A Renew Europe mai ülésén a frakció tagjai egyhangúlag elfogadták azt a javaslatot, miszerint a Fidesz és a PiS jelöltjei ellen fognak szavazni a bizottságok elnöki és alelnöki pozícióinak megválasztásakor. Az előző parlamenti ciklusban elindult a 7-es cikkely eljárása mind a két ország kormányzó pártjai ellen, mivel mind a Fidesz, mind a PiS egyértelműen megsértik az alapvető európai értékeket.
Dacian Cioloş, a Renew Europe frakcióvezetője a döntést az alábbiakkal indokolta:
“A Renew Europe az európai értékek mentén alakult, elkötelezetten támogatjuk a demokráciát és a jogállamiságot. Ezért holnap, a parlamenti bizottságok elnökeinek és alelnökeinek megválasztásakor, nem fogunk a 7-es cikkely szerinti eljárás alá tartozó országok kormányzó pártjainak jelöltjeire szavazni. A Renew Europe azt javasolja, hogy az EPP és az ECR állítson olyan jelölteket, akik valóban tiszteletben tartják a közös európai értékeket.”
Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője elmondta:
“Örülünk, hogy egy olyan frakcióhoz tartozunk, amely értékalapon politizál – nem adhatjuk ugyanis ahhoz a nevünket, hogy Európa-ellenes képviselők fontos uniós bizottságokat elnököljenek.
Ez nem csak magyar kérdés, ez egy európai kérdés. Nem vagyunk hajlandóak megszavazni fontos pozícióba olyan pártoknak a képviselőit, akik épp olyan rendszereket működtetnek Magyarországon és Lengyelországon, amilyen rendszerek ellen a Momentum létrejött. Ez nem jelenti azt, hogy ne szavaznánk meg más, a Néppárt által jelölt tisztességes konzervatív politikusokat – nem a konzervatívok, hanem az Európa-ellenesek azok, akik elfogadhatatlanok számunkra.
A Momentum az olyan rendszerek ellen jött létre, mint amilyet Magyarországon a Fidesz, vagy Lengyelországban a PiS működtet. Elárulnánk minden választónkat, ha bármilyen szokásjog alapján fontos pozícióhoz juttatnánk a képviselőiket.
Mindent meg kell tennünk Európa ellenségei ellen. Ezért küldtek minket a választók az Európai Parlamentbe.”
Azért nehéz Marosvásárhely politikai életéről átfogó és ugyanakkor konzisztens, részletes, egyszóval hiteles képet alkotni, mert a) a város politika-földrajzi, illetve szubregionális helyzete bizonytalan; b) a város etnikai összetétele két hullámban is drasztikus változásokon esett át, ami bizonytalanságot, kollektív identitásbeli, illetve hatalmi zavarokat okoz(hat); azután, de nem utolsó sorban, c) a vásárhelyi politika az elhallgatásokon, a háttérmunkán, az átláthatóság hiányán alapszik, vagyis kilencven után – és a “félrekezelt” Fekete Március-t követően – soha nem nyíltan, hanem mindig a háttérben, a legbefolyásosabbak háttérmunkáján keresztül, láthatatlanul zajlott; és d) végül mégiscsak a politikusok és csatolt részeik csinálják a politikát, Vásárhelyen is.
Székelyföld, mely non coronat, vagy valami nattyon sajátos hely?
Marosvásárhely földrajzi és politika-földrajzi elhelyezkedése ellenére hosszú ideig (egészen az autonómnak mondott tartomány, és a rajon-rendszer fölszámolásáig) Székelyföld fővárosaként fungált és úgy is tekintettek rá nemcsak lakói (a közvélekedéssel ellentétben, nem kis mértékben voltak máshonnan beköltözöttek, akik aztán fölvették a “helyi pózt”, a törzsökösség gesztusait), hanem a régió többi, kisebb településének lakói is. Elsőbbségét – méreteinél, kulturális, gazdasági és adminisztratív, stb., súlyánál, fogva – egyetlen, jóval kisebb székelyföldi város sem fenyegette, csakhogy a “régi szép idők”, már a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években, nem kis mértékben tudatos/tervezett központi beavatkozásra, odalettek. Amikor a két kis “székely megye” saját megyeszékhelyet kapott mindazokkal az intézményekkel, melyek ezzel jártak a Ceusescu-érában, maguk kezdték centrumnak érezni saját magukat, még ha hagyományaik nem is voltak meg ehhez (Csíkszereda és Székelyudvarhely versengése ismerős és az is, ami azután a két várost két irányba vitte, Sepsiszentgyörgy viszont senkivel nem kellett versenyre kelljen a kis megye fővárosi címéért, Vásárhely ezekből a játszmákból kimaradt). Minden esetre a “székelyek” vigyázó szemüket már nem Vásárhelyre vetették, és ezzel a marosmenti város sok szempontból, fokozatosan, de 25 év távlatában egyértelműen elveszítette hátországát, sőt, akár el is szigetelődött a t.k. két (és fél) megyére korlátozott, csupán informálisan létező, Székelyföldtől. A folyamatnak az etnikai arányok betelepítéssel és az újonnan beköltözötteknek nyújtott “titkos előnyök” (ilyen persze Csíkszeredában és Szentgyörgön is történt, kisebb mértékben) általi megváltoztatása húzódott a hátterében, aminek programatikus voltára csak kilencven után derült fény.
