panama 1989-ben). Csakhogy a valóság ennél sokkal árnyaltabb:
ezek a latin-amerikai országok a mai napig szoros viszonyt ápolnak Izraellel.
Leghűségesebb partner
Jorge Gracia Granados guatemalai nagykövet. A kép forrása Wikimedia Commons.
Guatemala volt az első dél-amerikai ország, amely 1948. május 19-én elismerte az önálló Izraelt. Ám már előtte is különösen szoros kapcsolatot tartott fenn a zsidó szervezetekkel és korántsem elhanyagolható szerepet töltött be az önálló zsidó állam megteremtésében. Ugyanis Guatemala tagja volt a 1947. május 15-én megalakult „Egyesült Nemzetek Szervezetének Palesztinai Különleges Bizottságának” (United Nations Special Committee on Palestine – UNSCOP), amely megvizsgálta Izrael létrehozásának jogi kérdéseit és felmérte annak esetleges következményeit. Jorge Garcia Granados ENSZ nagykövetük bejárta Palesztinát és a többi latin-amerikai országot, meggyőzve őket Izrael létrehozásának szükségességéről. Egyike volt azoknak, akik 1947. november 29-án megszavazták a Palesztina gazdasági egységgel egybekötött felosztási tervét. A guatemalaiak pozitív Izrael-képe elsősorban vallási okokból fakadt:
a lakosság egynegyede evangélikus volt, akiknek befolyása nagy a politikai és üzleti életre. Ők pedig kiemelten támogatták egy zsidó állam létrejöttét a Szentföldön.
Ugyanúgy Guatemala volt az első ország, amely 1955-ben Jeruzsálembe költöztette át a nagykövetségét, igaz, az ENSZ 478. számú határozata és a helyi farmerek nyomására – akik elsősorban arab piacra termeltek – visszatértek Tel-Avivba. Ennek ellenére ez az esemény sem befolyásolta negatívan a két ország közötti együttműködését, mert Guatemalában a hatóságok erőszakos spanyolosításba kezdtek a maják körében (több száz tiszta maja települést romboltak le, betiltották a nyelvhasználatot stb.), miközben egy rendkívül véres polgárháború zajlott az országban. Mindezek miatt a guatemalai kormányok egyre inkább elszigetelődtek a világban, s a hetvenes évektől már az Egyesült Államok is megvonta a segélyek átutalását.
Így latin-amerikai állam vezetése számára hamarosan Izrael lett a legfontosabb fegyverellátó, az IDF (Israel Defense Force) kiképzői oktatták a helyi katonai és a rendőri erőket (számukat 300-ra becsülik), valamint a két ország titkosszolgálata számos közös akciót hajtott végre. Ugyan a polgárháború 1996-os befejezésével és a belpolitika demokratizálódásával Guatemala elszigeteltsége csökkent, ez sem vetett véget a két fél közötti szoros együttműködésnek.
Sőt, 2015-től egy teljesen új szintre léptek a kapcsolatok. Ebben az évben megválasztott Jimmy Morales, egy egykori színész-humorista, akit „Guatemala Donald Trumpjának” hívnak, Washington legszorosabb partnerévé vált a térségben. Évenkénti 500 millió dollárnyi támogatást kapnak az Egyesült Államoktól, amiért cserébe a guatemalai vezetés szinte minden téren támogatja az amerikai elnököt, legyen szó Izraelről vagy az amerikai-mexikói határon lévő fal felépítéséről.
A guatemalai zászló már több hete kitűzték Jeruzsálemben. A kép forrása: Twitter.
2016-ban Izrael volt az első régión kívüli ország, ahova Morales ellátogatott. Az útja során számos mezőgazdasági, tudományos és műszaki egyezményt írtak alá, a guatemalaiakat leginkább az izraeliek vízgazdálkodás felhasználása terén elért eredményei érdekelték. Tavaly Morales egyfajta „karácsonyi ajándékként” közölte, hogy Guatemala az Egyesült Államok után szintén Jeruzsálembe fogja költöztetni a nagykövetségét.
