Nem elfogadható a kontinens középső övezetében, hogy a szövetségesek olyan terveket támogassanak, mint a Török Áramlat gázvezeték, vagy költséges nukleáris üzletekbe vágjanak bele, noha az még inkább kiszolgáltatottabbá teszi őket megint csak azzal a Moszkvával szemben, amely miatt annak idején csatlakoztak a NATO-hoz.
Napjainkban újraéledt a nagyhatalmi harc a világban, és ezt igen erősen érezni Közép- és Kelet-Európában. Erre figyelmeztetett Washingtonban az Atlanti Tanács konferenciáján a térségért felelős helyettes államtitkár. Wess Mitchell kiemelte: Oroszország ismét katonai tényezőnek számít a régióban. Messze túl a saját határain manipulatív célokból veti be energiát, korrumpál és hamis propagandát terjeszt, hogy belülről gyengítse meg a Nyugathoz tartozó nemzeteket és aláássa kapcsolatukat az Egyesült Államokkal. Emellett a történelemben először Kína is jelentős szereplővé lépett elő ezen a tájon. Politikájának fő eszköze a gazdasági hitel. Tavaly már 43 milliárd dollárt fektetett be a földrészen, 360 céget vett meg és a kikötői kapacitások csaknem egytizedét tartja kézben.
Az USA vetélytársai részben azért tudnak előretörni Közép- és Kelet-Európában, mert a Nyugat sokáig nem vette komolyan a versenyt. Nem figyelt fel arra, mennyire fontos a nemzetállam, a szuverenitás. A nemzetközi szervezetek pedig több esetben is már nem a biztonságot és a polgárok érdekeit szolgálják. Igencsak elmozdultak azok az alapok, amikre a 2. világháború utána rend épült. Ennélfogva sürgősen meg kell erősíteni a Nyugatot. A feladat Európa keleti határainál kezdődik, Ukrajnában és Grúziában, ahol létveszélyben van a függetlenség, mert egyfelől a függetlenségüket katonai fenyegetés éri, másfelől pedig külső erők megpróbálják bedönteni demokratikus intézményeiket. A kontinens középső részén már olyan szintet ért el a politikai és gazdasági behatolás, ami idővel megroppanthatja az érintett országok önállóságát és megoszthatja a NATO-t.
Amerikának abból kell kiindulnia, hogy bizonyos kormányok nem maradnak automatikusan az USA barátai, ám azt meg kell akadályozni, hogy a riválisok vegyék át az irányítást a régióban. Ehhez aktív diplomáciára van szükség, amibe beletartozik, hogy erőteljesen érvényesíteni kell az Egyesült Államok érdekeit. Ehhez olyan országokkal is együtt kell működni, amelyekkel egyébként nagyon élesek a nézetkülönbségek, ám a külső vetélytársak éppen ezeket az ellentéteket használhatják ki. A befolyásért vívott küzdelem azt is igényli, hogy az eddiginél jobban oda kell figyelni a gazdasági szálakra. Ehhez a washingtoni kormányzat megkétszerezi az e célra szolgáló kölcsönkeretet, hogy a magáncégek vetélkedni tudjanak a kínaiakkal.
Ezzel párhuzamosan az USA elvárja, hogy ne ellenfeleit pártolják olyanok, akiknek az amerikaiak segítenek.
Nyugat-Európa az energiaellátásban nem kerülhet még inkább függő helyzetbe attól az Oroszországtól, amellyel szemben Amerika nyújt védelmet neki. Az sem elfogadható a kontinens középső övezetében, hogy a szövetségesek olyan terveket támogassanak, mint a Török Áramlat gázvezeték, vagy költséges nukleáris üzletekbe vágjanak bele, noha az még inkább kiszolgáltatottabbá teszi őket megint csak azzal a Moszkvával szemben, amely miatt annak idején csatlakoztak a NATO-hoz. Több kormány is olyan korrupciós hálózatot, illetve állami cégeket működtet továbbá, amelyek jogtalan előnyöket nyújtanak az orosz és kínai partnereknek, ezzel pedig eltorzítják a versenyt. Amerikai azonban csak azoknak kíván segíteni, akik a barátai. Ezért felszólítja az érintett kormányokat, hogy nemzetbiztonsági okokból tegyék átláthatóbbá a külföldi befektetéseket.
Az Egyesült Államok senkitől sem vitatja el a nemzeti szuverenitást, az azonban képtelenség, hogy az olyan tekintélyelvű hatalmak, mint Oroszország és Kína őszintén gondolnák mások szuverenitásának tiszteletben tartását. Mindkettő tekintélyelvű geopolitikai hagyományokra támaszkodik, és azok szembemennek a nemzetek szabadságával. Közép-Európában senkinek se legyen illúziója, hogy ezek a hatalmak a barátaik volnának. A Trump-adminisztráció azt is fontosnak tekinti, hogy az államok tiszteljék a szomszéd népek jogait, amibe beletartozik az Ukrajna elleni orosz agresszió, valamint Kínának az a politikája, hogy adósságba akarja hajtani a térség államait. Merthogy céljuk a függő viszony kialakítása.
Wess Mitchell egyértelművé tette, hogy az USA minden körülmények között ragaszkodik a NATO-alapokmány 5. cikkéhez, amely kölcsönös segítségnyújtást irányoz elő, ha bármely tagállamot külső támadás éri. Az előadás azzal zárult, hogy Washington erős, szabad, független és magabiztos szövetségeseket, illetve partnereket akar, amelyek képesek és hajlandóak a védelmi terhek megosztására. Mert csak ez esetben tudják szavatolni a szabadságot. És ha mindez teljesül, akkor a Nyugat megint felülkerekedik.
Atlantic Council/Szelestey Lajos