Marosvásárhely tehát, elmozdult a mentális térképen, mégpedig a centrum-pozícióból a periféria fele, egy olyan térbe, ahol már nem kapcsolódott szervesen tágabb hátországához és egy másik nagyobb város vonzáskörzetéhez került közel, viszont nem tudta fölvenni a versenyt Kolozsvárral, leginkább az itteni egyetem jelentőségének megnövekedése okán.
Kis kitérő, de fontos, hogy akárhányszor hangoztatják a vásárhelyiek, hogy a “legnagyobb magyar közösség” ott lakik, ez ha az állandó lakosok esetében statisztikai tény is (Vásárhelyen, mintegy 58 ezren mondták magyarnak magukat a legutóbbi népszámláláskor, míg Kolozsváron csak ötvenezren), nem sokat hoz a konyhára. Mert Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, nem tetszik ez a, mintegy 15 ezer, fiatal, dinamikusabb, színesebb, “érdekesebb”, urbánusabb, pezsgőbb meg vidámabb, stb., populáció, ugyanakkor láthatóbb és befolyásosabb, nagyobb súllyal bír, mint a vásárhelyi elöregedő magyarság megfelelő aránya. Ráadásul az egyetemek fölfutása – itt a számbeli gyarapodás mellett a jelentőségük megnövekedésével is számolok – azt a benyomást kelti, hogy a kolozsvári magyarság, a jelenlét, a részvétel erősödik, a stagnáló/csökkenő részarány mellett is.
Kis kitérő, de fontos, hogy akárhányszor hangoztatják a vásárhelyiek, hogy a “legnagyobb magyar közösség” ott lakik, ez ha az állandó lakosok esetében statisztikai tény is (Vásárhelyen, mintegy 58 ezren mondták magyarnak magukat a legutóbbi népszámláláskor, míg Kolozsváron csak ötvenezren), nem sokat hoz a konyhára. Mert Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, nem tetszik ez a, mintegy 15 ezer, fiatal, dinamikusabb, színesebb, “érdekesebb”, urbánusabb, pezsgőbb meg vidámabb, stb., populáció, ugyanakkor láthatóbb és befolyásosabb, nagyobb súllyal bír, mint a vásárhelyi elöregedő magyarság megfelelő aránya. Ráadásul az egyetemek fölfutása – itt a számbeli gyarapodás mellett a jelentőségük megnövekedésével is számolok – azt a benyomást kelti, hogy a kolozsvári magyarság, a jelenlét, a részvétel erősödik, a stagnáló/csökkenő részarány mellett is.
Nincs helye itt a részletes kifejtésnek (jó elemzések is születtek a témakörben), csak arra reflektálnék, hogy Vásárhely térvesztése, és az ebből adódó identitásbeli – politikai vonatkozásban is megfogalmazható – frusztrációja jóval kilencven előtti.
A helyi politikai és kulturális elit, és egyáltalán a magyar lakosság térvesztését, az etnikai arányok hátrányára való megváltozását, olyan traumaként élte/éli meg, mely bénítólag hat, a kilátástalanság képzetét kelti, ami az el-, illetve kivándorlást motiválja, a maradókban pedig a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság érzetét.
És erre a lehangoló közhangulatra jött kilencven Fekete márciusa, a nyílt és brutális etnikai konfliktus, felemás kimenetellel, máig föl nem dolgozott, ki nem beszélt és ki nem hevert traumáival, és az elvándorlási hullámmal, mely azt követte.
Ha Vásárhely politikai klímáját akarjuk megérteni, ez az a háttér, amely előtt a politikai szcéna aktorai eljátsszák, szó szerint, kisded játszmáikat, amelyen az etnopolitikai vállalkozók, mint saját birtokon, űzik több-kevesebb lelkesedéssel, és egyre kevesebb sikerrel, a politikai business-t. A vásárhelyiség újrafogalmazása helyett viszont, a helyi magyar politikai osztály abban érdekelt (és a helyi román is), hogy a bizonytalanság fönnmaradjon, hol a székelyföldi “ellenállás” fellegvárát játsszák, hol a fogyatkozó etnikai kisebbség frusztráltságára apellálnak, így teljes a manőverezési lehetőségük (érdekes látvány és élmény ez a kettősség kültéri ünnepeken/vonulásokon, ahol láthatóvá válik, kilencventől egészen napjainkig, ahol a helyiek hol dacos és büszke székely fővárosbeli zászlóvivőkként, hol frusztrált, hátrányos helyzetű kisebbségként vonulnak, ha egyáltalán részt vesznek. Az ilyesféle rendezvények – lásd. Székely vértanúkra való éves megemlékezés – jól mutatják, hogy a vásárhelyiek a székelyfödi “újnacionalista” diskurzusokhoz nem kapcsolódnak szívesen és tömegesen, de a Fidesz által kiépített etnonacionalista vasfüggöny mögé sem sorolnak be, vagy legalábbis felemás módon viselkednek ezekben az ügyekben is). Ennek a zavaros és homályos politikai szcénának a fenntartása diktálja egyfelől a sajátosság, az excepcionalizmus fenntartását, erősítgetését és újratermelését, mely napirenden tartja az etnikai, politikai, kulturális, egyszóval identitásbeli zavarokat és frusztrációkat, nem engedi a traumák feldolgozását, legalábbis kollektív szinten nem. Azt állítom, hogy egy új “vásárhelyiség” kialakításának legfőbb akadálya az elitek, és főként a politikai elitek ellenérdekeltsége, mely elhúzódó identitászavarokat okoz.
