Lausanne városa elutasította egy muszlim pár állampolgársági kérelmét, mert a nő nem fogadta el a kéznyújtást. Ezenkívül válaszolni sem mert a neki feltett kérdésekre. A svájciak számára egyértelművé vált, hogy az egyenjogúság, mely az alkotmány egyik alapvető része, nem áll fenn a muszlim családban.
Az iszlám szigorú értelmezés szerint mindenféle testi kapcsolat tilos a nők számára, leszámítva a legközelebbi családtagokat. „Egy dolog a vallás, és más a bigottság”- mondták a svájciak, akik visszautasították az állampolgársági kérelmet.
A muszlim párnak 30 napja van arra, hogy fellebbezzen a döntés ellen. Svájcban annak, aki állampolgárságot szeretne kapni, hosszú procedúrán kell keresztül mennie. Ennek első lépcsőfoka az, hogy az a város – jelen esetben – Lausanne támogassa a kérelmet. Svájc a világ egyik leggazdagabb állama, ahol minden tizedik polgár dollármilliomos. A nagyhatalmak a bécsi béke idején, a napóleoni háborúk lezárásakor állapodtak meg Svájc létrehozásáról.
Deklarálták Svájc semlegességét. Ennek eredményeképp kétszáz éve nem volt háború ebben az országban, ahol a harmincéves háború idején véres csaták folytak. A soknemzetiségű és sokvallású állam csak nagyon nehezen ad állampolgárságot valakinek. A kérelmezőnek mindjárt az elején deklarálnia kell: teljes mértékben elfogadja Svájc alkotmányát. Ebben a nemi egyenjogúság is benne van.
„A jelek szerint Steve Bannon és az amerikai alt-right valójában csak egyetlen emberre számíthat Európában. Orbán Viktorra. Márpedig, ha csak Orbán és az ő Fidesze jöhet számításba, ebből nehezen fog világra jönni egy szélsőjobboldali Európa-parlamenti frakció. Már csak azért is, mert ahhoz hét ország legkevesebb huszonöt képviselőjére lenne szükség.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:
Már korábban írtam arról, hogy miért lehetetlen létrehozni valamiféle jobboldali uniós összefogást, különösen szélsőjobboldalit. Az persze nagyon is valószínű, hogy a CDU vagy Emmanuel Macron En Marche!-a egymásra találhatnak, s bátran ideszámíthatjuk a kiváló Mariano Rajoy spanyol néppártját is, vagy számos más hasonló politikai szervezetet a Benelux államokból, de ez csak azért fordulhat elő, mert e pártok mára kinőtték a nemzetállami perspektívát. Nem egy, magát a többiektől fenyegetve érző csoportként tekintenek önmagukra és egymásra, hanem az uniós széthúzás egyetlen esélyes konzervatív alternatívájaként.
Nem egyedül a jobboldal – ma már elsősorban a szélsőjobboldal – átka volt és maradt persze az összefogás lehetetlensége. Ne feledjük, az egykor olyannyira viruló baloldali internacionálék hagyománya sem volt elég ahhoz, hogy egységbe tömörítse Európa munkásait az első világháború megakadályozására. Épp ellenkezőleg, a nacionalista szélsőségek felé terelte őket a nemzeti őrület, s a két világháború közötti diktatúrák legfőbb támaszai épp a munkások tömegei lettek.
Mint ismeretes Steve Bannon, Donald Trump egykori legfőbb stratégája, ma mozgalmat akar indítani az európai szélsőjobboldal összefogására,
s külön frakciót próbál összekovácsolni az Európai Parlamentben olyanokból, mint Orbán, Kaczyński, Strache, Matteo Salvini, Le Pen, Geert Wilders és a hozzájuk hasonlók.
Az amerikai alt-right felől szemlélve a próbálkozásban van racionalitás. Ha valaki ki akarja iktatni az Európai Uniót, mint az Egyesült Államokra nehezedő koloncot – Trumpék ekként tekintenek Európára –, annak elsősorban az integrációt kell aláásnia. Ha más okok miatt is, de az imént felsorolt európai szélsőjobboldali politikusok elvileg nagyon is partnerek lehetnének ebben. Ha sikerülne létrehozniuk egy EP-frakciót, az nem csak az integráció folyamatát állítaná meg, de áttolná a senkiföldjére a Néppárti frakciót (EPP) is, s ezzel az egyetlen valós jobboldali formáció – a maga szélsőségességében – valóban Bannon Mozgalma lehetne.
Csakhogy a célra kiszemelt európai pártok egymás után utasítják el az ajánlatot.
Marine le Pen már megégette a kezét azzal, hogy a Nemzeti Front (Front National, FN) márciusi kongresszusára meghívta Steve Bannont, hisz ezzel azt bizonyította a franciák többségének, hogy minden eddigi erőfeszítés, amellyel a szélsőjobbról a centrumba kívánta hozni a Nemzeti Frontot, merő porhintés. Most le Pen mást sem tesz, mint mosakszik, s a bannoni ajánlatról nemes egyszerűséggel úgy fogalmazott: az nem más, mint egy amerikai kísérlet, hogy egyfajta gyámság alá helyezzenek európai pártokat.