Azóta pedig nem telt el úgy hét, hogy az izraeli kormány valamelyik prominens tagja ne fejezte volna ki háláját, és rendre felemlegetik a guatemalai döntéshozók „bátorságát”. Morales márciusban tartott amerikai zsidó lobbiszervezet, az AIPAC, éves konferenciáján tűzte ki a költözés pontos dátumát:
„Két nappal az amerikaiak után, vagyis május 16-tól már Jeruzsálemben fog működni az guatemalai nagykövetség is”
Mintakövetők
Az izraeli vezetésben sokan bíznak abban, hogy miképp 1948-ban, ugyanúgy most 2018-ban is Guatemala jelenti a „vízválasztó vonalat” a térségben, s hamarosan a többi régióbeli állam szintúgy követi a példáját. Már egy ország jelezte, hogy bár tavaly decemberben nem jelentette be, de idén május végére szintén átköltözteti a nagykövetségét. Ez az ország pedig Paraguay. A megnyitó ünnepségen pedig lehet számolni a paraguayi elnök, Horacio Cartes részvételére, mivel május 21-én és 22-én egy izraeli körúton vesz részt.
Ám ennél többet nem nagyon tudni Paraguay szerepéről vagy arról, hogy Asunciónban miért döntöttek a költözés mellett. Eddig ugyanis viszonylag kevés figyelmet fordítottak az izraeli-paraguayi kapcsolatok történetére, mivel sokkal kevesebb eredményt mutathatnak fel, mint például Guatemala esetében. Sőt, 2002-ben „költségvetési megfontolások” miatt bezárták a diplomáciai képviseleti irodákat egymás országaiban.
Annyi bizonyos, hogy Cartes személye jelentősen hozzájárult a két ország közötti viszony rendezéséhez. Az ő győzelmében nem kis szerepe volt a közel-keleti országnak, mert a paraguayi elnökválasztási kampányának tanácsadói és szakértői között szép számmal akadtak izraeliek. Hálából a segítségért, Cartes a 2013-as megválasztása óta nem egyszer maradt távol vagy vétózott az Izraelt elítélő vagy valamire kényszerítő (például a nukleáris létesítmények megnyitása a nemzetközi ellenőrök előtt) határozatok ellen. 2015-re újranyitották a nagykövetségüket, s azóta a bilaterális kereskedelmük nagysága 200-250 millió között mozog. További érdekesség, hogy a két állam titkosszolgálata együttműködik egymással a Hezbollah ellen, amely komoly kapcsolatokkal és üzleti hálózattal rendelkezik a dél-amerikai országban.
Az egyik Paraguayba utazott tanácsadó például a képen Netanjahu mellett álló Ali Harov volt. Ő egykoron az izraei miniszterelnök kabinetfőnöke volt, aki tavaly vádalkut kötött és átadta az összes miniszterelnök korrupciójáról szóló anyagot.
Guatemalán és Paraguayon kívül még egy latin-amerikai ország jelezte, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetné át a nagykövetségét, ám pontos időpontot még nem közöltek. Hondurasban Orlando Hernandez elnök tavaly decemberben még Panamával együtt jelentette be ezt a szándékát. Ez korántsem keltett meglepetést, hiszen ő a MASHAV, vagyis az Izraeli Külügyminisztérium Nemzetközi Együttműködés által indított oktatási programon belül és ösztöndíjából érettségizett le, azóta pedig rendre felemlegeti Izrael-barátságát. Ezt bizonyítva tavaly decemberben vétózott az Egyesült Államokat és Izraelt elítélő határozat ellen, ahogyan azt megelőző években is távol maradt vagy nemmel szavazott, ha a zsidó államról volt szó.
Márciusban a hondurasi parlament elfogadta az átköltöztetésre vonatkozó határozatot, s az izraeli kormány is felkészült az elnök fogadására. Csakhogy Hernandez izraeli útja
nagy belpolitikai vihart kavart Izraelben.
Az izraeli baloldal és ellenzék a hondurasi vezetés korrupciója, a bűnszervezetekkel való együttműködése, és emberjogi helyzet miatt utasították el a hondurasi elnök érkezését. Az ellenállás miatt végül Hernandez április végén lemondta az ünnepségen való részvételt. Azóta pedig hirtelen megszakadt mindenféle kommunikáció a felek között, semmi konkrétumot nem tudni azzal kapcsolatban, hogy a közép-amerikai ország vajon tényleg kitart-e a korábbi döntése mellett vagy inkább visszakozik.