Helyi (és központi) háttérhatalmak és a borzasztó politikai osztály
A vásárhelyi etnopolitikai vállalkozók a kilencvenes drámát követően, a megváltozott körülmények között, tehát kezdettől fogva, úgy látták és látják ma is, hogy a titkolózás, a ki nem beszélés, az etnikai összezárás/elzárkózás, a frusztrált befele fordulás a helyes út. A kulisszák mögötti politizálás, az át nem látható viszonyokat és a kamarillapolitikát, stb., azok a frusztrációk és a tehetetlen kiszolgáltatottság tették elfogadhatóvá, melyek a vásárhelyi közösséget (mint fentebb, utalásokban jeleztem) két generáció óta érték. Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy nem volt egyetlen olyan választás, illetve és pontosabban jelölés és leváltás sem az elmúlt harminc esztendőben a vásárhelyi politikai életben, mely ne lett volna botrányos, a háttérből manipulált, átláthatatlan és kifogásolható. A demokratikus eljárások iránti nyitottság soha nem vált normává (személyes emlékem, hogy a vásárhelyi politikai mainstream volt az, aki a leginkább ellenállt, még a kilencvenes évek közepén, a belső pluralizmusnak, az átláthatóságnak, és fúrta meg a “belső választások” ötletét. Vásárhelyt mindig érvnek számított a magyar politikában, ha valaki azt a soha be nem fejezett mondattöredéket vetette be, hogy “… but, the Romanians…”, s ez aztán perdöntő is volt, vitának nem volt tovább helye), a politikusoknak mindig jobban megfelelt a háttéralkuk és el-, meg leköteleződések hálózatában való ide-oda mozgás, mint bármiféle áttekinthető politikai játszma.
Ez a homályos, és botrányos játszma jellemzi a helyi román politikai elittel való versengést, illetve – a leginkább titkos paktumokon, keresztzsarolásokon keresztül működő – összjátékot, a viszonyok egyértelművé tétele helyett.
Jellemző módon a vásárhelyi román politikai mezőny is etnikai alapon koagulált és nem volt képes pluralizálódni, artikulálni még a különböző helyi “román” érdekeket sem, beilleszteni a helyi politikába a román szavazókat, és kialakítani egy működőképes “román vásárhelyiséget”: a magyar mátrix szerint, annak tükörképét hozta létre. Vásárhelynek egyáltalán nincs közös román-magyar látható politikai tere, nincs sem multikulti, sem gazdasági/politikai érdekeken alapuló “helyi politika”, melyben mindkét etnikum otthon lenne (valami ilyesféle tér – ismét csak a multikulti egyetem mintájára, abból kiindulva – épülget Kolozsváron), az ilyen jellegű kezdeményezések (fesztiválozások, kirakatrendezvények, stb., tisztelet a kevés kivételnek), nem válnak még ideiglenesen sem hagyománnyá, nem képesek beágyazódni.
Egyfelől zavar volt abban is, ahogyan a “központiak”, akik egyben “helyiek” voltak (vásárhelynek aránytalanul nagy súlya volt a szövetség, a magyar párt vezetőségében az első húsz esztendőben, nemcsak formálisan, hanem az informális hálózatokon keresztül is), beleszóltak és ugyanakkor negligálták a helyi politizálást. Ismerős a képlet, hogy a pedagógusoknak van legkevesebb idejük/kedvük saját gyerekeik nevelésére, hát így jártak el a vásárhelyi központi politikai aktorok, saját szűkebb pátriájukkal. Ha Erdély szinten kialakult egyfajta munka-, illetve hatalommegosztás a központi vezetők és a “vidéki terminátorok” (idézem a főideológus szavajárását), helyi vezetők között, még ha akadozva is, tisztább/átláthatóbb helyzetet eredményezett (persze a Székelyföld itt is kivétel, ahogy Hargita megyében három szervezetnek kellett kialakulnia a belső ellentétek és a legfőbb helyi kiskirály manőverezési lehetőségeinek növelése okán), mint a vásárhelyi átláthatatlan mátrix.
Másfelől meg ott a borzasztó politikai osztály, fönt a hatalmaskodó kiskirályok, a központi hatalom oszlopos tagjai, fél lábbal “otthon” másikkal Bukiban, sőt a nagyvilágban, volt, és a háttérből ma is regnáló, nagymuftik és lent a klienseik, a sokszorosan kontraszelektált, megfeleléskényszertől, sőt politikusi paranoiától szenvedő, közben kiábrándult és meghasonlott, vazallusi szerepét megunt, de nagyra vágyó “helyi” politikusok. S nem világosak a följutás normái, ha ugyan vannak, az oligarchák nem engednek semmiféle átláthatóságnak, túszul ejtették a médiát – cenzúráznak, és leginkább a kérdezés lehetőségét fojtották el – és silenzio stampa van mindenféle közéleti diskurzus számára: igen, már kérdezni sem szabad. A klienteláris rendszer, mely a háttérből, a homályból, rejtett hálózatokon keresztül uralkodik egy-egy időpontban és látszólag olajozottan működik, de.