Az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, AfD) társelnöke, Alexander Gauland pedig a napokban nagyon józanul azt nyilatkozta: aligha lehet egységbe fogni olyan pártokat, amelyeknek ennyire eltérnek a céljaik. Bár valamennyien migránsellenesek és valamennyiük a nemzeti identitást messze elébe helyezi az európai identitásnak – számosak közülük meg is kérdőjelezik, hogy létezhetne ez utóbbi –, ugyanakkor tény, a bevándorlás problémáját egymás rovására igyekeznek megoldani, vallott nemzeti identitásaik pedig épp arra jók, hogy megkülönböztessék egymástól önmagukat, nem pedig, hogy összefogjanak.
Más téren is adódnak nézeteltérések, elég a magyar-román kapcsolatokra vetni egy röpke pillantást, de a német jobboldalnak – különösen az AfD-nek – Kaczyński pártjához, a PiS-hez fűződő feszült viszonya is eléggé beszédes. De ha már a lengyeleknél tartunk – S. Balogh Éva Hungarian Spectruma írta meg –, a konzervatív hetilapnak, a Sieci-nek adott egy interjút Jacek Czaputowicz, lengyel külügyminiszter, aki a magyar és orosz érdekek veszélyes egybeeséséről beszélt. Kire, kikre is veszélyes egy az „egybeesés”? Természetesen Európára s benne Lengyelországra…
A jelek szerint Steve Bannon és az amerikai alt-right valójában csak egyetlen emberre számíthat bizonyosan, Orbán Viktorra. Igaz, lesz még némi ideológiai rendrakásra itt szükség, hisz az amerikai jobboldal ma egész mást gondol Kínáról, Iránról, de akár még Putyin Oroszországáról is, mint a magyar miniszterelnök.
De ha csak Orbán és az ő Fidesze jöhet számításba, ebből nehezen fog világra jönni egy szélsőjobboldali Európa-parlamenti frakció. Már csak azért is, mert ahhoz hét ország legkevesebb huszonöt képviselőjére lenne szükség.
Ez az, ahol ma Orbán és Bannon közös európai álma tart.
Benjamin Netanjahut korrupciós ügyei miatt hallgatták ki, már 11. alkalommal.
Két rendőrautó érkezett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök rezidenciájához reggel, hogy kihallgatásra vigyék. Lapértesülések szerint Bezeq nevű távközlési cég korrupciós ügyében hallgatták ki, idén már negyedszer.
A rendőrség ezt hivatalosan nem erősítette meg, egyáltalán nem tájékoztatták a nyilvánosságot a történtekről. A Times of Israel úgy tudja, ebben az ügyben már nem lesz több kihallgatás, a rendőrség ugyanis
vesztegetés miatt vádemelést javasol a miniszterelnök ellen.
A Bezeq-ügyben többek között azt vizsgálják, hogy Netanjahu azért hozott-e az állam érdekével ellentétes, a cégnek kedvező döntéseket, hogy cserébe a vállalat tulajdonában álló Walla hírportálon kedvezőbb színben tüntessék fel a Netanjahu-házaspárt, valamint hozott-e a céggel kapcsolatos döntéseket azután, hogy Saul Elovics főrészvényessel ápolt barátsága miatt ettől kifejezetten eltiltotta a legfőbb ügyész.
Az év elején a Bezeq-ügyben
a rendőrség őrizetbe vett két, Netanjahuhoz közel álló embert.
A rendőrség korrupciós ügyei miatt már összesen 11-szer hallgatta ki Netanjahut, aki ellen több eljárás is folyik, várhatóan azok miatt is többször kihallgatják majd. Van olyan, amelyben azzal gyanúsítják, hogy milliárdos oligarcháktól kapott nagy értékű ajándékokat, egy másik vád szerint pedig azt ígérte az egyik napilap tulajdonosainak, hogy korlátozzák a riválisuk megjelenését, ha pozitívan írnak róla.
A múlt század első felében megismert népállamot hozzák vissza a jogállamban. A népre hivatkozva monopolizálják a demokratikus hatalmat. Hogy ez elsőként Orbánnak és Kaczynskinak sikerült, két éretlen demokráciában, az nem véletlen. De a paletta Trumpig terjed.
A Süddeutsche Zeitung elemzése szerint komoly a veszély, hogy a nyugati demokráciák fennmaradnak ugyan, de feladják liberális szellemiségüket, Európában ezen dolgozik mindenekelőtt Magyarország és Lengyelország.