Hondurason kívül Panama esetleges költözése szintén bizonytalan. A Palesztin Hatóság tavaly decemberben terjesztette el, hogy ez az ország szintén csatlakozik Trump döntéséhez. Azóta viszont ezt az információt a hivatalos panamai csatornák nem erősítették meg, igaz, nem is cáfolták érdemben. Ez annak tükrében furcsa, hogy Isabel Saint Malo de Alvarado elnökasszony szintén széles körben ismert az Izrael-iránti barátságról, de még ő sem említette adta jelét annak, hogy valóban átköltöztetné a követséget.
Isabel Saint Malo de Alvarado panamai elnökasszony és Reuvén Rivlin izraeli államfő találkozója 2015-ben. A kép forrása: Wikimedia Commons
Dominóeffektus vagy elszigetelt esetek?
Természetesen nem mindegyik latin-amerikai ország viszonyult pozitívan Trump döntéséhez és többször leszögezték, hogy továbbra sem lesznek hajlandóak elismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosának, s nem fogják átköltöztetni a nagykövetségüket sem. Az elmúlt napokban Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke Venezuelában járt, ahol felszólította a térség államait, hogy ne kövessék Guatemala és Paraguay példáját. Egyes országok a „tradicionális Amerika-ellenességük”, mások ellenben az arab országokkal való szoros kapcsolataik miatt mindenképp a palesztin elnök felszólításának fognak eleget tenni.
Ráadásul az egész költözés paradoxona, hogy amikor tavaly szeptemberben Benjamin Netanjahu – az első izraeli miniszterelnökként – egy történelmi látogatást tett Latin-Amerikába, akkor nem kereste fel Guatemalát, Hondurast és Paraguayt. Ellenben az izraeli miniszterelnök által meglátogatott Argentína, Kolumbia, Mexikó mindössze annyit tettek, hogy távol maradtak a tavaly decemberben tartott ENSZ Közgyűlés szavazásán, de a költözés kérdése fel sem merült az esetükben. Ez pedig alighanem arra készteti a mostani izraeli vezetést, hogy újragondolja az ország közép-és dél-amerikai politikájának prioritásait.
Mi a szabad sajtó szerepe az álhírek uralta demokráciákban – erről beszélt a New York Times magyar származású munkatársa, Lipták Ádám Budapesten. Ugyan Amerikáról beszélt, de nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a magyar helyzettel.
Lipták Ádám Fotó: CEU
A második generációs amerikai, magyarul kitűnően beszélő Adam Liptak, vagyis Lipták Ádám a Yale-en végzett, majd 14 éven keresztül jogászként dolgozott Amerikában, elsősorban a sajtószabadsággal foglalkozó ügyekre specializálódott. 16 éve dolgozik a világ egyik legtekintélyesebb újságjánál, a New York Times-nál. Újságírói munkájáért több kitüntetést is kapott, mellette a University of Chicagón, a New York Universityn és a Yale-en is tart, illetve tartott órákat.
Most a CEU-n tartott előadásában arról beszélt, hogy Amerikában a sajtó korábban hihetetlenül erős volt, komoly gazdasági háttérrel,
most viszont támadás alatt áll.
Donald Trump ugyanis folyamatosan kirohanásokat intéz a sajtó ellen, leginkább azzal a céllal, hogy hiteltelenítse: ezért hívja fake news-nak vagy a nép ellenségének az őt kritizáló, vagy épp róla kínos tényeket közlő médiumokat, és ezért támad személyében is bizonyos újságírókat.
Itt kell megjegyezni: Lipták kijelentette, hogy nem ismeri a magyar belpolitikát, de az előadásában nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a mai magyar valósággal.
Az újságíró azt is mondta, hogy Trump többször is „a hanyatló New York Times-nak” nevezte munkahelyét. Ő erre csak annyit reagált: „köszönjük, remekül vagyunk”,
az ilyen támadásokra színvonalas munkával igyekeznek válaszolni, és nem ijednek meg.
Sőt, ahogy fogalmazott, Trump bizonyos szempontból még segítséget is jelent nekik: az embereket ugyanis kifejezetten érdeklik a róla szóló hírek. Más szempontból viszont komoly kihívásokat jelent az új korszak: a folyamatos támadások és sértések miatt is ugyanis jelentősen csökkent a sajtóba vetett bizalom.