A demokratikus szabályok hiánya miatt, a hatalom mindenféle átörökítési kísérlete kudarcot vall, és nem is lehet ez másként, mert az utódlás megoldatlan és megoldhatatlan, a jelenlegi rendszerben. Olyan a vásárhelyi politikai szcéna, mint Kafka kastélya: bevehetetlen, mert abszurd.
Most ott tart a klienteláris játszma, hogy a Fidesz helyi fiókpártja semmilyen kontrollal sem rendelkezik saját kinevezettjei fölött, nem képes visszahívni a renitenskedő, a szabályokat nyíltan fölrúgó alpolgármestert és tanácsost, miközben önként válnak meg mandátumuktól, más magyar tanácsi képviselők (többek között a volt “közös” polgármester-jelölt is), és többen, listán következők, nem vállalnak megüresedett mandátumot. De már a városi szervezet is fölszámolásra/bedarálásra került, politikai paranoiában szenvedő (egyszer talán ki is pakol a dolgok állásáról) elnökét pedig “Bukarestbe ösztrakizálta” a háttérből irányító oligarchák lelkes/láthatatlan csoportja.
Következtetés nincs, hiszen egy folyamatban levő botrány és kudarcról beszélek és az minden bizonnyal folytatódni fog. Az éppen elmozdított városi pártvezető mondja, hogy az alpolgármestert nem lehet eltávolítani, a helyzetet kezelni, mert: “Borbély László tette oda, nem én!” Ahol a háttérből hatalmaskodó politikai machinátorok tesznek oda, vagy vesznek le embereket a politikai palettára/ról, ott “Vásárhely van”, pedig Vásárhely többet érdemelne.
„Az amerikai diplomácia teljes mértékben diszfunkcionális, elképzelhető, hogy összeomlik az egész. A Fehér Házban állandóan vad harcok zajlanak, és ennek következtében nehéz kiszámítani a végeredményt.
Az Egyesült Királyság USA-beli nagykövete megkérdőjelezte, hogy a Fehér Ház „képes lesz e valaha hozzáértő politikát folytatni”
Azt is elmondta, hogy végül „a legrosszabb forgatókönyv bizonyulhat valósnak” az orosz összejátszásokra vonatkozó állításokról
A megjegyzések arra késztették Nigel Farage-t, aki Trump nagy barátja, hogy Sir Kim-et mielőbb hívják vissza megbizatásából: ” minél hamarabb lecserélik annál jobb”
Aligha valószínű , hogy ez Trump alatt megváltozna!” – írta kormányának Nagy Britannia nagykövete. A 65 éves Kim Darrock hazája egyik legtapasztaltabb diplomatája, ezért is állomásozik a legfontosabb poszton 2016 óta: Washingtonban.
A nagykövet jelentéseinek egy részét valaki a nagykövetségről kiszivárogtatta a Mail on Sunday című lapnak. A londoni külügyminisztérium nem cáfolta a jelentések autentikus voltát. Az eset azért különösen kínos, mert Trump elnök az egész családjával nemrég járt Nagy Britanniában, és különleges kapcsolatot ígért a briteknek a brexitet követően. A brit nagykövet megjegyezte, hogy a látogatás lenyűgözte ugyan Donald Trumpot, de semmit sem változtatott America First politikáján.
Yossi Cohen, a titkosszolgálat vezetője jelentette be, hogy Izrael külügyi képviseletet nyit Omanban. Erről korábban a külügyminisztériumban nem is hallottak. A Moszad főnöke azt is elmondta egy fontos biztonságpolitikai tanácskozáson Herzlijában, hogy a szolgálaton belül stratégiai osztály alakult a béke elősegítésére a Közel Keleten.
„Ez koporsószög a külügyminisztérium koporsójában. A költségvetésünket csökkentették. Yossi Cohen kísérte el a miniszterelnököt az Egyesült Arab Emirátusokba”- panaszkodott az ynetnews ellenzéki portálnak egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú izraeli diplomata.
A Moszad nemcsak a Közel Keleten igen aktív hanem Európában is. Yossi Cohen a biztonságpolitikai tanácskozáson azt is elmondta,hogy az orosz kapcsolatok javításában fontos szerepet játszottak. Először fordult elő, hogy Izrael, az USA és Oroszország nemzetbiztonsági vezetői tanácskoztak a közel-keleti helyzetről Izraelben. Benjamin Netanjahu miniszterelnök miután fogadta Jeruzsálemben Nyikolaj Patrusev hadseregtábornokot, az orosz védelmi tanács titkárát (az elnök maga Putyin) kijelentette: ezek után alapvetően megváltoztak az erőviszonyok a térségben. Oroszország például megtagadta, hogy korszerű Sz 400-as rakétavédelmi rendszert adjon el Izrael ősi ellenségének, Iránnak.
A Moszad abban is jelentős szerepet játszott , hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök jó kapcsolatot alakított ki a visegrádi államokkal. Míg korábban a külügyminisztérium hagyományosan bírálta az ezekben az országokban jelentkező antiszemita jelenségeket, ma a hangsúly az együttműködésen van. Izrael Trump elnökkel és a visegrádi államokkal együttműködve bírálja az Európai Unió kemény magját , annak is mindenekelőtt a migráns politikáját.
