„Olyan kormányok beszélnek európai és keresztény értékekről, melyeket leginkább maguk nem tartanak be. Olyan kultúrveszéllyel riogatnak, ami nem létezik; olyan erőket boronálnak össze összeesküvés-elméleteikben, amelyek érdekei – minden józan számítás szerint – messzebb esnek egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Nincsenek birtokában a legelemibb, vitaképes tartalmaknak; legtöbbször nyilvánvalóan nem tudják, miről is beszélnek, vagy mondandójukat mindössze pillanatnyi provokációnak szánják.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:
Pinchas Goldschmidt, az Európai Rabbikonferencia (CER) feje a Politico európai kiadásának véleményrovatában fejtette ki álláspontját arról, hogy a kontinensre újabb sötét középkor vár, ha a nyugati kormányok továbbra is számon kérik a bevándorlóktól az európai – liberális, demokrata és a felvilágosodás eszméiből fakadó – értékeket és viselkedésmódot. A rabbi véleménye azért keltett feltűnést, mert egyértelműen
a messze többségében muszlim vallású egyénekkel szembeni európai elvárásokat kritizálta.
Megemlítette a dán kormány azon igyekezetét, hogy a bevándorlók gyermekeit külön tanórákon, dán közegben igyekeznek az ottani életformára megtanítani. Hogy több állam a tradicionális – leginkább a sária-törvénykezésnek megfelelő – ruhaviselettel szemben lépett fel.
A rabbi megszólalása lehet meglepő, de nem nélkülözi a logikát. Ha ugyanis valaki fellép a muszlim vallási szokások védelmében, ezzel – a jobbára már zsidó közegben sem gyakorolt – számos előírást is védi.
Finomítja azonban a párhuzamokat s egyben meg is zavarja azok logikáját, hogy Goldschmidt nem egyszerűen zsidó szokásokról beszél, hanem olyanokról, amelyek egyértelműen megkülönböztetik a szigorú és modern körülmények között nehezen betartható ortodox hitgyakorlatot a reformközösségekéitől. Vagyis
egy olyan tradicionális életvitel érdekében emel szót, amelyet számos zsidó közösség már elhagyott,
s az, hogy az európai zsidó közösségek olyannyira sikeresek tudtak és tudnak lenni, az épp annak köszönhető, hogy igazodtak a felvilágosodás utáni Európa azon elvárásához, hogy a vallás magánügy, annak semmi keresnivalója a közélet tágabb köreiben, nem is beszélve a politikáról. A rabbi által felvetett mentalitás egyébként Izraelben okozza a legtöbb vitát az ortodox és a modernista csoportok között.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Goldschmidt véleményét, melyet egy liberalizmustól mentes társadalomkép dominál, leginkább azok osztják, akik a legszélesebb jogok megadását, a szabadság teljes érvényre juttatását várják el a társadalmi rendszerektől. Akik úgy vélik: mindenki, akként élje meg vallási vagy másmilyen preferenciáit, azok előírásait, ahogyan akarja, s ahogyan szokásai azt megkívánják. Azok viszont, akik a nyugati típusú demokráciák védelme érekében követelnék meg a nyugati normarendszerek elsajátítását és gyakorlását a bevándorló muszlimoktól, hirtelen azok oldalán találják magukat, akik keresztény Európáért kiáltanak, miközben
valódi eszméik semmiben sem különböznek a 20. századi nacionalizmusok valamelyest szalonképesített variánsaitól.
Vonatkozik ez a francia Nemzeti Fronttól (FN), a német Alternatíva Németország számára nevű párton (AfD) és az Osztrák Szabadságpárton át (FPÖ) a magyar Fideszig. Igaz, nagy különbségekkel. Amíg Marine le Pen pártja következetes filoszemita politikát folytat, addig a Fidesz antiszemitizmusáról mára már köteteket írtak össze, Soros Györgytől akár függetlenül is.
Ám, ha egy kicsit hátrébb lépünk, a kép korántsem lesz annyira kusza, mint ahogy az az előbb elmondottak alapján tűnhet. Valóban értékek komoly vitájáról van szó, viszont ez a vita bizonyos értelemben már most olyan erővonalakat rajzolt ki, amelyek meg fogják határozni a jövendő Európa kultúráját és politikai intézményrendszerét. Bizonyos értelemben már most meg is határozzák azt.
Vegyük példának a francia Nemzeti Frontot: sok jót elmondani róla nem lehet, leginkább fogantatásának súlyos bűnei terhelik e pártot, de tény, hogy alapvetően megváltoztatta politikai karakterét és az általa megfogalmazott politikai érvek valósak, még ha az általa javasolt módszerek abszurdak, vagy elfogadhatatlanok is.
Franciaországban valóban komoly és tartalmas vita folyik a muszlim bevándorló vagy ott született muszlim fiatalok beilleszkedési nehézségeiről;
és emellett a felvilágosodás – konkrétabban a francia forradalom – törvényi, kulturális, politikai vívmányainak megtartásáról vagy feladásáról. Az állam küszködik a kérdéssel és küszködnek az elitek, valamint a pártok is. Születnek döntések, amelyek további vitákat generálnak, de ezek a döntések valós társadalmi hatással bírnak, a viták pedig nem légből kapottak. A francia hatóságok például, egy 1905-ben hozott törvényre utalva – vallás és közélet elválasztása! – már betiltották a burka viselését az oktatási intézményekben. A napokban pedig megtagadták egy algériai nőtől a francia állampolgárságot, mert az, amikor a hatóságoknál megjelent, hogy kérelmét előterjessze – vallási indokokra hivatkozva – elutasította, hogy az ügyében eljáró tisztviselővel kezet fogjon. Helyes volt a hatósági döntés vagy joga volt-e a nőnek, hogy egy Európában módfeletten kétséges szokásához ragaszkodjon? Folyik a vita, mely megszüli a jövőt. Mai ismereteink – és reményeink – szerint, aligha fog egy középkori szokás felülkerekedni az 1789-ben és a rákövetkező közel két évtizedben meghonosodott európai törvényeken.
Más kérdés, ami e párhuzam szempontjából Kelet-Európában zajlik: olyan kormányok beszélnek európai és keresztény értékekről, melyeket leginkább maguk nem tartanak be.
Olyan kultúrveszéllyel riogatnak, ami nem létezik;
olyan erőket boronálnak össze összeesküvés-elméleteikben, amelyek érdekei – minden józan számítás szerint – messzebb esnek egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Nincsenek birtokában a legelemibb, vitaképes tartalmaknak; legtöbbször nyilvánvalóan nem tudják, miről is beszélnek, vagy mondandójukat mindössze pillanatnyi provokációnak szánják. Megnyilvánulásaik abszurditása egyszerre nevetséges, sértő és szégyenteljes. A román agrárminiszternek, Petre Daea-nak például, a kényszer-disznóvágásokról véletlenül Auschwitz jutott eszébe, miközben Tusványoson Orbán Viktornak évente ünnepélyesen visszavonja az emberi jogok globális érvényét.
Komoly vita nem folyhat e kérdésekről, s minthogy ilyen vita nincs, a jövő kulturális, jogi, politikai formálása sem megy általa végbe. Kelet-Európában minden marad a régiben, esetleg rosszabb lesz.
No, ez lesz aztán nagyon sötét korszak, nem pedig az, amit Pinchas Goldschmidt rabbi ortodoxiája vizionált.