Trump ráadásul azt is megígérte, hogy szigorítani fogja a rágalmazásokról szóló törvényt, igaz, ezt nem igazán tudja megtenni. Egyrészt azért, mert ez nem szövetségi, hanem állami hatáskör, másrészt pedig azért, mert
az amerikai alkotmány kifejezetten védi a szólás- és sajtószabadságot,
az alkotmányt pedig az elnök nem tudja megváltoztatni.
Trump egyébként elnöksége előtt is hírhedt volt arról, hogy rengeteg rágalmazási pert indított róla szóló cikkek miatt – igaz, ezek túlnyomó többségét el is vesztette.
Lipták Ádám megfogalmazása szerint a jog továbbra is védi az amerikai sajtót – erre az is bizonyíték, hogy bármelyik elnök is támadta meg a médiát azért, mert az újságírók a munkájukat végezték, bíróságra egyik ügy sem jutott.
Annyiban viszont nehezebb lett a sajtó dolga, hogy
sokkal nehezebb lett információkat szerezni.
Itt Lipták nem a kiszivárogtatásokra gondolt, mert, mint mondta, azok a Trump-féle Fehér Házban példa nélkül, a média sokszor szinte valós időben kapja értesül bizalmas dolgokról, hanem olyan információkra, amelyet például az állami hivataloknak kellene kiadniuk. Hiába tartoznak ezek az információszabadságról szóló törvény hatálya alá, sokszor csak perrel lehet megszerezni őket, ezek viszont drágák, így sok kisebb médium nem engedheti ezeket meg magának.
Emellett az is fontos, hogy az állandó fenyegetések, még ha többnyire üresek is, a kisebb újságokat elriaszthatják attól, hogy komoly oknyomozó munkát végezzenek. Pedig, ahogy mondta, a sajtó ezt nem magért teszi, vagy kellene megtennie, hanem azért, mert a nyilvánosság, az emberek számára ők juttatják el az információkat.
Igaz, ez is változik valamennyire. Felmérések szerint ugyanis az amerikaiak többsége már nem elsősorban a sajtóból szerzi a híreket, hanem például blogokról vagy különféle „alternatív” médiumokból. És ez legalább annyira veszélyes, mint a fenyegetések, vagy ahogy Lipták fogalmazott:
„a kapuőr funkció elvesztése azt jelenti, hogy nagyon sokat vesztettünk”.
Pedig szavai szerint „tényleg szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”. Éppen ezért, hiába kell egyre növekvő nyomás alatt dolgozniuk, mint mondta, ez nem igazán érdekli őket, ők folytatják a munkájukat.
Emmanuel Macron francia elnök egységes költségvetést és közös pénzügyminisztert szeretne az eurozónában, de Németország ezt egyelőre nem támogatja. Ez derült ki Angela Merkel kancellár parlamenti beszédéből.
Ebben Merkel támogatásáról biztosította Olaf Scholz német pénzügyminiszter sokkal óvatosabb reformtervét, mely az Európai Stabilitási Mechanizmus rendszerének átalakítását célozza. A németek elképzelése szerint ez a rendszer, amelyet eredetileg a görög adósságválság miatt hoztak létre, úgy változna meg, hogy a nehézségekkel küzdő bankok adósságproblémáit próbálná meg rendezni.
„Ez egy lépés lehet az Európai Valutaalap felé”
– mondta Angela Merkel, utalva Emmanuel Macron ötletére, miszerint Európának függetleníteni kellene magát az IMF-től, és helyette az Európai Stabilitási Mechanizmust kellene átalakítani úgy, hogy az európaiaknak saját valutaalapja legyen.
A vita tétje az, hogy ki vállaljon garanciát az eurozóna súlyosan eladósodott államainak pénzügyi stabilitására. Macron azt szeretné, hogyha Németország felvállalná ezt a szerepet. Csakhogy
az eurozónának túlságosan sok rossz adósa van:
maga Franciaország is ilyen, de Görögország és Olaszország jelenti az igazán súlyos problémát. Ezért Németország nem akar felelősséget vállalni. Ezt beszédében Angela Merkel is megerősítette, mondván: minden tagállamnak előbb rendbe kell hoznia a saját pénzügyeit.