Yossi Cohen – elődeitől eltérően – szívesen vállalja a nyilvánosságot és rendszeresen kifejti nézeteit a világról és különösen a Közel Keletről. Kiválóan együttműködik Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, aki újabb nehéz választás elé néz Izraelben. A kormányfő igyekszik a belpolitikai válságban felmutatni a diplomáciai sikereket, és ebben egyre jobban számít a Moszadra, melyet a világ egyik legjobb titkosszolgálatának tartanak.
Európa keleti részén oligarchák teremtik a hatalmat, vagy a hatalom oligarchákat teremt, és a jelenséget erősítik az uniós pénzek. Ennek ideje véget vetni – írta Boris Kálnoky, aki többnyire Orbán Viktor eltökélt támogatója. A cikket eredetileg a Deutsche Welle közölte, és most a konzervatív Focus című hetilap átvette.
Kálnoky felhozta, hogy Prágában százezrek tüntettek Andrej Babiš miniszterelnök ellen, aki egyben az ország leggazdagabb embere, és részletezte Babiš meggazdagodásának történetét, valamint az ellene felmerült gyanúkat, és azt, hogy az ügyészség június eleje óta nyomoz ellene. „Babiš megtestesíti azt a módot, ahogyan Európa keleti és délkeleti részén politizálnak.
A pénz hatalom, akinek pénze van, az hatalmat is akar, és akinek hatalma van, az tudja, hogy ennek biztosításához megint csak pénz kell, például sajtóorgánumok megvásárlására” – írta Kálnoky.
Ezt a fordulat után elsőként átállt kommunisták értették meg. Az állami és pártvagyonból sötét utakon magánvagyon lett, az újgazdagok a régi kommunisták voltak, és arra használták fel a pénzt, hogy éveken át valamiféle új szociáldemokratákként hatalmon maradjanak – például Romániában, vagy Bulgáriában. Az utánuk felemelkedett új pártok, amelyek polgárinak, vagy konzervatívnak határozták meg magukat – mint Orbán Viktor Fidesz pártja Magyarországon –, nagyon hamar megtanulták, hogy hogyan működik a dolog.
Megteremtették a saját oligarcháikat, úgy hogy az állami megrendeléseket uniós támogatásokkal erősen megfűszerezve saját híveiknek adták. Magyarországon is megvan a leghomályosabb oligarcha, Mészáros Lőrinc, akit egyszerűen „a nemzet gázszerelőjének” neveznek. Kicsi, a csőd szélén álló gázszerelő vállalkozása volt, de Orbán Viktor régi barátja. Ma Mészáros, akárcsak Babiš, az ország második leggazdagabb embere. Babiš kezében ott a hatalom, Mészárosnak viszont egyáltalán nincs hatalma: Orbán a kedvezményezettjeinél nem tűri meg a politikai ambíciókat: fiatalkori barátja, Simicska Lajos egyszer megpróbálta. Mindenesetre
Magyarországon nem az oligarchák határozzák meg a politikát, hanem a politika határozza meg az oligarchákat.
Az oligarcha-átok egyik gyökere az EU kohéziós alapja: ezek célja a gazdasági konvergencia, és azzal az értékek – a demokrácia, a szabad piacgazdaság és a jogállamiság – konvergenciájának elősegítése. Ám közelebbi vizsgálattal kiderült, hogy ezeknek az eszközöknek a jelentős részét gyakran infrastrukturális projektekre költik, és végső soron azokhoz a nyugat-európai konszernekhez folynak vissza, amelyeknél megvan a know how, a versenyképesség és a kapacitás a közbeszerzések elnyerésére. Ilyen értelemben tehát a kelet-európai oligarcha-járvány kialakulásának egyik oka az, hogy igyekeznek a pénzt az országban tartani.
Magyarországon célzatosan építette fel a kormány azokat a politikailag lojális nagy üzletembereket, ha úgy tetszik, ez afféle „hazafias korrupció” is egyben – írta Kálnoky. Hozzátette:
„Ez nekem nem tetszik, és nem hiszem, hogy hosszú távon egy versenyképes gazdaság kialakulását szolgálja, ha a döntéshozók energiái teljesen arra irányulnak, hogy szubvenciókat szerezzenek”.
A szerző szerint úgy tűnik, hogy mostanra az EU-ban úgy látják, hogy az érték-konvergencia elképzelés nem működik, és a következő költségvetésben nem a legszegényebb országokat támogatják majd, hanem azokat, amelyek politikailag korrekten lépnek fel, és például befogadnak menekülteket. „Zárjuk el teljesen a pénzesőt. Mert az ellenőrizhetetlen pénzforrás eszköz ahhoz, hogy Brüsszel fontosabbnak tűnjön, mint amennyire feltétlenül szükséges, és nagyon eltorzítja sok tagállamban a gazdasági és politikai struktúrákat. Mi itt Kelet-Közép-Európában már majdnem felzárkóztunk a Nyugathoz, igaz, részben ezeknek a pénzeknek köszönhetően. De eljött az ideje annak, hogy leváljunk ezekről, és olyan vállalkozási kultúrát alakítsunk ki, amely az innovációt és a merészséget díjazza, nem pedig a hatalomsóvárságot és a politikai lojalitást” – írta Kálnoky.
Egy év alatt csökkent a terrortámadások száma az EU-ban, a befejezetteké és a sikerteleneké is, nőtt a megakadályozottaké. Tucantyi halálos áldozatot követeltek az attakok, ötödannyit, mint 2017-ben, de mind dzsihadista merénylettől. A támadások kétharmada viszont etnikai és szeparatista jellegű volt. Minket senki se akart megtámadni.