Az illiberális demokráciák nem egyszerűen hibridrendszert jelentenek, illetve Janus-arcúak, valójában államok az államban. Az ilyen kormányok úgy tekintenek magukra, mint amely a nép jóvoltából védelmezi az ellenségek által fenyegetett nemzetet. A helyzet komolyságára való tekintettel különleges jogokra tartanak igényt. Vagyis gyámkodó abszolutizmust vezetnek be.
Ez nem fehérre mosott fasizmus, még az autoriter irányítás alá került magyaroknál és lengyeleknél sem. Úgy lehetne megragadni, hogy
a múlt század első felében megismert népállamot hozzák vissza a jogállamban.
A népre hivatkozva monopolizálják a demokratikus hatalmat. Hogy ez elsőként Orbánnak és Kaczynskinak sikerült, két éretlen demokráciában, az nem véletlen. De a paletta Trumpig terjed. Persze az illiberalizmus nyugati kísértése össze sem hasonlítható azzal, amilyen tekintélyelvűség Kelet-Európában van.
Különösen aggasztó, hogy a politikai vitákat immár nem lehet lefolytatni, mert a kérdés úgy vetődik fel: szuverenitás kontra politika. A népre hivatkozó vezetők monomániásan összpontosítanak a nemzeti autonómiára és identitásra, a határok védelmére, az ellenség elleni küzdelemre, mintha más nem is lenne fontos. És itt teljesen lényegtelen, hogy csak megjátsszák, mint az opportunista Orbán, aki úgy tesz, mintha. Számukra teljesen mindegy, hogy nem ritkán a politikai realizmus húzza a rövidebbet, náluk a szakszerű politika háttérbe szorul, a nemzeti nagyság és függetlenség visszaállítására hivatkozva.
A súlyos gondok eközben megoldatlanok maradnak. Csak a határvédelem, a tranzitövezet, a haza és az idegen túlsúlya számít. Ebben a helyzetben
hoppon marad a józan ész,
az okos érvek nem sokat nyomnak latban a túláradó érzelmekkel szemben. Amelyik ország meg akarja ezt úszni, annak ki kell szakítania magát a szuverenitás vagy politika irracionális alternatívájából. De ehhez az kell, hogy a liberális demokraták az államban többé ne húzzák össze magukat oly szégyenletesen, hanem ismét vegyék át az irányítást.
„Tíz éven belül össze fog dőlni a Morandi-híd ….. és emlékezni fogunk azok nevére, akik „nem”-et mondtak” (az elkerülő útra) – idézik sokan Giovanni Calvini a genovai gyáriparosok (Confindustria) elnökét, aki 2012. decemberében az Il Secolo helyi lapban számolt be frusztrációiról, mivel szerinte a genovai hatóságok szabotálják a reformokat és a befektetők által javasolt infrastruktúrális fejlesztéseket. Különösen egy projekt állt hozzá közel: a francia határ (Riviéra) felé a városon áthaladó Morandi-híd, ill. annak állapota. Calvini szerint elkerülő utat kell építeni a Morandi-híd forgalmának enyhítésére, amit Gronda-nak neveztek el.
A 1,1 kilométeres vasbeton hidat Riccardo Morandi olasz építőmérnök tervezte a 60-as években, de már akkor is sok kritikát kapott. Mivel hozzá szokatlanul sok betont használtak fel, és fedték be a vas (acél) kábeleket, amitől a korrodálás jeleit nem lehetett észrevenni. Diego Zoppi genovai építész az ANSA hírügynökséget emlékeztette, hogy „…Ötven évvel ezelőtt határtalan bizalom volt a vasbetonban. Úgy gondolták örökéletű. Arról megfeledkeztek, hogy az állandóan növekvő forgalomtól a vibráció egyre folyamatosabb lett, a cement megrepedezett és ezen keresztül levegő (és víz) került a szerkezetbe, ami elérte a belső fémszerkezetet, és ettől elkezdett oxidálódni…”
Kb. ez a tragédia műszaki háttere, amiről eddig is tudtak. A karbantartás mellett a felújítást és a „mentesítő”, elkerülő út megépítését hanyagolták, amibe a politika rendesen belejátszott. Jellemzően a jelenlegi populista kormány azonnal közölte, hogy a felelősöket megnevezik, és példásan megbüntetik. Persze ez sem lesz olyan egyszerű, mint első pillanatra látszik. A sors iróniája, vagy fintora, hogy Calvini nyolc évvel ezelőtti jóslatára (tíz éven belül összedől a híd) azon nyomban válaszolt egy helyi honatya, tanácstag („önkormányzati képviselő”) bizonyos Paolo Putti, aki egyúttal az „Öt Csillag” nevű „bohócpárt” helyi vezetője. 2012-ben ezt válaszolta Calvininek: „..Ez a híd 10 év múlva is állni fog, és az emberek azon fognak csodálkozni, hogy miért költöttünk 5 milliárd eurót egy kerülőútra. Ez a híd 100 év múlva is itt lesz. Ezrek ellenzik az elkerülő utat, ezért mi vagyunk az erősek, Calvini és társai, pedig gyengék…”
A genovai M5S (Öt Csillag Mozgalom) következetesen ellenezte a Gronda elkerülő megépítését, mivel az szerintük hasztalan, káros és szükségtelen. 2013 áprilisában a párt „No Gronda” bizottsága a web-oldalukon egy közleményt tett közzé, miszerint „a Morandi-híd összedőlése egy mese, „favolette”. Érdekes, ez a közlemény kedd óta nem található a párt hivatalos web-oldalán.