Ugyanakkor mind Merkel, mind pedig Macron megígérte, hogy az Európai Unió következő csúcstalálkozóján előállnak egy közös javaslattal. Már a tavaszi csúcsra ígértek egy ilyet, de a németek kérésére ezt lemondták. Berlinben arra hivatkoztak, hogy túlságosan elhúzódott a kormányalakítási folyamat, ezért még nincsenek készen.
A következő uniós csúcs június végén lesz, addigra el kellene készülnie a közös javaslatnak.
Német támogatás híján viszont Franciaország nem képes reformot véghezvinni.
Nehezíti a helyzetet, hogy az eurozóna harmadik nagyhatalma, Olaszország, valóságos adósságbombán üldögél, és továbbra sem tud megalakulni a kormány. A választások nyertesének tekinthető protesztpártok bírálatai elsősorban Brüsszel és az eurozóna ellen irányulnak. Ilyen körülmények között az esetleges közös francia-német tervnek kevés esélye van a sikerre.
Júniusban döntenek arról, hogy a brüsszeli bizottság tovább lép-e a hetes cikkely alkalmazásával Lengyelországgal szemben – mondta Frans Timmermans.
Az Európai Bizottság alelnöke sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az EU egyik alapelve, az igazságszolgáltatás függetlensége még mindig nem garantált Lengyelországban. Mint mondta, van előrelépés, de kifogásolta a bírák kinevezési eljárását, mert ezzel a módszerrel
a végrehajtó hatalom befolyásolhatja az igazságszolgáltatást.
A hetes cikkelyt még soha, egyetlen állam ellen sem alkalmazta az Európai Unió. Ez azt jelenti, hogy felfüggeszthetik az érintett tagállam szavazati jogát illetve az uniós pénzes átutalását.
Lengyelország kapja a legtöbb pénzt az uniós alapokból. Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke, az ország valódi irányítója nemrég azt mondta: 80%-ban biztos abban, hogy nem kerül sor a hetes cikkely alkalmazására Lengyelországgal szemben. Orbán Viktor is többször jelezte, nem szavaz meg ilyen szankciót Lengyelországgal szemben – hasonló szankció Magyarországot is fenyegeti.
Június 21-én amikor az Általános Ügyek Tanácsa, vagyis az uniós tagállamok külügyminiszterei megvitatják a lengyel kérdést, még nem a szankciókról döntenek, hanem csak
arról, hogy folytatni kell-e az eljárást Lengyelországgal szemben.
Mind az Európai Bizottság, mind Lengyelország kifejtheti az álláspontját. A szavazás csak később következik.
Így kommentálta a Die Weltben Boris Kálnoky Orbán Viktor varsói látogatását, amely egybeesett azzal, hogy Brüsszel a lengyel jogállamiságról vitázik. Budapesten viszont hirtelen felértékelődött Navracsics Tibor.
Kálnoky szerint a magyar és a lengyel kormány egy követ fúj a menekültpolitika ügyében. De a magyar politikus részéről arról is szó van, hogy ő a visegrádi keretekben szeretné elmélyíteni az együttműködést, nem az EU-n belül. A V4-eket „életbiztosításnak” tekinti a nyugatiak esetleges kísérletével szemben, nehogy azok bármire is rákényszerítsék az egykori keleti tömb tagjait, kezdve a kvótáktól egészen a bírói függetlenség „hamis értelmezéséig”.
Így logikus, hogy Orbán elment Varsóba – vonja le a következtetést a Die Welt kommentátora. Mindkét állam úgy gondolja, hogy a Bizottság visszaélhet a következő költségvetéssel, amellyel meg akarja rendszabályozni az olyan kormányokat, mint a lengyel és a magyar. Arra hivatkoznak, hogy az unió nem határozta meg pontosan, mi is jelenti a jogállam megsértését. Azonos véleményen vannak a migráció kérdésében is, mármint, hogy itt a nemzeti szuverenitás forog kockán.