Tavaly összesen 129 politikai indíttatású támadást regisztráltak az EU-ban. Ezek magukba foglalták a sikeres, a felszámolt és sikertelen eseteket is – derül ki az Europol éves jelentéséből. A legtöbb cselekmény, 60, Nagy-Britanniában történt, Franciaországban (30), Olaszországban (13), Spanyolországban (11) volt kétszámjegyű merénylet. Egy évvel korábban még 205 támadást hajtottak végre.
Javult a felderítés
Sokat mondóak azok az adatok, amelyek szerint a 2017-es 10-hez képest harmadával kevesebb (7) befejezett támadás volt. A sikerteleneké 12-ről egyre esett, a felszámolt, megakadályozott próbálkozásokból viszont több lett, 16 a 11-gyel szemben. Vagyis jelentősen javult a bűnügyi szervezetek felderítő munkája.
Tavaly 13 embert öltek meg a terrorista támadásokban, és ezek mindegyike dzsihadista volt, és magányos merénylő volt az elkövető.
További 53 ember szenvedett sérülést (46 volt dzsihadista eset). Ez jelentős csökkenés a 2017-es évhez képest, amikor tíz támadásban 62 embert öltek meg.
Egy év alatt 33-ról 24-re csökkent az elfojtott, sikertelen és befejezett dzsihádista terrortámadások száma.
Minden második lefogás dzsihadistáé, nálunk egy se volt
Az EU-ban tavaly 1056 letartóztatást hajtottak végre terrorista bűncselekmények miatt. Ezek közül 511 a dzsihádista terrorizmushoz kapcsolódik. Franciaországban a legmagasabb letartóztatások száma 310 volt, ezt követi az Egyesült Királyság 273-val, Belgium pedig 166-tal.
A támadások és a terrorizmus miatti letartóztatások számait mutatja a statista.com grafikonja országonként.
Forrás: statista.com
Az ábrából, és az Europol jelentéséből is kiderül, hogy Magyarországot senki se akarta megtámadni: az 1056 letartóztatás között egyetlen magyar esetet se tartanak nyilván.
A „sajátok” elleni támadás messze a legtöbb
Annak ellenére, hogy nem eredményeztek haláleseteket, az etno-nacionalista és szeparatista támadások száma az EU-ban továbbra is meghaladják a tisztán terrorista támadásokét. A 129 támadás nagy része (83) etnonacionalizmusból és a szeparatizmusból fakadt, vagyis
az összes ilyen erőszakos cselekmény közel kétharmada nem az iszlám terrorizmus számlájára írandó.
A tendencia itt is csökkenő: 2017-ben 137 volt az etnonacionalista és szeparatista erőszakcselekmény, 33 dzsihadista és 24 szélsőbalos.
Forrás: Europol
A tendencia 2017-ben hasonló volt, amikor 137 etnonacionalista és szeparatista támadás volt, szemben a 33 dzsihádista és 24 szélsőbalos erőszakkal. Az összes dzsihádista terrortámadás egy személyes volt, célpontjai civilek és a hatalom szimbólumai. Az elkövetők motivációja és más radikalizált egyének vagy terrorista csoportok közötti kapcsolatok gyakran nem voltak egyértelműek az Europol jelentése szerint. A mentális egészségügyi problémák hozzájárultak a jelenség összetettségéhez.
Kevés iszlamista áramlik vissza Európába
Az európai rendőri szervezet értékelése szerint nagyon alacsony volt az olyan külföldön „működő” európai külföldi terrorista harcosok száma, akik 2018-ban utaztak az iraki és szíriai konfliktuszónába. A dzsihádistákat továbbra is főképpen az Iszlám Állam propagandája inspirálta. Ehhez hasonlóan az EU-ba visszatérők száma is nagyon alacsony maradt, miközben több száz európai polgárt továbbra is fogva tartanak Irakban és Szíriában. „Nem tűnik rendszerszintűnek” a terroristák általi visszaélés az EU-ba való belépésre irányuló migrációval. Vagyis továbbra sem számottevő a menekülők közé rejtőző ex-ISIS-tagok száma, amivel sok európai párt és politikus ijesztget.
Auschwitz közelében halt meg Mózes Éva, aki túlélte Mengele doktor iker kísérleteit. 85 éves korában Krakkóban egy szállodában hunyt el Eva Kor, aki minden évben ellátogatott Auschwitzba, hogy tanúságot tegyen arról , hogy mi is történt a haláltáborban a magyar zsidókkal 1944-ben.
Mózes Éva ikertestvérével együtt Erdélyben született, mely a bécsi döntés értelmében részben visszakerült Magyarországhoz. A Mózes családot azonnal gettóba terelték 1940-ben, majd pedig Auschwitzba deportálták őket 1944-ben. Az őrök már a pályaudvaron megkérdezték az édesanyját, hogy a lányai ikrek-e? Amikor igennel válaszolt, akkor a két lányt kiválasztották Mengele doktor iker kísérleteihez. Mindketten túlélték a lágert, de Miriam viszonylag fiatalon meghalt – valószínűleg a kísérletek következtében. Mózes Éva, aki férjhez ment a lágerben megismert Korhoz, akinek a nevét fel is vette, megírta emlékeit ezzel a címmel: Aki túlélte a halál angyalát – így hívták Mengele doktort, aki foglyokon, köztük gyerekeken kísérletezett Auschwitzban.