Nem mellesleg az olasz kormány infrastruktúráért felelős minisztere, Toninelli, az Ötcsillag Mozgalom képviselője.
A jelenlegi kormány 12 százalékkal kevesebbet költött útkarbantartásra az idei év első öt hónapjában, mint az előző kormányok. Ehhez tudni kell, hogy az olasz útépítés szintje az egyik legalacsonyabb egész Európában, és a probléma sokkal régebbi, mint a jelenlegi kormány teljesítménye.
2017 végére körülbelül 5000 kilométer vidéki utat zártak le, vagy vált használhatatlanná – a Corriere Della Sera szerint, és az ország úthálózatának több, mint a felén sebességkorlátozást kellett bevezetni az útfelület rossz állapota, veszélyessége miatt. Sok helyütt nem tudták lezárni a veszélyes útszakaszokat, vagy sebességkorlátozást bevezetni, mert nincs pénz az útjelző táblákra!
A Morandi-híd beszakadása után Toninelli miniszter felszólította a karbantartásért felelős magáncég, az Autostrade per L’Italia, vezetőségét, hogy mondjanak le, ellenkező esetben megbírságolja a vállalatot és megvonja a működési engedélyüket. Mire a vállalat igazgatója Stefano Marigliani azt válaszolta, hogy mindent az állammal kötött szerződés szerint csináltak, sőt , épp a beszakadás előtt végezték az előírt, kötelező munkát, ahogy azt addig is rendszeresen tették.
Az euroszkeptikus belügyminiszter, Matteo Salvini, messzebbre mutat, szerinte az EU akadályozza az olaszokat, hogy többet költsenek az utakra, azok biztonságára. Ebben van némi igazság, annak ellenére, hogy a Gronda elkerülő út finanszírozást több évi vita után csak néhány hónapja fogadták el.
Való igaz, az EU az euróövezet országaiban megszigorította a költekezést azzal, hogy stabilitási programot kell kidolgozni, mely összhangba hozza a költekezést a költségvetéssel. Az euró-zóna válsága óta fennálló szabályozás alapján, idén májusban az Európa Bizottság (az EU kormánya) elfogadta az olasz reform programot azzal, hogy 2018-ban az állami kiadásokat csökkenteni kell, legalább a GDP 0.2 százalékával.
Ezzel egy időben az EU több infrastrukturális kiadást javasolt (és nem kevesebbet!).
A Corrieere Della Serra egyik elemzése szerint az EU-nak lehet felróni az extra-nehéz és nagyméretű kamionok megjelenését az olasz utakon. Ennek oka, pl. a diesel olaj árának növekedése, valamint az az EU szabály (törvény), mely korlátozza a kamionvezetők munkaidejét. Következmény: a kis olasz szállítmányozási cégek kiszorultak a piacról a nagy és nehéz nemzetközi vállalatok kamionjai miatt. Ráadásul ezeket a baromi nagy kamionokat lengyelek vezetik, akiknek a fizetése az olasz bérek egyharmada. Ezért (sokak szerint) a helyi hatóságoknak meg kellett volna tiltaniuk ezeknek a kamionoknak az olasz utakon való megjelenését.
A Morandi-híd tragédiáját az időjárás, a fizika és a kémia törvényei, valamint az évtizedes hibák, ill. azok elnézése okozta.
Biztonságpolitikai találkozót tartottak Moszkvában a két nagyhatalom magasrangú vezetői. Épp akkor, amikor Donald Trump szankciókkal sújtott orosz és kínai cégeket, mert megszegték az Észak-Korea elleni embargót.
A találkozó amúgy pontosan arról szólt, hogy a jövőben hogyan tudnák hatékonyabban kijátszani az amerikai szankciókat – nyilatkozta a China Daily című pekingi lapnak egy szakértő.
Washington folyamatosan azzal vádolja Kínát és Oroszországot, hogy megszegik a szankciókat Észak-Koreával és Iránnal szemben.
A kínaiak most ezen felül azt ajánlották az oroszoknak, hogy segítenek abban, hogy miképp játsszák ki az amerikai szankciókat.