Lengyelország újfent jó egy hónapnyi időt kapott Brüsszeltől, hogy módosítsa a vitatott igazságszolgáltatási reformot. A frontok meglehetősen jól láthatóak – egyik oldalon a fenyegető, de erőtlen unió, a másik oldalon a kicsi, de öntudatos V4-ek, ám a kulisszák mögött a viszonyok sokkal bonyolultabbak. A lényeget tekintve sem Morawiecki, sem Orbán nem kíván engedni. Legalábbis így látszik kifelé.
A jelek szerint azonban a magyar politikus kész differenciáltabban tárgyalni az EU-partnerekkel, ha nincsenek jelen a kamerák. Erre utal, hogy Budapesten hirtelen felértékelődött Navracsics Tibor, aki arról nyilatkozott, hogy nincs semmi gond a magyar jogállammal. Beszélt arról is, hogy a keleti tagok mintaszerűen végrehajtják az Európai Bíróság ítéleteit, míg a régi tagállamokról ez nem mondható el egyértelműen.
Az új katalán elnök ügyvéd és író, a tavaly december 21-i katalán parlamenti választásokon szerzett képviselői parlamenti mandátumot, korábban az Ómnium Cultural politikai és kulturális civil mozgalom elnöke is volt. Carles Puigdemont közeli barátja, akinél jóval radikálisabb elszakadáspártinak tartják. Egyes ellenzéki vélemények szerint valójában a volt elnök bábja lesz, Puigdemont Berlinből irányítja majd, ahol kiadatási eljárásának végét várja.
Katalónia elnökévé választotta a függetlenségpárti Quim Torrát a barcelonai parlament. Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) párt jelöltjére 66 képviselő szavazott igennel, 65 nemmel, és négyen tartózkodtak a név szerinti nyilvános voksolásnál.
Az 55 éves politikus a szavazás második körében, egyszerű többséggel nyerte el az elnökséget, miután a szombati első szavazáson nem kapta meg a 135 tagú parlament abszolút többségének, azaz 68 képviselőnek a támogatását.
Quim Torra a szavazás előtt elmondott beszédében kinyilvánította, hogy
Carles Puigdemont leváltott vezetőt tartja Katalónia legitim elnökének.
Hangsúlyozta, hogy célja az október 1-i függetlenségi népszavazáson kapott felhatalmazás alapján az önálló katalán köztársaság építése, amely szavai szerint az Európa és a világ felé tekintést, a haladást jelenti.
Torra megválasztását saját pártja mellett a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) támogatta, míg a katalán parlament legkisebb függetlenségi ereje, a baloldali Népi Egység (CUP) tartózkodott, mivel ők a spanyol állammal szembeni nyílt ellenállást és a köztársaság egyoldalú kinyilvánítását szorgalmazzák.
Quim Torra ellen voksoltak a spanyol egységet támogató pártok, amelyek vezérszónokai közül többen is felidézték, hogy Torra az elmúlt években spanyolellenes újságcikkeket és Twitter-bejegyzéseket tett közzé.
Inés Arrimadas, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt politikusa hatalmas szomorúságának adott hangot amiatt, hogy
olyan ember kerül Katalónia élére, aki írásai alapján az idegenellenességet és a populizmust védi.
A katalán parlament legnagyobb ellenzéki erejének számító frakció vezetője hangsúlyozta: a XXI. századi Európában a nacionalizmus ellen küzdeni kötelesség.
Miquel Iceta, a Katalán Szocialista Párt (PSC) vezetője felszólította Quim Torrát, hogy ne provokálja az alkotmány 155-ös cikkének újbóli alkalmazását; a spanyol állam októberben ez alapján avatkozott be Katalónia irányításába.
A spanyol parlament felsőháza, a szenátus tavaly október 27-én adott felhatalmazást a spanyol kormánynak, hogy ideiglenesen átvegye az irányítást Katalónia felett a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezését és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadását követően.
Ez alapján a spanyol miniszterelnök menesztette az előző katalán kormányt, feloszlatta a katalán parlamentet és kiírta az előrehozott választásokat Katalóniában.
Quim Torra elnökjelölti programbeszédében a 155-ös cikk előtti állapot visszaállítását ígérte, valamint egy bizottság létrehozását, amely felülvizsgálja, hogy mindez milyen „károkat” okozott Katalóniának.
Hazugsággal vádolta Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Szkripal-ügyben az MI 5 főnöke. Andrew Parker Berlinben beszélt arról, hogy „Oroszország agresszívan nyomul az egész kontinensen”.