A szabadulás után Mózes Éva – Eva Kor az Egyesült Államokban és Izraelben élt. 1984-ben megalapította a CANDLES (gyertyák) alapítványt azoknak a gyerekeknek az emlékére, akik átestek Mengele doktor kísérletein Auschwitzban.
Idős kora ellenére Mózes Éva – Eva Kor rendszeresen visszatért a náci holokauszt legszörnyűbb táborába tanúságot tenni arról, hogy mi is történt az oda deportált foglyokkal, akiknek mindössze annyi „bűnük” volt, hogy zsidónak születtek …
„Kulcsfontosságú szerepet játszhat Ursula von der Leyen, az Európai Unió bizottságának leendő elnöke abban, hogy a kölcsönös előnyök és az egymás iránti tisztelet alapján jobb kapcsolatok alakuljanak ki az EU és Oroszország között” – hangsúlyozta az orosz elnök, aki Giuseppe Conte olasz miniszterelnökkel közös sajtóértekezletet tartott Rómában.
Putyin elnök jó kapcsolatokat ápol Angela Merkel kancellárral , aki a tanulmányainak egy részét Szentpéterváron végezte, melyet akkor még Leningrádnak hívtak. Angela Merkel, aki Ursula von der Leyen mentora, folyékonyan beszél oroszul. Putyin is jól tud németül, mert a rendszerváltás előtt az egykori NDK-ban szolgált a KGB tisztjeként.
Az olasz kormányfő, Giuseppe Conte megerősítette: az Európai Unión belül lobbizni fognak azért, hogy szüntessék meg a szankciókat Oroszország ellen. Ezeket azért vezették be, mert Oroszország annektálta 2014-ben a Krím félszigetet, mely korábban Ukrajnához tartozott.
Putyin a Corriere della Seranak elmondta: 2014 óta áll kapcsolatban Matteo Salvinivel, Olaszország jelenlegi erős emberével. Az orosz titkosszolgálat fedezte fel az ambiciózus fiatal politikust , aki Moszkva támogatásával a szélsőjobboldali Liga vezére lett. Pártja győzelmet aratott az európai választásokon. Így bár Matteo Salvini jelenleg miniszterelnök helyettes és belügyminiszter, de mindenki őt tekinti Itália erős emberének, aki akkor lesz miniszterelnök amikor akar Rómában.
A német SPD alelnöke, korábbi elnöke, EP-képviselője szerint nem szavazhatják meg az Európai Bizottság élére Ursula von der Leyen néppárti politikust. Zsarolásról is beszélnek Orbánék részéről. Az EP szocialistái nélkül nincs meg a Macron-Merkel-javaslat többsége.
Július közepén kell szavaznia az Európai Parlamentnek (EP) az Európai Bizottság élére jelölt Ursula von der Leyenről, aki az Európai Tanács (az állam- és kormányfők szerve) által elfogadott politikus. Angela Merkel egyik legrégebbi szövetségese, 2003 óta vesz részt a német kormányzati politikában.
Mint kalapból a nyulat
A védelmi miniszter asszony neve az utolsó előtti pillanatban került elő, miután Merkel számára világossá vált: pártfogoltjának, Manfred Webernek nincs többsége, a szűk körű egyeztetés után alternatívaként jelölt Frans Timmermans szocialista EP-csúcsjelölttel szemben pedig szintén óriási az ellenállás az Európai Néppártban (EPP).
Ezután Emmanuell Macron francia politikus (liberális frakció) állt elő von der Leyen nevével, megnyerve hozzá Merkel támogatását. Ehhez aztán csatlakoztak a V4-ek és az olaszok.
Forrás: Európai Tanács
Így lett Orbán Viktorék által diadalittasan bejelentett „saját” jelölt von der Leyen, elsősorban persze a csaknem 40 milliós Lengyelország miatt. Vagyis egyesek túlbecsülik Orbán súlyát a döntésben, ahogyan „túlgondolják” Merkel magatartását, azt, hogy Timmermans volt a csali azért, hogy aztán von der Leyent, közeli személyes hívét jelölhesse.
Tényleg akkora győzelem ez Orbánnak?
Ursula von der Leyen az eddigi életrajzi adatok alapján igazi kozmopolita, az Európai Egyesült Államok híve, a német parlamentben megszavazta a melegházasságot, sőt, „migránssimogató”. Őt kaphatják meg az EU-kritikusok azért cserébe, hogy mind Webert, mind Timmermanst sikerült kiütniük.
Ursula von der Leyen Soros Györggyel (b).
De tényleg megkapják? Az új felosztásban az EP-ben hárompárti (EPP, szocialisták, liberálisok) kellenek a többséghez. Szerdai és csütörtöki nyilatkozatok szerint
a német SPD köreiben kiverte a biztosítékot
az, hogy az utolsó pillanatban a korábban „pályán kívüli” von der Leyen neve került a szavazólapra.
Szerdán még csak Sigmar Gabriel, az SPD előző elnöke, a nagykoalíciós Merkel-kormány korábbi külügyminisztere és alkancellárja nyilatkozta azt, hogy von der Leyen jelölése elfogadhatatlan és alkalom lehet arra, hogy legott
felbontsák a kormányzati együttműködést a CDU-CSU-val.