A kínaiak delegációját a Kínai Kommunista Párt sztárdiplomatája Jang Csie-csi vezette. Ő egykor külügyminiszter volt, de azóta előlépett: államtanácsos lett és bekerült a Politikai Bizottságba. Az orosz küldöttség vezetője Nyikolaj Patrusev, a nemzetbiztonsági tanács titkára volt. Ő korábban a titkosszolgálatot irányította Moszkvában. Mind a két fél hangsúlyozta: Putyin és Hszi Csin-ping évente legalább kétszer találkoznak. Ilyenkor nemcsak a két nagyhatalom kapcsolatait vitatják meg, hanem olyan geopolitikai problémákat is, melyekben mindkét állam érintett: Közel- és Távol-Kelet, Balkán stb.
Oroszországnak Kína a legfontosabb gazdasági partnere, de Peking listáján az oroszok csak a kilencedik helyen állnak.
Az 1,4 milliárd lakosú Kína GDP-je csaknem 12 ezer milliárd dollár, az alig több mint 140 milliós Oroszország esetében a GDP csak 1900 milliárd dollár. Ráadásul az orosz GDP csökken, mert a dollárhoz képest a rubel folyamatosan leértékelődik. Idén már több mint 8 százalékot veszített a rubel az értékéből a dollárhoz képest.
Oroszország gazdasági gyengélkedésének egyik okát Moszkvában a nyugati szankciókban látják. Ezért is értékelik sokra azt az elképzelést, hogy a kínaiak a jövőben segítik Oroszországot abban, hogy hatékonyabban játssza ki a nyugati szankciókat.
Állandósultak a dzsihádisták által végrehajtott támadások Irakban, közben pedig az Iszlám Államhoz köthető terroristák újabb országokban követtek el merényleteket. A kalifátus összeomlása nem érte felkészületlenül a terrorszervezet vezetőit: visszatértek ahhoz a stratégiához, amely hasonló helyzetben egyszer már sikerre vezetett.
Biciklis turistákat gázoltak el két hete Tádzsikisztánban: a héttagú csoportból két amerikai, egy svájci és egy holland biciklis meghalt. A merénylet elkövetőjeként nem sokkal később az Iszlám Állam jelentkezett, és videót is közöltek a támadókról.
Ezen az látszik, hogy öt fiatal férfi egy fa alatt ül a hegyvidéken, mögöttük a terrorszervezet zászlajával. Arról beszélnek, hogy a tádzsik vezetők elhagyták hitüket, megengedték, hogy hitetlenek foglalják el az országot, majd
hűséget fogadtak Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének,
és felesküdtek a hitetlenek elleni támadásra.
A tádzsik hatóságok szerint kések és lőfegyverek is voltak náluk. A csoport tagjai közül négyet azóta elfogtak, négy másikat agyonlőttek.
A tádzsikisztáni merénylők. Fotó: Amak
Nem ez volt az Iszlám Állam által adott egyetlen életjel az elmúlt hetekben. Szíria asz-Szuvajda nevű tartományában több öngyilkos merényletet is végrehajtottak, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet jelentése szerint 255 embert öltek meg. Emellett
sok nőt és gyereket el is raboltak.
Júliusban végrehajtottak egy merényletet Pakisztán Beludzsisztán nevű tartományában is, itt 159-en haltak meg.
Pedig Donald Trump már többször büszkélkedett azzal, hogy legyőzték a terrorszervezetet, Helsinkiben, Putyinnal való találkozóján pedig azt mondta: az Iszlám Állam elleni harc 98-99%-ban véget ért. Az iraki kormány meg már decemberben bejelentette, hogy legyőzték a terroristákat, és olyan hírek is voltak, hogy maga Abu Bakr al-Bagdadi is súlyosan megsérült.
Akkor mi történt?
Valójában az Iszlám Állam már hónapokkal korábban felkészült a katonai vereségekre és elkezdte újjászervezni magát. Jennifer Cafarella, az Institute for the Study of War nevű think tank elemzője nemrég az NPR-nek arról beszélt, hogy a szervezet vezetői felismerték: nem tudnak kitartani a koalíciós erőkkel szemben és el fogják veszíteni a területük nagy részét, de ezt nem tekintették úgy, hogy a háborút is elvesztették. Ehelyett
elkezdtek a túlélésre berendezkedni, és felkészültek a harc következő szakaszára.
A helyzet ráadásul nem is új nekik: 11 évvel ezelőtt egyszer már gyakorlatilag minden érintett kormány bejelentette, hogy legyőzték az Iszlám Állam elődszervezetét, az iraki al-Kaidát, amely akkor valóban az összeomlás és teljes eljelentéktelenedés határára jutott.
Ahogy korábban is írtunk róla, az iraki al-Kaida 2003 és 2006 között rettegésben tartotta Irakot. A jordániai származású Abu Muszab az-Zarkávi által alapított és vezetett szervezet féktelen brutalitásáról volt hírhedt, emberei rengeteg véres merényletet követtek el (2003-ban például a bagdadi ENSZ-képviselet, a jordániai nagykövetség és a nedzsefi mecset ellen), és ők tettek közzé olyan videókat is, amelyeken amerikai túszokat fejeztek le.