A 2013 óta a brit katonai titkosszolgálat élén álló Parker külön kitért a Szkripal ügyre is, s gengszterizmussal vádolta Oroszországot, amiért idegméreggel próbálta meg eltenni láb alól az orosz katonai hírszerzés árulóját, Szkripal ezredest. Parker szerint nem férhet hozzá kétség, hogy a támadás mögött az oroszok álltak.
Szergej Szkripal az orosz katonai hírszerzés, a GRU személyzeti osztályát vezette, s – állítólag 100 ezer dollárért – átadta a briteknek és az amerikaiaknak a kémek listáját. Oroszországban lecsukták, de később kicserélték olyan orosz kémekre, akiket ő buktatott le.
Az ellene és a lánya elkövetett merényletre az összes NATO-tagállam orosz diplomaták kiutasításával reagált. szerint ez a reakció nem volt véletlen:
Szkripal ugyanis sok NATO-tagállam illetékeseit személyesen is tájékoztatta a náluk működő orosz kémhálózatról. Szkripal egyébként Prágában is járt.
Parker a Brexit utáni titkosszolgálati helyzetre is kitért, s maximális együttműködést sürgetett a terrorizmus és persze az oroszok terjeszkedésével szemben. Arról persze említést sem tett, hogy a brit titkosszolgálat sokkal szorosabb kapcsolatot tart fenn a CIA-val, mint európai szövetségeseinek titkosszolgálataival.
Egyre jobban terjed a világban a Putyin-féle, tekintélyelvű modell. A mélyen illiberális Orbán Viktor csaknem 50%-ot kapott és választásra készül Erdogan. Ám hiba volna azt gondolni, hogy ezeken az erőpróbákon minden előre le van/volt vajazva, lásd a malajziai meglepetést.
A fasizmusra utaló figyelmeztetések csupán elvonják a figyelmet a demokráciát fenyegető veszélytől, mármint hogy a szavazópolgárok a jövőben nem tudnak beleszólni a dolgokba. Így látja a Guardian kommentárja, amely megállapítja, hogy egyre jobban terjed a világban a Putyin-féle, tekintélyelvű modell. A mélyen illiberális Orbán Viktor csaknem 50%-ot kapott, és választásra készül Erdogan. Ám hiba volna azt gondolni, hogy ezeken az erőpróbákon minden előre le van/volt vajazva, lásd a malajziai meglepetést. Bármilyen könyörtelen is a hatalmon lévő rezsim, semmi sem biztos előre. De épp ez adja a leghatékonyabb eszközt az érintett kormányok kezébe: egyesítik a népi részvétel demokratikus energiáját az új alternatíva hiányával. Ugyanakkor Olaszországban azt látni, hogy ha újból az urnákhoz szólítanák az embereket, az csak még bizonytalanabbá tenné az ország irányítását. Vagyis amíg a világ egy részében azzal kísérleteznek, hogy
igazi demokrácia nélkül tartanak választásokat, másutt működik a demokrácia választások nélkül is.
Németországban az bizonyosodott be, mennyire megosztott a lakosság, hogy és emiatt még nehezebb volt közös alapot találni a kormányzáshoz. De szinte senki sem akart új politikai erőpróbát, annál is kevésbé, mivel Nagy-Britanniában megosztottságot és gyengeséget eredményezett, amikor May a Brexithez igyekezett támogatást szerezni a választással. De egyébként is, az orosz beavatkozás gyanúja Trump győzelme, illetve a brit népszavazás kapcsán jó időre aláásta a bizalmat a választások iránt.
Ha így megy tovább, elég megkérni a Facebookot, hogy intézze a dolgokat
és nincs több gond a polgárok megkérdezésével. A tekintélyelvűek számára a választás egyre inkább a politikai eszköztár része. Putyin és a többiek a nép bevonásának szükségességét szajkózzák, de a feltételeket a saját érdekeik szerint alakítják, így egyre kevésbé tudnak ütközni az alternatívák. Szóval nem attól kell félni, hogy visszatérnek a múlt démonai. A nagy kérdés az, hogy szétesik-e a demokrácia, és észrevesszük-e, ha ez már megtörtént.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