Ez egyelőre nem kapott támogatást, de az elégedetlenség terjedni látszik.
„A vesztesek” javaslata?
Ezután a kormány Európa-ügyi államminisztere, Michael Roth szólította fel az EP-t, hogy szavazza le von der Leyent. Az SPD európai parlamenti képviselője, a múlt ciklusban az EP alelnöke, Evelyne Gebhardt a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt mondta, hogy az ET elnöki posztjára vonatkozó javaslat elfogadhatatlan. A szociáldemokraták nem fognak szavazni Leyenre – jelentette be.
„Mint német szociáldemokraták, egyetértünk abban, hogy nem fogunk Ursula von der Leyenre szavazni”.
„A vesztesek” javaslata volt ez, mert Leyen belföldi politikája nyomás alatt volt (utalt arra, hogy védelmi miniszterként von der Leyen igen rossz hírű lett). Ehelyett Európának a legjobbra van szüksége – mondta.
Az SPD alelnöke, Ralf Stegner azt feltételezi, hogy az EP–ben pártbeli kollégái von der Leyen ellen szavaznak. A szocialista képviselőknek nincs okuk, hogy megszavazzák őt – mondta.
„Végül is ez titkos szavazás, de feltételezem, hogy legalább a német szociáldemokraták így viselkednek”.
Mégis van csúcsjelölt?
Stegner a Deutschlandfunkban ezt megismételve arról is beszélt, hogy Sigmar Gabrielnek igaza van abban, hogy von der Leyen jelölése nem a berlini koalíciót erősíti. Mert mindkét fél, az uniópártok és az SPD a csúcsjelölteknek kampányolt.
Ebből szerinte az következik, hogy az EP szociáldemokratái nem fognak szavazni Leyenre. A szocialista képviselőknek azért nincs okuk erre, mert a csúcsjelöltet nem a német SPD, hanem az Európai Szocialista Párt állította, ahogyan a konzervatív oldal is Manfred Webert. A szocdem vezető szavaiból kitűnik, hogy még mindig jelöltjüknek tartják Frans Timmermanst.
Zsarolás Keletről?
Von der Leyen jelölése során zsarolási kísérlet volt Merkel és Macron ellen is a V4-ek részéről – válaszolta Stegner arra a kérdésre, hogy von der Leyen Orbán és Kaczynski jelöltje-e. Arra utalt ezzel, hogy a V4-olasz-koalíciónak ugyan nem volt meg a blokkoló kisebbsége (szavazat- és népességarányosan), de Merkel nem akart a két nagy (Lengyel- és Olasz-) ország ellenében dönteni.
Mindenesetre ezt a helyzetet Weber úgy összegezte, hogy
Orbán és Macron együtt nyírta ki a csúcsjelölti rendszert,
és – ki nem mondva – az ő esélyét is, legalább részben. Weber egyelőre marad az EPP frakcióvezetője, s alighanem lesz befolyása arra a döntésre várhatóan novemberben, hogy mi történjen a Fidesszel: fenntartják néppárti tagságát vagy kizárják? (Jelenleg utalnak jelek arra, hogy előbbi felé billen a mérleg nyelve.)
A veszélyt szimatolhatta meg Donald Tusk, a von der Leyent jelölő Európai Tanács leköszönőfélben lévő elnöke. Csütörtökön az EP-ben kérlelte a képviselőket, hogy szavazzák meg a német politikust. Máskülönben tényleg nagy kavarodás lesz: kezdhetik elölről az alkudozást, persze feltépve a friss sebeket – és mindezt a nyári szabadság helyett.
Harmadszor találkozik minden oroszok elnöke Ferenc pápával. Közös témájuk: a keresztények sorsa a Közel Keleten. Oroszország nagyonis jelen van a térségben: fegyveres erővel is támogatja Asszad elnököt Szíriában. Bár az orosz ortodox egyház viszonya a római katolikus egyházhoz nem épp problémamentes, de abban közösek az érdekek, hogy fel kell lépni az üldözött keresztények védelmében különben a vallás szülőföldjén nem marad többé egyetlen keresztény sem!
A migráció ügyében Ferenc pápa és Putyin elnök homlokegyenest ellenkező nézeteket vall. A római katolikus egyház vezetője szerint be kell fogadni az üldözötteket. Putyin viszont elutasítja a bevándorlást a Közel Keletről és Afrikából. Az egyik érve az, hogy Oroszországnak amúgy is jelentős muzulmán kisebbsége van. Közöttük pedig időről – időre felbukkannak az iszlamista terrorista tendenciák. Putyin azzal alapozta meg a hatalmát Oroszországban, hogy vérbe fojtotta a muzulmán csecsenek lázadását.
Az orosz elnök Rómába találkozik Olaszország erős emberével, Matteo Salvinivel. Ő jelenleg még csak miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, de pártja nagy győzelmet aratott az európai választáson úgyhogy bármikor átveheti a hatalmat Rómában. Matteo Salvinit Putyin fedezte fel 2015-ben és a két politikus azóta is szoros kapcsolatban áll egymással. A migráció kérdésében megegyezik az álláspontjuk. Matteo Salvini – hálából az orosz támogatásért – lobbizik azért az Európai Unióban , hogy mielőbb szüntessék meg a szankciókat Oroszországgal szemben.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