Kegyetlensége miatt azonban az őt eleinte a síita elnyomás miatt támogató szunniták is elfordultak Zarkávitól, aki 2006 júniusában egy amerikai légicsapásban meghalt, a következő években pedig az Iraki Iszlám Állam nevet felvevő szervezet folyamatosan gyengült. Vezetőit sorra megölték vagy elfogták,
egy adott ponton állítólag mindössze néhány tucatnyi tagja maradt.
Szinte szó szerint a föld alá, vagy a sivatagos vidékekre kényszerültek, alig volt pénzük, nem tudtak szabadon mozogni – vagyis hasonló volt a helyzet, mint most.
2010-ben azonban Abu Bakr al-Bagdadi került a szervezet élére, amely két-három év alatt feltámadt. 2013-ban már beszivárogtak Szíriába, közben kihasználták az iraki kormány elleni elégedetlenséget is, kiszabadították szimpatizánsaikat a börtönökből, majd célzott támadásokat hajtottak végre a katonák és rendőrök ellen. 2014 júliusában pedig, a második legnagyobb iraki város, Moszul elfoglalása után, kikiáltották a kalifátust.
Abu Bakr al-Bagdadi Fotó: MTI/EPA/Iszlám Állam
A New Statesman elemzése szerint az Iszlám Állam hatalma csúcspontján is több volt, mint egy állam: inkább egyfajta mozgalom, amelynek az államalapítás csak egy állomása volt. A dzsihádisták ugyanis
a világ végét megelőző végső harcra készülnek:
Mohamed jóslatainak megfelelően, aki szerint a világ vége előtt nem sokkal a kalifátus meg fogja hódítani a világot.
Éppen ezért a mostani vereségek, bár átmenetileg gyengítették az ideológiát is, nem jelentik a szervezet végső kudarcát. Sőt, a Soufan Center elemzése szerint az Iszlám Állam ugyanazzal a módszerrel készíti elő visszatérését, mint amilyet 2013 előtt is alkalmazott: például az iraki tisztviselők, elsősorban a rendőrök és a biztonsági szolgálatok tagjai elleni célzott gyilkosságokkal.
Úgy fogalmaznak:
„a meggyengült Iszlám Állam a múltat akarja újrateremteni,”
és ahhoz, hogy esélyük legyen újra a 2014-eshez hasonló sikereket elérni, előbb 2013-at és az akkori tevékenységüket kell felidézniük.
Éppen ezért Irakban már hónapok óta rabolnak el és ölnek meg embereket, főleg Kirkuk, Dijala és Szalahuddin tartományokban – ezt a térséget többen már a halál háromszögeként emlegetik. Most napi átlagban közel három ilyen támadás történik, és ez jelentős növekedésnek számít, ugyanis egész márciusban összesen volt hét ilyen akció.
Fotó: Dabik
Több támadást videóra is vettek, de arra is volt példa, hogy a túszokkal küldtek videoüzenetet. Az egyik támadás során hat síita rendőrt raboltak el, akiket aztán a terrorszervezet zászlója elé térdeltettek, majd el kellett mondaniuk, hogy kivégzik őket, ha a kormány nem engedi el a fogságban tartott szunnita nőket. Néhány nappal később megtalálták a túszok holttestét.
Szakértők szerint az Iszlám Államnak nagyjából ezer embere lehet Irakban, 500 a sivatagos részeken, 500 a hegyekben. Az ilyen támadásokhoz viszont
nincs szükség sok emberre,
jellemzően 3-5 fős csoportok hajtják végre az akciót, amely után gyorsan vissza is vonulnak. David Sterman, a New America Foundation szakértője szerint a stratégiájuk leginkább az, hogy káoszt teremtsenek.
Azt is ki tudják használni, hogy Irakban sok olyan terület van, ahonnan négy éve tízezrek menekültek el az Iszlám Állam elől, és ők még nem tértek haza, így teljes falvak, kisebb városok állnak üresen, ami tökéletes terep a bujkáláshoz.
A Jamestown elemzése szerint az állandósult merényletek komoly dühöt váltottak ki a síita közösségből, de ez a düh (legalábbis egyelőre) nem általánosságban a szunniták ellen irányul, hanem inkább a kormány ellen, amely hiába próbál katonai erővel fellépni a dzsihádisták ellen. Az elhagyatott területeket, a sivatagot, a hegyvidéket ugyanis a kormánycsapatok nehezen ellenőrzik.
Kicsit paradox módon korábban,
amíg az Iszlám Állam nagy területet uralt, harcolni is könnyebb volt ellene:
lehetett tudni, hol találják meg a harcosaikat. Most viszont szétszóródtak, ráadásul az ellenük való harcot nehezítik az iraki kormány és a kurdok közti ellentétek is.
A dzsihádisták pedig mindezeket ki is használják. Továbbra is vannak komoly fegyvereik, de a városokba egyelőre nehezebben szivárognak be. A kétezres közepén, valamint 4-5 évvel ezelőtt azért tudtak ilyen téren sikeresek lenni, mert a síita kormány elnyomása miatt a szunniták közül sokan szimpatizáltak a radikális ideológiákkal – utána viszont megtapasztalták az Iszlám Állam rémuralmát.
Így viszont egyelőre kicsi az esély arra, hogy a terroristák elkezdjenek mondjuk egy olyan autóbombás merényletsorozatot, ami korábban szinte a védjegyükké vált. Ugyanakkor azt is bizonyították, hogy így is képesek a kormány ellenőrzése alatt álló nagyvárosokban támadni: néhány hete Bagdadban hajtottak végre merényletet.
Összedőlt ház az Iszlám Állam egyik bagdadi merénylete után. Fotó: MTI/EPA/Ahmed Ali
Azt, hogy milyen taktikát követnek, jól jelzi a kommunikáció is. Az Iszlám Állam szóvivője, Abu al-Hasszán al-Muhadzsir áprilisban egy üzenetben arra szólította fel a követőiket, hogy a kormánnyal együttműködő szunniták ellen hajtsanak végre merényleteket. A terrorszervezet egyik propagandalapja, az an-Naba pedig nemrég azt írta: a jelenlegi helyzetben nincs szükség nagy csoportokra, sok képzett harcossal, komoly fegyverzettel,
elég egyetlen ember, aki bármilyen, általa beszerezhető eszközzel támadást tud indítani.
Emellett továbbra is lépést tartanak a technika fejlődésével: a titkosított kommunikációs csatornákat már régóta használják, de a New York Times szerint újabban már a Bitcoinban érkező támogatást is fel tudják használni.
A propaganda pedig továbbra is aktív, és globálisan célozzák vele a potenciális követőket. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy
a terrorszervezetnek nem csak Szíriában és Irakban van bázisa,
Afgán források szerint az országba folyamatosan érkeznek a harcosok Észak-Afrikából, Közép-Ázsiából, de Oroszországból és Franciaországból is, januárban pedig a Fülöp-szigeteki hatóságok fogtak el egy spanyol férfit, aki Mindanao szigetén akart csatlakozni az Iszlám Állam helyi szervezetéhez.
Korábban Líbiában is próbálták megvetni a lábukat, és bár Szurt városát elvesztették, 3-4 ezer harcosuk még mindig lehet az országban. Egyiptomban a Sínai-félsziget északi részén vannak olyan, összeségében több száz fős terrorcsoportok, amelyek hűséget esküdtek Abu Bakr al-Bagdadinak, és a Száhel-övezetben is erősödnek a hozzájuk köthető csoportok.
Nagy európai terrortámadásnak viszont egyelőre kisebb a veszélye,
Vajon magával ránthat-e másokat is a török líra mélyrepülése (50% mínusz a dollárhoz képest az év eleje óta)? Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője mindenesetre a közös érintettség kapcsán felajánlotta Törökországnak: ne dollárban kereskedjenek egymással. Az orosz rubel egy hét alatt 8%-ot vesztett a dollárhoz képest éppúgy, mint a dél-afrikai rand. Az argentin peso (-6%) és a brazil real (-4%) sem úszta meg, de Ukrajna és Venezuela sem lehet nyugodt.
Ennek ellenére kevesen képzelik, hogy Recep Tayyip Erdoğan végül a Nemzetközi Valutaalaphoz fordul – követve Argentínát. Pedig Ankarának is lenne miért az IMF segítségét kérnie. A fizetési mérleg hiánya a GDP 6,3%-a, az adósságállomány meghaladja a 200 milliárd dollárt. A gazdasági csoda, amely szinte teljhatalomhoz juttatta Erdoğant, azon alapult, hogy olcsó volt a hitel. Ezért nem emelik a bank kamatlábat Törökországban. De mi van azokkal, akik dollárban adósodtak el?
A devizaadósok rémdrámája alapjaiban fenyegeti Erdoğan rendszerét. A szorongatott elnök pedig a turizmusban keresi a csodafegyvert.
Pénzes turisták rohamozzák meg a luxusüzleteket Isztanbulban, ahol a líra értékvesztésének köszönhetően a dollárban fizetőknek minden olcsóbb lett. A Reuters arról számolt be, hogy elsősorban gazdag arab turisták vásárolnak a luxusbutikokban.
Erdoğan elnök gazdasági háborúval vádolta meg az USA-t.
„Nekik dollárjuk van, de velünk van a nép és Allah”
– harsogta Törökország teljhatalmú ura. Aki arra kérte a törököket, legyenek nagyon kedvesek a turistákhoz, hiszen ők dollárt hoznak az országba. A lakosságot arra intette, hogy ne essen pánikba, inkább vegye elő a dollárjait, euróit vagy épp aranyát, és váltsa be a bankban török lírára. A hazafias felhívásnak eddig nem sok eredménye mutatkozott Törökország pénzügyi válságában.
Erdoğan továbbra is dacol Donald Trump amerikai elnökkel: kedden bejelentette, hogy a jövőben nem vásárolnak elektronikai cikkeket az Egyesült Államoktól, 120%-ra emelik az amerikai autók vámját, 140%-ra az alkoholét és 60%-ra a dohányét.
Erdoğan egyúttal jelezte: Kínára és Oroszországra számít a válság elhárításában.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már tárgyalt is Törökországban. Washingtont igencsak zavarja a mind szorosabb orosz-török szövetség, amely kiegészül Iránnal is. Az Egyesült Államok a térségben az Izrael-Szaúd-Arábia szövetséget támogatja, amelynek a viszonya kifejezetten rossz Törökországgal. Trump bírálta Törökországot, mert Oroszországtól vásárol rakétavédelmi rendszert, amely nem NATO kompatibilis.
Az amerikai-török lélektani háború pedig várhatóan elhúzódik, így a törökök bánata és a külföldi turisták öröme tartós lehet: Törökország egyre olcsóbb – a külföldieknek…
Legalább 35 halálos áldozata van a keddi genovai hídomlásnak – mondta az olasz belügyminiszter. Egyes források 37 halottról szólnak.
Folyamatosan dolgoznak a mentőalakulatok a keddi genovai hídomlás területén lehetséges túlélőket keresve. Matteo Salvini olasz belügyminiszter a BBC szerint azt mondta, hogy már legalább 35-en meghaltak, amikor az 1967-ben épült Morandi híd 200 méteres középső szakasza leomlott a 45 méteres mélységbe, amikor több tucat jármű haladt át rajta.
Körülbelül 16-an sérültek meg, és sok embert eltűntként keresnek, számuk négy és 12 között van – írja a brit közszolgálati tévé honlapja. Több, mint 400 embert evakuáltak.
A halálos áldozatok között van három gyerek is, 8, 12 és 13 évesek – nyilatkozta Salvini. A katasztrófa idején 30 és 35 közti számú személyautó, valamint három teherkocsi volt a hídon, amikor annak hosszú középső szakasza két vasútvonalra, egy folyóba és egy raktárépületre omlott – írja a BBC.
Nyilatkozott egy korábbi első ligás futballista, Davide Capello, aki a túlélők egyike. Egy filmforgatás helyszínéhez hasonlította a látványt,
„ez maga az apokalipszis”
– mondta. A Vöröskereszt illetékese szerint olyan, mint egy földrengés látványa.
A Rai News olasz hírtelevízió eközben 37 halottról és öt nem azonosított áldozatról tudósít.
Orbán Viktor láthatólag minden nap azzal kel fel, hogy azt hiszi: ő Hunyadi János, akinek meg kell védenie Európát az iszlámtól, pedig nem a bezárkózás jelenti a megoldást a Keletről érkező kihívások ellen Ezt hangsúlyozza a Politicoban megjelent cikkében Bruno Macaes, volt portugál Európa-ügyi miniszter (Europe’s new Eastern raiders).
Macaes egy közismert tanulság új változatával kezdi írását: a történelem talán mégis ismétli önmagát, először, mint tragédia, másodszor mint az Európai Bizottság javaslata. Mint rámutat, a konzervatív jobboldal az iszlám ellen szervezkedik, mert abban az új, nomád betolakodók, hontalan terroristák és az Európa átvételére készülődő menekültek ösztönzőjét látja. Eközben mindenféle színezetű politikusok falak építésére szólítanak fel. A populisták a hagyományos európai kultúra visszatértébe vetik a reményeiket, ám valamennyien fordítva ülnek a lovon.
Hagyjuk most Hunyadit, mert a bajokból a kiút csak az lehet, ha a kínai terjeszkedéssel szemben az EU beszáll az infrastruktúra és a gazdaság fejlesztésébe, főként Közép- és Délkelet-Európában. Az orosz dezinformációs kampánnyal szemben pedig az az ellenszer, ha az unió Oroszországba helyezik át a harcot és nem engedi, hogy Moszkva uralja saját polgárainak lelkét, tudatát. A terrorizmussal és a bevándorlással kapcsolatos félelmeket úgy lehet enyhíteni, hogy Brüsszel új, határozott külpolitikát gondol ki, olyat, amely képes érdemben befolyásolni a líbiai és szír polgárháborút. Vagyis nem szabad gyáván visszavonulni a saját határok mögé, hanem el kell indulni a világba. Mert visszaüt, ha az unió megválaszolatlanul hagyja a válságokat és a többi kihívást. A közösség éppen azért lett az utóbbi években a stabilitás terjesztőjéből az instabilitás importőre, mert nem vette elég komolyan saját, korábbi szerepét. Szóval, tessék áttérni aktív külpolitikára!
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
